önismeret

Parancsra szeretni??

érzelmek Könyvismertető önismeret szülőség tisztelet

Tavaly év végén jelent meg Alice Miller A test kiáltása - A szülői bántás hosszú távú következményei című könyve, amely annak ellenére, hogy a mondanivaló többszöri ismétlése révén könnyen olvasható, érzelmileg megterhelő olvasmány. Szembenézésre, magunkba nézésre, elgondolkodásra kényszerít...

A gyermeknevelési könyvek közt kakukktojás, hisz nem a gyerekekről, vagy a velük kapcsolatos követendő vagy kerülendő viselkedésekről ír. Inkább a terápiás jellegű, önismereti könyvek közé sorolnám, amely nem csak szülőknek lehet érdekes.

„Mindegyik könyvem fő témája a gyermekkori szenvedések tagadása.” - írja Alice Miller „A test kiáltása” előszavában. Ez magyarul a harmadik kötete, amely tavaly jelent meg itthon, (a 2004-es berlini kiadás után 14 évvel), a szerzőnő tizenegyedik – s tudtommal az utolsó - könyveként.

A lengyel születésű, majd Svájcba letelepedett Alice Miller pszichoanalitikus szemlélettel kezdte terápiás munkásságát, majd szembehelyezkedett az analitikusok által képviselt segítői semlegességgel és a gyermekkori – sokszor fájdalmas – emlékeket bagatellizáló és tagadó attitűddel.

A korábban megjelent „A tehetséges gyermek drámája” (Osiris 2016) és a „Kezdetben volt a nevelés” (Pont, 2016) után ebben a könyvében is sokat hivatkozik írók, költők, művészek, tudósok, diktátorok, hadvezérek ( Dosztojevszkij, Csehov, Kafka, Nietzsche, Schiller, Woolf, Rimbaud, Jukio, Proust) önéletrajzára, a gyermekkorukra, az alkotásaikra, a betegségeikre – rámutatva, hogy a gyermekkori élmények és szülői bánásmód az egész életutat meghatározhatja. Leghíresebb kutatásában Adolf Hitler gyerekkorát dolgozza fel, részletesen kimutatva milyen motívumok vezethették Hitlert több millió ember kivégzéséig. (Erről és a „fekete pedagógiáról” a „Kezdetben volt a nevelés” című könyvében olvashattok.)

„A test kiáltása” a negyedik parancsolat romboló erejét, káros következményeit helyezi mondanivalója középpontjába. E parancsolat szerint: „Tiszteld apádat és anyádat, hogy sokáig élj azon a földön, amelyet az Úr, a te istened adott neked.” (Kiv 20,12) Alice Miller szerint „ideje komolyan vennünk a gyermekkori megbántásokat és azok következményeit, és megszabadulni ettől a parancsolattól.” A hosszú élet ígérete voltaképp „zsarolás és fenyegetés”, amelyet a második részben ismertetett életutak nem igazolnak.

