óvodások
Szeptembertől óvodás?! - a beszoktatás segítése
Az óvónők iránti szülői bizalom fontos táptalaja a gyermek óvoda, óvónénik iránti bizalmának.
Mivel segítheted, hogy minél kevesebb zökkenővel szokja meg az új környezetét, az új közösségi szokásokat és szabályokat?
A beszokás egy folyamat, amit nem
érdemes sürgetni, se figyelmen kívül hagyni. Idő kell hozzá,
kinek több, kinek kevesebb. Amikor mi felnőttként új munkahelyre
kerülünk, nekünk is időbe telik, amíg otthonosan mozgunk,
kiismerjük magunkat. A beszoktatásnak is ez a lényege: az új környezet megismerése, a bizalom kialakulása. A legtöbb intézmény lehetővé teszi, hogy eleinte a gyermek a szülővel együtt ismerkedhessen az óvodával, máshol rövid, majd fokozatosan növekvő időben, a szülő jelenléte nélkül szoknak be a gyerekek. Van ahol heti négy nappal kezdenek a gyerekek, máshol az ott-alvással várnak napokat, vagy heteket.
Összeszedtem nyolc szempontot, tanácsot,
amivel akár mostantól is segítheted az őszi ovikezdést
- Érdeklődd meg, a ti óvodátokban mi a beszoktatás protokollja! Ebben eltérőek az intézmények, van ahol bemehet a szülő, van ahol nem, lehet időben behatárolt, vagy szabadabb. Feltételezhetjük, hogy az óvoda által bevezetett rendszer már régóta bevált, működő eljárás-rend, aminek a végre a gyerekek többsége megismeri, elfogadja az új környezetet.
- Érdeklődd meg, mi a napirend az óvodában! Ezt már nyáron, nyár végén otthon is elkezdhetitek bevezetni,különösen, ha nagyon eltérő a ti otthoni ritmusotok. Ez neked szülőként nehezebb lesz, de a gyereknek nagy segítség. Mikor mit esznek, mikor mit játszanak, mikor mennek az udvarra, hogy szólítják a gyerekek az óvónéniket, stb, ezeket mind jó, ha megérdeklődjük.
- Nézzétek meg nyáron az óvodát a leendő kisovissal! Van ahol ismerkedő délutánokon már fogadják a piciket az óvodák, máshol akár még nyári családi tábor is szerveznek. A lényeg, hogy fokozatosan és természetesen lépjen be az óvoda a gyermek életébe.
- Beszéld meg valakivel, ha neked fáj az elválás! Ez neked és a gyermeknek is segít. Sokszor nehezíti meg a beszokást, hogy a gyerek tudja, sejti, érzi, hogy te kint sírsz az óvoda előtt, miután elváltok... Fontos, hogy te - szülőként - hamarabb megküzdj ezzel a fájdalommal. Keress egy empatikus jóbarátot, a szülőtársadat, vagy egy szakembert és beszéld ki magadból, hogy készen állj, ha eljön az ideje.
 | |||
| A Lányom doboz-ovija négy évvel ezelőttről. Néha még ma is előveszi |
- Játsszatok oviba-menőset babákkal, vagy játékfigurákkal! Kartonból, vagy építőkockából megalkothatjátok a gyermek leendő óvodáját, amiben bejárhatóak az intézmény reális terei - az öltöző, a játszószoba, az étkező, a mosdó, a wc-k, az udvar... Játszunk ovisat! - javasold és válasszatok figurákat, bábukat, akik mennek az óvodába, anyukákat, akik kísérik őket, majd dolgozni vagy vásárolni fognak, óvónéniket, akik várják a gyerekeket... Ez nagyon jó segítő eszköz, nagyon sokat segíthet a gyermeknek, hogy előre felkészüljön, hogy a fantáziáit megjeleníthesse, kijátszhassa. A játék fókuszában lehet az elválás - eleinte nyilván az lesz - később akár a többi gyerekkel való játszás, vagy az, hogy hol van anya, apa, a kistesó, nagytesó miközben ő az oviban van. Az óvodás napirendet is el lehet játszani így. Ha a gyermek rákap, akkor naponta, vagy naponta többször akar ilyen ovisat játszani, ami nagy türelmet igényel a felnőttől, de a nyereség is óriási: a gyermek lelkileg, érzelmileg felkészülten megy ősszel az óvodába.
