kommunikáció

Jobb szülők a gyermekterapeuták?! - II.rész

családempátiafordításkommunikációnevelésszülőségtisztelet
Popper Péter és Popper Gábor
Haim Ginott Szülők és gyermekek című könyvének amerikai kiadásában megjelent egy beszélgetés, melyben nyolc gyermeknevelési szakember,  - pszichológusok, pszichiáterek, terapeuták - arról beszélgetnek, segíti-e a szülőségüket a pszichológiai tudás és terápiás rutin?

A fordítás első részét itt olvashatjátok.

Eredeti cikk:

How Child Psychotherapists Deal with Their Own Children IN Dr Haim Ginott Beetween Parent and Child - revised and updated by dr Alice Ginott & dr H. Wallace Goddard; Three Rivers Press, New York, 2003; Appendix B p215-p220

Hogyan bánnak a gyermekterapeuták a saját gyerekeikkel? [második rész]


Dr. Hill: Csodálkozom, hogy milyen kevéssé alkalmazzuk a klinikai tudásunkat a gyereknevelésben. Én például ugyanúgy veszekszem a fiammal, ahogy az anyám veszekedett velem, néha még a hangtónusom is ugyanolyan, mint az övé volt. Mintha egy ismert magnószalagot játszanék újra.
Dr. Chambers: Újféle szalagot keresel? Más viselkedés mintákat? Egy másik hangot?
Dr. Hill: Én sem kedvelem a szülői mintáimat. Tudatosság nélkül sok szülő automatikusan ismétli a régi mintákat. De mi elvileg tudatosak vagyunk és képesnek kellene lennünk új viselkedési forgatókönyveket írni és hasznát venni a gyerekterápiás képzettségünknek.
Dr. Bruce: Úgy hangzik, mint a tipikus szülők mondatai...
Dr. Hill: Igen és ez zavar engem. Otthon, amikor a dolgok rosszul mennek, nem tudom, hogyan változtathatnám meg a helyzetet. Mint más szülők, én is meghátrálok és megrettenek, a szakmai képzettségem és a sokéves gyerek-terápiás tapasztalataim ellenére.
Dr. Bruce: Minden szülő sérülékeny. Nem könnyű a gyerekeinkkel szemben nyerni. Ha fej, mi vesztünk, ha írás ők nyernek...
Dr. Adams: A gyerekek konkrét problémákat jelenítenek meg, amelyek nem felelnek meg a szeretet, elfogadás, tisztelet, egyéni különbségek és személyes egyediség csillogó általánosságainak. Ezek túl nagy fogalmak. Olyanok mint az ezer-dolláros csekk – jól hangzik, csak épp a napi szükségleteinkhez haszontalan, nem tudunk vele egy csésze kávét venni, taxit fogni, vagy telefonálni. A hétköznapokban apróra van szükség. A gyereknevelésben pszichológiai váltópénzre van szükség, hasonlóra, mint, amit a gyermekterápiában használunk.
Dr. David: Könyörgöm, áruld el, mi az a "pszichológiai aprópénz"?
Dr. Adams: A hatékony és emberi bánásmód speciális technikái a mindennapos történesek során: a kisebb összezördülésektől az időszakos konfliktusokon át a hirtelen krízisekig.
Dr. David: Mondd el nekünk, te hogyan hasznosítod a terápiás szemléletedet szülőként?!
Dr. Adams: Könyv-hosszúságú lenne a lista... Attól tartok, azt hiszed, hogy minden választ ismerek. Nos, ez nem így van. De megtanultam emberségesebben reagálni a gyerekeim okozta nehézségekre. Empatikus vagyok velük, ahogy a gyermek-pácienseimmel is. Próbálom a helyükbe képzelni magam, hogy megértsem, hogyan érezhetnek. Megtanultam, hogyan fejezzem ki a haragomat sértések nélkül. Provokáció ellenére sem szólítom megalázó neveken a gyerekeimet. Nem vádolom a személyiségüket és nem támadom a személyiségvonásaikat. Ehelyett, ahogy a terápiában is, azt állítom, amit látok, amit érzek és amit szükséges megtenni.
Dr. David: Azt mondod, hogy te sose jössz ki a sodrodból a gyerekeiddel?
Dr. Adams: Ellenkezőleg! De már nem félek a dühömtől, mert tudom, hogyan fejezzem ki anélkül, hogy kárt okoznék. Autentikus és hiteles vagyok: a szavaim illeszkednek az érzelmeimhez, például nem mutatok szeretetet, amikor dühös vagyok. Azt is megtanultam, hogy a bölcsesség kezdete a csend és ez tekintélyt ad. Röviden tehát beszélj kevesebbet és hallgass többet. Amikor a dolgok rosszul mennek, nem papolok, hanem megoldások után nézek. Megtanultam a gyermekeim panaszaira nem viszont-szemrehányásokkal válaszolni. Gyakran alkalmazom az együttérző hümmögést és a rövid kommentárokat.
Dr. Chambers: Mint például?
Dr. Adams: „Oh látom, tehát ez történt. Tehát így érzel. Tehát ez a megfontolt álláspontod. Értékelem, hogy megosztottad velem a nézeteidet. Köszönöm, hogy a figyelmembe ajánlottad őket. Hagy írjam le a javaslataidat, hogy emlékezzek rá...” Szándékosan tartózkodom a zavaró kérdésektől és a hideg logikától, érzelmileg túlfűtött helyzetekben. Mióta a világ az észhez beszél, én a szívhez szólok.
Dr. Bruce: Ez csak sima józan paraszti ész.
Dr. Green: Nem, azt hiszem ez inkább szokatlan gondolkodásmód. Például a gyerekterápiában megtanultam, hogy néhány dicséret romboló lehet, tehát nem is használok ilyeneket, se a rendelőben, se otthon. Tartózkodom az olyan dicséretektől, ami lehetetlenséget vár el a gyerekeimtől: „mindig olyan csodálatos vagy, mindig olyan előzékeny vagy, az angyalom vagy....” A dicséreteim elismerőek:  leírják a gyerekem erőfeszítéseit és tetteit és azt, ahogy érzek irántuk. Ebben nincs értékelés, bírálás, összehasonlítás és leereszkedés.
Dr. Chambers: Elmagyaráznád ezt részletesebben?
Dr. Green: Örülök a kérésednek, mert ez lehetőséget ad, hogy kifejtsem a nézeteimet. Értékelem az érdeklődésedet. Látod Dr. Chambers, ezek az elismerő dicséretek.
Dr. Chambers: Hogyan dicsértél volna a gyerekterápiás képzettséged előtt?
Dr. Green: „Nagyszerű vagy! Mindig a segítségemre vagy! Csodálatos munkát végzel ebben a csoportban!" Észrevetted, hogy az elismerő dicséretek esetén a mondatokat azzal kezdtem, hogy „én”, míg a bíráló dicséretben azzal a névmással kezdtem, hogy „te”.
Dr. Chambers: Tudom ezeket, ilyen dicséretek nélkül is... 
Dr. Green: Ahogy a gyerekek is. Nem tagadom a gyerek nézőpontját, nem tagadom meg a lányom érzéseit, nem veszekszem a tapasztalataival, elismerem mindezt: az észleléseiket, érzéseiket és tapasztalataikat...
Dr. Ivy: Nekünk is segítségre van szükségünk, hogy megfeleljünk a szülői szerepnek, és fel kell ismernünk, hogy a gyermekeinknek adott válaszainknak következménye van, szülői reakcióink mindenképpen hatással vannak a viselkedésükre és személyiségükre.  Az elméleti tudásunkat kell szülői kompetenciákká és készségekké lefordítani. Ez az átalakulás nem automatikusan történik, de pszichoterapeutaként - úgy tűnik - azért helyzeti előnyünk van.
 
Tovább

Jobb szülő a gyermekterapeuta?!

empátiafordításkommunikációneveléspéldamutatásszülőség
Dargay András és fia a Terápia c. sorozatban
Jobban értik-e a szülői mesterséget akik hivatás-szerűen foglalkoznak a gyerekek érzelmi világával? Jobban bánnak-e a saját gyermekeikkel, mint mások, vagy épp rosszabbul? - E kérdést feszegeti nyolc angol/amerikai gyermekpszichológus Haim Ginott Szülők és gyermekek című könyvének amerikai kiadásában.

Haim Ginott könyve az egyik kedvencem, (ahogy itt már írtam róla) ezért megkértem az Angliában élő unokatesómat, hogy szerezze meg nekem az angol nyelvű kiadást, hogy így is fejlesszem a nyelvtudásom. Dávid megvette ajándékba és elhozta nekem, amiért nagyon hálás vagyok ezúton is. E kiadás mellékletében találtam egy beszélgetést, amelyben nyolc gyerekekkel foglalkozó terapeuta vitatja meg ezt a kérdést. A beszélgetőtársak neve szerintem fiktív, beazonosíthatatlanok, illetve az a benyomásom, hogy férfiak, /apák / bár ez sem derül ki nyilvánvalóan.

Mivel ez egy izgalmas kérdés és a beszélgetés érdekes, lefordítottam és két részletben itt közlöm. A fordítási megtorpanásaimból szintén Dáv segített ki, köszi itt is. Elöljáróban annyit, hogy nem jobb szülők másoknál a gyerekpszichológusok, de nem is rosszabbak, és nem ez a fő kérdés igazán...

Az eredeti cikk:
How Child Psychotherapists Deal with Their Own Children IN Dr Haim Ginott Beetween Parent and Child - revised and updated by dr Alice Ginott & dr H. Wallace Goddard; Three Rivers Press, New York, 2003; Appendix B p215-p220


Hogyan bánnak a gyermekterapeuták a saját gyerekeikkel?


Mint szülő és gyermekpszichológus, gyakran megkérdeznek, hogy a szakmai tapasztalataim segítséget jelentenek-e a saját gyerekeim nevelésében. Jobb szülők-e a gyermekterapeuták mint a pszichológiai képzettség nélküli szülők? Gyakran elhangzó kérdés és a válasz nem nyilvánvaló. Egy csoport pszichológus és gyerekterapeuta összeült, hogy megvitassa ezt a érzékeny témát.

Dr. Adams: A közvélemény szerint a mentálhigiénés szakemberek jobb szülők, hiszen ha ők nem tudják a tudásukat és tapasztalataikat hasznosítani a gyereknevelésben, akkor miben reménykedhetnek a laikus szülők?
Dr. Bruce: Másrészről ugyanez a társadalom viccelődik a zavarodott, furcsa pszichológus-gyerekeken...
Dr. Chambers: Kérdés, hogy a szakmai kompetencia lehet-e személyre szóló? A pszichológiai alapelveket és tudást le lehet fordítani gyereknevelési praktikákra?
Dr. David: Vannak kétségeim. Megértő és toleráns vagyok a gyermek-pácienseimmel, de könnyen elveszítem a türelmem a saját gyerekeimmel. Dühbe gurulok, kiabálok, veszekszem és sértegetek – mint egy szülő...
Dr. Field: Egy előadáson egyszer azt mondtad, hogy a szülő-gyermek kapcsolatot az általános szülői attitűd határozza meg, és nem a konkrét nevelési eszközök. Tudom, hogy neked csodálatos a hozzáállásod a gyermekeidhez. Tehát hogy van az, hogy hétköznapokban mégis megnehezíted az életüket?
Dr. David: Nem tudok objektív lenni a gyerekeimmel, spontán vagyok, nem használok semmilyen tudatos technikát.
Dr. Adams: Miért probléma olyan módszereket alkalmaznod a saját gyermekeiden, amelyek hasznosnak bizonyultak fiatal pácienseidnél?!
Dr. David: Ez így nagyon manipulatívnak és hiányosnak tűnik.. 
Dr. Green: A világ tele van zavarodott, érzelmileg sérült felnőttekkel, akik gyerekként a „spontán bánásmódban” részesültek. Ami a szülők szívén az a száján... és a szájuk gorombaságokat és sértéseket köptek.
Dr. David: Úgy érted a spontaneitás ellen vagy a gyerekeidnél?
Dr. Green: Nem teljesen. Az impulzív színjáték ellen vagyok inkább. Abban nincs semmi rossz, ha a szülők megvizsgálják a természetes reakcióikat a gyerekeik felé, és megtanulják elválasztani a búzát a pelyvától, vagyis, hogy mi segít, és mi árt.
Dr. David: Azt mondod, hogy a némely spontán reakciónk káros lehet a gyerekeinkre nézve? Igazad lehet. Még provokáció ellenére sem történhetne meg velem, hogy sértő neveken szólítsam fiatal pácienseimet, ellenben megteszem a saját fiammal.
Dr. Ivy: Én szintén. Amikor az egyik gyermek-páciensem véletlenül kiöntötte a piros festéket a rendelőben, én pontosan tudtam hogyan válaszoljak: „Oh, a festék kifolyt. Rongyra van szükségünk és itt egy kis víz, tessék...” Ez volt a spontán, automatikus megjegyzésem. Nem volt tervezett, se véletlen; a terápiás rutinom mondatta velem.
Dr. Bruce: Tegyük fel, hogy a fiad véletlenül kiönti a festéket a otthon szőnyegen – mit tennél?
Dr. Ivy: Ne is kérdezd! Persze, ez az aktuális hangulatomtól is függ, de hibáztatnám és megszégyeníteném: „Nézd mit tettél! Ügyetlen vagy! Hányszor megmondtam, hogy óvatos legyél!” Belátom, hogy milyen körültekintő vagyok a pácienseimmel és milyen romboló tudok néha lenni a fiammal... A pillanat hevében, nem alkalmazom a képzettségemet a saját fiammal.
Dr. Adams: Egy kiváló mester egyszer azt mondta: „Tanulj módszereket, majd felejtsd el őket!” Ez minden kiváló technikára igaz és ránk is vonatkozik.
Dr. Bruce: Ahogy a sebész nem operálhatja a családtagjait, úgy a pszichiáter sem lehet a saját gyerekei terapeutája. Nem veszélyes, ha a saját gyereked terapeutájává válsz, nem a szülőjévé?
Dr. Adams: Nem teljesen ugyanaz. A gyermek pácienseimmel a legjobb tudásom szerint dolgozom, vagyis teljes időben értelmezem a tudattalan folyamatokat. Amikor a saját gyerekeimmel vagyok, akkor nem értelmezek és diagnosztizálok, játszva a pszichológust. De az érzékeny, könyörületes, és emberi hozzáállásom nem különbözik otthon és a rendelőben.
Dr. Field: Én szintén találtam megfeleléseket az orvosi és pszichiátriai tanulmányaimból a saját életemre. Amikor a fiam eltörte a karját, nem ájultam el a látványtól, hogy a csont átdöfte a bőrét. Elsősegélyben részesítettem fizikailag és érzelmileg is, miáltal ő könnyebben küzdhetett meg a saját fájdalmával és rémületével és az én érzéseimmel nem kellett törődnie.