A szerzőnő szerint

A gyermekek elfojtják erős és jogos érzelmeiket, dühüket, indulataikat, amit szüleik bántalmazó viselkedése, erőszakos nevelési módjuk okán éreznek
A test emlékszik ezekre a bántalmazásokra, fájdalmakra, kiszolgáltatottságra, megalázottságra; „a test a tényekhez tartja magát”, a megélt érzelmekre reagál. (míg etikai parancsokra nem) „A testünk nyelve a legigazibb énünknek és életrevalóságunk erejének hiteles kifejeződése”
A valódi érzéseket nem lehet se előállítani, se kiölni; a hála, a részvét, az elvárások, a tagadás, az illúziók, az engedelmesség, a szorongás, a büntetéstől való félelem, a kikényszerített szeretet, a mintha-kapcsolat, az eljátszott szívélyesség nem valódi szeretet, hanem hazugságokkal terhelt kötelék, látszat, kényszer, homlokzat vagyis önmagunk elárulása.
A test betegséggel, depresszióval, kimerültséggel, energiátlansággal, és/vagy csillapíthatatlan hatalomvággyal jelzi az árulást. „A depressziót jellemző fáradtság mindig jelentkezik, amikor elnyomjuk az erős érzelmeinket, amikor bagatellizáljuk a testünk emlékezetét, és nem akarunk vele érdemben foglalkozni."
A Tiszteld apádat és anyádat parancsolat olyan általános érvényű, hogy sokszor egyáltalán nem tudatosul ez a sok indulat később sem; a szüleink felé való düh átélése, tudatosulása le van tiltva, az indulat a test (és/vagy a saját gyermekeink) ellen fordul valamint „a negyedik parancsolat megakadályozza a korábbi sérülésekből való felgyógyulást.”
A remény, vágy és elvárás a szeretet, tisztelet, figyelem, védelem és elfogadás iránt állandósulhat: a szüleink helyett a barátainktól, szerelmeinktől, gyerekeinktől, unokáinktól, terapeutáinktól várjuk ezeket, miközben a szüleink felelősségét (a saját hiányérzetünkben) gyakran tagadjuk, nem ismerjük fel, sőt sokszor idealizáljuk szüleinket.
Ha tudatosulni kezd a fájdalom és düh a szüleink iránt, és ennek feldolgozásához segítőt keresünk, gyakran olyan terapeutával találkozunk, aki maga is – tudatosan, vagy tudattalanul – „a negyedik parancsolat bűvkörében él” és a megbocsátásra bátorít vagy más, hosszabb távon haszontalan technikát tanít.
A megbocsátás nem a jó út, mert ugyanúgy függőségben és gyermeki pozícióban tart.
A gyógyulás lehetősége a gyermekkori fájdalmakkal való szembenézés, szükség szerint "értő tanú" kísérésével; le kell válni a belsővé vált szülőkről, és olyannak látni őket, amilyenek valóban voltak. Ha a félelem tudatossá, átélhetővé válik, szertefoszlik. Meg kell ismerni gyermekkorunk valóságát, szeretni kell a gyermeket, aki valaha voltunk, magunknak kell megadni a hiányzó szeretetet, tiszteletet, figyelmet, védelmet és elfogadást.... Mindez fájdalommal jár, de lehetséges és kibírható.
Tudatos felnőttként a parancsolato(ka)t – legyenek bármily ősiek és szakrálisak - meg lehet kérdőjelezni, ahogy a parancsokat is megkérdőjelezzük. Függő, gyermeki helyzetben tart ez a parancsolat, holott felnőttként erre nincs szükség, elhagyható az a kiszolgáltatott lét, hogy mindentől függetlenül tisztelni kell a szüleinket. A függő helyzet kedvez a gyűlöletnek, elfojtódik, de aktív marad, és ártatlanok elleni agresszióban tör utat... A felnőtté válás azt jelenti, hogy véget vetünk az igazság tagadásának, a szenvedés megélése tudatosul és tudássá válik és ezáltal élvezhetjük a felnőtt élet előnyeit, amelyek a tudatosság, gondolkodás szabadsága, saját érzéseink megélése, az összehasonlítás képessége.

Mit jelenthetnek Miller gondolatai ha babát várunk, vagy kisgyermekeket nevelünk?

Egyfelől nekünk felnőtteknek, szülőknek kell tisztelnünk őket, a gyerekeket, hiszen ezt a viszonyulást őrzi majd meg a gyermek teste (és lelke) ahogy megérintjük őket, ahogy szólunk hozzájuk, ahogy körülötte élünk... Másfelől átgondolhatjuk a saját szüleink iránti érzéseinket, emlékeket, amire talán nem szívesen emlékszünk és gondolatban megszeretgetjük, megvigasztaljuk gyermek önmagunk...

Ki tudja melyik a nehezebb...?!

Alice Miller 2010-ben halt meg, 1980-tól, tehát 30 éven át publikált ebben a témában, terápiás esetei mellett, híres emberek tucatjainak kutatta át a naplóját, levelezését, életrajzát, irodalomtudósokkal konzultált részletek után érdeklődve, miközben saját elfojtott, fájdalmas emlékeit a festészet segítségével dolgozta fel.

Tovább

A gyermeknevelés művészet! - szerinted is?

Drót empátia gyerekség idézet Könyvismertető önismeret

„A gyermeknevelés kreatív vállalkozás, inkább művészet, semmint tudomány.”

(Bruno Bettelheim)

Bruno Bettelheim Az elég jó szülő című könyve közel 400 oldalas, apró betűkkel, illusztrációk nélkül teleírt mű. Rendhagyó módon, a három részre tagolt teljes könyvből csak az elsőt fogom ismertetni, azt is főleg az impresszióim alapján.

Bettelheim sűrű és súlyos mondanivalójú, el-elgondolkodtató műve nehezen olvasható, nem illeszthető a polcról-lekapom-valami-gyors-segítségért típusú gyakorlatias kézikönyvek sorába. Olvasás, bölcsészet és gondolkodás iránt elkötelezett, nyitott, fejlődni vágyó és önvizsgálatra kész anyáknak és apáknak ajánlom, valamint gyerekekkel és szülőkkel foglalkozó szakembereknek, pedagógusoknak, pszichológusoknak.

Míg erre a cikkre készültem, (Richard Pollack alapos biográfiájából) derült ki számomra, hogy Bettelheim – a bécsi fakereskedők gyermeke, aki a koncentrációs táborból megmenekülve Amerikában telepedett le – voltaképpen egy tehetséges csaló volt, aki máshonnan és másoktól szerzett korábbi tapasztalatait és információit sajátjaként és igen meggyőzően adta elő, vagyis csaknem a semmiből lett pszichológus, tanár, pszichoanalitikus és egy sérült gyerekeket nevelő intézmény igazgatója. A visszaemlékezések alapján ráadásul a „mester”, aki a megértést szorgalmazta és elutasított minden erőszakot a gyerekekkel szemben, a színfalak mögött egy tekintélyelvű, dührohamokra hajlamos lelkileg sérült ember volt.