- A tanév első hónapjaiban - miután a beszoktatást elkezdtétek - ne menjetek nyaralni! Egy-két hét szünet nagyon megakaszthatja a folyamatot.
- Légy erős akkor is, ha sír, amikor elváltok! Jó kezekben, jó helyen hagyod ott. A te dolgod, hogy kitarts és következetesen képviseld, hogy ő már óvodás és az óvodában van a helye. (Anno az én lányom az első hét harmadik vagy negyedik napján azt mondta: "Én nem akarok, de anya mondta, hogy kell" - és közben önállóan felöltözött... )
- Ne ijedj meg, ha bizonyos dolgokat még hetekkel később sem tesz meg az óvodában! Lehet, hogy reggel gond nélkül mentek és simán elváltok, de az oviban nem pisil, vagy nem kakil, vagy nem eszik, vagy nem veszi át a nadrágját, vagy nem alszik... Ezek védelmi vonalak, a megérkezés, beszokás utolsó védőbástyái... Remélhetőleg az óvónők türelmével karöltve te is nyugodt maradsz és kivárod a szükséges időt.
Ti hogyan készültök, készültetek az óvodára? Örömmel veszem, ha megírod!
Gyerekek az interneten
A gyerekek, szerte a világon sokat néznek tévét, egy angol kutatás szerint az angol hétévesek már egy évet eltévéztek az életükből!
A gyerekek tévézésének gyakorlatilag csak hátránya van.
- Helyhez köti, inaktívvá teszi a gyereket
- A fantáziájuk, képzeletük használata helyett a kész képeket szokják meg
- Károsan befolyásolja a fejlődő agyat
- Sok erőszakkal találkozhatnak, (mesében, filmben, híradóban is) amitől megijedhet aztán érzéketlenné, vagy maga is erőszakossá válhat
- A mesék és filmek világát és az élet valóságát összemossák, torz képzetek alakulnak, pl a valós vagy mesebeli lényekről/állatokról, vagy a lányos és fiús dolgokról
- Reklámok hatnak rájuk, ami ellen nem tudnak védekezni
- A sok tévézés addiktív, a visszatérő műsorok, szereplők hívják, marasztalják a nézőket és a gyereknek nincs eszköze megóvni magát
Az orvos-szakmai ajánlások szerint a 2-3 éven aluli gyerekek egyáltalán ne nézzenek tévét, és később is csak válogatott, reklám és erőszakmentes műsorokat nézzen, a szülővel együtt és beszéljék meg amit láttak. A televíziózás ideje eleinte max egy, aztán max kettő óra legyen.
Ez mennyire életszerű, szerintetek?
Eredetileg az internetezésről akartam írni, mert nemrég a kezembe került egy tanulmány, amely szerint
- az 1 éven aluli holland gyerekek 5%-a már internetezik (!)
- a 3-4 éves svéd, belga, holland gyerekek 70-80 % internetezik
- az osztrák 3-6 éves gyerekek 48%-a online
- a norvég 6 év alatti gyerekek 58% netezik
- az angol 5-7 évesek 87% felhasználó
- a német 6-7 évesek 21%-a és a 8-9 évesek 48%-a internet használó
Európán kívül:
- a dél-koreai 3-9 évesek 93% internetezik heti 8-9 órát (!)
- az amerikai 5 évesek fele, 8 évesek 70% felhasználó
- az ausztrál 5-8 évesek 79%-a online.
Ez az összefoglaló magyar adatokat nem említ.
Ez másik tanulmány szerint a magyar gyerekek 9 éves koruktól kezdik önállóan használni a netet.
A gyerekek leggyakrabban okostelefonon és táblagépeken interneteznek. A kisebbek közt legnépszerűbbek a videók, videómegosztó portálok, például a YouTube, aztán az online játékok és 8-9 évtől a közösségi oldalak, például a Facebook, ahol a regisztrálás elméleti korhatára 13 év, amúgy.
