A minap újra a „hisztiről” beszélgettünk és én újra elgondolkodtam a kérdésről.... 

A „hiszti” egy pejoratív, lekezelő kifejezés legtöbbször, főleg ha egy felnőtt nő, vagy férfi „hisztizik”, de a gyerekek hangos, erőszakos, sokszor érthetetlen hisztijeit sem szoktuk szeretni, minimum idegesek leszünk tőle, de sokszor agresszívek is.

Éppen emiatt a lekezelő hangnem és tisztázatlan jelentés miatt nem szeretem ezt a kifejezést.

A „hisztit” talán pontosabb, ha gyermeki dacnak nevezzük, de mindenképpen egy komplex érzelmi kommunikációs aktusnak tekintjük, ami életkorilag egy érési szakasz, kb másfél éves kortól akár végig az óvodáskoron át, attól függ mennyire „tanul rá” a gyerek erre a kommunikációra.

A „hiszti” bár a gyerek „csinálja” a szülői kommunikáción múlik, hogy mennyire, hogyan, meddig marad abban az érzelmi feszültségben a gyerek, amit így tud kifejezni. Még nem tudja máshogy.

Az empátia az, amit tudatosan be kell kapcsolni egy ilyen helyzetben, és a saját frusztrációnk, amit tudatosan ki kell kapcsolni, mert a gyerek nem akarattal bosszant, nem célja az idegesítés, nem „rossz”, sőt ő éppen eléggé rosszul érzi magát valami miatt. Vagy rájövünk, vagy nem, hogy mi miatt, de az biztos, hogy türelmes megértéssel megvárhatjuk, míg kijön ebből a frusztrált állapotból, uralkodva saját indulatainkon.

Hogyan előzhető meg a hiszti?

Az empatikus családban, ahol a gyermeket életkorának és érettségének megfelelő környezet veszi körül, a gyerekek minimálisan hisztiznek.

Hogyan lehet reagálni, amikor a gyerek nagyon szeretne valamit, de vissza kell őt utasítani, és félő, hogy épp ilyenkor lesz hiszti a válasza... Lehet megadni, amit kér. Ez nyilván nem megy a végtelenségig. Lehet kapásból támadni őt, ráncigálni, fenyegetni – ebből sem tanul igazán semmi hasznosat. És lehetünk megértőek, hogy ő márpedig szeretne valamit. Olyan jó lenne, ha megkaphatná. Valóban szeretné. Egy darabka édességet, valami csillogó tárgyat, vagy nyakbaülni … de ezt nem lehet éppen most. Az akadályoztatás számára frusztráció, ahogy sokszor egyébként nekünk felnőtteknek is, lássuk be. Mit teszünk mi, amikor vágyunk valamire? Ábrándozunk.

A gyerek elsődleges érzelme ekkor a vágyakozás, vágyás, akarás. Nem a birtoklás. Az ő vágyában osztozni „csak” figyelem, energia, jószándék kérdése, nem kerül pénzbe. Ginott úgy írja, biztosítsuk együttérzésünkről, hamár vissza kell utasítanunk. Hogyan fejezhetem ezt ki? Bárcsak-módszernek hívom én ezt, mert ez a kulcsszó: bárcsak! Bárcsak a tiéd lehetne, bárcsak megvehetném, bárcsak maradhatnánk még a játszótéren... A vágyában osztozunk, elfogadjuk azzal, hogy kimondjuk. Azt a keretet, korlátot, hogy az nem történhet meg (sose, vagy most éppen), azt mi tartjuk, de kimondjuk, megvalósítjuk a vágyát a szavainkkal.

Próbáljátok ki!

 Az elmúlt héten több, mint harmincan töltöttétek ki a Szelíd Szülő Mini Tesztet, és kaptátok meg a pontszámaitokat. (Aki adott elérhetőséget.)  

A legtöbben nem jeleztetek vissza, hogy mennyire illett rátok az eredmény, akiktől kaptam visszajelzést, arra "semennyire" és "teljesen" passzoltak a megállapítások. 

Aki eddig nem tette, de most kedvet kapott kitölteni, 

az itt találja a Mini Tesztet. 

Mit adhat, miben segíthet a Szelíd Szülő Szeminárium? 

Hol és mikor indul Szeminárium? 

Az aktuális Szeminárumi csoportról itt Szalon jobb oldalán és az oldalakon tudtok tájékozódni.
A helyszín Budapest, az alkalmak hétvégén szoktak lenni hetente vagy kéthetente három óra egy alkalom.

A következő csoport 2016 május végén indul, érdeklődj, jelentkezz ezen az oldalon, vagy e-mailban: kabaipiroska@szelidszulo.hu 

Mi a különbség a két helyzet közt?

GYEREK: - Anyaaa! Mit hoztál nekem?

ANYA: - Hoztam neked almát!

GYEREK: - De én sütit akarok! Sütik akarok, sütit akarok, menj el, sütit akarok! (bőg, kiabál, toporzékol)

*

GYEREK: - Annya! Képzeld, a Pisti azt mondta az oviban, hogy ronda az orrom!