Mindez azonban nem von le abból, hogy az itt tárgyalt műve, az Elég jó szülő, amit munkássága végén, utolsó könyveként, 1987-ben írt, fontos alapmű. Az alcím igen szabatos és nagyvonalú: „Könyv a gyermeknevelésről”. Az első rész címe: Szülő és gyermek, a második rész az „Én kialakításáról” ezen belül főleg a játék fontosságáról szól, majd a harmadik rész a „Család, gyermek, közösség” címet viseli, és többek közt a Mikulás és Jézuska jelenségek, „mágikus napok” is szóba kerülnek itt.

Bettelheim szerint a gyermeknevelés akkor tekinthető sikeresnek, ha a felnőtt visszamenőleg jónak tartja a neveltetését, nagyjából elégedett önmagával, képes megbirkózni az élet adta komoly akadályokkal és nehézségekkel, bízik önmagában és körülményeitől függetlenül gazdag és tartalmas a lelki élete.

„A szülőnek le kell küzdenie a kísértést, hogy olyanná faragja a gyermekét, amilyennek ő szeretné. Segítenie kell viszont abban, hogy a gyermek – a maga idejében – a lehető legteljesebben megvalósítsa mindazt, amivé válni kíván, illetve képes természeti adottságaival összhangban.” (Bruno Bettelheim)

Bettelheim – ahogy Winnicott is – a tökéletességre törekvés helyett az „elég-jót” állítja mércéül, amelyben a tévedésnek, hibának, „optimális frusztrációnak” is helye van. A szerző azt képviseli, hogy a gyermek nem a szülő tárgya, birtoka, amit/akit kedve és elképzelése szerint formálhat, hanem egyedi lény, akit a szülő abban segít, hogy önmagává válhasson. Ehhez fontosnak tarja, hogy a szülő kellő önbizalommal rendelkezzen, és a saját fejével (és szívével) gondolkozzon, többek közt, mert a szülő önmagába vetett bizalma alapozza meg a gyermek önbizalmát is. A szülői önbizalom a gyerek felé irányuló bizalmat is jelenti, hogy higgyünk benne, hogy megállja a helyét az életben.

Ha ezt az első 150 oldalt egy szóval kellene összefoglalnom, akkor az az empátia, holott ez a fogalom viszonylag ritkán szerepel a könyvben, miközben végig erről szól, különféle megközelítésből.

„Egy szülő legfontosabb feladata az, hogy beleélje magát, hogyan látja a helyzetet a gyermeke.” (Bruno Bettelheim)

Bettelheim következetesen, több helyen kiáll amellett, hogy különösen sokat segít, sokat jelent a gyereknevelésben, ha a szülő minél gyakrabban felidézi a saját gyerekkorát, a saját gyermeki élményeit, érzéseit. Elgondolása szerint a szülő tudattalan, elfojtott, elfeledett gyermeki emlékei erősen befolyásolják a baba, majd gyermek iránti viszonyulást. Akár egy klasszikusnak tekinthető fegyelmezési-korlátozási helyzetben, akár a rossz álmok vagy a gyakran kért mesék esetében fontos segítő út a saját hasonló témájú emlékeinket felidézni és megérteni. Segíthet azt végig gondolni – tanácsolja Bettelheim – hogy mi lehet az a helyzet (most vagy régen) amikor mi hasonló viselkedésre ragadtattuk (volna) magunkat? Egyszerűbben: Én milyen helyzetben viselkednék így?

„Ha vissza tudjuk idézni saját hasonló gyermekkori tapasztalatainkat, akkor valószínűleg a haragunk is megszűnik” (Bruno Bettelheim)

A gyerekek szempontja a cselekvési indítékaik szükségszerűen mások, mint a felnőtteké, de a felnőttnek van módja megvizsgálni, megérteni a gyerek indítékait, vágyait és figyelembe venni, hogy a gyerek eredendően helyesnek ítéli, amit tesz, vagy tenni akar. Vagyis a megértés idejére át kell lépni a gyerek vonatkoztatási rendszerébe a sajátunkból.

„Legokosabb, ha abból a feltevésből indulunk ki, hogy a gyermek, bármit csinál, mindig azt hiszi – jóllehet, olykor nagyot téved – hogy amit csinál, vagy tervez, az a legjobb megoldás.” (Bruno Bettelheim)

Az indítékok megértésén és elfogadása mellett a szülő nyugalma, és kiegyensúlyozottsága a gyermek biztonságérzetének másik forrása. Egyik példájában Anna Freud megfigyeléseire hivatkozik, aki a londoni bombázások idején arra lett figyelmes, hogy bizonyos gyerekek kifejezetten zavartak és nyugtalanok lettek más gyerekekre viszont nem volt ilyen hatása a hadiállapotoknak. Min múlott ez a különbség? Az anyák viselkedéséből, illetve pszichés terhelhetőségéből adódott az eltérés: hisztéria és látható szorongás helyett, egyes anyák a békeidőszakban jellemző napirendet és szokásokat tartották, adott esetben nem mentek le az óvóhelyre sem, nem hozták szóba a szükségállapotot. Ezzel mintegy átszűrték magukon a feszültséget és nem adták tovább a gyerekeknek.

