Most összeszedtem a Követendő Közléseket, melyekről itt-ott már esett szó. A listába belevettem néhány nem verbális kommunikációs eszközt is, amelyek az együttműködést segítik. Röviden mutatom most be ezeket. 

 

Írjátok meg, ha kiegészítenétek még valamivel!

A szeretetről sok vallás, filozófus, pszichológus, ezoterikus-spirituális tanító gondolkozik(ott) és ír(t) hiszen a tartós emberi kapcsolatok legfontosabb, ám törékeny, múlékony és olykor veszélyes értéke ez.

Chapman könyvei, elmélete azért jó és feltehetőleg azért ilyen népszerűek, mert a filozofálás, elmélkedés helyett konkrétumokhoz köti a szeretetet, megragadhatóvá, kézzel-foghatóvá teszi.

Azt a végtelen sok módot, ahogy kifejezhetjük a szeretetünket, öt csoportba osztja, nyelvnek nevezi, és azt mondja, hogy ebből egy, vagy kettő igazán a sajátunk, amiből a legjobban érezzük, hogy szeretve vagyunk és ez többnyire az, amelyiken mi magunk is könnyen kifejezzük szeretetünket. Mindazonáltal minden könyvben ad tippeket, hogy mi módon deríthetjük fel valaki szeretetnyelvét.

A gyerekekről szóló részt a gyermekpszichiáter Ross Campbell-lel írta, akinek a legelgondolkodtatóbb állítása, hogy a gyerekek minden megnyilvánulásukkal, szüntelenül azt kérdezik: „szeretsz?” Ha a szülő újra és újra megerősíti, hogy igen, mindig minden körülmény közt és feltételek nélkül szereti a gyermekét, akkor a feltöltött szeretettankkal a gyermek megnyugszik és sokkal együttműködőbb lesz. A helytelen viselkedés mögött az üres szeretet tank áll. - állítják a szerzők.

A gyerekek saját szeretetnyelve öt éves koruk körül formálódik. Előtte kevéssé megállapítható, illetve a szülő akkor tesz helyesen, ha mind az öt szeretetnyelven beszél a gyermekkel, vagyis megismerteti vele az összes szeretet-csatornát, és ki tudja alakítani a saját szeretet-nyelvét.

Honnan tudod, hogy anya/apa szeret? - kérdezhetjük meg a gyermekünktől.

A Gyerekekre hangolva című könyv azonban nem csak a szeretetnyelvekről szól. A 8.-9.-10. fejezetek a fegyelmezés, a tanulás és a harag témaköreit elemzik és fontos alapvető megállapításokat tesznek.

A fegyelmezésnek – mint a helytelen magatartás korrigálásának – szeretetből kell fakadnia. Minél inkább érzi a gyermek a szeretetet, annál könnyebben fegyelmezhető – írják a szerzők. Tehát fegyelmezés előtt mutatnunk kell, hogy szeretjük őt. (Ez pedig egy az egyben összecseng azzal, amit az „Integrált fegyelmezési szemlélet” képvisel.) A gyerekek viselkedésének két pozitív irányító módszere, amit ajánlanak a szerzők a kérés és a gyengéd testi ráhatás. Az általuk említett két kevésbé pozitív és csak ritkán és nagy körültekintéssel alkalmazandó módszer az utasítás, a büntetés, és a magatartás megváltoztatása. Ezeket röviden mind kifejtik a szerzők.
Ennek a résznek nagy értéke még, hogy tisztázza, hogy a gyerekek még máshogy - éretlenül és önközpontúan - szeretnek, mint a felnőttek, nekik elemi (lét)szükségletük, hogy szeretve legyenek.

A szülei szeretetét érző gyermek a tanulásra is motiváltabb. Fontos cél, hogy az iskolai feladatok elvégzése a gyermek felelőssége legyen, a szülő támogató segítőként álljon mögötte, de ne helyette oldja meg a házi feladatokat.

A harag az élet része, nem jó, vagy rossz, bár tény, hogy sok problémát tud okozni a családi életben. Saját példánkkal mutatva taníthatjuk meg, hogy a haragos (romboló) tetteknél jobbak a haragos szavak, amit a szülőnek érdemes és fontos kibírni, aztán jelezni, hogy látja, hogy a gyerek mérges. A szerzők szerint a teli szeretet-tank jelentősen csökkenti a dühös érzéseket és jeleneteket.

A te gyerekeidnek melyik a szeretetnyelve?

Anyák napjára idén először kaptam virágot a kislányomtól, de olyan lelkes volt, hogy legalább háromszor átadta. Eleinte zavarba jöttem, hogy ugyan hisz, mindennap ajándék, hogy a kislányom vagy, aztán leesett, hogy az is lehet ajándék, hogy én az anyukája vagyok. Igen, voltaképp, minden méltó emberi kapcsolat ajándék.

Mitől különleges anyának lenni?