.../az első rész vége/... 

Mit gondoltok?! 
Tovább

Új Év - Új Tervek?!

érzelmekfejlődéskommunikációnevelésSzemináriumvárandósság
Előző beszélgetésünk óta négy év telt el! Mi minden történt ebben a négy évben? Hogy van a Szelíd Szülő Szalon és Gazdasszonya?
Sok munkával és tanulással telt az elmúlt négy év, melyben még mindig sokszor háttérbe szorul a Szelíd Szülő Szalon. Vannak lelkesebb és fáradtabb periódusok, amikor tudok írni és amikor kevésbé. Még még nincs rendszer a Szalon mögött, de mindenképp szeretném életben tartani, írok amikor ihletem és energiám van a két állásom és a kislányom mellett. Fontos szakasz zárult le a tavaly év végi klinikai szakvizsgámmal, ami után hivatalosan is gyermekpszichológus lettem, bár itt a Szalonban inkább szülők pszichológusa vagyok; azt képviselem, hogy a szülői érzelmi tudatosság, önismeret, empátia az első lépés, hogy elég jó szülők legyünk, hogy megelőzzük az érzelmi és magatartászavarokat, a konfliktusok elmélyülését.


Milyen újdonságok vannak a Szalonban?
2014-től írok könyvismertetőket különböző gyermeknevelési könyvekről, amelyből egyre több jelenik meg évről évre, ami jó jel, ha a családok – általában főleg az anyák – elolvassák ezeket. Az a célom, hogy minél több gyereknevelési könyvről írjak ismertetőt, hogy segítsem a választást, a tájékozódást ebben a témában.
2016-ban részt vettem az Év Anyavállalata versenyen, ahol különdíjat kapott a Szelíd Szülő Szalon: egy tanácsadást Joó Zsuzsanna  coach-csal, ami nagyon elgondolkodtató és hosszú távon inspiráló volt: azóta is érlelem a tanácsait, észrevételeit. 


Mi a helyzet a Szelíd Szülő Szemináriummal? Mi ez a Szeminárium?
A Szelíd Szülő Szeminárium egy csoportos foglalkozás sorozat, amelyben gyereknevelési témákat és helyzeteket beszélünk át. A csoportban lehetőség van átélni a gyerekek helyzetét, rálátni saját eddigi megoldásainkra, begyakorolni új reakciómódokat és megtapasztalni a csoport erejét. A Szalon ezzel a programmal indult, de a csoport-szervezési szakaszban legtöbbször elakadok, az egyéb életterületeim elviszik a fókuszt. Ráadásul, amikor utoljára komolyabban terveztem Szemináriumi csoportot, kiderült, hogy a nagymamám súlyos beteg és hamarosan el is veszítettük Őt, ami sokáig elhallgattatott. Érzékeny és derűs asszony volt a nagymamám, nagyon szerettem őt. Visszatérve a kérdésre, a következő tanévben tervezek új Szeminárumi csoportot indítani, nagyon jó lesz!


Mit hoz a jövő? Mit tervezel idén és a következő években?
A rendszeresség és a rendszer kiépítése továbbra is kihívás. Szeretnék olvasni és írni, ez a legfőbb és legminimálisabb célom. A Szelíd Szülő Szalon kulcsszavai továbbra is a gyermeknevelés, érzelmi nevelés, az érzelmi problémák megelőzése, az együttműködésen, bizalmon, kölcsönösségen alapuló szülő-gyermek kapcsolat segítése, és szeretnék nagyobb súlyt helyezni a várandósság érzelmi támogatására, mert azt gondolom, hogy az újszülöttre való ráhangolódási készség segíthető egy várandósság alatt érzelmi, pszichológiai támogatással, ami az egész gyermekkort és szülő-gyerek kapcsolatot pozitívan befolyásolhatja! A távoli vízióm egy valódi Szalon, egy közösségi tér, ahol lesz kávé, tea, könyv, és értékes foglalkozások szülőknek, gyerekeknek... Sok elképzelésem van, amit lépésről lépésre igyekszem megvalósítani!


/KM/
Tovább

Szeptembertől óvodás?! - a beszoktatás segítése

bizalomérzelmekjátékkommunikációóvodásokpraktikák
A tavasz folyamán az érintett családok kiválasztották az óvodát, beíratták az óvoda-érett kislányukat, kisfiúkat. Remélhetőleg sikerült olyan intézményt találni, amelynek hangulatával és szellemiségével, a család azonosulni tud és az óvónők és dadusok személyisége és temperamentuma rokonszenves. (Ez azért fontos, mert a szülők esetleges ellenérzéseit a gyerekek ellenállásként jelenítik majd meg - nem szívesen megy, nem játszik a többiekkel, vagy ellenkezik, nem működik együtt... )

Az óvónők iránti szülői bizalom fontos táptalaja a gyermek óvoda, óvónénik iránti bizalmának.

Mivel segítheted, hogy minél kevesebb zökkenővel szokja meg az új környezetét, az új közösségi szokásokat és szabályokat?

A beszokás egy folyamat, amit nem érdemes sürgetni, se figyelmen kívül hagyni. Idő kell hozzá, kinek több, kinek kevesebb. Amikor mi felnőttként új munkahelyre kerülünk, nekünk is időbe telik, amíg otthonosan mozgunk, kiismerjük magunkat. A beszoktatásnak is ez a lényege: az új környezet megismerése, a bizalom kialakulása. A legtöbb intézmény lehetővé teszi, hogy eleinte a gyermek a szülővel együtt ismerkedhessen az óvodával, máshol rövid, majd fokozatosan növekvő időben, a szülő jelenléte nélkül szoknak be a gyerekek. Van ahol heti négy nappal kezdenek a gyerekek, máshol az ott-alvással várnak napokat, vagy heteket.

Összeszedtem nyolc szempontot, tanácsot, amivel akár mostantól is segítheted az őszi ovikezdést


  • Érdeklődd meg, a ti óvodátokban mi a beszoktatás protokollja! Ebben eltérőek az intézmények, van ahol bemehet a szülő, van ahol nem, lehet időben behatárolt, vagy szabadabb. Feltételezhetjük, hogy az óvoda által bevezetett rendszer már régóta bevált, működő eljárás-rend, aminek a végre a gyerekek többsége megismeri, elfogadja az új környezetet. 
  • Érdeklődd meg, mi a napirend az óvodában! Ezt már nyáron, nyár végén otthon is elkezdhetitek bevezetni,különösen, ha nagyon eltérő a ti otthoni ritmusotok. Ez neked szülőként nehezebb lesz, de a gyereknek nagy segítség. Mikor mit esznek, mikor mit játszanak, mikor mennek az udvarra, hogy szólítják a gyerekek az óvónéniket, stb, ezeket mind jó, ha megérdeklődjük. 
  • Nézzétek meg nyáron az óvodát a leendő kisovissal! Van ahol ismerkedő délutánokon már fogadják a piciket az óvodák, máshol akár még nyári családi tábor is szerveznek. A lényeg, hogy fokozatosan és természetesen lépjen be az óvoda a gyermek életébe. 
  • Beszéld meg valakivel, ha neked fáj az elválás! Ez neked és a gyermeknek is segít. Sokszor nehezíti meg a beszokást, hogy a gyerek tudja, sejti, érzi, hogy te kint sírsz az óvoda előtt, miután elváltok... Fontos, hogy te - szülőként - hamarabb megküzdj ezzel a fájdalommal. Keress egy empatikus jóbarátot, a szülőtársadat, vagy egy szakembert és beszéld ki magadból, hogy készen állj, ha eljön az ideje. 

A Lányom doboz-ovija négy évvel ezelőttről. Néha még ma is előveszi
  • Játsszatok oviba-menőset babákkal, vagy játékfigurákkal! Kartonból, vagy építőkockából megalkothatjátok a gyermek leendő óvodáját, amiben bejárhatóak az intézmény reális terei - az öltöző, a játszószoba, az étkező, a mosdó, a wc-k, az udvar... Játszunk ovisat! - javasold és válasszatok figurákat, bábukat, akik mennek az óvodába, anyukákat, akik kísérik őket, majd dolgozni vagy vásárolni fognak, óvónéniket, akik várják a gyerekeket... Ez nagyon jó segítő eszköz, nagyon sokat segíthet a gyermeknek, hogy előre felkészüljön, hogy a fantáziáit megjeleníthesse, kijátszhassa. A játék fókuszában lehet az elválás - eleinte nyilván az lesz - később akár a többi gyerekkel való játszás, vagy az, hogy hol van anya, apa, a kistesó, nagytesó miközben ő az oviban van. Az óvodás napirendet is el lehet játszani így. Ha a gyermek rákap, akkor naponta, vagy naponta többször akar ilyen ovisat játszani, ami nagy türelmet igényel a felnőttől, de a nyereség is óriási: a gyermek lelkileg, érzelmileg felkészülten megy ősszel az óvodába.

  • A tanév első hónapjaiban - miután a beszoktatást elkezdtétek - ne menjetek nyaralni! Egy-két hét szünet nagyon megakaszthatja a folyamatot. 
  • Légy erős akkor is, ha sír, amikor elváltok! Jó kezekben, jó helyen hagyod ott. A te dolgod, hogy kitarts és következetesen képviseld, hogy ő már óvodás és az óvodában van a helye. (Anno az én lányom az első hét harmadik vagy negyedik napján azt mondta: "Én nem akarok, de anya mondta, hogy kell" - és közben önállóan felöltözött... )  
  • Ne ijedj meg, ha bizonyos dolgokat még hetekkel később sem tesz meg az óvodában! Lehet, hogy reggel gond nélkül mentek és simán elváltok, de az oviban nem pisil, vagy nem kakil, vagy nem eszik, vagy nem veszi át a nadrágját, vagy nem alszik... Ezek védelmi vonalak, a megérkezés, beszokás utolsó védőbástyái... Remélhetőleg az óvónők türelmével karöltve te is nyugodt maradsz és kivárod a szükséges időt. 

Ti hogyan készültök, készültetek az óvodára? Örömmel veszem, ha megírod!


Tovább

Követendő Közlések ABC-je

ajándékbárcsakmódszercsaládi gyűlésérzelmekfigyelemhumorkommunikációpéldamutatásSzemináriumszeretet
KÖVETENDŐ KÖZLÉSEK ABC-JE
Pár éve elérhető már a Kerülendő Közlések ABC-je a letölthető anyagok közt.

Most összeszedtem a Követendő Közléseket, melyekről itt-ott már esett szó. A listába belevettem néhány nem verbális kommunikációs eszközt is, amelyek az együttműködést segítik. Röviden mutatom most be ezeket. 

 