„A gyerek számára semmi sem fontosabb, mint az, hogyan él meg a szülő bizonyos eseményeket, hiszen ennek alapján értelmezi a világot önmaga számára.” (Bruno Bettelheim)

Manapság önismeretnek hívjuk, amit Bettelheim érzékenyen újra és újra körüljár és olyan zugokat világít meg, ahol eddig talán nem is kerestünk semmit.

„Ha igyekszünk megérteni, milyen szerepet játszottak a hasonló események saját fejlődésünkben, az mindig kedvező változásokat idéz elő, mert ettől kezdve tisztábban látjuk magunkat. … E tisztánlátás segítségével együttérzünk a gyermekkel minden érzelmileg jelentős helyzetben; ez szinte mindig elmélyíti a kapcsolatunkat és örömtelibbé teszi azt mindkettőnk számára.” (Bruno Bettelheim)

Tovább

Az idegpályák nevelése: empátia és következetesség

empátia figyelem Könyvismertető önismeret pozitív-fegyelmezés tanítás

Az amerikai orvos-pszichológus szerzőpáros könyvét egy kolléganőm ajánlotta, korábban nem is ismertem, a frissített Gyereknevelési Könyvek Listájában már szerepel.

Drámamentes fegyelmezés – így szól a cím és a fülszövegből kiderül, hogy a dráma, itt amolyan otthoni cirkusz, zajos családi jelenet, amikor kiabálás, esetleg dobálózás, ajtócsapkodás is előfordul. Ennek mellőzését, megelőzését ígérik a szerzők, és felidézik, hogy a fegyelmezés szó a legrégebbi jelentése alapján azt jelenti, hogy „tanítani” és legkevésbé sem azonos a büntetéssel.

A fegyelmezés, vagyis tanítás lényege, hogy olyan készségek elsajátításában segítsük a gyermekeket, amelyekkel hosszú távon képesek lesznek az önkontrollra, és rugalmasan tudják kezelni a kihívást vagy frusztrációt jelentő helyzeteket. Ezt ők integrált fegyelmezési szemléletnek nevezik.

Az első fejezetben kifejtett fegyelmezés-elméleti részben érvelnek az elfenekelés és a kizárás (elküldés) büntető módszerek ellen és javasolják a „miért-mit-hogyan kérdések” átgondolását, vagyis, hogy miért viselkedik vajon így a gyerek?, mit szeretnék most megtanítani neki?, hogyan tudom ezt legjobban megtanítani neki most? A fegyelmezési filozófiánk átgondolására is bátorítanak egy nyolctételes kérdéssor alapján.

A szerzők orvosi érdeklődésének megfelelően a fegyelmezés máshol is olvasható – amúgy üdvözlendő – érzékenyebb, figyelmesebb megközelítésén túl a gyereknevelési módszerek, fegyelmezési eszközök agyra, agyfejlődésre gyakorolt hatásával érvelnek, miszerint a megfelelő, szeretetteljes tanítás/fegyelmezés olyan jó, hasznos, új idegpálya kapcsolatokat épít ki az agyban, amelyet a gyerek hosszútávon és más helyzeteben is használni tud.

Az agyról szóló második fejezetből kiderül, hogy a racionálisabb, döntésekért, önkontrollért, empátiáért felelős felsőbb agyterület a húszas éveinkig fejlődik, gyermekkorban kifejezetten éretlen. A gyerekek főleg az alsóbb, primitívebb, érzelemvezérelt – harcolj vagy menekülj – agyterületeiket használják. A szerzők – kísérletekre és kutatási eredményekre hivatkozva – azt állítják, hogy egy feldúlt lelkiállapotú gyerekkel nyugodtan, kedvesen, szeretetteljesen és világos határokat kijelölve beszélünk, akkor ezzel az „okosabb” felsőbb agyterületekre hatunk miáltal az egyfelől fejlődik másfelől idegi kapcsolat alakul ki a két agyterület közt, ami az önkontroll alapja lesz a későbbiekben. Ekképpen ez a drámamentes, integrált fegyelmezési módszer egyúttal az elmét is fejleszti.

A materiálisabb, racionálisabb szemléletű szülőknek, például az apáknak, ez valós és nyomós érv lehet, hogy elgondolkozzanak saját nevelési beállítottságukon, és annak a gyerekekre való hatásán.

A szerzők a fegyelmezés két lépését ajánlják: kapcsolódás és átformálás. E két fogalmat bontják ki a könyv központi részében, (a 3. fejezettől a 6. fejezetig), elméleti és gyakorlati oldalról is megközelítve.