ANYA: - Dehogy ronda! Mondd meg neki, hogy nem ronda az orrod, az övé ronda!

GYEREK: - Anyaaa, nekem ronda az orrom, miért ronda, mit jelent az, hogy ronda, anyaaa?!

ANYA: - Menjünk már, elállod az utat, sietnünk kell, hogy bemehessünk a közértbe is! (ráncigálja)

GYEREK: - Anyaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaa (bőg, befeszíti magát, ellenkezik)

Mindkét gyerek hisztizett, vagy egyik sem? Vagy melyik?

Mit jelent a hiszti? 

Amikor egy felnőtt nő, vagy férfi feleslegesen vagy túlzottan aggodalmaskodik, félti magát, vagy valamilyen tulajdonát, akkor azt  mondjuk rá, hogy hisztizik és többnyire nem jókedvünkből mondjuk és nem is esik túl jól hallani, minősítő, bántó tartalma van.

Ha egy gyerek az egész testével és csaknem egész hangerejével kifejezi a nemtetszését, akkor ő hisztizik. Ha nem teszi amit kérünk/parancsolunk és mi erőszakosan akarjuk elérni, és ő ellenkezik akkor hisztizik. Ha sokat hallja, hogy hisztis, akkor neki már mindegy lesz, ha így hát így, Katának hívnak, négy éves vagyok és hisztis. Anya is megmondta, apa is, nagyi is. Szerencse, hogy az óvónéni nem mondta. Ő érti, amit szeretnék mondani.

Ranschburg Jenő azt írja sok helyen, például a Kis gyerek kis gond c könyvében, hogy a hisztiző gyereket magára kell hagyni, mert ez egy műsor, amihez kell néző-hallgató, főleg anya, vagy apa, ha ők nem látják, akkor nem olyan érdekes. Bújjon el a szülő. "Vagy tegye láthatatlanná" a gyereket és kezdje el keresni. "Találja meg" akkor, ha lehiggadt már és örüljön neki, hogy előkerült ez a nyugodt gyerek.

A gyerekek, amint megtanulnak akarni, rá is jönnek az ízére, és folyton akarnak valamit. Menni valahová, mutatni valamit, kapni valamit, elérni valamit, vagy segíteni akarnak a hétköznapi dolgokban, kinyitni és becsukni a hűtőt, és a lakásajtót, egyedül levetkőzni, vagy felvenni a cipőt, odahozni a bevásárló táskát, kipakolni az árut… mindent akarnak, mindent ők akarnak, mindent egyedül akarnak, mert ők úgy gondolják mindent tudnak, mindenhez értenek. Azt is gondolják, hogy a többiek, pl. anya és apa belelátnak a fejébe és ők is tudják, hogy ő mit akar épp, és ezt figyelembe véve odaadják, megvárják, felajánlják… De nem. Apa és anya nagyon gyorsak, máris becsukták az ajtót, elrámolták a cuccot, levették az ő sapkáját, és húzzák már a cipzárt a kabátján. Én aaakartaaaam! - bődül ekkor a gyerek, kapásból visítva, épp eltalálva a frekvenciát, amitől gyorsabban kezdenek őszülni a szülők. Reakció egy: ajtó kinyit, cucc kipakol, sapka visszatesz, cipzár felhúz, itt van Matyika, csináld…bocs, nem tudtuk. Ez jó lehet, a kisebbeknél még működik, a nagyobbaknál már késő bánat. Reakció kettő: hagyd abba, szétdurran a fejem, minek üvöltesz folyton én ezt nem értem! Ez olaj a tűzre Matyi még jobban visít. Reakció három: Matyikám nem látok bele a fejedbe, nem tudtam, hogy te szeretnéd, itt a cipzár húzd le, jó lenne, ha anya tudná, hogy mit gondolsz magadban, de ha előre nem mondod, nem tudom. Mondd el, mit szeretnél. Egy tengeralattjárót?! Ejjha! Jó volna, ha lenne tengeralattjárónk! Járhatnál azzal oviba?! Milyen legyen? Ne legyen ablaka? Akkor hogy látnak ki az utasok? ÁÁ, titkos ablakok, értem, akkor ez egy katonai tengeralattjáró!...

A gyerekek egy csomó mindent akarnak, irracionálisan sok mindent. Akarnak tárgyakat és akarnak megtenni dolgokat és akarnak nem megtenni dolgokat, vagyis pont nem akarják, amit mi épp akarunk.

És legtöbbször éppen elég, ha mi is velük akarjuk ezeket a tárgyakat, és elképzeljük velük, hogy bárcsak meglenne, vagy jó lenne megtenni most rögtön, vagy nem tenni soha.

Olyan, mintha lovat adnék a hülyeség alá, gondolhatjuk, és igen olyan.

Ami viszont nekünk hülyeség, az neki vér-komoly. Furcsa érzés komolyan venni, én is átélem ezt, tudom, hogy nem könnyű. De ez sok hiszti gyógymódja: komolyan venni a gyermek vágyait és annak kezelni ami: vágyaknak.

Tehát „Jó lenne…” és „Bárcsak…”, ezek az új, segítő barátaink, és persze lehet cifrázni! 

Nálatok mi működik?