Az alábbi táblázat az EU KID ONLINE II nevű kutatás összefoglalójából származik és az gyerekek online életének lehetőségeit és kockázatait foglalja össze, tartalmi, kapcsolati és viselkedési oldalról.
 |
| EU KIDS ONLINE II kutatás; www.ithaka.hu |
Mindez minimum azt jelenti, hogy a digitális világ nem megkerülhető a gyerekek életében sem, egy ponton túl és ez legoptimálisabb esetben 15-16 év, mire kialakulhatnak a megfelelő intellektuális és érzelmi szűrői a fiataloknak és működő stratégiával kezelhetnek olyan veszélyt, vagy ártalmat jelentő helyzeteket, amelyek egy fiatalabb gyereket még kifejezetten összezavarhat, vagy nagyobb elakadást is okozhat a fejlődésében.
A legtöbb gyerek (mint fentebb olvashattuk) azonban bőven hamarabb lesz online és ez a képernyő előtt töltött idő már nem passzív, mint a tv előtt, hanem nagyon is aktív, interaktív.
Nálatok milyen internetezési szabály van otthon? Hány éves kortól netezhetnek a gyerekek nálatok? Ellenőrzitek mit csinál online?
Jó, jó búJÓcska...
Nyáron több kisebb, három év alatti
kicsivel találkoztam, kisfiúkkal és kislányokkal, akik kivétel
nélkül imádták a kukucs-játékot. Akár csak a szememet
eltakartam a kezemmel, vagy egy nem-túl-nagy tárggyal, aztán
kinéztem a babára mellette, felette, alatta – széles mosoly,
kacagás lett a jutalmam, de minimum intenzív figyelem.
A bújócska is igen népszerű, amikor
már a gyerek elbújik – legalább a feje – és meg kell őt
keresni. A három négyévesek szólnak is, segítenek, nem nem az
ágy alatt vagyok, - rikkantja a függöny...
Az öt-hat évesek már nem szólnak és
már egymással is bújócskáznak, ami máshogy izgalmas, mint anyáékkal.
Az elbújás egyes teoretikusok szerint
ösztön, párja a megmutatkozás, amit gyerekeknél szintén gyakran
láthatunk, amikor két egyszerű bohóckodó mozdulattal már
„fellép”, előadást tart.
Az elbújás, - vagy akár kistesója
az eltakarva levés - sok jelentésű, nagy jelentőségű játék,
és ezáltal fontos fejlődési, átdolgozási lehetőséget kínál
gyereknek, szülőnek, szakembereknek egyaránt.
Amikor a gyerek – mondjuk - a függöny
mögé bújik és egyfelől kilóg alul lába, másfelől pontosan
hallja a szülőjét, aki keresi, merre lépked, hol keresi, főleg
ha a szülő kommentálja is mozdulatait, hol van ez a manógyerek,
talán a fotel alatt, nem, akkor talán a ruhásszekrényben..., nem,
- eközben (a gyerek ott, a függöny mögött) sok érzelmet
átélhet, izgatottságot, türelmetlenséget, örömet, várakozást.
A gyereknek az az elvárása, hogy megtalálják és örüljenek
neki. A kölcsönös örömteli találkozás az otthoni bújócska
lényege, sokadjára is. „Találj meg és örülj nekem!” - üzeni
játékával, mert ezt átélni az én építőköve. Az elbújásban
a boldog megtalálás-megtaláltság a fő motívum; az a gyerek,
akit következetesen nem szívesen keresnek, nem örömmel találnak
meg, nem fog bújócskát játszani, talán játszani sem nagyon fog.
Az első elbújásunk és
legjelentősebb találkozásunk a magzati kor és utána a
szülés-születés. Ennek a rendkívüli folyamatnak a kisebb
nagyobb sérüléseit, örömeit ismétlik, gyógyítják a gyerekek,
öntudatlanul újra és újra; minden gyerek, mindig, mindenhol a
világon. A nehezebb születések utáni években kifejezetten
terápiás hatású lehet a bújócska; lelki fejlődésükben
elakadt nagyobb gyerekek is vissza vissza térhetnek az „anyaméhbe”,
épített sátrakba, bunkerekbe, kuckókba elbújva. Sokszor nehéz
kibújni, megszületni újra, több idő kell hozzá...