A „kapcsolódás” azt jelenti, hogy világosan kinyilvánítjuk a köztünk lévő mély kapcsolatot azzal, hogy figyelünk rá, meghallgatjuk, közöljük, hogy az ő oldalán állunk, ha nem tetszik a viselkedése, akkor is. Ennek eszközei a megnyugtatás, megerősítés (ráhangolódás az érzéseire), figyelmes hallgatás, és a hallottak visszatükrözése.

Az „átformálás” azt jelenti, hogy miután a gyermekhez kapcsolódva, együttérzésünkről és szeretetünkről biztosítottuk, felmérjük, hogy a gyermek készen áll, hogy figyeljen és tanuljon, és mi magunk is nyugodtak és összeszedettek vagyunk. Ezután a megbízható, következetes és szükséges mértékben rugalmas életfilozófiánk szerint tisztázzuk újra és újra, hogy mit várunk el és mire számíthatnak.

Mindezt igen részletesen és számtalan példával megvilágítva fejtik ki a szerzők. Szerintük a fegyelmezés voltaképp készségfejlesztés, és ha a fenti módon járunk el, akkor a gyermek mind a saját mind a mások érzelmi állapotaira reflektív lesz

Merrillee Liddiard illusztrációja az agyról a 63.oldalon

Személyes véleményem szerint Daniel Siegel és Tina Payne Bryson könyve kifejezetten túlírt, tele didaktikus önismétléssel, bonyolultnak ható jelenségekkel. A fogalmazás döcögős, maníros; én a tréfásnak szánt részeken sem tudtam mosolyogni. Már az alcím is sokat elárul: „A káosz lecsillapítása és a fejlődő gyermeki elme integrált szemléletű gondozása.”

A 300 oldalas mű legpraktikusabb része az a két függelék, amelyben vázlatosan, majd tömören összefoglalva újra elismétlik amit a korábbi 270 oldalon már leírtak. A szemléltető, képregényszerű rajzok „e helyett, ezt” szerkezete nagyon hasonló a Faber-Mazlish könyvek illusztrációihoz, illetve Merrilee Liddiard egyéb grafikái nagyon szellemesek és emelik a könyv értékét.

Mindazonáltal szemléletében ez egy jó könyv, hisz amellett érvel, hogy a fegyelmezésnek a gyermeket segíteni kell és nem rossz érzéseket, dühöt okozni. A szerzők fontosabbnak tartják a hosszú távú hatást, a hirtelen megoldásoknál és a gyermek érzéseire és az erre való mélyebb, alaposabb figyelemre fókuszál. Thomas Gordon, Haim Ginott, Faber-Mazlish, Gary Chapman hasonló gondolatokat írt le más, talán egyszerűbb fogalomhasználattal és hangsúlyozással. Az agyra, a „fejlődő gyermeki elmére” való tudományosan alátámasztott és közérthetően megfogalmazott hivatkozás emeli ki a szerzőpáros könyvét a többi közül, amit köszönünk szépen.

Tovább

Szülőtréningek, gyereknevelést segítő csoportok

Beszélj úgy EMK Gordon kommunikáció önismeret pozitív-fegyelmezés Szeminárium szülőség

Ahogy gyorsul és bonyolódik a világ, úgy lesz egyre nagyobb igény a tanácsra, útmutatásra a gyereknevelés terén (is). A segítő szakkönyvek mellett egyre több program is megjelenik, ahol egy szerző, remélhetőleg egy szakember egy saját(os) rendszert állít össze a számára fontosnak tűnő jelenségekből, elvekből és csoportos tanácsadó programot hirdet. Ezek többnyire az Egyesült Államokból indulnak és néhány elért már hozzánk is.

Ezek mind jók – mondom látatlanban, mert a csoport, a közös gondolkodás, a megosztás, az itt és most helyzetek, közös gyakorlatok mindig segítenek, tágítják a látókörünket. Nem az a fő kérdés melyiket választja az ember, hanem, hogy képes-e kitartani, hogy beépítsen egy egy új megoldást, meg tudja állni, hogy ne úgy mondja, ne azt, sőt ne mondjon semmit. A programok valamelyike megszólít de a változtatásra való készség és nyitottság a kulcs.

Három éve átnéztem már milyen kínálatból válogathat, aki tanulni, fejlődni szeretne szülőként. Ezt a írásomat most frissítettem, aktualizáltam.

A cikkben szereplő, gyermeknevelés témájú csoportot szervező vállalkozások linkjeit a szubjektív linkajánló fül alatt összegyűjtöttem, ott megtalálhatjátok.

Írjátok meg, ha ismertek olyat, ami itt nem szerepel.

Az én programom, a Szelíd Szülő Szeminárium egy alakuló rendszer. 2012-ben kezdtem el összeállítani és azóta csiszolom az olvasmányaim, tanulmányaim, és főleg a napi munkám - a szülőkkel való konzultációk és a gyerekekkel való terápiák - alapján. Legtöbbet a saját anyaságomból tanulok, jóllehet egy darab angyali lányom van, akivel szinte mindennap ünnep.