  • Ajándék – a szeretet kifejezésének egyik lehetősége; alanyi jogon jár, nem kell kiérdemelni
  • Átfogalmazás, tisztázó kérdések – a gyerek mondandójának összefoglalása vagy elismétlése más szavakkal; az érzelmek tükrözéséhez hasonló
  • Bárcsak módszer – a gyerek vágyának teljesítése képzeletben; a vágy létjogosultságának elismerése; annak közvetítése, hogy értjük és megértjük a vágyát („Bárcsak tarthatnánk igazi lovat is!”)
  • Családgyűlés – családi munkamegosztás, házirend és visszatérő konfliktusok megbeszélésének komplex, egész családot bevonó módszere.
  • Düh kifejezése szavakkal vagy szimbolikusan – a dühös érzések kifejező megfogalmazása, vagy lerajzolása; cél a dühös cselekedetek (ütés, rúgás stb) helyettesítése, elkerülése; pl: „Annyira, de annyira mérges vagyok, hogy legszívesebben az összes tányért a földhöz vágnám!”
  • Elismerős szavak – a szeretet kifejezésének egyik lehetősége; becézés, kedves szavak, a teljesítmény elismerése, cselekedetek megerősítése szavakkal
  • Egyedi igények, egyéni bánásmód – a testvérek egyenlő vagy azonos elismerése helyett, az egyedi igényeik és szükségleteik alapján adott elismerések és tárgyak
  • Empátia – szükséges szülői attitűd; a gyerek lehetséges érzéseinek átérzése, saját (gyerekkori) tapasztalataink alapján; annak tudata, hogy a gyermek testileg-lelkileg kiszolgáltatott a szüleinek
  • Értő figyelem, érzelmek tükrözése, elfogadása – a gyerek verbális és nem-verbális közléseinek érzelmi tartalmára való utalás, annak megfogalmazása, hogy értjük, vagy érteni véljük, hogyan érez. („Látom, nagyon feldúlt vagy.”)
  • Én-üzenetek, saját érzések, igények megfogalmazása – az érzések, elvárások megfogalmazása E/1-ben, kijelentő módban, kerülve a másik minősítését, vagy az utasítást (te-üzenet); pl: „Fáradt vagyok, lepihenek, aztán játszunk egy dominót”; „Nem tetszik, ha ilyen goromba szavakat használsz!”
  • Feltétel nélküli szeretet – a szeretet és elfogadás alanyi jogon, amit nem kell kiérdemelni, nem kell tenni érte, valamilyennek lenni; ez a személyiség építőanyaga
  • Gyengéd testi ráhatás – fizikai beavatkozás, finoman, de határozottan eltérítjük, kimozdítjuk a gyereket abból amit csinál
  • Humor – segítő attitűd, jó, ha elő tudjuk venni, amikor szükséges
  • Hümmögés – a figyelem kifejezőeszköze, a szemkontaktus, bólogatás (stb) kísérője, segítség, hogy ne beszéljünk sokat/feleslegesen
  • Hívogatók – a figyelmünk és kíváncsiságunk kifejező formáinak gyűjtőneve; a hümmögés is ide tartozik; továbbá: Igen?, valóban?, Nahát!, Ejjha!, Ezt nevezem!, Aztán mi történt...? stb
  • Információk – tárgyilagosságra törekvő technikák egyike; az elvárások, szabályok megfogalmazásának minél semlegesebb módja; pl: „7-kor vacsoraidő.” „A favonat nem ütögetésre való.” „A csizmának nem itt van a helye.” „Odaadom, de elvárom,hogy visszatedd, miután végeztél.”
  • Időhatár – a kérés kiegészítő eleme; adjuk meg, vagy beszéljük meg, hogy meddig bezárólag tegyen meg valamit a gyerek
  • Jövő-fókusz – a tapasztalatokra koncentrálás a hibáztatás és vádaskodás helyett; hogyan lehet elkerülni legközelebb...
  • Játékidő – a minőségi idő egy fontos lehetősége, megbeszélt időben és hosszban, a szülő osztatlan figyelmét adja a gyereknek, a játékot a gyerek megválaszthatja, a szülő is kreatívan részt vesz, valódi játszótárs; pl szerepcsere játék
  • Kérés – fontos kommunikációs forma; követeléstől elkülönítendő.
  • Kapcsolódás – ráhangolódás a gyerekre, a szeretetteli kapcsolat átélése, megélése
  • Következmény-fókusz – jövőfókusszal hasonló; adjuk meg a lehetőséget, hogy a gyerek segítsen jóvá tenni a hibáját, tapasztalja meg tettei következményeit
  • Leíró közlések – a tárgyilagosságra törekvő technikák közé tartozik, igényeinket és elismerésüket kifejezésének is követendő módja; pl: „Utcai cipőt látok a szőnyegen”; „Egy hibás példát láttam a matekfüzetedben”; Nadrág, póló és még zokni is, te egyedül felöltöztél, ez igen!” „Nagyon szép rendet látok a gyerekszobában, játékok, könyvek, ruhák mind a helyükön!”
  • Mondókák – a naponta (többször) ismétlődő helyzetek ritmust adó kísérője lehet egy-egy rövidebb-hosszabb mondóka, dalocska, versike; reggeli ébresztés, pelenkázás, fürdés/fürdetés, (hajmosás), evés/etetés, sétálás, lefekvés...
  • Melléguggolás, hozzáhajolás – az odafordulás és szemkontaktus mellett a figyelem és elfogadás fontos jelzése; a gyermek szem magasságába kerülünk
  • Minőségi idő – a szeretet kifejezésének egy lehetséges módja; teljes figyelmünket a gyereknek szenteljük, mással nem foglalkozunk; olyan közös tevékenységet választunk, amit mindketten, de a gyerek mindenképp élvez
  • Miért-mit-hogyan kérdések átgondolása – miért viselkedik úgy, ahogy, vajon? mit szeretnék megtanítani most neki? hogyan tudom ezt a legjobban megtenni?
  • Megfigyelés – tárgyilagosságra törekvő technika; az érzékszervekkel felfogható tényeket (amit látunk, hallunk) elkülönítsük az értékelésünktől, minősítésektől (mi erről a véleményünk); pl: „sáros cipőt látok a szőnyegen / gusztustalan sáros cipőt látok a tiszta szőnyegen...”
  • Napirend – a gyerekek ismétlődésre és ritmusokra való igényének a kiszolgálása; az együttműködés egyik alapköve
  • Odafordulás – a melléguggolás és szemkontaktus mellett a figyelem és elfogadás fontos jelzése; nagy erővel bír
  • Példamutatás – a szülők szavai akkor számítanak igazán, ha a tetteik is szinkronban vannak; a gyerekek abból tanulnak elsősorban amit látnak a felnőttektől
  • Pozitivitás – követendő alap-attitűd; a gyerek személyiségének, tulajdonságainak, tetteinek jó, előnyös oldalának hangsúlyozása, azt mondjuk,kérjük, amit szeretnénk, ne azt amit nem; jót feltételezzünk a gyerekről, és a gyakori tiltások, „nem-ek” helyett „feltételes igen” szerkezeteket használata; pl: „inkább ezzel a játék-késsel vágjál.”
  • Ránézés – a figyelem és elfogadás fontos jelzése
  • Súgás – egy kérés, vagy információ, vagy leíró közlés a fülbe súgva még hatásosabb; a gyerekek szeretnek sugdolózni, fizikai közelséget is jelent, „mellesleg” meg is érinthetjük
  • Saját megoldás-találás segítése – sok technikának ez a kifejezett célja; a kész megoldások, tanácsok, kinyilatkoztatások helyett, a gyerek jöjjön rá, hogy mi legyen a következő lépés, és önként tegye meg pl kiviszi a sáros cipőt a szőnyegről
  • Szeretetnyelvek – a szeretet kifejezésének öt lehetséges módja: ajándék, elismerő szavak, minőségi idő, szívességek, testi érintés
  • Szívességek, szolgálat – a szeretet kifejezésének egy lehetséges módja; szülőként sok ilyet teszünk, gondoskodó, törődő gesztusok
  • Szükségletek észlelése – saját szükségleteink és a gyerek szükségleteinek felismerése a kérések mögött
  • Szemkontaktus – a figyelem és elfogadás fontos jelzése
  • Testi érintés – a szeretet kifejezésének egy lehetséges módja; simogatás, ölelés, puszi, összebújás, stb.
  • Utalás, összefoglalás egyszóval – a felesleges (hegyi) beszéd elkerülésének technikája; visszatérő szituációk megoldása egy egy kulcs-szó kimondásával, pl: „Cipő...!”, vagy elismerés kifejezése egy-egy fogalommal, pl „...ezt nevezem kitartásnak!”
  • Vereségmentes konfliktusmegoldás – olyan komplex konfliktusmegoldási protokoll, amelyben mindenki számára elfogadható megoldást találnak a résztvevők; fontos eleme a minősítés, értékelés nélküli szabad ötletelés lehetőleg írásban
  • Választási lehetőség – együttműködést segítő fontos eszköz; a szülő kijelöli a választási lehetőségek körét (max 3 elemet) és a gyerek választhat; pl: a sárga vagy a piros pólót veszed ma fel?
  • Zárás – egyfelől ez a felsorolás vége, másfelől a gyereknek nem való, értékes, törékeny, veszélyes és gyakran-konfliktust okozó tárgyakat zárjuk el a gyerek elől, ezzel is segítve gyerekbarát, tiltás-szegény környezetet.

Írjátok meg, ha kiegészítenétek még valamivel!


Tovább

Az elfogadás nyelve

érzelmekfigyelemGordonkommunikációKönyvismertető
A szeretetnyelvek után, most az elfogadás nyelvéről írok, Gordon az értő figyelem technikáját hívja így.

Thomas Gordon alapművére már többször hivatkoztam, de magáról a könyvről csak most írok, mert a Drót magazinnak írt gyereknevelési könyvsorozatomból ez a mű nem hiányozhat.

A „P.E.T.” az az a Parent Effectiveness Training, vagyis a szülői eredményesség tanulásának módszere 1962-ben jelent meg először Egyesült Államokban, majd azóta 32 nyelven több millió olvasóhoz eljutott. Gordon pszichológusként dolgozott gyerekekkel és családokkal, majd munkásságát a tanári és vezetői hatékonyság fejlesztése szolgálatába is állította.
1990-ben jelent meg magyarul F. Várkonyi Zsuzsa fordításában, aki később többek közt megírta a Már százszor megmondtam című olvasmányos és tanulságos saját könyvét magán viselve a gordoni alapokat.

A magyar kiadás címe egy ideig a „P.E.T. A szülői eredményesség tanulása – A Gordon módszer – Hogyan változtathatják a szülők a gyerekekhez fűződő egyoldalú viszonyukat egyenrangú, örömteli kapcsolattá?” majd 2000-től ezt némileg leegyszerűsítve „P.E.T A gyereknevelés aranykönyve” lett a címe változatlan tartalommal. Utoljára tavaly adta ki a a Gordon Kiadó.

A 250 oldalas, jól olvasható, áttekinthetően szerkesztett könyv – bár a gyereknevelésre fókuszál – valójában kommunikációs szakkönyv, a legtöbb kommunikációs készségfejlesztő tréning, tanfolyam merít a gordon-módszerből, annyira alapvető szabályokat, módszereket, jelenségeket ír le. Ha úgy tetszik minden későbbi kommunikációs tanácsadó Gordon köpenyegéből bújt elő. 

Melyek ezek?

A Gordon módszer három legfontosabb eleme közül az első, amit ő az „elfogadás nyelvének” is nevez és több fejezeten keresztül, alaposan körüljárja az „értő figyelem.” Ez azt jelenti, hogy a szülő nem csak a gyermek mondanivalójának a tartalmára figyel, hanem az érzelmi töltetére is, „dekódolja azt” és arra is, illetve elsősorban arra reagál, megnevezve az érzést: látom, feldúlt vagy, te aztán dühös vagy, úgy látom elkeseredtél... Az értő figyelem megnyilvánulása az is, ha más szavakkal, az érzelmekről való benyomásunkat is beleszőve átfogalmazzuk a gyerek mondandóját.
Gordon példája:
„GY: Amióta Zsoltiék nyaralnak, nincs kivel játszanom. Nem tudom mivel töltsem az időt.
SZ: Hiányzik, hogy nincs itt Zsolti, akivel játszhatnál és most nem tudod, mit találhatnál ki, ami szórakoztatna.
GY: Igen. Bárcsak ki tudnék találni valamit.”

Ahogy ebből a példából is látszik, a szülő „csak” érzelmileg tükrözi a gyerek állítását, nem minősít, nem ad tanácsot.
Az értő figyelem hatására a gyerek érzi, tapasztalja, hogy a szülő figyel rá, vele van, nem akar tőle semmit, de elérhető. Megtanulja az érzelmi állapotait az érzelem elnevezéseivel azonosítani, címkézni, a kellemetlen érzések is kimondhatóvá válnak, elmélyíti a szülő és gyermek közti kapcsolatot, és bátorítja a gyereket a saját megoldásait megtalálni.

„Az értő figyelem arra bátorítja a gyereket, hogy önállóan gondolkodjon, maga állítson fel diagnózist a bajról és meglelje a saját megoldását.” (Thomas Gordon)

Az értő figyelemről szóló fejezetek számtalan jó példával segíti a megértést, tisztázzák a hibaforrásokat, a szükséges szemléletet és a beszélni még nem tudó kisbabákkal kapcsolatos tudnivalókat.

A második általam nagyon hasznosnak ítélt eszköz az „én-üzenetek”. Ez azt jelenti, hogy a szülő egyes szám első személyben fogalmaz meg állításokat, vagyis mondatait énnel kezdi, az róla közöl valamit. (Tehát nem a másikról, ami a „te-üzenet”)
Gordon példája:
Én-üzenet: „Jajj, ez nagyon fáj! Nem szeretem, ha megrúgnak!”
Te-zenet: „Rossz kisfiú vagy! Soha semkit ne rúgj meg!”
Ez arra jó, hogy a szülő a saját érzéseit, problémáit fogalmazza meg és a gyereknek marad tere korrigálni a viselkedését, változtatni azon, a saját belátása alapján. Az „én-üzenet” a gyerek felé irányuló bizalmat és felelősséget kommunikálja, azzal, hogy nem mondjuk meg mit csináljon, vagy mit gondolunk róla. A minősítő, bántó jelzők használata rombolja két ember kapcsolatát, míg az „én-üzenetek” gyógyítják, építik azt.

„Az „én-üzenet” elősegíti, hogy a gyerek fejlődjön, és megtanuljon felelősséget viselni saját tetteiért. Az „én-üzenettel” azt is közöljük vele, hogy nem vesszük át a felelősséget tőle, és megbízunk abban, hogy a helyzettel elboldogul; bízunk benne, hogy igényeinket tiszteletben fogja tartani és lehetőséget adunk neki, hogy maga találjon viselkedésének mindkettőnk számára elfogadható irányt.” (Thomas Gordon)

A harmadik általam kiemelt gordoni eljárás a „konfliktusmegoldás vereségmentes módszere”, ami azt jelenti, hogy egy konfliktusból mindkét fél jól jöjjön ki, elkerülve, hogy bármelyikük is vesztesnek érezze magát, kölcsönös megegyezéssel megtalálva a megoldást. Ehhez egy hat lépéses modellt javasol Gordon: 1. fogalmazzuk meg a konfliktust, 2. gyűjtsünk ötleteket a megoldáshoz (brain storming, értékelés nélkül) 3. mérlegeljük az ötleteket, 4. döntés a legjobb elfogadható javaslat mellett, 5. előkészületek a megvalósításhoz, 6. utólagos kiértékelés, hogy vált be.
A különböző kofliktus-megoldásokról öt fejezeten át olvashatunk a könyvben, a vereségmentes módszer gyakorlatát a 13. fejezetben fejti ki Gordon.

„A konfliktusmegoldás vereségmentes módszerével minden egyedi szülő és egyedi gyereke rendezheti egyedi konfliktusát, ha megtudják találni azt az egyedi megoldást, mely mindkét fél számára elfogadható.” (Thomas Gordon)

Az ismertetőből kihagytam legalább két fontos gordoni fogalmat: az egyik a „problémagazda”, nevezetesen, hogy éppen kinek van baja, problémája, bánata; elsősorban a gyereknek és akkor a szülő értő figyelemmel fordulhat felé; vagy a szülőnek, aki én-üzenettel jelezheti ezt.

A másik a „közlés-sorompók”, amelyek dialógus-akasztó megszólalások, különösen érzelmileg telített helyzetben, ezért lehetőleg kerüljük ezeket: utasítás, parancsolás, figyelmeztetés, fenyegetés, prédikálás, moralizálás, tanács, megoldási javaslatok, kioktatás, logikai érvelés, ítélkezés, kritizálás, hibáztatás, dicséret, egyetértés, kifigurázás, megbélyegzés, értelmezés,elemzés, diagnosztizálás, vizsgálódás, kérdezősködés, faggatózás, elterelés, humorizálás, visszavonulás. Ezekről már korábban volt szó. 

Ezek az kommunikációs eszközök idővel és gyakorlással válnak készséggé, attól függően, hogy mennyire tudunk odafigyelni a szavainkra, a szituációk sajátosságaira. Az értő figyelem, az én-üzenetek és a vereségmentes módszer légkörében felnövő gyerekek egészséges önbizalommal és magas érzelmi intelligenciával vághatnak bele felnőtt életükbe. Elkezdeni sosem késő.

Idén egyszer, nyár elején tartok Szelíd Szülő Szemináriumot, amelyen többek közt ezeket a készségeket is gyakoroljuk. A Szemináriumra már lehet jelentkezni, szeretettel várlak! 


Tovább

Szülőtréningek, gyereknevelést segítő csoportok

Beszélj úgyEMKGordonkommunikációönismeretpozitív-fegyelmezésSzemináriumszülőség
Ahogy gyorsul és bonyolódik a világ, úgy lesz egyre nagyobb igény a tanácsra, útmutatásra a gyereknevelés terén (is). A segítő szakkönyvek mellett egyre több program is megjelenik, ahol egy szerző, remélhetőleg egy szakember egy saját(os) rendszert állít össze a számára fontosnak tűnő jelenségekből, elvekből és csoportos tanácsadó programot hirdet. Ezek többnyire az Egyesült Államokból indulnak és néhány elért már hozzánk is.

Ezek mind jók – mondom látatlanban, mert a csoport, a közös gondolkodás, a megosztás, az itt és most helyzetek, közös gyakorlatok mindig segítenek, tágítják a látókörünket. Nem az a fő kérdés melyiket választja az ember, hanem, hogy képes-e kitartani, hogy beépítsen egy egy új megoldást, meg tudja állni, hogy ne úgy mondja, ne azt, sőt ne mondjon semmit. A programok valamelyike megszólít de a változtatásra való készség és nyitottság a kulcs.