Erre bizonyára van egy sor biológiai jellegű válasz, ami többek közt a hormonháztartással, meg az ösztönökkel kapcsolatos, de van jópár lélektani vonatkozása, már ha egyáltalán e kettőt külön lehet választani. Mert például a szülés utáni napokban, hetekben az az anyai ráhangolódás, ami lezajlik az újdonsült édesanya és az újszülött közt, az egyszerre biológiai és lelki folyamat, vagy ahogy később, mikor egy év körüli a gyermekünk, szintén megfigyelhető, egy olyan öntudatlan összehangolódás, amikor a mamák átveszik a gyerekük hangadásainak, vagy testmozgásának a ritmusát és azt némi eltéréssel visszajátsszuk a gyereknek. Ezt meg is figyelhetitek magatokon, akinek ilyen, fél – másfél év körüli picije van. Például, hogy kopácsol a gyerek a fakockával, és te abban a ritmusban hívod ebédelni, ahogy ő kopácsol, vagy a fejedet mozgatod ebben a ritmusban, vagy a lábaddal dobolsz. A lényeg az öntudatlan kapcsolódás.

Ezek szerintem különleges jelenségek, de nem ezek miatt különleges anyának lenni. Hanem amiatt a megismételhetetlenség miatt, ahogy a gyermekünk kapcsolódik hozzánk, minden gyermekünk, legyen bármennyi. 

A gyermek univerzumában az anya áll a középpontban, egy darabig olyannyira, hogy az sem evidens az újszülöttnek, hogy ő és az anyukája különállóak, nem egyek. Ez az univerzumközepén-valóság igazán hízelgő, mámorító pozíció. A hangunktól a síró baba megnyugszik, dúdolásunktól megvigasztalódik, nem számít a tiszta hangzás. Puszinktól fájó sebek meggyógyulnak, szomorú szemek felderülnek. Közelségünk biztonságot ad, hiányunk megbetegít. A kisgyermeknek nem számít, ha rosszul főzünk, ha szagos a leheletünk, ha rondák vagyunk,ha rosszul hangsúlyozzuk a mesét, ha nem értünk a DVD lejátszóhoz. A gyermekünk számára tökéletesek vagyunk – ez az a teljes elfogadás, amit javasolnak a cikkek a szülőknek és szerelmeseknek. 

Voltaképp ezt a végtelen bizalmat és ránkhagyatkozást adjuk vissza saját odafordulásunkkal, türelmünkkel, gyengédségünkkel. A gyermekeink tesznek anyává minket és ők miáltalunk tanulnak meg nevet adni a világ dolgainak, mi adjuk az értelmezési keretet, hogy milyen ez a világ. Félelmetes, vagy biztonságos, örömteli, vagy hiányos... 

Te mit gondolsz?

Még karácsony előtt hallottam egy párbeszédet, mikor a zsúfolt hatos villamoson utaztam. A gyerek – nagy-óvodás lehetett – izgett mozgott az ülésen, feltérdelt, leült, a lábával kalimpált. A nagymamájával utazott, aki, gondolom, alapból feszült lehetett akár a fülledt jármű, a kora-esti óra, vagy a karácsonyi készülődés miatt. Fojtott hangon, fegyelmezte hasztalan a fiúcskát, majd hangosan felcsattant, hogy ne is remélje, hogy a várva várt biciklije ott lesz a karácsonyfa alatt, ha így viselkedik, mire a kölyök megszeppent és fagyottan ült tovább. Nagyon együtt éreztem vele, de sajnáltam ezt a frusztrált nagymamát is, hogy ehhez a hatásos és nagyon veszélyes eszközhöz nyúlt, gondolom, mert jobb nem jutott az eszébe.

Miért volt annyira vérfagyasztó, fájdalmas, igazságtalan, és szó szerint ünneprontó a nagymama kijelentése? Mit jelent az ajándék? Mit jelent az ajándékozás?

Az ajándék az egész embernek szól, a kapcsolatunkról szól, azt üzeni, hogy szeretem őt, úgy ahogy van. Az ajándékozás ráhangolódás, készülődés, adás. Az ajándékot nem kell kiérdemelni, mert az jár. Jár mert létezem, jár, mert szeretve vagyok. Ha kap a gyerek egy igazi biciklit, amelyik már nem pótkerekes, pláne nem háromkerekű, de esetleg még sebességváltós is – és ezért különösebben nem tesz semmit – ez ajándék.

És mit jelent a jutalmazás? A gyerek akkor is kap valamit… Igen. Az elismerésüket fejezzük ki, mert valamit megtett, amivel örömet okozott és ezt az örömünket, elégedettségünket jelenítjük meg neki egy jutalommal. A jutalom az, amiért valamit tenni kell, amit feltehetőleg nem könnyű megtenni, mert például önuralom, vagy önkontroll kell hozzá. Például amikor szabályozni tanulja a gyerek az ürítéseit és kap egy rajzolt virágot, vagy matricát, vagy egy darab édességet, ha a bilibe sikerül a produkció. Ez jutalmazás. Van valami célja, valamit tanítani szeretne, de ha olyanért adok jutalmat, amit magától, enélkül is megtenne, azzal kiirtom ezt a belső motivációt. Vagyis akár árthatok is vele.

A jutalom az, ami feltételhez kötött, az ajándék az, ami feltétel nélküli. Az ajándék a szeretet és elfogadás kifejezésének az eszköze, a jutalom a megerősítés, a viselkedésmódosítás eszköze.

Az édesanya mosolya pedig kicsit mindkettő. Szeretet és jutalom, gyógyulás és megkönnyebbülés.  

Meghitt, boldog karácsonyt kívánok minden kedves olvasómnak!