Idén tavasszal újra tartok Szemináriumot, amit nagyon várok!

Remélem Veled is találkozom!

Tovább

Az üzleti sikeresség és a gyereknevelés találkozása az e-book olvasómon

fejlődés figyelem Könyvismertető önismeret szeretet

Brian Tracy nevét és egy-két könyvét eredetileg az vállalkozási ismereteim bővítése során ismertem meg, majd véletlenül futottam bele a YouTube-on Szabó Péter egyik lendületes előadásába, ahol ő a legkülönfélébb témákban idézte nagy tisztelettel Brian Tracy gondolatait. Ekkor kezdtem olvasni a Maximális Teljesítmény című könyvet...

Mindez azért is érdekes, mert éppen frissítettem a Gyereknevelési Könyvlistámat és ez a mű távolról sincs benne, mégis erről fogok írni: Brian Tracy gyereknevelési tanácsairól.

Tracy eredetileg a sikerességet kutatta, aztán oktatta. Több tucat könyve-, hang és videóanyaga jelent meg ebben a témában. Szerinte sok kulcstényező közt az egyik legfontosabb az önbecsülés, az a mód ahogy saját magunkhoz viszonyulunk és a teljesség igényével kitér arra is, hogy szülőként mit kell tenni ahhoz hogy sikeres „tökéletes” gyerekünk legyen.

A destruktív kritika romboló hatását ecsetelve is hivatkozik a gyerekekre, illetve a gyerekkora, majd a könyv végén egy teljes fejezetet szentel a témának. Mondanivalója egyszerű és nagyon fontos.

Úgy véli, hogy a szülői gondoskodás legfontosabb megnyilvánulása, hogy mindig mindenkor szeressük a gyerekünket és ezt mutassunk is ki felé: nézzünk rá kedvesen, szeretettel, gyengéden, érintsük, öleljük, pusziljuk, mondjuk ki mindennap, hogy szeretjük, figyeljünk rá, dicsérjük, bátorítsuk őt. A szeretetet nem lehet túlzásba vinni. A gyermekkorban kapott szeretet minősége és mennyisége az egészséges személyiség építőköve, olyan alapvető, mint növénynek az eső és a napfény.

Ebben a feltétel nélkül elfogadó légkörben megfelelően erősödik gyermek önérzete és önbizalma, amelyre később alapozhatja az életét.

Nem tetszésünk, fegyelmezési akcióink mindig a gyerek viselkedésére irányuljanak, ne a személyére. („Akkor is nagyon szeretlek, ha beküldelek a szobádba.”)

Tracy szerint sok szülő a birtokának tekinti a gyereket és valamilyennek akarja őt. Ha a gyerek ennek az elvárásnak nem felel meg akkor a szeretet megvonásával büntet, ami olyan a gyereknek mintha „elzárnánk az érzelmi fejlődést tápláló életvezetéket.” A gyerekkori lelki-viselkedéses problémák hátterében legtöbbször a visszatartott szeretet áll és Tracy szerint ez a legsúlyosabb csapás ami egy gyereket érhet. A kevés, hiányos szeretet áll legtöbbször az érzelmileg sérült felnőttek előtörténetében is.

A gyermek ajándék és a szülő legfontosabb feladata, hogy csodálja és fejlessze a gyermek különleges képességeit, ezzel megalapozva az önbecsülését és önbizalmát, vagyis azt a megingathatatlan hitet, hogy ő szerethető és bármire képes.

Tracy egy másik kutatótól idéz, aki a kimagaslóan sikeres fiatalok családi hátterét vizsgálta. Azt találták, hogy a demokratikus otthoni légkör, (amelyben kikérik a gyerek véleményét), a gyerek felé irányuló pozitivitás és hit, a tanulás tisztelete, a szülők elérhetősége érzelmileg és fizikailag egyaránt és a szülők példamutató és egymást is szerető magatartása a közös nevező a különlegesen eredményes fiatalok családjaiban.

Tracy mind a szülőknek, mind a munkahelyi vezetőknek a „pozitív visszacsatolást” javasolja a romboló kritika helyett, mert az ilyen bírálatok sosem ösztönzőek, inkább aláássák az önbecsülést és a motivációt és csak romlik az eredmény. A gyerekkorban kapott gyakori, rendszeres kritika hosszútávon kihat: állandó elégedetlenség-érzés, önbántás, alacsony önbizalom lesz a következmény.

A „bírálat”, visszajelzés, értékelés, véleményezés célja a segítés, nem a bántás. Mivel lehet ezt elérni? Az attitűdünk legyen nyugodt, türelmes, megértő, világos, építő.