Három éve átnéztem már milyen kínálatból válogathat, aki tanulni, fejlődni szeretne szülőként. Ezt a írásomat most frissítettem, aktualizáltam.

A cikkben szereplő, gyermeknevelés témájú csoportot szervező vállalkozások linkjeit a  szubjektív linkajánló fül alatt összegyűjtöttem, ott megtalálhatjátok. 

Írjátok meg, ha ismertek olyat, ami itt nem szerepel. 

Az én programom, a Szelíd Szülő Szeminárium egy alakuló rendszer. 2012-ben kezdtem el összeállítani és azóta csiszolom az olvasmányaim, tanulmányaim, és főleg a napi munkám - a szülőkkel való konzultációk és a gyerekekkel való terápiák - alapján. Legtöbbet a saját anyaságomból tanulok, jóllehet egy darab angyali lányom van, akivel szinte mindennap ünnep.

Idén tavasszal újra tartok Szemináriumot, amit nagyon várok!

Remélem Veled is találkozom!


Tovább

Sorompók és sorompóbbak

érzelmekGordonkommunikációSzeminárium
Nemrég a kommunikációs sorompókról írtam, amelyek közös jellemzője, hogy elhallgattatják a panaszost, leállítják az érzelmek megosztását, gátat emel az érzelmi megértés/megértettség közt, elmagányosítja a feleket.

Melyek ezek a gátló reakciók?

Utasítás, parancsolás, fenyegetés, figyelmeztetés, prédikálás, tanács, megoldási javaslatok, kioktatás, logikai érvelés, ítélkezés, hibáztatás, kritizálás, kifigurázás, gúny, értelmezés, diagnosztizálás, bagatellizálás, kérdezősködés, faggatózás, dicséret, egyetértés, elterelés, humorizálás...


Ezek a felsorolt verbális sorompók – ahogy Thomas Gordon nevezi őket – érzelmileg áthatott helyzetekben jelentenek megakadást, a megosztás és megértés kudarcát.

A jelenet fontos eleme, hogy az egyik fél, esetünkben jellemzően a gyerek valamilyen erős érzelmi állapotban van. Ha nyugodt, kiegyensúlyozott a gyerek és a szülő, akkor a legtöbb reakció használható, sőt, sokszor kell is kérdezni, dicsérni, egyetérteni, humorizálni, vagy egy erélyes parancsszó is adekvát például egy veszélyes helyzetben. Ezek a hétköznapi kommunikáció természetes részei.

Ám bizonyos reakciók minden esetben ártalmasak, mert nem segítik a gyereket, félrevezetik az érzelmi útvesztőben és rombolják az énképét, összezavarják a megértését.
A fenyegetőzés, a gúny, az ítélkezés, a hibáztatás minden esetben kerülendő reakciók, mert a szülő indulatát fejezik ki, mert ezek használatával a szülő visszaél szülői pozíciójával.

Például a gúnyos kifigurázásról tévedés azt gondolni, hogy a gyerek, mintegy tükörben látva magát „jobb útra tér” - nem. Megalázva érzi magát, egy olyan helyzetben, amelyikben alapból nem érezte jól magát.
A szülő dolga saját frusztrációján uralkodni és a gyerek érzelmi állapotára koncentrálni, azzal segíteni őt, hogy elfogadással, szeretettel reagálunk, megértjük, hogy valami bánata, fájdalma, csalódása, nehézsége van. A gyerek nem ellenünk, nem rosszaságból visít hangosan, hanem mert valami gondja van, amiért nem lehet, tilos büntetni, megszégyeníteni őt.


A következő táblázatban összefoglalom, hogy melyik reakció állja meg a helyét nyugodt, hétköznapi helyzetben, és melyeket lehetőleg töröljünk teljesen a szülői eszköztárunkból.

Érzelmi helyzetben kerülendő "verbális sorompók" MINDIG kerülendő reakciók Nyugodt, adekvát kontextusban helyénvaló reakciók
Utasítás, parancsolás,

Utasítás, parancs (veszély esetén)
Fenyegetés, figyelmeztetés,
 Fenyegetés Figyelmeztetés (veszély esetén)
Prédikálás,



Tanács, megoldási javaslatok,


Tanács, megoldási javaslatok,
Kioktatás, logikai érvelés,
Kioktatás
Logikai érvelés,
Ítélkezés, hibáztatás, kritizálás,
Ítélkezés, hibáztatás, kritizálás

Kifigurázás, gúny,
Kifigurázás, gúny,

Értelmezés, diagnosztizálás,


Értelmezés, diagnosztizálás
Bagatellizálás,
Bagatellizálás,

Kérdezősködés, faggatózás,


Kérdezősködés, faggatózás,
Dicséret, egyetértés,


Dicséret, egyetértés,
Elterelés, humorizálás...


Elterelés, humorizálás...


Érzelmileg felkavart lelkiállapotra a megfelelő, követendő reakció az empatikus megértés, az érzelem felismerése, megnevezése, a gyermek iránti szeretet kimutatása azzal, hogy megérjük, megnevezzük a problémáját, az érzelmi állapotát. Vele vagyunk. Elviseljük. Bírjuk.



Tovább

Szülők és gyermekek – eltérő szükségletek…

érzelmekkommunikációKönyvismertetőnevelésszeretettestvérek
Most, hogy a gyermeknevelési könyveket összegyűjtöttem, nagy hiányérzetem támadt, hogy az egyik kedvencemről, Ginott Szülők és gyermekek című könyvéről még nem írtam. 
Azt gondolom, hogy az eredetileg izraeli, majd Amerikában letelepedő pszichoterapeuta könyve alapmű a szülőknek, amelyet a rendelőben is szoktam ajánlani.
Az Edge2000 kiadó által 2015-ben újra megjelent (hatodik) kiadás előszavát Klein Sándor írta, utószóként pedig Mérei Ferenc gondolatai olvashatóak, ami tovább növeli az amúgy nem terjedelmes, 150 oldalas kis könyv nagy értékét.
Haim Ginott könyve messzemenőkig gyermekközpontú – abban segíti a szülőket, hogy ezt a szemléletet elsajátíthassák, észrevegyék a gyermeket és annak érzelmeit, vágyait, kiszolgáltatottságukat. Útmutatást ad a megfelelő és a kerülendő válaszokról; fontos hétköznapi (konfliktus) helyzeteket világít meg más oldalról. A Szelíd Szülő Szeminárium témáihoz ebből a könyvből választottam a legtöbb idézetet.
Hogyan beszélgessünk a gyerekekkel, hogyan dicsérjük és bíráljunk, hogyan nem érdemes reagálni, (mert kudarcra vezet), hogyan és mit korlátozzunk, mit jelent az engedékenység és mit jelent a fegyelem..? Külön fejezetek tárgyalják, hogy mitől szoronghat egy kisgyerek és mikor érdemes pszichológushoz fordulni vele, illetve milyen esetekben szorul a szülő pszichológiai segítségre. Két külön részben kerül szóba a testvérféltékenység témája és a szexuális nevelés kérdése, amelyek szintén megkerülhetetlen témák.

Ebből a vázlatos áttekintésből illetve a könyvből két gondolatot szeretnék kiemelni, amelyekről már volt szó és még lesz is, de nem lehet eleget ismételni.

Az egyik a megértés, ill megértettség fontossága. Leegyszerűsítve ez pont az ellenkezője annak, amit olyan sokszor hallani, hogy „ne hisztizz”, „ne bőgj”… A gyerekek nagyjából csak érzelmekből állnak; vágyak, akaratok, örömök és bánatok. Ginott így írja: „A gyerekek érzésit mindig komolyan kell venni, akkor is, ha a helyzet maga nem túlságosan komoly.” A megértettség és elfogadottság gyógyít, megnyugtat, összeköt azzal, aki megért és összeköt önmagammal, hogy jogom van így érezni. A megértettség a létezésem és az önbecsülésem alapja is. Hogyan lehet megértő a szülő: odafordulással, leguggolással, bólogatással, hümmögéssel, az érzelem megnevezésével, pl látom szomorú/dühös vagy… A szerző szavaival: „Sokkal fontosabb a gyereknek, hogy tudja mit érez, mint, mint hogy tudja, miért érzi azt.” (Kiemelés a szerzőtől.)

A másik témakör a testvérféltékenység, amit Ginott szerint célravezetőbb volna úgy fogalmazni inkább, hogy testvér-rivalizáció, mert voltaképp erről van szó. A testvérek az anya/apa szeretetéért, figyelméért versengenek. Ennek a résznek az egyik legfontosabb megállapítása, hogy minden esetben VAN féltékenység, ez nem elkerülhető, de csökkenthető. A fejezet több praktikát is megfogalmaz, amelyek közül a legfontosabb a negatív érzelmek és gondolatok kimondásának, kimutathatóságának a lehetősége. Kimondhatja, hogy utálja a testvérét, és hogy jobb lenne, ha visszamenne oda ahonnan jött! Az ilyet sokszor nagyon rossz hallani, ezért elcsitítjuk a gyereket, amivel ártunk neki, mert érzelmei elfojtására kényszerül, amitől frusztrálttá, magányossá és/vagy beteggé válhat.

A gyermekeknek eltérő szükségleteik vannak a felnőttekhez képest. Ezek meglátásához, megértéséhez, az adekvát (segítő) reakciók elsajátításához nyújt nagy segítséget ez a könyv.


Tovább

Régen frissült a Szalon, hová lett a gazdasszony?

fejlődéskommunikációnevelés
- Nagy a csend a Szelíd Szülő Szalon háza táján. Mi történik ebben a csendben?
- Szívesen mondanám, hogy megújulás, és nem is hazudnék vele hosszútávon, hisz vannak terveim, de jelenleg leginkább pihen a Szalon, új jövőről álmodik.

- Mi történt? Miért ez a pihenő?
- Mikor a Szalont és egyúttal a Szemináriumot elkezdtem, akkor a lányom mellett ez volt az egyetlen elfoglaltságom, ez volt a munkám. Ám tavasztól elkezdtem részidőben dolgozni, nyártól pedig teljes állásban és ez teljesen átrendezte az életem. Új ritmusokat, új szokásokat kellett kialakítani, és ebbe momentán nem fért bele se a Szalon, se a Szeminárium.

- Lehet, hogy abbahagyod, vagy végleg bezárod a Szalont?
- Dehogy. A Szalon nem-titkoltan keresi még magát. Ez összefügg azzal, hogy én elsősorban anyaként és másodsorban szakemberként vágtam ebbe bele, nemhiába kaptam a kritikát, hogy legyek határozottabb. Most teljes mellszélességgel szakemberként, pszichológusként dolgozom, elsősorban gyermekekkel, fiatalokkal és szüleikkel, és napról napra alakulnak, érlelődnek bennem új tapasztalatok.

- Miben más ez a munka, mint, amit a Szalonban vagy a Szemináriumban végeztél?
- Ez jó kérdés. Az a tudás és szemlélet, amit a Szemináriumban átadni szeretnék, (vagy szerettem volna), az itt is szükséges: a figyelem, az együttműködés, a fegyelmezés vagy büntetés olyan témák, amelyek akarva, akaratlan előkerülnek a gyermeknevelés kapcsán. Ám, míg a Szalon inkább megelőzni szerette volna a gondokat és egy gyermekbarát szemléletet képviselni, egy alapvetően rendezett családi elrendezésből kiindulva, – ha úgy tetszik – az „egészséges” családokhoz kívánt szólni, addig a gyermekpszichiátriai rendelőt olyan családok keresik fel, akiknek már van valamilyen panaszuk, gondjuk, nehézségük. Egészen más így a két hangsúly, mások a kérdések. Ez egyáltalán nem össze egyeztethetetlen, sőt, csak nekem kellett és talán kell még idő, amíg megtanulok két csónakban is evezni. Vagy egy csónakban, de két evezővel.

- Milyen terved van az újévre a Szelíd Szülő Szalonnal kapcsolatban?
- Elsőként szeretném valamennyire átrendezni az enteriőrt, frissíteni a tartalmakat. Szeretnék bizonyos témákban rendszeresen írni. Ez a rendszeresség komoly fejlődési terület nekem. Amúgy is, így meg,hogy voltaképp nem szeretnék eladni semmit, igazán nagy kihívás. Nagyon örülnék, ha találnék egy partnert, akinek volna kedve együtt-gondolkodni velem a Szalon jövőjéről, akivel kölcsönösen inspirálhatnánk egymást. Lehet, hogy erről fogok még írni külön is.

- Mi jut eszedbe, amikor a Szalonra gondolsz?
- A lehetőség. Lehetőség egy csomó klassz és fontos dologra, mint például az ismeretterjesztés, a pszichológiai kultúra fejlesztése, az érzelmi intelligencia fogalmának a népszerűsítése... vagy a közösségépítés olyan klassz anyákból, akiknek nem mindegy milyen otthon a hangulat, és hogyan beszélnek a gyerekekkel. Meg bánkódni is szoktam, amikor a Szalonra gondolok, hogy milyen ritkásan kommunikálok az olvasóimmal. Momentán ennyi telik. Érlelődés időszak van.

- Boldog újévet! Kívánom, hogy teljesüljenek az elképzeléseid!
- Köszönöm. Én is kívánok figyelmes, értelmes és derűs újévet mindenkinek!

KM
Tovább

Mi kéne tanítani a fiataloknak?

érzelmekfigyelemkommunikációtanítás


Ezen töprengek néhány napja, hogy mit kéne tanítani a fiataloknak a szülőségről vagy a gyerekekről? Mi az ami már ekkor megragad és akkor is hat, ha őket még akár egy évtized is elválasztja attól, hogy családot alapítsanak? Mit kéne, vagy lehetne úgy tanítani, hogy a gyerek ne hasonuljon meg, hisz ez náluk otthon máshogy van… Például, ha azt mondanám, hogy a szülők tiszteljék a gyerekeiket, akkor hány fiatal nézne rám megütközve, hogy ezzel most mit is akarok mondani, amikor ők otthon mondjuk verve, meg büdösdisznózva vannak, vagy épp nem is a vér szerinti családjukkal élnek, mert azok neki hátat fordítottak.

Valószínűleg beszélnék a kisbabák képességeiről és képtelenségeikről, vagyis, hogy mit tudnak és mit nem, meg  hogy milyen fejlődési szakaszaik vannak, nagy vonalakban. Például, hogy normális, ha egy kisbaba mindent a szájába vesz, ez egy életkori sajátosság.

Kéne beszélni kicsit a szexről is, hogy ebből lesz a kisbaba és hogy ez bonyolultabb ügy, mint ahogy az a pornófilmekből leszűrhető.

