A napi ritmusok, ismétlődések fontos biztonságteremtő elemek a kisgyermekek (és a nagyobbak) életében. A család hétköznapjaiba szinte végtelen számú kis ismétlődő szokást beszúrhatunk, például minden reggel elénekelni vagy elmondókázni egy napindító dalocskát, vagy valamilyen egyszerűbb mesébe szőni fogmosást, vagy hajmosást. 

Este mi a „Mi-volt-ma?” elmesélésével zárjuk a napot, mindennap, kb. mióta a lányom beszélni tud. A napi eseményekre koncentrálunk még, (kevésbé az érzésekre) és azon belül is az ismétlődésekre, és a különleges eseményekre, ha volt olyan.

Ez egy alap, amire később ráfűzhető a naplóírás szokása, de segít a napok elválasztásában és lezárásában, vagyis maga ez a szokás is egy rítus. Egy jó ideig az anya/szülő mondja mi volt a gyerekkel, még akkor is, amikor a gyerek ezt már el tudja mondani. (Az én lányom egy külön töltött nap végén elhadarja mi volt, majd várja, hogy én elmeséljem neki.)

Ez még inkább a konkrétumok, a külső események világa, - kevésbé az érzelmeké - de a főszereplő ezekben az elmesélt történetekben a gyerek, az ő szempontjából hangzanak el a napi események, jelezve ezzel is az ő fontosságát, létjogosultságát, értékességét. Nekünk szülőknek is érdekes tapasztalat gondolatban utólag bemenni a gyerekkel az óvodába vele játszani, tízóraizni, ebédelni, csendespihenőzni, az udvarra menni, uzsonnázni, majd valamikor este találkozni önmagunkkal, amikor hazaértünk a munkából. A gyerek látószögének ez a rendszeres felvételétele a mi empátiánkat is fejleszti, saját egocentrikus világunkat tágítja.

A mese utáni, lámpaoltás utáni intim légkör azt a bizalmat is sokszor megteremti, amikor a gyerek elmesél olyan epizódokat az óvodai, iskolai életéből, amit napközben magában tartott, kérdésre és kérdés nélkül se mondta.

A jótékony figyelem egy érzékeny megvalósulása ez a helyzet, amikor szinte nulla a külső (zavaró) inger, félhomály van, és a szülő a gyerek napját meséli el, az ő perspektíváját veszi fel, kihagyva saját útjait, nehézségeit. Erre rezonál a gyerek, amikor megnyílik ilyenkor, és magától, önként elmesél valamit.

A kiskamasz vagy kamaszkor beköszöntével már feltehetőleg önmagával igényi a gyerek ezt az intim légkört, napját, titkait önmagával osztja meg elsőként, 13-14 évesen már a naplóírása is bátoríthatjuk, fontos személyiségfejlesztő eszközt adva a kezébe. A napi eseményekre, önmagára, az érzésekre való tudatosabb reflexiót és az erre való igényt alapozzunk meg, ha már kiskorban esténként elmeséljük „közösen”, hogy mi történt aznap a gyerekkel, vagyis „mivoltmázunk” - ahogy mifelénk mondják.