A másik önbecsülését óvva fogalmazzunk, pl valamilyen kedves, pozitív üzenettel kezdjük a mondandónkat. (Nagyon szeretlek)
A jövőre koncetrálunk, hogy legközelebb hogy legyen... (Mikor lesz megint matekdoga?)
A teljesítmény legyen a fókuszban, ne maga az ember. (Ez a dolgozat nem sikerült valami fényesen...)
Egyes szám első személyben fogalmazzuk meg az érzéseinket. (Nem örülök ennek...)
Konkrétumokat fogalmazzunk meg, hogy minek és mennyire kell változnia. (Legközelebb legalább négyes legyen...)
Ajánljuk fel a segítségünket. (Miben segíthetek...?)
Tételezzük fel, hogy a másik jobb akar lenni, nem direkt csinálja rosszul.

A másik fontos témakör amit gyermekkorban a szülők (és más felnőttek) közreműködésével tanulunk a rossz beidegződéseink. .

A túlóvott, túlféltett, felfedező aktivitásukban leállított gyerekek előbb utóbb maguk is alkalmatlannak fogják érezni magukat és már bele sem kezdenek a dolgokba, mert úgyse fog menni. Ez a kudarctól való félelem aztán átveszi az irányítást.

A visszautasítástól való félelmet is a szüleink által „kapjuk”, amikor feltételekhez kötik a szeretetüket és megbecsülésüket, pl a Mikulás csak a jó gyerekekhez jön, vagy csak akkor lesz esti mese, ha elrámolja a játékait.

Ezek a kora-gyerekkorban beivódó félelmek sok felnőttkori kudarc és alacsony önbecsülés okai lehetnek.

Szülői működésünk tehát hosszútávon, akár egy életen át meghatározza vagy befolyásolja gyermekünk önbecsülését és ezáltal az életben való beválását. Tekintsünk tehát a gyermekre isteni ajándékként és állandó, aktív, megkérdőjelezhetetlen és feltétel nélküli szeretetforrásként álljunk mellette.

(Brian Tracy gyerekneveléssel kapcsolatos gondolatai itt meghallgathatóak.)

Tovább

Gyógyítsd magad szavakkal!

napló-írás önismeret praktikák szülőség

Ahogy arról már olvashattatok, nagy híve vagyok a személyes naplóírásnak, ami jóllehet ódivatúnak sőt anakronisztikusnak tűnik manapság, amikor a legszemélyesebb élményeinket is szívesen osztjuk meg a közösségi felületeken szűkebb tágabb ismerőseinkkel.

A személyes naplóírás valóban nem túl közösségi műfaj, sőt, kifejezetten magányos, inkább a meditációval rokon. Az események, élmények megélésének egy mélyebb síkjára terel, melyben nem a másokkal való megosztás, hanem az önmagammal való találkozás dominál.

A világon rengetegen vezetnek személyes naplót, és még többen kezdték el valaha a serdülőkor, ifjú felnőttkor táján, aztán abbamaradt, elkopott a szokás és a belső igény. Lehet, hogy Te is közéjük tartozol...

Aki most kedvet, hajlandóságot érez kipróbálni, vagy visszatérni ehhez az ősi, nagyon hasznos és üdítően olcsó személyiségfejlesztő eszközhöz, az tartson velem:

Írj Naplót 21 napig!

Szokj rá!

Miért jó ez? Mert a rendszeres naplóírás:

* növeli önbecsülésed

* megnyugtat

* fokozza az önmegfigyelési képességeidet

* növeli az érzelmi tudatosságod

* őszintébbé tesz önmagaddal

* tisztáz benned zavaros, kusza érzéseket, gondolatokat

* kiegyensúlyozottabbá tesz

* rávilágít a saját megoldásaidra

* segít elkülöníteni a fontost a lényegtelentől

* növeli a fókuszodat a céljaid felé

* megtapasztalhatod a végtelen szabadságot, amit a papír és a toll jelent

21 napig mindennap írj, ha elmulasztod, kezdd elölről. Ha belejöttél, akkor írhatsz igény szerint, de legalább hetente add meg ezt magadnak.

Kezdd el ma: vegyél egy gusztusos füzetet és egy tollat. Ha végképp elszoktál a kézírástól nyithatsz egy titkos fájlt a gépeden, de előtte próbáld ki kézzel. A kézírással járó kézmozdulatok serkentőleg hatnak az agyra.

Sokat ülsz a gép előtt? Az iskolában írtál kézzel utoljára? Itt az idő! Írj kézzel Naplót! Magadnak, magadról! Személyes naplót, ahol csak Te vagy Jelen!

Ha segítséget igényelsz, 21 napig veled tartok: iratkozz fel a bal oldali menüben. Ingyen van; 21 napig e-mailben bátorítalak és segítő kérdésekkel támogatlak, hogy belejöjj és ráérezz.

Irány a Végtelen és azon is túl …....

Tovább

A természetes korszakhatár...