Próbálnám azt hangsúlyozni, hogy mi emberek, gyerekek és felnőttek egyaránt két részből állunk, ami látszódik és ami nem. Látszódik egy gyereken, hogy ápolt, hogy tiszta, hogy jól öltözött, hogy jól tartott, jól táplált és nem látszik, hogy hogyan érez, hogy mit él át. Vagy ha látszik is, hát nem mindig könnyű megfejteni, különösen az egész kisbabáknál, akik gyakran csak sírnak. Szóval egy csomó fontos dolog nem látszik. Vagy nem olyan nyilvánvalóan.  Hogy mennyire van megbecsülve, megértve, szeretve. Mennyire szomorú, vagy csalódott, vagy magányos. Mennyire van mellőzve. Mennyire frusztrált, mennyire ijedt.

A minap egy gyerekrendelőben jártam, ahol történetesen rendszeresen sokat kell várni az doktornénikre, de ennek ellenére nincsenek játékok a váróban. Ezt tudva a felkészült anyukák és gyerekek már eleve játékokkal érkeztek, és hamarosan néhány fiúcska egymásra talált ott, és lelkesen csúsztak-másztak a földön, tologatva, ütköztetve kisautóikat, mikor a szorongó mama azért szólt rá a kisfiára, hogy hagyja abba, mert koszos lesz a nadrágja.

Szóval megtanítanám, hogy nem baj, ha egy kisgyereknek koszos a nadrágja, sőt. Ez a dolga. Ez a kiváltsága. Ez a hiteles.

Megkérdezném, hogy ők erről mit gondolnak, szerintük mi a fontosabb a külső megjelenés, vagy a belső érzelmi állapotok.

Kísérletet tennék arra, hogy figyeljék, hogy miket mondanak. Hányszor káromkodnak, milyen helyzetekben, akkor milyen szavakat, kifejezéseket használnak, és azok mit jelentenek úgy amúgy. Vagy hogy hányszor minősítik barátaikat, szüleiket, tanáraikat, vagy akár saját magukat. Te bunkó, te fasz, te csodálatos, én szuper, én béna, ő aljas, ő szemét.
Ezek minősítések. Ezzel eltöltenénk némi időt, hogy ezeket felismerjük, aztán lehetőség szerint töröljük őket, átadva a helyet a tárgyilagos és jóval nehézkesebb, de sokkal kevésbé ártó leírásoknak. Mit látok, mit hallok, mi van tényleg. Mitől bunkó, mitől fasz, csodálatos, szuper, béna, aljas, szemét? Strigulázhatnánk, hányszor minősít minket az anyukánk és az apukánk.

A tananyagba venném a konstruktív veszekedés témakörét. Hogyan veszekedjünk jól? Mit kerüljünk? Kerüljük, hogy a másikról nyilatkozunk. Te így, te úgy. Ehelyett gyakorolnánk az „én”-t. Én így érzek. Én ezt szeretném. Nekem az rossz ha… Talán, ha ezt elkezdik gyakorolni a fiatalok az érettségi környékén, akkor szülőkorúságukra természetessé válik, miközben a kommunikációs és érzelmi tudatosságuk is kivirágzik.

Nyilván ez nagyobb lélegzetvételű kérdés, meg én jelenleg nektek írok, akik már szülők vagytok – de azért én elgondolkodtam, hogy hol lehetne ezt elkezdeni.   
Lehet-e túl korán?
Tovább

Szavak és szavak; éndühös, tedühös

érzelmekfejlődésgyerekségkommunikációSzeminárium


Előző témámat továbbgondoltam, vagyis inkább nagyító alá tettem. Mit mondhat egy gyerek és mit nem mondhat egy felnőtt? S mi van a kettő közt? 

Ha a gyermekünk nem szeretne a nagymamához menni, vagy csak épp elindulni nehéz, akkor simán kimondja, hogy utálom a nagyit, vagy egyéb – hasonló – helyzetekben, hogy nem szereti az óvónénit, vagy gyűlöli apát, vagy minket nem szeret. Ezt nekünk rossz hallani, anno mi sem mondhattunk ilyet, mert ez „nem szép” és talán rá is szólunk a gyerekre, hogy ilyet nem mondhatsz. 
Jobb esetben már tudjuk, hogy ezek „csak” érzések, az esetek többségében dühös érzések, amelyekhez nemcsak, hogy joga van érezni, de kifejeznie nagyon fontos. A mérgünket kifejezni gyerekként és felnőttként egyaránt egy jelentős tanulási folyamat. Ahogy megtanítjuk a kicsiket kanállal enni, a ruháikat felvenni, a boltban köszönni, vagy biciklizni, úgy azt is átadjuk valahogy, hogy mit tegyünk, ha dühösek vagyunk.

Haim Ginott azt írja, „A harag éppúgy hozzátartozik az élethez, mint a vihar: tudomásul kell vennünk és fel kell készülnünk rá”.

Tehát optimális esetben megengedjük, hogy a gyerek kifejezze a mérgét és segítünk neki ehhez csatornát találni, egy babát, amit püfölhet, egy sarkot, ahol tombolhat vagy toporzékolhat, vagy szavakat, amelyeket mondhat, hogy ő nagyon de nagyon mérges. Ha azt mondjuk, hogy ilyet nem mondhatsz, azzal quázi azt mondjuk, hogy ilyet nem érezhetsz, ami hibás, megbetegítő üzenet. Érezni, fantáziálni bárhogy, bármiről lehet. Nem vagyok bűnöző, ha gondolatban kinyírom a főnököm. Senkinek nem lesz abból baja, ha a gyerek egy pár percig úgy érzi, hogy utál engem, vagy az apját, vagy a nagymamáját.

Ennek az írásomnak a témája a különbség.
Hogy pont ez egy fontos különbség a gyerek és a felnőtt közt, hogy a felnőtt ezt kibírja. Elviseli. Mögé lát. Tudja, hogy a gyerek valószínűleg azért mondja, mert dühös. Erre talán van számunkra érthető oka, talán nincs. Szabad dühösnek lennie. A mi dolgunk, hogy ezt a feszítő, szívdobogtató, erőteljes érzelmi állapotot – amit ő úgy fogalmaz meg, hogy nemszeretem – megnevezzük: „dühös vagy.”
Az érzések kimondását tehát nem tiltjuk. Azt mondhatjuk, hogy mi ettől hogyan érezzük magunkat, például, hogy nekem rossz érzés ezt hallani, mert én szeretem a nagyit. De itt és most te most így érzel, és én ezt elfogadom.

Patricia Evans Szavakkal verve címmel írt egy könyvet arról, hogy milyen hosszútávú, mély sérüléseket lehet szerezni attól, hogy bizonyos fontos mások – a szülők – bizonyos dolgokat mondanak. Susan Forvard Mérgező szülők című könyvében szintén szentel egy fejezetet verbális erőszakot elkövető szülőkről.
Melyek ezek a kritikus tartalmak? Nyilván itt is érzésekről van szó, főleg dühös érzésekről.
A minősítés ez, az egész személyiséget érintő, sértő, degradáló, lekezelő, gúnyos jelzők. A bántó, zsákutcás „te-üzenetek”. Az hogy te ilyen vagy, olyan vagy. Talán mind kaptunk ilyeneket a fejünkhöz anno.
Ez a tiltott zóna szülőként. A minősítő jelzők, a kigúnyolás.
A gyermek beépíti ezeket az üzeneteket, magára veszi, hisz ő kapja, pedig CSAK anya, vagy apa ideges, dühös. S azontúl, hogy az önbecsülése sérül, mintát is tanul, a másik hibáztatásának, minősítésének a mintáját.

Melyek tehát a fokozatok?
Alapszint, a zöld zóna: Nagyon nagyon dühös vagyok!
Cifrázás: Annyira, de annyira mérges vagyok, hogy legszívesebben az összes játékot [személyes névmás nélkül!] kidobnám az ablakon! Legszívesebben itt hagynám ezt az egész rumlit!
Kerülendő, vörös zóna: Hogy lehetsz ilyen kétbalkezes, te ostoba, mihaszna! Te…

A másikat a dühünk levezetésének eszközéül választani, csak-verbálisan is határeset, inkább kerülendő. Pl:  Olyan ideges vagyok, hogy legszívesebben betennélek ide az asztalfiókba a cellux mellé. Vagy Olyan dühös vagyok, hogy felcsipeszelnélek a fregolira…!

A fő szabályok:
Élőlényt nem bántunk, családtagot különösen nem.
E/1, dühös érzések és szándékok megfogalmazása szavakkal, megcselekvés, tettek nélkül.


Tudtok példát írni, amikor sikerült ilyen biztonságosan dühösnek lenni, vagy rávenni a gyereket? 

Tovább

Gyereknévkártyát a gyereknek!

kapcsolatkommunikációszeretet
A múlt hétvégén ellátogattunk az Állatkertbe, mert lánykám szerette volna látni a kiselefántot. Neki nem számított a tömeg a bejáratnál, a sorban állás, és hogy az elefántházban maximum három percet tölthettünk. Míg ő egyre az elefántra koncentrált, nekem lett egy vízióm, hogy ebben a sokadalomban egyszer csak elkerüljük egymást és pöttöm gyermekem ott fog állni elárvultan a tigrisek és medvék közt félúton. A rokonságnak, - ismert és bizalmába fogadott környezetben - jól felmondja a "leckét", hogy hol lakik, hogy hívják őt, engem, vagy az édesapját, de ismeretlenek előtt gyakran megkukul, pláne, ha - a vízióm szerint - épp realizálja, hogy nem talál engem, ellenben ott egy csomó idegen. 
Nem szaporítom a szót, félreálltunk és egy cifet-cafat papírra ráírtam lánykám nevét és az én elérési adataimat és betettük ezt a hirtelen gyártott azonosítót a kis kacsás hátizsákjába. A kisovisnak pedig a lelkére kötöttem, hogy ha úgy alakul - elveszítenénk egymást - ezt adja oda egy aranyos néninek és csak annyit mondjon, hogy hívd fel az anyukám.
A kis szöszke kuncogva vette az adást, és szemlátomást örült az azonosítónak, mindazonáltal húsz centinél messzebb nem ment tőlem, és kifele menet megkönnyebbülten tette szóvá, hogy nem veszítettük el egymást. 

Én azért vérszemet kaptam, hogy azonosító kell a gyereknek és szerkesztettem párat, amit innen letölthettek Ti is, ha gondoljátok. 


Itt négy kártyaverziót találtok, a sűrűt, az anyásat, az apásat és az üreset. Ezt kinyomtathatjátok kartonra, vagy más keményebb papírra, vagy akár színes papírra. Össze is lehet kettőt ragasztani, be is lehet lamináltatni... ahogy tetszik. A logó helyére tehettek egy kis fotót is a gyermekről. 

Lánykám ma városszépítő programra ment az apukájával Szentendrére, ami nagyszerű alkalmat kínált, hogy az új, a cifet-cafat papírnál némileg igényesebb és sokkal kártyaszerűbb azonosítóját tegyem a "hápizsákba". Kiscsibe igen büszke volt rá, hogy saját igazolványa van. 

S persze a legjobb az egészben, ha csak örülhet a gyermek a praktikus kártyának, de használnia nem kell, mert apa vagy anya azért a látótérben marad.



Tovább

Szülő-sulik, avagy a szülőket segítő tanfolyamok szemléje

Beszélj úgyEMKfejlődésGordonkommunikációnevelésönismeretpozitív-fegyelmezésSzeminárium

„A szülőket vádolják, de nem képzik” – írja Thomas Gordon szülői eredményességről szóló könyve előszavában. Miközben a Szemináriumra készülök, körbenéztem a „piacon”, kik, milyen jellegű tanfolyamot, képzést kínálnak a több tudásra és/vagy nagyobb tudatosságra vágyó szülőknek. A teljesség igénye nélkül,  vállalkozást fogok bemutatni, akik hasonló szellemiségű család - és gyermekbarát „tananyagot” kínálnak, valamelyest eltérő hangsúlyokkal. Mind rendelkezik - többnyire amerikai - háttérszervezettel, vagy központtal, ahol a tananyagokat összeállítják és a tulajdon- és fordításjogokat árulják szerte a világon.

S ha már Gordonnal kezdtem, legyen az ő módszere az első. Az amerikai pszichológusról elnevezett Gordon-módszer központi fogalmai az értő figyelem és a vereségmentes konfliktusmegoldás, amelyek segítségével nem csak a szülői hatékonyság, hanem a tanári - és vezetői eredményesség is növelhető – így ők mind e három célcsoportnak hirdetnek tréningeket. Magyarországon a GORDON & T.A. Oktatásszervező és Tanácsadó Kft. a módszer hivatalos képviselője. A „Már százszor megmondtam” szülőknek szóló tréningprogram neve F. Várkonyi Zsuzsa, a Gordon könyvek magyar fordítójának azonos című könyvére utal. A tréning 5 + 3 alkalmas, alkalmanként 4 óra, és összesen 104 ezer Forintba kerül.

Gondon Módszert ismerteti meg a szülőkkel a Magyar Gordon Iskola Egyesület is, "Gordon tréning szülőknek, nevelőknek" címen. Az ő tanfolyamuk hat alkalomból áll, alkalmanként négy óra és 35 ezer forintba kerül. 

Egy szintén amerikai, de női szerzővel folytatom, aki csaknem 20 szakkönyvet írt már a Pozitív Fegyelmezés (Positive Discipline) témakörében. Ő Jane Nelsen, pedagógus, a gyerekek fejlődésének és a családi kapcsolatoknak a szakértője, hét gyermek édesanyja. 2013-ban a reneszánsz kiadó gondozásában jelent meg magyarul a Pozitív Fegyelmezés című könyve. A Pozitív Nevelés Alapítvány magyarországi képviselete szervezi a könyvvel azonos című Pozitív Fegyelmezés tanfolyamot, amelyet nevelési problémák és fegyelmezéssel kapcsolatos információhiány esetén ajánlanak az érdeklődőknek többek közt. A tanfolyam négyszer négy órás, és 25 ezer forintba kerül. 

Az EMK eredetileg erőszakmentes kommunikációt jelent (Non-Violent Communication), aztán pontosították magyarul együttműködővé, hogy a nem túl szerencsés fosztóképzős szerkezetet elkerüljék. Szellemi atyja Marsall Rosenberg, akinek Szavak ablakok vagy falak című könyve magyarul is kapható. A EMK Központ (SEAL-Hungary Alapítvány) által kínált "Együttműködés az iskolában" tréning három modulból áll, ezek egyike szól a szülőknek és nevelőknek. Főbb témakörök az empátia, düh, őszinteség, félelem, megkönnyebbülés és hála. A modul 30+10 órás és 43 ezer forintba kerül.