A legtöbb szülő ráérez erre,
különösen amikor tapasztalja, hogy mennyire igényli a gyerek ezt
a játékot és aztán mennyire boldog, amikor megtaláltatik.
Mindeközben pedig a szülő is ajándékot kap: a gyerek örömét
őfelé, a felé áradó szeretetet. Ez a kölcsönös adok-kapok
mint egyfajta közös orgazmus járja át a feleket.
Az elbújás ösztönének felnőtt(ebb)
korban a rejtőzködés felel meg. Akiket talán nem találtak elég
sokszor kellő örömmel, akiket akarva-akaratlan megszégyenítettek
gyerekként, akik zártan, szerényen, sokszor önként vállalt
magányban élnek és lelkük mélyén – tudattalanul – még
mindig arra várnak, hogy megtalálják, szeressék, elismerjék
őket, úgy ahogy vannak.
Ahogyan Ti a gyerekeiteket: nevetve,
átölelve, teljes szívvel szeretgetve...
Mi-volt-ma?
A napi ritmusok, ismétlődések fontos biztonságteremtő elemek a kisgyermekek (és a nagyobbak) életében. A család hétköznapjaiba szinte végtelen számú kis ismétlődő szokást beszúrhatunk, például minden reggel elénekelni vagy elmondókázni egy napindító dalocskát, vagy valamilyen egyszerűbb mesébe szőni fogmosást, vagy hajmosást.
Este mi a „Mi-volt-ma?” elmesélésével zárjuk a
napot, mindennap, kb. mióta a lányom beszélni tud. A napi eseményekre koncentrálunk még, (kevésbé az érzésekre) és azon belül is az
ismétlődésekre, és a különleges eseményekre, ha volt olyan.
Ez egy alap, amire később
ráfűzhető a naplóírás szokása, de segít a napok
elválasztásában és lezárásában, vagyis maga ez a szokás is
egy rítus. Egy jó ideig az anya/szülő mondja mi volt a gyerekkel,
még akkor is, amikor a gyerek ezt már el tudja mondani. (Az én
lányom egy külön töltött nap végén elhadarja mi volt, majd
várja, hogy én elmeséljem neki.)
Ez még inkább a konkrétumok, a külső
események világa, - kevésbé az érzelmeké - de a főszereplő
ezekben az elmesélt történetekben a gyerek, az ő szempontjából hangzanak el
a napi események, jelezve ezzel is az ő fontosságát,
létjogosultságát, értékességét. Nekünk szülőknek is érdekes tapasztalat gondolatban utólag bemenni a gyerekkel az óvodába vele játszani, tízóraizni, ebédelni, csendespihenőzni, az udvarra menni, uzsonnázni, majd valamikor este találkozni önmagunkkal, amikor hazaértünk a munkából. A gyerek látószögének ez a rendszeres felvételétele a mi empátiánkat is fejleszti, saját egocentrikus világunkat tágítja.
A mese utáni, lámpaoltás utáni
intim légkör azt a bizalmat is sokszor megteremti, amikor a gyerek
elmesél olyan epizódokat az óvodai, iskolai életéből, amit
napközben magában tartott, kérdésre és kérdés nélkül se
mondta.
A jótékony figyelem egy érzékeny
megvalósulása ez a helyzet, amikor szinte nulla a külső (zavaró)
inger, félhomály van, és a szülő a gyerek napját meséli el, az
ő perspektíváját veszi fel, kihagyva saját útjait, nehézségeit.
Erre rezonál a gyerek, amikor megnyílik ilyenkor, és magától,
önként elmesél valamit.
A kiskamasz vagy kamaszkor
beköszöntével már feltehetőleg önmagával igényi a gyerek ezt
az intim légkört, napját, titkait önmagával osztja meg elsőként, 13-14 évesen már a naplóírása is bátoríthatjuk, fontos személyiségfejlesztő eszközt adva a kezébe. A napi eseményekre, önmagára, az érzésekre való tudatosabb
reflexiót és az erre való igényt alapozzunk meg, ha már kiskorban esténként
elmeséljük „közösen”, hogy mi történt aznap a gyerekkel,
vagyis „mivoltmázunk” - ahogy mifelénk mondják.
