Most összeszedtem a Követendő Közléseket, melyekről itt-ott már esett szó. A listába belevettem néhány nem verbális kommunikációs eszközt is, amelyek az együttműködést segítik. Röviden mutatom most be ezeket. 

 

Írjátok meg, ha kiegészítenétek még valamivel!

Helyzet: A gyerek fáradt, nincs kedve gyalogolni, lassú, meg meg áll, vagy szeretné, hogy felemeld, cipeld kicsit...

Tipp1: mondókázzatok babalépegetőket, vagy ütemes versikéket, amiket ismertek. Pl: Aki nem lép egyszerre..., Jár a baba jár..., Így járnak a huszárok..., Megy a gőzös..., Sétálunk, sétálunk..., Dombon törik… Ha jártatok Ringatóra, ott sok ilyet tanulhattatok, de bármelyik mondókás könyvet fel lehet lapozni. 

Sehol nincs meghatározva, hogy 2-3-4 év felett ezeket ne lehetne elővenni és miért ne az utcán, vagy a lépcsőházban... Próbáljátok ki! Nektek is sokkal szórakoztatóbb, mint veszekedni, vagy cipelni, vagy rángatni a kicsiket.

Tipp2: a gyerekek, különösen az ovisok nagyon szeretik az állatos történeteket, állatos meséket, szeretnek az állatokkal, vagy állatosat játszani. Ilyen állatos minijátékot mi is kitalálhatunk miközben hazafelé tartunk: Legyünk most fáradt nyuszik, akik, lassan váááánszorognak.... és játsszátok el ezt a vén, fáradt, lassú nyuszit. Most legyünk fürge nyuszik! - mondjad, és ez a haladós rész, szinte szaladtok... Aztán megint a fáradt nyuszi és újra a fürge... Nagyon szórakoztató gyereknek, felnőttnek egyaránt és már otthon is vagytok, felértetek az emeletre. Mi „közepes nyuszik” is tudunk ám lenni, akkor normális tempóban lépegetünk! Természetesen bármilyen állattal lehet játszani.

Kipróbáljátok?!

Nagyon szórakoztató írást találtam Gary Chapman Családi összhangzattan című könyvében, ám a szóban forgó részt ő is Erma Bombeck egy tanulmányából idézi. Megosztom veletek:

„A szülők értelmi képességének hullámzása nyolc fázisra osztható. E fo­kozatoknak semmi közük sincs az agysejtek számához, sem az IQ-hoz, sem pedig a szellemi kapacitáshoz. Az egyes fokozatok teljesen várat­lanul és indokolatlanul követik egymást. Legalábbis gyermekeink sze­rint.

Az 1. fokozatot valószínűleg nem tudjuk alulmúlni. Van egy kisbabánk, és mi semmit sem tudunk, de nem baj, mert ő még nálunk is kevesebbet tud. Csecsemőnk szeme mindenhova követ bennünket. Ha ki­nyújtjuk az ujjunkat, a csöppség csak nézi, és nem kérdez semmit. Ezzel mindketten jól elvagyunk.

A 2. fokozat körülbelül akkor lép életbe, amikor a kicsi eléri a két­éves kort. Csak hozzá kell érintenünk a szánkat a bibis ujjához, s az máris meggyógyul. Varázserővel összeragasztjuk a könyvet, és sebészi ügyességgel visszarakjuk a baba fejét. Hajrá, csak így tovább!

A 3. fokozatban még mindig álljuk a sarat, bár amikor gyanútlanul iskolába küldjük csemeténket, hamar rájön, hogy a többi felnőtt is tud valamit - egyesek még anyánál vagy apánál is többet. De szellemi pozíciónk még mindig megingathatatlan.

Gyermekünk tizenkét éves kora körül (4. fokozat) kezdődik a leépülésünk. Többnyire olyankor lepleződünk le, mikor segítünk a házi feladat megírásában, amivel legjobb esetben is csak egy hármashoz segíthetjük a nebulót. Az sem vívja ki osztatlan elismerését, amikor korcsolyázni tanítjuk, és egy óvatlan pillanatban teljes hosszunkban elnyúlunk a jégen, miközben őt is magunkkal rántjuk. Néha úgy néznek ránk, mintha azon csodálkoznának, hogyan vagyunk képesek megtartani az állásunkat.

Mire az 5. fokozatba lépünk, gyermekünk már a tizenötödik évét tapossa, és mi bámulatos sebességgel kezdünk visszafejlődni. Nem emlékszünk az ígéreteinkre. Lépten-nyomon megfeledkezünk arról, hogy valaha mi is voltunk gyerekek. Ismételjük önmagunkat, unalmasak vagyunk, és semmi más nem telik tőlünk, csak az, hogy kihallgassuk a bizalmas telefonbeszélgetéseket, és hogy azt szajkózzuk: „Csak azért büntetlek meg, mert szeretlek!”

A legnagyobb változás két évvel ezután következik be, a 6. fokozatnál. Egy dinnyébe több értelem szorult, mint belénk, szülőkbe! Gyermekeink már csak harmadik személyben beszélnek rólunk, jelezve, hogy úgysem értünk semmit. (Például: „Vajon hogy tudtak ezek ketten összehozni egy gyereket? Biztos megnéztek egy videó filmet!”)

A 7. fokozatban a gyerekek a felnőttek, és a szülők a gyerekek. Néha kölcsön kaphatjuk tőlük az autónkat, ha szépen kérjük. Megtervezik, hogy mi legyen a vacsora (pizza), és nekünk is szabad használni a telefont, csak szóljunk előre. Nem kell már azzal fáradnunk, hogy meg szervezzük a nyaralásukat, sőt még a mi szabadidőnket is készségesen beosztják. („Te és apa sokkal jobban fogjátok érezni magatokat a szobátokban, távol minden zajtól.”)

A 8. fokozat az esküvőjük után egy nappal kezdődik, amikor egyetlen éjszaka leforgása alatt zsenivé válunk. Mindent tudunk a pénzátutalásról, a hitelkonstrukciókról, és arról, hogy milyen lángon sül a piskóta aranybarnára. Ez a mi virágkorunk. Milyen kár, hogy a legtöbb szülő nem bírja cérnával ilyen sokáig!”

Ti mit gondoltok erről?