A Beszélj úgy tréning Elaine Mazlish és Adele Faber Beszélj úgy, hogy érdekelje, hallgasd úgy, hogy elmesélje című könyvére épül, melyről korábban olvashattál már itt a Szalonban. A szerzők eredetileg Haim Ginott nevelési tanácsait dolgozták fel és adják tovább tréningjeiken. Fontos fogalmaik az érzelmek elfogadása, a gyermekek bevonása az őt érintő kérdésekbe és a tetteik következményeivel való szembesítés a hagyományos büntetésekkel szemben. A jogdíjak itthoni tulajdonosa az Értsünk Szót Kft szervezi és tartja az alkalmanként két és fél órás szülői tréningeket, melyek 8 alkalomból állnak és 36 ezer Ft-ba kerülnek.

Egy újabb amerikai szülősegítő program, amelyet itt röviden bemutatok az Egyszerű Nevelés (Simplicity Parenting), melynek módszertani kidolgozója Kim John Payne tréner és tanácsadó. Ők arra fókuszálnak, hogy a család tagjai tudatosabban figyeljenek egymásra, adjanak több időt a kapcsolatok ápolására, a családi rendszer kialakítására. Az általuk kínált szülőcsoportok hét alkalommal kerülnek megszervezésre; az ára nincs feltüntetve.

Az utolsó bemutatott program új ebben a felsorolásban. Patty Wipfler által alapított Hand in Hand Parenting szervezet alakította ki a Kapcsolódó Nevelés módszertanát. Ez a megközelítésmód a gyermekek alapvető érzelmi szükségleteire, a romboló, káros hatások megszüntetésére és a nevelést segítő támogató, bizalmi közeg megteremtésére helyezi a hangsúlyt. A magyarországi csapat a Szelíd Szavakkal Alapítvány három tanfolyamot is kínál. A Játékos Nevelés Tanfolyam a játék és játékosság gyereknevelésben való felhasználását segíti és tanítja. A Hiszti Tréning a 2-3 éves kori hisztik megelőzését, kezelését, és saját egyensúlyunk megőrzését vagy visszaszerzését segíti három ülésben. A Kapcsolódó Nevelés Alapjai tanfolyam hat alkalomból áll, egyenként két és fél óra időtartamban. A program célja többek közt a gyermek viselkedésének megértése és a hat módszer elsajátítása. Árakat nem találtam.


A Szelíd Szülő Szeminárium kakukktojás ebben az áttekintésben, mert nem rendelkezik amerikai – se másmilyen – anyaintézménnyel. A módszertant én állítottam össze pszichológiai tudásom, szakirodalmi ismereteim és anyai tapasztalataim alapján. A Szeminárium célkitűzése, hogy jó legyen gyereknek lenni és könnyebb legyen szülőnek lenni; ehhez kínálok olyan kommunikációs eszköztárat, amelyben mindenki találhat olyat, amelyet be tud építeni a hétköznapokba. Gordonnal és Ginottal együtt hiszem, hogy az a gyermek, akinek az igényei és érzelmei tiszteletben van tartva, az tekintettel lesz a szülei és környezete szükségleteire is.
Ha érdeklődsz a Szeminárium iránt, írj e-mailt: kabaipiroska@szelidszulo.hu
Remélem találkozunk! 

Tovább

A bűvös nem

kommunikációneveléspéldamutatáspozitív-fegyelmezésSzeminárium


Nem, nem, ne, csináld, nem szabad, nem mehetsz, nem jöhet, ne nyúlj hozzá…, és a szegény gyerek a végén egy tárgynak érezheti magát a vitrinben. Stop a sok nem-nek!
Aztán jönnek a vért-izzadt pedagógusok, hogy a gyerekek fegyelmezetlenek, neveletlenek, agresszívek, tiszteletlenek és nem ismerik azt a szót, hogy nem. A szülő nézhet bambán, hogy akkor most mi van, kinek higgyen?!

Nyilvánvalóan szükség van határozott és következetes tiltásokra, amikor a nem szükséges és fontos. Ilyenek azok a veszélyes helyzetek, amelyben a gyerek, vagy a felnőtt megsérülhet, baja eshet. Ilyen, amikor fizikailag bántani akarja a gyerek a gyerektársát és vagy a szüleit. A düh, harag, méreg nagyon fontos érzelmek, de ezeket meg kell tanulni úgy kifejezni, hogy nem bántunk senkit, csak jelezzük, szimbolizáljuk, eljátsszuk, vagy megfogalmazzuk. Ezt először a szülőnek kell megtanulnia, hogy aztán ezt megtaníthassa, átadhassa a gyerekének.

A vezérelv az az, hogy kimondani lehet, megcselekedni nem lehet. Ekkor jogos és fontos a nem.

Ezen felül a családokban igen eltérő lehet, hogy mi tartozik a kemény korlátok alá és melyek a lágyabb tiltások. Mindenesetre jó, ha a vörös zónában relatíve kevés szabály van és azok mindig és mindenkor tilosak.

Azonban egy átlagos napon, ha a gyerek éppen semmi ön- vagy közveszélyeset nem csinál, akkor is repkednek a nemek; ne mászkáljon papucs nélkül, ne kekszet reggelizzen, ne pacsálja ki a kakaót, ne kiskabátot vegyen télen, ne mondogassa, hogy a többiek dolgozata milyen lett, ne tapicskoljon bele az összes létező pocsolyába, ne ficánkoljon a széken az étkezőasztalnál, ne beszéljen annyit, ne lógjon egész este a fészbúkon, ne hagyja a leckéit éjszakára…
Ez igen kimerítő.
A végén nem is anyák leszünk, hanem rendfelügyelők.

Az engedékenység nem azt jelenti, hogy valami légüres térben lebeg a gyerek és azt csinál amit akar, sőt ő ugráltatja a szüleit, hanem azt, hogy megengedjük a gyereknek, hogy gyerek legyen, például, hogy elég sokat mozogjon, mert nekik az nagyon fontos. A legtöbb óvódás azért kergül meg délutánra, mert nincs elég helye, tere annyit  mozogni, szaladni, ugrálni, mint amennyit szeretne. Ha nem is könnyű, de lehet, sőt fontos tolerálni, hogy gyerek, hogy lassúbb, ügyetlenebb, olykor egyszerűbb dolgokat sem ért. Vagy épp valami betegség miatt van szükség nagyobb türelemre. A nagyobbaknál is lehet és célszerű tolerálni, hogy igénye lesz privát szférára, személyes térre, hogy az ő tárgyai, ruhái, a fizikai megjelenése, a zenei ízlése az ő dolga már, épp ezekkel fejezi, hogy érik, keresi önmagát.

Mégis, akár így, akár úgy van egy csomó szabály, aktuális visszautasítás, vagy permanens korlát, amelyek nem a veszélytől óvnak, hanem például keretezik az együttélésünket. Ekkor hasznosak azok a trükkök, hogy hogyan mondjunk nemet nem nélkül.

Tények és érvek; hagyd ki a nemet a mondatból:
Ildi       Átmehetek Noémihez játszani?
Anya    Tíz perc múlva kész a vacsora.

Móni    Anya, elvinnél az edzésre, olyan hideg van kint?
Anya    Szívesen elvinnélek, de ötre jön a szerelő és most ¾  öt van.

Értő figyelem / Fogadd el az érzéseit:
Peti      Maradjunk még! Még csak most jöttünk! Még nem is homokoztam! Naa, apaaa! Én nem megyek!
Apa     Szeretnél még maradni, olyan gyorsan eltelt az idő itt a játszótéren, hogy még nem is tudtál homokozni sem. Rossz érzés, ha valamit abba kell hagyni, amit szívesen csinálunk. Jó lenne maradni még, de mennünk kell, anya vár minket otthon.

Fogalmazz pozitívan; adj magadnak gondolkodási időt: 
Kati     Anya, ehetek egy kekszet?
Anya    Ebéd után ehetsz, persze.

Márk   Apa, elmehetek nyáron a fiúkkal a Tátrába túrázni?
Apa     Ezen elgondolkodom, térjünk erre vissza pár nap múlva.

Miért fontos, vagy szükséges ez?

A nem rövid és egyértelmű, ez igaz, de egyúttal sokadszorra nagyon unalmas, és még annál is negatívabb. Célunk, hogy kölcsönösen jól, örömtelien érezzük magunkat egymás társaságában, ahol jó-esetben a kecske is jóllakik és a káposzta is megmarad. Ha odafigyelünk, és kipróbáljuk, használjuk ezeket a trükköket, azzal kifejezzük a tiszteletünket a gyerek felé, hogy figyelembe és komolyan vesszük a vágyát, kérését, és arra akkor is pozitív jellegű választ adunk, ha konkrétan nem tudjuk az óhaját teljesíteni, vagy nem azonnal tudjuk. Ennek a pozitív légkörnek nem csak az a haszna, hogy a gyermekünk nyugodtabb és együttműködőbb lesz, hanem, hogy esetleg a saját életünkbe is átszivárog némi pozitív szemlélet. Ha például a munkahelyünkön nem lettünk kész egy feladattal, ez azt is jelenti, hogy egy csomó más feladatot viszont elvégeztünk. Némi energia ráfordítással minden negatív jellegű kijelentésünket átfordíthatunk pozitívba és ez aztán visszahat ránk, és visszahat a gyermekeinkre is.
Tovább

Kis karácsony, nagy karácsony….

családi gyűléskommunikációtestvérekünnep


Itt mifelénk ugyan eső esik, nem hó, de az utcákon esténkét égnek a karácsonyi díszfények, a kirakatokat ünnepi dekorációk színesítik, a postaládánkban gyűlnek a karácsonyi ajánlatok és hírlevelek, az asztalon az adventi koszorún már három gyertya ég.
Még egy hét.
A rutinosabbak már megrendelték vagy megvették a meglepetéseket, ajándékokat, kitalálták az ünnepi menüt, megszervezték a rokonlátogatásokat. A halogatósoknak még van minderre pár napjuk. Végiggondolni, beszerezni, becsomagolni, megfőzni, megsütni.
Ám a fényes, díszes, illatos szeretet-ünnep sok stresszt is jelent, időt és pénzt kér, és még addig a hétköznapokat is menedzselni kell; helytállni munkahelyen, vinni a kicsit, hozni a nagyobbat, perlekedni a legnagyobbal, a házastársunkkal csak telefonon találkozni, és még nincs téligumi az autón.

Hogyan állítsam meg az időt? Hogyan varázsoljak meghittséget? Hogyan mondhatnám el, hogy szeretlek anélkül, hogy kinyitnám a pénztárcámat? Hogyan lesz itt békés szép ünnep, ha a gyerekek folyton marják egymást, aztán már mi, felnőttek is csak ingerkedünk egymással?!

A karácsonyfánk lehet, hogy kicsi, lehet, hogy hatalmas, kerülhet alá sok ajándék, vagy kevesebb, de mit adhatunk, mit tehetünk, ami nem boltban kapható és mégis örömet ad és hálát hoz?

Érzelmileg nagyon sokat adhat, ha eltöltünk minden gyermekünkkel kettesben egy- egy órát. 
Beszélgessünk, játszunk velük, amiről, amivel ő szeretne. Ilyenkor ne emlegessük a többi testvért! Csak legyetek ketten és figyeljetek ugyanarra. Ha ritkán van ilyen, lehet, hogy szokatlan, furcsa lesz. Tartsatok ki, csak egy órát.
Anya is, apa is szánjon időt mindegyik gyerekre. 
Aztán apa és anya is adjanak egymásnak legalább egy órát és ne a gyerekekről beszélgessetek. Az is jó, ha csak csendben vagytok.
Csináljatok közös családi programot, mondjuk egy sétát a parkban, és ha a nagynak ehhez nincs kedve, ne legyen kötelező, ő már otthon maradhat egyedül, lehet, hogy számára épp ez a kis magány lesz a legnagyobb ajándék.  
Vonjátok be a gyerekeket az ünnepi készülődésbe, hadd segítsenek takarítani, sütni, díszeket készíteni és fát díszíteni.Ez a Ti ünnepetek, a Ti örömötökre!

Ezeket a különleges együttléteket, programokat és más praktikus megbeszélni valókat is hozd szóba, amikor mind együtt vagytok. Ha nem igazán van ilyen, akkor tűzz ki egy időpontot és hívd meg rá a családtagokat. Családi kupaktanács, családgyűlés, fórumóra, elnevezheted, ahogy tetszik. Ilyenkor az a szabály, hogy nem lehet egymás szavába vágni, nem lehet minősíteni (gúnyolni, leszólni, beszólni) se a másik mondandóját, se a másikat, és mindenki csak a maga nevében beszélhet. Ezek fontos szabályok. Mielőtt a konkrétumokra térnétek legyen egy nyitókör amikor mindenki mindenkiről mond valami pozitívat. Nem tulajdonságot, hanem egy olyan cselekedetét például, ami az illetőnek jól esett, örömet okozott. Eleinte ez is szokatlan lehet, de nagyon sokat adhat, nagyon feltöltheti az önértékelésünket, ha meghalljuk ezeket a pozitív visszajelzéseket, amelyeket ritkán vagy sose hallunk. Például, hogy a sokat marakodó testvérek is tudnak jót mondani a másikról és milyen jól esik neki! 
Aztán lehet a praktikus dolgokról beszélni. Ha valami dilemma, vagy dönteni kell, akkor olyan megoldást keressetek, amelyik mindenkinek megfelel, nem jó, ha többségi szavazás dönt. A megbeszélteket, a döntéseket írjátok le, erre megkérheted valamelyik gyermeked, aki tud már írni.
Szerte a világban és itthon is, sok család tart ilyen kupaktanácsokat, próbáljátok ki ti is!
Nagyon megerősítheti a családi egységet, és hosszútávú jó hangulatot ad.

És ilyen jó, megerősített, békés hangulatban pedig már nem számít, hogy kicsi a fa, vagy nagy, milyen drága az ajándék, hány fogás és sütemény került az asztalra, mert jó együtt lenni, jó családban élni. 

Kellemes Készülődést kívánok Nektek! 

Tovább

Te mennyire vagy Szelíd Szülő?

fejlődéskapcsolatkommunikációminikérdőívSzeminárium
Töltsd ki és megtudod!
Tyúkanyó mama vagy? (14-21 pont) 

Tyúkanyó mama vagy, aki nagy szeretettel veszed körül a gyermeked, mindet tőled telhetőt megadsz neki, és sokszor átengeded a neki a döntést is? 
Nehéz szívvel veszed, ha bánata van, vagy dühös, igyekszel ezeket elkerülni. Nagyon szeretnél jó anyuka lenni, foglalkoztat, hogy mások mit gondolnak rólad.