Mi az a hiszti?
A minap újra a „hisztiről”
beszélgettünk és én újra elgondolkodtam a kérdésről....
A „hiszti” egy pejoratív, lekezelő
kifejezés legtöbbször, főleg ha egy felnőtt nő, vagy férfi
„hisztizik”, de a gyerekek hangos, erőszakos, sokszor
érthetetlen hisztijeit sem szoktuk szeretni, minimum idegesek
leszünk tőle, de sokszor agresszívek is.
Éppen emiatt a lekezelő hangnem és
tisztázatlan jelentés miatt nem szeretem ezt a kifejezést.
A „hisztit” talán pontosabb, ha
gyermeki dacnak nevezzük, de mindenképpen egy komplex érzelmi
kommunikációs aktusnak tekintjük, ami életkorilag egy érési
szakasz, kb másfél éves kortól akár végig az óvodáskoron át,
attól függ mennyire „tanul rá” a gyerek erre a kommunikációra.
A „hiszti” bár a gyerek „csinálja”
a szülői kommunikáción múlik, hogy mennyire, hogyan, meddig
marad abban az érzelmi feszültségben a gyerek, amit így tud
kifejezni. Még nem tudja máshogy.
Az empátia az, amit tudatosan be kell
kapcsolni egy ilyen helyzetben, és a saját frusztrációnk, amit
tudatosan ki kell kapcsolni, mert a gyerek nem akarattal bosszant,
nem célja az idegesítés, nem „rossz”, sőt ő éppen eléggé
rosszul érzi magát valami miatt. Vagy rájövünk, vagy nem, hogy
mi miatt, de az biztos, hogy türelmes megértéssel megvárhatjuk,
míg kijön ebből a frusztrált állapotból, uralkodva saját
indulatainkon.
Hogyan előzhető meg a hiszti?
Az empatikus családban, ahol a
gyermeket életkorának és érettségének megfelelő környezet
veszi körül, a gyerekek minimálisan hisztiznek.
Hogyan lehet reagálni, amikor a gyerek
nagyon szeretne valamit, de vissza kell őt utasítani, és félő,
hogy épp ilyenkor lesz hiszti a válasza... Lehet megadni, amit kér.
Ez nyilván nem megy a végtelenségig. Lehet kapásból támadni őt,
ráncigálni, fenyegetni – ebből sem tanul igazán semmi
hasznosat. És lehetünk megértőek, hogy ő márpedig szeretne
valamit. Olyan jó lenne, ha megkaphatná. Valóban szeretné. Egy
darabka édességet, valami csillogó tárgyat, vagy nyakbaülni …
de ezt nem lehet éppen most. Az akadályoztatás számára
frusztráció, ahogy sokszor egyébként nekünk felnőtteknek is,
lássuk be. Mit teszünk mi, amikor vágyunk valamire? Ábrándozunk.
A gyerek elsődleges érzelme ekkor a
vágyakozás, vágyás, akarás. Nem a birtoklás. Az ő vágyában
osztozni „csak” figyelem, energia, jószándék kérdése, nem
kerül pénzbe. Ginott úgy írja, biztosítsuk együttérzésünkről,
hamár vissza kell utasítanunk. Hogyan fejezhetem ezt ki?
Bárcsak-módszernek hívom én ezt, mert ez a kulcsszó: bárcsak!
Bárcsak a tiéd lehetne,
bárcsak megvehetném, bárcsak maradhatnánk még a játszótéren...
A vágyában osztozunk, elfogadjuk azzal, hogy kimondjuk. Azt a
keretet, korlátot, hogy az nem történhet meg (sose, vagy most
éppen), azt mi tartjuk, de kimondjuk, megvalósítjuk a vágyát a
szavainkkal.
Próbáljátok ki!
Hétköznapi praktikák – villámtippek: fáradt gyerekkel hazafelé
Helyzet: A gyerek fáradt, nincs kedve
gyalogolni, lassú, meg meg áll, vagy szeretné, hogy felemeld,
cipeld kicsit...