Elfoglalt vagy gondterhelt anyuka vagy? (22-29 pont)

Nehezen tudsz a gyermekre hangolódni, néha engedsz az akaratának, néha pedig hatalmi szóval lépsz fel az elvárásaid mellett. Lehet, hogy sok a munkád, vagy nem érted a gyerekek mozgatórugóit, nehezen találod meg velük a hangot. Bizonytalan vagy, hogy mi a te szereped, hogyan adhatnál többet a gyermekednek, ha átengeded az irányítást, vagy ha te vagy a főnök. 

Anyaoroszlán vagy?  ( 30-37 pont)

Szigorú és félelmetes anyaoroszlán vagy, aki előnyben részesíti a rövid távú megoldásokat a hosszú távúakkal szemben. Nem okoz gondot sokszor hangoztatni, hogy mit szeretnél, szereted hallatni a hangod, és tanácsokat osztogatsz, gyakran veszekszel, és fenyegetőzöl vagy szó nélkül a tettek mezejére lépsz és erőfölényedet kihasználva cselekszel. Számodra a szülőség azt jelenti, hogy a szülő a főnök, aki jobban tudja a dolgokat.

Hangulatember vagy? (38 - 47 pont)

Méltatlankodás és együttérzés jellemez. Ha van türelmed, akkor megértő tudsz lenni a gyermekkel, bevonod a problémamegoldásokba, kivárod, ha valamiben lassúbb. Ha nincs türelmed, akkor viszont perlekedsz vele, tanácsokat osztogatsz, és a fenyegetésektől sem riadsz vissza.

Empatikus édesanya vagy?  (48-56  pont)

Jó úton jársz, hogy igazi Szelíd Szülő lehess! Szívesen és gyakran alkalmazol együttérzésen és kölcsönös bizalmon alapuló, demokratikus módszereket. A gyermekeddel türelmes vagy, tiszteletben tartod az ő tempóját és képességeit. Odafigyelsz az érzéseire, elvárásaidat tömören és határozottan fogalmazod meg, nem személyeskedsz. A családi problémákat közösen oldjátok meg, a döntéshozásokban részt vesz mindenki, akit a döntés érint.


Ha kitöltöd ezt a villámteszted, hamarosan megtudhatod! 



Itt megjelölheted, hogy mennyire illett rád az eredmény.


Ha fejlesztenéd szülői készségeidet, vagy tapasztalataidat megosztanád más szülőkkel, gyere a Szelíd Szülő Szemináriumra! Itt olvashatod el a részleteket.




Tovább

A hisztiről

hisztikommunikáció


Mi a különbség a két helyzet közt?

GYEREK: - Anyaaa! Mit hoztál nekem?
ANYA: - Hoztam neked almát!
GYEREK: - De én sütit akarok! Sütik akarok, sütit akarok, menj el, sütit akarok! (bőg, kiabál, toporzékol)

*

GYEREK: - Annya! Képzeld, a Pisti azt mondta az oviban, hogy ronda az orrom!
ANYA: - Dehogy ronda! Mondd meg neki, hogy nem ronda az orrod, az övé ronda!
GYEREK: - Anyaaa, nekem ronda az orrom, miért ronda, mit jelent az, hogy ronda, anyaaa?!
ANYA: - Menjünk már, elállod az utat, sietnünk kell, hogy bemehessünk a közértbe is! (ráncigálja)
GYEREK: - Anyaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaaa (bőg, befeszíti magát, ellenkezik)

Mindkét gyerek hisztizett, vagy egyik sem? Vagy melyik?

Mit jelent a hiszti? 

Amikor egy felnőtt nő, vagy férfi feleslegesen vagy túlzottan aggodalmaskodik, félti magát, vagy valamilyen tulajdonát, akkor azt  mondjuk rá, hogy hisztizik és többnyire nem jókedvünkből mondjuk és nem is esik túl jól hallani, minősítő, bántó tartalma van.
Ha egy gyerek az egész testével és csaknem egész hangerejével kifejezi a nemtetszését, akkor ő hisztizik. Ha nem teszi amit kérünk/parancsolunk és mi erőszakosan akarjuk elérni, és ő ellenkezik akkor hisztizik. Ha sokat hallja, hogy hisztis, akkor neki már mindegy lesz, ha így hát így, Katának hívnak, négy éves vagyok és hisztis. Anya is megmondta, apa is, nagyi is. Szerencse, hogy az óvónéni nem mondta. Ő érti, amit szeretnék mondani.

Ranschburg Jenő azt írja sok helyen, például a Kis gyerek kis gond c könyvében, hogy a hisztiző gyereket magára kell hagyni, mert ez egy műsor, amihez kell néző-hallgató, főleg anya, vagy apa, ha ők nem látják, akkor nem olyan érdekes. Bújjon el a szülő. "Vagy tegye láthatatlanná" a gyereket és kezdje el keresni. "Találja meg" akkor, ha lehiggadt már és örüljön neki, hogy előkerült ez a nyugodt gyerek.

A gyerekek, amint megtanulnak akarni, rá is jönnek az ízére, és folyton akarnak valamit. Menni valahová, mutatni valamit, kapni valamit, elérni valamit, vagy segíteni akarnak a hétköznapi dolgokban, kinyitni és becsukni a hűtőt, és a lakásajtót, egyedül levetkőzni, vagy felvenni a cipőt, odahozni a bevásárló táskát, kipakolni az árut… mindent akarnak, mindent ők akarnak, mindent egyedül akarnak, mert ők úgy gondolják mindent tudnak, mindenhez értenek. Azt is gondolják, hogy a többiek, pl. anya és apa belelátnak a fejébe és ők is tudják, hogy ő mit akar épp, és ezt figyelembe véve odaadják, megvárják, felajánlják… De nem. Apa és anya nagyon gyorsak, máris becsukták az ajtót, elrámolták a cuccot, levették az ő sapkáját, és húzzák már a cipzárt a kabátján. Én aaakartaaaam! - bődül ekkor a gyerek, kapásból visítva, épp eltalálva a frekvenciát, amitől gyorsabban kezdenek őszülni a szülők. Reakció egy: ajtó kinyit, cucc kipakol, sapka visszatesz, cipzár felhúz, itt van Matyika, csináld…bocs, nem tudtuk. Ez jó lehet, a kisebbeknél még működik, a nagyobbaknál már késő bánat. Reakció kettő: hagyd abba, szétdurran a fejem, minek üvöltesz folyton én ezt nem értem! Ez olaj a tűzre Matyi még jobban visít. Reakció három: Matyikám nem látok bele a fejedbe, nem tudtam, hogy te szeretnéd, itt a cipzár húzd le, jó lenne, ha anya tudná, hogy mit gondolsz magadban, de ha előre nem mondod, nem tudom. Mondd el, mit szeretnél. Egy tengeralattjárót?! Ejjha! Jó volna, ha lenne tengeralattjárónk! Járhatnál azzal oviba?! Milyen legyen? Ne legyen ablaka? Akkor hogy látnak ki az utasok? ÁÁ, titkos ablakok, értem, akkor ez egy katonai tengeralattjáró!...

A gyerekek egy csomó mindent akarnak, irracionálisan sok mindent. Akarnak tárgyakat és akarnak megtenni dolgokat és akarnak nem megtenni dolgokat, vagyis pont nem akarják, amit mi épp akarunk.
És legtöbbször éppen elég, ha mi is velük akarjuk ezeket a tárgyakat, és elképzeljük velük, hogy bárcsak meglenne, vagy jó lenne megtenni most rögtön, vagy nem tenni soha.

Olyan, mintha lovat adnék a hülyeség alá, gondolhatjuk, és igen olyan.
Ami viszont nekünk hülyeség, az neki vér-komoly. Furcsa érzés komolyan venni, én is átélem ezt, tudom, hogy nem könnyű. De ez sok hiszti gyógymódja: komolyan venni a gyermek vágyait és annak kezelni ami: vágyaknak.

Tehát „Jó lenne…” és „Bárcsak…”, ezek az új, segítő barátaink, és persze lehet cifrázni! 

Nálatok mi működik?
Tovább

Beszélj úgy, hogy érdekelje, hallgasd úgy, hogy elmesélje!

Beszélj úgykommunikációKönyvismertetőneveléstisztelet




Adele Faber és Elaine Mazlish - 
Beszélj úgy, hogy érdekelje, 
hallgasd úgy, hogy elmesélje! - 
Gyakorlati tanácsok a sikeres 
szülő-gyerek kapcsolathoz
Reneszánsz Könyvkiadó, 
Budapest, 2006
A könyvet a gyermeknevelés, család, pszichológia polcokon találjuk meg, tekinthetjük gyakorlati kézikönyvnek és olvasmányos tankönyvnek is.

Szerkezetét tekintve viszonylag könnyen áttekinthető: bevezető után hat hasonló felépítésű fejezet következik, melyek egy-egy a gyermeknevelésben általánosan fontos területet fednek le: Érzések feldolgozása, Együttműködés, Büntetési alternatívák, Az önállóság támogatása, Dicséret, és A skatulyázás elkerülése. Ezek a fejezetek két részből állnak, az elsőben a téma és a készségek ismertetése és gyakorlása áll sok példával és rajzos illusztrációval. A második részben „vélemények, kérdések, szülői történetek” kapnak helyt, melyek kiemelnek és megvilágítanak egyes részleteket, személyes példákkal, amolyan sikertörténetekkel közelebb hozzák az olvasóhoz az egyes készségeket. A könyv utolsó pár fejezete – utószóként szerkesztve – az 1980-as első amerikai megjelenésez képest eltelt húsz év alatt felgyűlt sok-sok olvasói levél, példa, személyes történet válogatott és kommentált bemutatása. Olyan, mint egy az amerikai jóbarát; kicsit kövér, de jókat mond.

Nekem az első emlékem a könyvről, hogy miután a könyvtárból kikölcsönöztem, és épp csak beleolvastam, mennyire szórakoztató volt a példákat olvasni, főleg az idézett szülői példákat, hogy a levélíró apák és anyák milyen leleményesek és az eredmények milyen egyszerűen meggyőzőek. Emlékszem, mikor este a kisbabámat letettem aludni, alig vártam, hogy újra a kezembe vehessem, annyira felszabadító érzés volt, hogy ilyen nagy lehetőség, erő és jelentőség van látszólag apró momentumokban, például, hogy hogyan, konkrétan milyen szavakkal, vagy milyen szerkezetben adom át a közlendőmet, hogy mennyi teret kaphat a kreativitás, és a humor és hogy milyen megható, hogy az így kifejezett tisztelet, empátia és türelem és ráadásul milyen hatásos, hogy a gyermekek együttműködőek, békések, megértettek legyenek.


Adele és Elaine; 
forrás: fabermazlish.com
A könyv szerzői drámapedagógusok, ők – saját bevallásuk szerint - Haim Ginott elméleteit tették új keretbe és építettek köré módszertant, szülőcsoportokat, majd workshopokat. A könyv nagyrésze képregényszerű ábrákból áll, ezekkel próbálják segíteni az azonosulást  és így a megértést, elsajátítást. A szemléltető rajzok bemutatják a kerülendő és a követendő példákat az egyes témakörökön belül, minden egyes eszköznél.
Ez a didaktikusság egyszerre előnye és hátránya a könyvnek. A jó és rossz példák egymás mellé állítása segíti az elkülönítést és megértést, de a feldolgozást némileg nehezíti, hogy az egyes eszközök, „készségek” a konkrét témakörök alá vannak rendelve, amitől elaprózódnak; soknak tűnik ez a 35 eszköz, holott kb öt igazán fontos alapelv köré épül csaknem mind. Az egész könyv alapszellemisége a kölcsönös tiszteletre és bizalomra épül: ez az a légkör, melyben ezek a kommunikációs készségek működni tudnak, melyekben a gyermek önmagától lesz engedelmes, nem félelmében.

Melyek ezek az alapelvek?

- Figyelj rá, figyelj az érzésekre!
Fordulj felé teljes figyelmeddel, ha beszél, mesél, jelzed, hogy figyelsz, hümmögj, bólogass, csodálkozz rá, óh, nahát, tényleg… ezeket mondhatod. Azonosítsd a felbukkanó érzelmeket, az övét és a tieidet is. Pl. látom dühös vagy, vagy úgy érzem egyre idegesebb leszek. Vágyait teljesítsd képzeletben. (Jó lenne, ha nem kellene ma oviba menni, de péntek van, ovis nap.)

- Tekintsd partnernek a gyermeked!
Adj neki esélyt, időt hogy a saját megoldásait találja meg, ő oldja meg az a feladatot, amibe belefogott. Engedd, hogy választhasson, dönthessen két általad felkínált lehetőség közül. Vond be az őt érintő kérdések megvitatásába, különösen a problémamegoldásba! Gyűjtsétek közösen a megoldás ötleteket, szűrés és értékelés nélkül majd válasszátok ki, amit meg tudtok valósítani! Hagyd, segítsd, hogy helyrehozza, ha elszúrt (kiöntött, vagy eltört stb) valamit. Támogasd a gyermeked önállóságát.

- Legyél tárgyilagos!
Tényszerűen, konkrétan fogalmazd meg, azt is ha valami nem tetszik, és azt is ha valami a kedvedre van. (pl. Egy csomó építőkockát látok a földön a hálószobában. Vagy Elmosogatott poharakat látok a konyhában.) Határozottan és egyszerűen fogalmazd meg a rosszallásod és az elvárásaid.

- Beszélj minél kevesebbet!
Várd ki, míg magától mesél, ha találkoztok, „csak” örülj neki. Üzenhetsz neki írásban vagy rajzzal is. Hagyd kibontakozni az ő ötleteit, elméleteit, elképzeléseit. Cselekedj inkább (pl. fenyegetőzés helyett.) Egyetlen szóval utalj rá, ha gyermeked ismételten elfelejtett valamit. Egyetlen szóval fejezd ki a dicséretreméltó viselkedést.

A Szerzők saját megfogalmazása szerint ezek a kommunikációs készségek segítenek együtt élni úgy, hogy közben jól érezzük magunkat, segítünk szeretteinknek, hogy ők is jól érezzék magukat. Segítenek szemrehányás és vádaskodás nélkül élni. Segítenek érzékenyebbnek lenni a másik érzései iránt. Segít abban, h úgy fejezzük ki a dühünket, h közben nagyobb kárt nem okozunk.
Ha így kommunikálunk, akkor ezzel tiszteletben tarjuk a gyermekeink szükségleteit, és saját igényeinket is és lehetővé tesszük a gyerekeinknek, hogy érző és felelősségteljes emberek legyenek.
Vagyis egy harmonikus, érzelmileg érett, problémákat és feszültségeket felnőtt módon kezelni tudó – sokunknak igen vonzó és vágyott – család képe jelenhet meg előttünk.

Jobb szülő lehetek, ha elolvasom?!