Tipp1: mondókázzatok babalépegetőket,
vagy ütemes versikéket, amiket ismertek. Pl: Aki nem lép
egyszerre..., Jár a baba jár..., Így járnak a huszárok..., Megy a gőzös..., Sétálunk, sétálunk..., Dombon törik… Ha jártatok
Ringatóra, ott sok ilyet tanulhattatok, de bármelyik
mondókás könyvet fel lehet lapozni.
Sehol nincs meghatározva, hogy 2-3-4
év felett ezeket ne lehetne elővenni és miért ne az utcán, vagy
a lépcsőházban... Próbáljátok ki! Nektek is sokkal
szórakoztatóbb, mint veszekedni, vagy cipelni, vagy rángatni a
kicsiket.
Tipp2: a gyerekek, különösen az
ovisok nagyon szeretik az állatos történeteket, állatos meséket,
szeretnek az állatokkal, vagy állatosat játszani. Ilyen állatos
minijátékot mi is kitalálhatunk miközben hazafelé tartunk: Legyünk most fáradt nyuszik,
akik, lassan váááánszorognak.... és játsszátok el ezt a vén,
fáradt, lassú nyuszit. Most legyünk fürge nyuszik! - mondjad, és
ez a haladós rész, szinte szaladtok... Aztán megint a fáradt
nyuszi és újra a fürge... Nagyon szórakoztató gyereknek,
felnőttnek egyaránt és már otthon is vagytok, felértetek az
emeletre. Mi „közepes nyuszik” is tudunk ám lenni, akkor normális tempóban lépegetünk! Természetesen bármilyen állattal lehet játszani.
Kipróbáljátok?!
Érzelmek és alapérzelmek
 |
| Öröm |
 |
| Szomorúság |
A hétköznapok és szabadnapok
eseményei érzelmek láncolata a gyermek és a felnőtt életében
is. Természetes érési folyamatok határozzák meg, hogy a gyermek
még „rabja” az érzelmeinek, az érzelmi szabályozás, a
késleltetés képessége, az önuralom, az érzelmi tudatosság
kialakulása lassú folyamat.
 |
| Meglepődés |
Csecsemőkortól kezdve, ahogy az anya
visszajelzi, lereagálja a baba jelzéseit, úgy épül fel ezen a
kommunikációs rendszeren keresztül a tudásunk arról, hogy a
jelzéseinknek jelentése van a másik számára. A beszéd
kialakulása előtti időszakban a gügyögés, sírás, rúgkapálás,
mosolygás, nyúlás, mutatás mozgósítja a környezetet, a
kezdetben öntudatlan akciónak eredménye lesz, valami változik: a
baba enni kap, játékot kap, puszit kap, betakarják, vagy ki,
felemelik, kicserélik a pelusát. A mamák automatikusan szavakkal
kísérik saját válaszreakcióikat, és a babák akcióit
érzelmekre, állapotokra, szándékokra fordítják le.
Így kezdődik az érzelmek tanulása, és szabályozása. Az anyai empátiás
ösztön és a babák nonverbális kommunikációs sajátossága megsegíti
az anyákat. A beszéd kialakulásával bonyolódik a helyzet, mert a
szavak és érzelmek táguló birodalmában könnyen el lehet
tévedni: egymást félreérteni, az érzelmeket bagatellizálni, a
saját érzelmeiknek áldozatául esni.
 |
| Düh |
Sok szakkönyv és cikk azért emlegeti
sokat az önismeret és ön-fejlődés témakörét a gyereknevelés
kapcsán (is), mert a folyamat szükségszerű része hogy a
felnőttek és a gyerekek érzelmi rendszerét külön tudjuk
választani és tudjuk mi mit érzünk és mit érez a gyerek és
újra és újra el tudjuk dönteni, hogy épp melyik a fontosabb. A
felnőtt személyiségfejlődés egyik állomása, amikor az érzelmek
fontosságát elismerjük, és elkezdjük magunkat monitorozni: mit
érzek, miért érzem?