Persze! :) Tájékozódni sosem árt; a jó pap is holtig tanul! Ha csak elgondolkodtat az is jó, ha csak egy-két készség megmarad benned és kipróbálod, már nyerhetsz, fejlődhetsz. Aki pedig kedvet kapott, hogy elolvassa, feldogozza az egész könyvet, annak türelem, nem megy minden elsőre, sőt a könyv szerzőpárosának is - saját állításuk szerint - több mint tíz év volt az összes készség elsajátítása; én magam is közel három éve gyakorlom a módszert.
Van olyan készség, amelyik könnyebben jön a szánkra, van, amelyik szinte sose jut eszünkbe, amikor éppen kéne, van amelyik a négyévesnél működik jobban, van, amelyik a tizenkét évessel. Ráadásul a gyermeknevelés egyben önismereti út is, mi szülő honnan jöttünk, mit hoztunk magunkkal, nekünk mit mondtak a szüleink anno, mi hogyan birkózunk meg saját indulatainkkal és vágyainkkal… Nem megy egyik napról a másikra, de sosem késő elkezdeni. 
Hajrá! 


Tovább

Fekete-fehér, igen-nem: a rejtőzködő tisztelet

kommunikációpéldamutatástisztelet

A példamutatásról eszembe jutott, hogy egyszer rég, pár évvel ezelőtt egy nagyon beteg kisgyerek édesanyjával hallgattam rádióbeszélgetést. A kislány mentálisan és motorosan is megsérült, és kis kártyák segítségével kommunikált a szüleivel. Kezdetben konkrétan csak az igen és nem kártyákat használták: ha az édesanyja feltett egy eldöntendő kérdést – például, hogy kér-e teát – és a gyermek mutatta az egyik kártyát – hogy igen vagy nem – az édesanyja ennek megfelelően cselekedett, tette vagy nem tette a dolgot, adta, vagy nem adta például a teát. Vagyis az „igen igent jelentett a nem nemet”. Ez nagyon megmaradt bennem.

Azóta megszületett a saját kislányom, aki – Istennek hála – egészséges, de nála és bárkinél, miért lenne kevésbé fontos, hogy az igen igen legyen és nem nemet jelentsen?! Ha ez az alapigazság rendszeresen felborul, mit tanulhat abból a gyermek?! Nem lesz valóban használható igen - és nem válasza, jelentésük eltorzul, és a következetlenség következtében a gyermek összezavarodik.
Például ha egy édesanya a fejébe veszi, hogy teát ad a gyereknek, vagyis ez nem kérdés, akkor nem érdemes megkérdezni kér-e, mert ha nem kér és mégis kap, akkor az ő válaszának az égvilágon semmi jelentőssége nincs, csak megzavarodik. Ha azt tapasztalja, hogy az ő nem válasza nem számít, akkor az anyukája, vagy apukája nem válasza sem számít, pl. ha nem engedik valamihez hozzányúlni. Ezzel pedig már a tekintélyelvűség tengerére hajózunk ki, mert apa vagy anya nem válasza valahogy erősebben érvényesül, mint az ő nem-je, miért van ez, hogy van ez?! Miért kérdezik meg akar-e puszit kapni, elrámolni, segíteni teríteni, ha a nem válasza nem számít semmit? Mi értelme van a kérdésnek így? – gondolhatja a gyermek – semmi.

Ezek az igen vagy nem válaszok voltaképp választások, döntések. Ezt a kérdés-típust így is hívják, hogy eldöntendő kérdés. A leghíresebb eldöntendő kérdés az esküvőkön hangzik el: „akarod-e az itt megjelent XY-t férjednek/feleségednek?” Két döntésed lehet, igen, vagy nem. Esetleg a nem tudom, ami szintén válasz: nem tudok dönteni. Amikor a szülő ilyen kérdést tesz fel a gyermeknek, maga ajánlja fel neki, hogy döntsön, így illő, hogy elfogadja a döntést, a választ, a benne rejlő választást. Ez a tisztelet nagyon alapvető, szinte láthatatlan szintje, ami van, akinek egyértelmű, van, akinek nehezen észrevehető, esetleg nem is érthető.

Praktikus magunkban tisztázni, hogy valóban szabad döntést tudunk-e adni a gyereknek amikor eldöntendő kérdést teszünk fel, vagy magunkban már voltaképp mi eldöntöttük mit, hogyan akarunk és akkor inkább kérés, vagy utasítás formájában fogalmazzuk meg, vagy kijelentő módban jelezzük előre mit szándékozunk tenni. Illetve ha a gyermek döntésére bízzuk kér-e teát vagy nem, akar-e segíteni vagy nem, felveszi-e a kék pulcsit vagy nem – akkor tartsuk ezt tiszteletben, hisz mi adtuk neki a lehetőséget a döntésre, utólag már ne vegyük el tőle!

Lehet, hogy van, akinek szokása kérdésként megfogalmazni már magában eldöntött dolgokat, például kérsz fagyit? – kérdezi egy apa, de már ott áll a sorban, talán ki is kérte a fagyit már. Vagy "lemész a boltba egy liter tejért? Tessék itt a pénz rá…" - mondja egy mama. Ezek álkérdések így, nem is kérdések, félrevezethetik a gyermeket általában a kérdés mibenléte felől.
A gyermek nem gondolatolvasó, nem tudja és nem is tudhatja, hogy mit szeretnénk, mit gondolunk magunkban. Ha gyakran tapasztalja, hogy az ő válasza, választása értelmetlen, semmibe vett, el nem fogadott, akkor előbb utóbb óvatos lesz, visszahúzódó vagy ellenálló, dacos, dühös. És rá leszünk mérgesek, és csalódottak, hogy ilyen a gyerekünk, holott belőlünk indulnak ki a feszültségek, akár abból, hogy a mondandónk formája és tartalma eltér, a kérdés már el van döntve, a kérés voltaképp felszólítás és az utasítás már fenyegetés egyben.
Ha kérdezünk, ha választást ajánlunk tegyük úgy, hogy valóban nyitottak és felkészültek vagyunk mindkét (vagy több) válaszlehetőségre.

Röviden az igen jelentse, hogy igen, egyetértést, szándékot, beleegyezést, pozitív választ, akár a gyermek mondja, akár a szülő, és a nem nem-et jelentsen, elutasítást, negatív választást a szülő és gyermek szájából ugyanúgy.

Elszúrtam, mit tegyek?
Ha figyelek erre és általában következetesen működik, akkor belefér, hogy ha elszúrtuk és mégis, annak ellenére, szeretnénk, hogy a gyermek megtegyen, vagy ne-tegyen valamit, mikor ő máshogy döntött, akkor magyarázzuk el: figyelj, megkérdeztelek, de inkább kérnem kellett volna, hogy légyszi segíts megteríteni, hogy hamarabb ebédelhessünk. Ekkor ő még kitarthat a nem mellett, amit inkább fogadjunk el, és legközelebb mi figyeljünk jobban, hogy kérés, vagy felszólítás legyen a forma, ne rábízzuk a döntést.


Tovább

Miért éppen kommunikáció?

kommunikációtisztelet

„A kedves és figyelmes élet művészetét nem lehet senkinek sem a fejébe verni gőzkalapáccsal.”  Haim Ginott

Az, hogy a kommunikáció átszövi az életünk, lassan úgy válik közhellyé, hogy elvész mögüle a valódi tartalom és hamarabb jutnak eszünkbe a különböző telekommunikációs eszközök, az újságok, a rádió, a tévé vagy az internet és az óriásplakátok. Tévút ez, bár jobban ki van világítva, hangosabb, látványosabb, - de ezeket a felületeket és csatornákat mások által összeválogatott, megszerkesztett, megkoreografált, megírt, pontos dramaturgiát követő tartalmak, műsorok, írások, beszédek töltik meg.
A kommunikáció amire én rácsodálkozom éppen, az mindaz, ami a konkrét tartalmakon túl van, az, hogy mi van a „sorok közt”, hogy amit mondani szándékozom, azt hogyan mondom és miért, tudom-e máshogy is mondani, hogyan érti akinek mondom és azt érti-e, amit szerettem volna közölni.
A kommunikáció több annál, ki mit mond a családi vacsorán. Kommunikáció mindaz, hogy ki hol ül, mennyit néznek egymásra, hogyan szólítják meg egymást, hogyan mondják, amit mondanak, ki mennyit beszél. Vagyis az egész helyzet, kontextus, minden látható és nem látható részletével együtt kommunikáció; kommunikál, tájékoztat. Többlet jelentése van hangulatokról, kapcsolódásokról, viszonyulásokról, és talán arról is ki mennyire (volt) éhes.Kommunikáció a KRESZ és az abban való részvétel, akár autósként, gyalogosként, kerékpárosként, vagy buszvezetőként, kommunikáció, ahogy a mama a csecsemőjére néz és ahogy a karjába veszi, és kommunikáció, ahogy a beszélni még nem tudó gyerekek végül is eldöntik melyikük játsszon a mozdonnyal.
Kommunikálunk – jelzünk – a testünkkel, a test-tartásunkkal, a ruháinkkal, az arckifejezésünkkel, a cselekedeteinkkel és a szavainkkal.

Hogy a témámhoz megérkezzek: a gyermeknevelés is kommunikáció. Az, hogy milyen társadalmi lénnyé formálom, szocializálom a gyermekemet – nagyjából ez a nevelés – az kommunikációs kérdés. Mindaz, ahogy feléje fordulok, ahogy vele vagyok, viselkedem, beszélek, érzek – az hat rá, formálja őt, tanul belőle, tapasztal, nevelődik.
Ha azt gondolom, hogy tisztelem a gyermekemet és ezt – mondjuk – mondom is, ez még nem kommunikáció. Ha aztán rángatom, lassú csigának nevezem, kinevetem, a szavába vágok és ne-adj-isten megütöm, akkor ez már kommunikáció – arról, hogy voltaképpen nemigaz, hogy tisztelem a gyermekemet, jól hangzik, de nem igaz. Hazugság, ha erősebben fogalmazok.
Nem lehet büntetlenül akármit mondani a házastársunknak/szerelmünknek sem, nem hogy a gyermeknek, aki készségesen elhiszi, amit mondunk. Nem érti ő az élt, a gúnyt, még a viccet sem nagyon. Ezért a tiszteletlen, bántó gesztusok, szavak, tettek mély, láthatatlan, nehezen, vagy soha nem gyógyuló sebet okoznak.
Megszületésével a gyermekem megtisztelt önmagával, én azzal tudom őt tisztelni, ha teljes figyelmemmel felé fordulok, (ha nem is megy mindig, de rendszeresen). Kifejezi a tiszteletemet, ha türelmes vagyok azzal, hogy ő lassúbb, ügyetlenebb, szétszórtabb; ha megbízom benne, hogy nem töri össze se magát a játszótéren, se a tányért terítésnél; ha bevonom őt az őt (is) érintő családi vagy hétköznapi döntésekbe; ha észreveszem, hogy elrámolta a játékait, ha nem árasztom el a kérdéseimmel, de éreztetem, hogy mindig számíthat rám, érzelmileg elérhető vagyok számára. 
Mit gondoltok?

Tovább

Történelmi Első Bejegyzés - verziók

kezdetekkommunikációneveléstanítás

#1
Szeretettel köszöntelek a most nyíló Szelíd Szülő Szalonban! 

Láthatod, még nincs teljesen kész, 
talán nem is lesz sose, de mindig tehetünk egy lépést felé, 
lehetünk úton, hisz vándorok vagyunk amúgy is. 
Egyelőre virtuális térben nyílik a Szalon, ide várom a kedves Olvasót, Téged, 
közös gondolkodásra okulásra, rácsodálkozásra. 
Témánk a kommunikáció és a gyerekek, mely útjelzők mögött gyakorlatilag ott a fél világ. 
Az érzékenyebb fele, a diszkrétebb, csöndesebb, meditatívabb, lassúbb, töprengőbb fele. E táblák mögött egyszerre van jelen a csoda, és a konfliktus, a korlátaink és az önismeretünk, a múltunk és a jövőnk, a felismeréseink és a változtatni akarásunk, a kapcsolataink és azokban a unott-utált ismétlődések. Emberi helyzetek vannak itt, melyeket jól vagy rosszul éltünk meg; találkozások, sérelmek, örömök, elköteleződések, döntések, vállalások, gyermekek világrajövetele. 
Új világok, új kapcsolódások, Új Minőség. 
Új szavak, új mondatok, új figyelem. 
Ez hát a küldetés és a hívó szó: legyél te is Szelíd Szülő és ne bántsd a gyermeked! 
Hidd el, hogy nem szükséges, hogy a gyermeked féljen tőled, sőt! 
Remélem visszajössz. 


#2

Megnyitom és útjára eresztem az első nyilvános honlapomat.

A témákról címszavakban: anya, apa, bizalom, büntetés, család, dicséret, dac, engedelmesség, együttműködés,empátia, érzések, érzelmek elfogadása, én-üzenet, fantázia, felelősség, fegyelmezés, figyelem, gyermekek, gyógyító kommunikáció, hitelesség, hiszti, hatalmi harcok, indulatok, játszmák, kommunikáció, közléssorompók, konfliktusok, lépésváltás, megértő attitűd, nyertes-nyertes konfliktus-megoldások, odafordulás, öröm, partnerség, provokáció, ritmus, segítő mesék, szeminárium, szeretet, szülői stílusok, tisztelet, tárgyilagosság, te-üzenet, tanfolyam, tréning, úgybeszélsz, üvöltés, vágyak, verekedés, vereségmentes módszer, zsarnoki viselkedés
Melyiket választod? 


#3

Hónapok, de lehet, hogy évek óta gondolkozom mi legyen az az első mondat amivel megszólítalak Titeket. Mi lesz az a pár mondat, amivel előbújok a rejtekemből és megnyilvánulok előttetek, mit mondok, miről beszélek, amiről azt gondolom, hogy érdekelheti az Olvasót és érdekel engem, mivel lehetek egyensúlyban a szubjektív és objektív köz, mivel lehetek segítő és semmiképpen nem ártó.

Egy szülői kommunikációs tanfolyamot ajánlok Nektek, melynek a programját én állítottam össze külföldi - főleg amerikai - és hazai szakirodalmak alapján, megfűszerezve a saját anyai tapasztalataimmal. 
E műveket, könyveket, melyeket feldolgoztam, ti is elolvashatjátok, itt sorolom fel őket a jobb oldalon, ezek könyvesboltokban, vagy könyvtárakban szabadon hozzáférhetőek. 
A tanfolyami találkozások olyan fontos többletet adnak a csoport által, mely megsokszorozza erőnket, növeli a kitartásunkat, felbátorít a változtatásra. 
A blog bejegyzéseim témaköre is a kommunikáció és a gyermeknevelés metszéspontján helyezkedik el, és közös gondolkodásra hív. 
Visszajössz?


Tovább