A teoretikusok érzelmeknek négy
összetevőjét különböztetik meg: a fizikai, fiziológiai változásokat (pl szapora szívverés), a kognitív kiértékelést
(ez egy ijesztő helyzet), az arckifejezést (nagyra tágult szemek)
és a megnevezést (félelem, rémület). Ebből áll össze az
érzelem. A gyerek csak a fizikai-idegrendszeri változásokat
érzékeli és nem tudja, hogy mitől van.
 |
| Félelem |
A felnőttől elvárható, hogy tudja
mit érez. A gyerektől nem várható el. A szülő dolga felismerni
a csalódottság, félelem, nyugtalanság, feszültség viselkedéses
jeleit a gyermeknél, és kisegíteni őt a kognitív kiértékeléssel
és megnevezéssel.
Az arckifejezések felismerését is
lehet gyakorolni: olyat játszani, hogy különböző érzelmeket
megjelenítünk az arcunkon, vagy megkérjük a gyereket tükör
előtt, vagy le is lehet fényképezni. Nagyon jó móka! Ha a
jól sikerült képeket kinyomtatjuk és módunkban áll laminálni,
akkor házi készítésű kártyákat gyárthatunk, amin a gyerek
mutatja be mondjuk a hat alapérzelmet, vagy akár többet is.
Na, kipróbáljátok?!
Barkochba/barkóba-játék az óvodással
Legtöbbször állatokkal játszunk, de
van, hogy testrészekkel, emberekkel, vagy mesefigurákkal. Kezdetben
amikor a gyerek megakad, lehet mondani, hogy kérdezd azt hogy...,
aztán már ő kérdezi, hogy mit kérdezzen, aztán rájön az izére
és okosakat kérdez magától is. Mi négy és öt éves kora közt
kezdtük spontán, főleg mert én szeretek ilyet játszani és
kipróbáltam a gyerekkel.
Amellett, hogy az ovis barkóba roppant
szórakoztató, a gyereknek és felnőttnek is láthatatlan, ám
annál fontosabb hozadékkal bír: egymás elméjében teszünk
látogatást. Találd ki mire gondolok! Találd ki mi van a fejemben!
A gyerek elindul egy gondolatmeneten, és kérdezget, keresi az utat
a megoldáshoz. Ezen „követi” a felnőtt, úgy hogy egy lépéssel
előtte jár, hisz – nehézségtől függően – kérdéseket
„súg”, segíti a gyereket. A felnőtt kettős tudattal játszik:
egyszerre gyerek és felnőtt, egyszerre tartunk a gyerekkel és
járunk előtte.
Például az anya az apára gondol.
- Gondoltam, ember.- Itt lakik?
- Igen.
- Gyerek vagy felnőtt?
- Felnőtt.
- Fiú vagy lány?
- Fiú.
- Ááááááá, ez könnyűűűűű!! - kiáltja megdicsőülten és vidáman, amennyiben más felnőtt férfi nem lakik ott. - Apaaaaaaaa!
A játék az elejétől a végéig
élvezetes, a kitalálás folyamata is izgalmas, aztán a rájövés
igazi közös öröm. Mindez egy-két percig tart, ha bonyolódik a
feladvány akkor talán tovább.
Amikor a gyerek az, aki gondol, a
helyzet fokozódik, mert az ő rendszerében még nem evidens, hogy
ha az állatnak két lába van, akkor minden bizonnyal csőre is van
meg szárnya, vagy nála ha egy állatnak a szőre nem hosszú, akkor
az bőr, illetve négylábú állatoknak „elől kettő és hátul
kettő lába” van, többízben leszámolva fejben a kigondolt állat
lábait.
Nálunk például az elefánt egyik
azonosítója (amellett, hogy hossszzzzúúúú ormánya van), hogy
„van kicsinye” mert az állatkertben tavaly láttuk a kis Ashát,
az elefántkölyköt (aki csecsemőként akkora magas volt, mint a
gyerek négyévesen).
Egyik emlékezetes és megizzasztó
feladvány a lányommal úgy hangzott, hogy állat, fehér, két lába
van, nincs szárnya, nem is tud repülni. Ezen az abszurditáson
eléggé elakadtam, mikor megkérdeztem mi a kedvenc étele, ami
felfedte a rejtélyt: a répa! :)
Vagyis az összehangolódás,
együtt-játszás része, hogy tudjuk vagy sejtjük, hogy milyen
ismereti vannak a gyereknek, illetve elfogadjuk, ha azt válaszolja,
hogy „nem tudom”, például, hogy az adott állat hol él, hogyan
szaporodik, mivel táplálkozik. A dolgok, élőlények mérete is
egyszerűvé redukálódik, minden lehet kicsi, közepes vagy nagy.
Esetleg icipici, vagy böhömnagy...
A játékba beépülnek a gyerek
természetes, hétköznapi tapasztalatai, például az állatkertben
látott állatokról, a saját állatainkról, a kert növényeiről,
mesék szereplőiről, a család tagjairól, az óvodás társakról...
Valamint beépülnek olyan implicit tartalmak, hogy valami egy
bizonyos, konkrét, (állat, fa, tárgy pl a szomszéd kutyája,
Bodri, vagy Anya pöttyös kávéscsészéje) vagy általános
kategória, pl zsiráf, medve, fóka... (Ez utóbbi nálunk úgy
hangzik el kérdésként, hogy „Az állatkertből ismerjük?”)
Szintén a sorok közti tapasztalat, hogy például az ismerőseinket
honnan ismerjük, hol laknak, jártunk-e náluk, ők jártak-e
nálunk... Megannyi aktiválódó ismeret, tudás, tapasztalat!
Példa: A gyerek a szilvafára gondol,
az elején tisztázzuk, hogy „fa”.
- Van a kertben?- Igen.
- Ehető a termése?
- Igen.
- Te szereted?
- Igen.
- A termése piros?
- Nem.
- Fekete?
- Nem.- Lila?
- Igen.
- Rákérdezhetek?! Szilvafa???!!
- Igennnn!
A továbbfejlesztett és háromszemélyes
verzióban a gyerek kigondol valamit, azt megsúgja az egyik
felnőttnek és a másik felnőtt azt kitalálja. Ekkor a gyerek
passzív néző-hallgató: figyeli, hogy a felnőttek hogyan találják
ki az ő feladványát!
Az óvodások sajátossága, hogy
szeretik az ismétlődéseket, ebben is megnyilvánul: a gyerek
szívesen lejátssza ugyanazt a feladványt többször, nem unja, sőt
az ismétlődés örömet okoz, biztonságot, ismerősséget jelent.
A másik gondolatának a kitalálása
egy másik óvodás jellegzetességnek az omnipotencia érzésnek,
mindenhatóság illúziójának is természetes teret ad.
Végezetül a fontos szabály: a játék
nem szólhat a gyerek kinevetéséről, kioktatásáról, vagyis
megalázásáról. A játék szerves része, hogy butaságot is ér,
(sőt kell) kérdezni, egyfelől a folyamat sajátossága miatt, hisz
a „rossz” tipp is a megoldás felé terel, másfelől a gyerek
korlátozott ismeretei természetesek, ezeket, emiatt kinevetni
tilos! Aki nem tud kellő tisztelettel játszani, az ne is
próbálkozzon inkább.
(Feltételezhető, hogy az a felnőtt,
aki nem szeret barkóbázni, annak egyfelől nehezére eshet ez a
mentális kirándulás, a másik gondolatmenetének a letapogatása,
másfelől régi, akár elfeledett kigúnyolások, megszégyenítések
emlékét idézheti...)
Összefoglalva a játék leírása:
(didaktikusan:)
Kitalálós-játék
(Barkóba az óvódással)
Minimum részvevők: egy gyerek, egy
felnőtt
Menete: az egyik kigondol valamit, a
másik kérdésekkel megpróbálja kitalálni
Specialitások, szabályok:
Csak olyanra lehet gondolni, amit a
gyerek ismer
A gyereknek lehet segíteni, hogy mit
kérdezzen
A gyerek kérdezhet kiegészítendő
(=nem-eldöntendő)
módon
A gyereket tilos kinevetni és
kioktatni
Ha kipróbáltátok, írjátok meg a
tapasztalataitokat: nálatok hogy ment??