érzelmek önismeret szolgáltatás várandósság

A pszichológusok úgy tartják, hogy a várandósság időszaka egy „normatív krízis” periódus, ami azt jelenti, hogy természetesen, az életeseményekkel szinkronban viszonylag hirtelen és relatíve hosszan minden megváltozik, felborul, kibillen a megszokottból. Családi kapcsolataink, a testünk, az önmagunkhoz való viszonyunk, a múltunkról és a jövőnkről való gondolkodásunk, a terhelhetőségünk, a szokásaink jó-része mind megváltoznak. Ez lelkileg igen megterhelő, akkor is, ha a várandós család nagyon várta már ezt az időszakot. A változások olyan intenzívek, hogy voltaképp „csak” megélni lehet, igazán felkészülni nem tudunk.

A testi folyamatok – mamának és babának egyaránt – biológiailag programozottak, a megtermékenyülés után, az embrió, majd a magzat fejlődése minden nőnél és babánál nagyjából ugyanúgy történik. Még sincs két egyforma várandósság, a családi generációs történetek, a babát váró pár és a fogantatás története, a babát illető fantáziáink, az anyaságról való gondolkodásunk át és átszínezi ezt az időszakot, megismételhetetlenül egyedivé teszi a várandós nőket és családokat.

A várandósság lelki gondozása elhanyagolt terület az állami „terhesgondozás” során, holott mennyire szükség lenne rá! Tapasztalatok bizonyítják, hogy a várandósság alatti segítő/terápiás kapcsolat javítja az anyák ráhangolódási képességét, a kötődési potenciált, tisztázza a tudattalan elvárások szövevényét. Az érzéseinket és különösen a nehéz érzéseinket megfogalmazni, empátiára képes másikkal megosztani mindig segít – és különösen fontos, amikor életünk intenzív változások időszakában van, mint amilyen a serdülőkor, az összeköltözés-házasságkötés időszaka, a babavárás, vagy a válás-veszteségek időszaka. A labirintusba veszett, szőnyeg alá söpört érzelmi nehézségek mindig visszaütnek később, kapcsolati problémákban vagy testi betegségekben.

Várandósként sokszor jó más várandósokkal együtt lenni, érezni, tudni, látni, hogy nem vagyunk egyedül ebben a testi torzulásban, ebben a hihetetlen realitásban, hogy egy másik lény növekszik a testünkben.

Régóta érlelődő tervemet valósítom meg azzal, hogy ingyenes Várandós Beszélgető Csoportot indítok a Budai Gyermekkórházban.

További információkért írj a kabaipiroska@szelidszulo.hu email címre

Tovább

Mi-volt-ma?

empátia napló-írás óvodások önismeret praktikák

A napi ritmusok, ismétlődések fontos biztonságteremtő elemek a kisgyermekek (és a nagyobbak) életében. A család hétköznapjaiba szinte végtelen számú kis ismétlődő szokást beszúrhatunk, például minden reggel elénekelni vagy elmondókázni egy napindító dalocskát, vagy valamilyen egyszerűbb mesébe szőni fogmosást, vagy hajmosást.

Este mi a „Mi-volt-ma?” elmesélésével zárjuk a napot, mindennap, kb. mióta a lányom beszélni tud. A napi eseményekre koncentrálunk még, (kevésbé az érzésekre) és azon belül is az ismétlődésekre, és a különleges eseményekre, ha volt olyan.

Ez egy alap, amire később ráfűzhető a naplóírás szokása, de segít a napok elválasztásában és lezárásában, vagyis maga ez a szokás is egy rítus. Egy jó ideig az anya/szülő mondja mi volt a gyerekkel, még akkor is, amikor a gyerek ezt már el tudja mondani. (Az én lányom egy külön töltött nap végén elhadarja mi volt, majd várja, hogy én elmeséljem neki.)

Ez még inkább a konkrétumok, a külső események világa, - kevésbé az érzelmeké - de a főszereplő ezekben az elmesélt történetekben a gyerek, az ő szempontjából hangzanak el a napi események, jelezve ezzel is az ő fontosságát, létjogosultságát, értékességét. Nekünk szülőknek is érdekes tapasztalat gondolatban utólag bemenni a gyerekkel az óvodába vele játszani, tízóraizni, ebédelni, csendespihenőzni, az udvarra menni, uzsonnázni, majd valamikor este találkozni önmagunkkal, amikor hazaértünk a munkából. A gyerek látószögének ez a rendszeres felvételétele a mi empátiánkat is fejleszti, saját egocentrikus világunkat tágítja.

A mese utáni, lámpaoltás utáni intim légkör azt a bizalmat is sokszor megteremti, amikor a gyerek elmesél olyan epizódokat az óvodai, iskolai életéből, amit napközben magában tartott, kérdésre és kérdés nélkül se mondta.

A jótékony figyelem egy érzékeny megvalósulása ez a helyzet, amikor szinte nulla a külső (zavaró) inger, félhomály van, és a szülő a gyerek napját meséli el, az ő perspektíváját veszi fel, kihagyva saját útjait, nehézségeit. Erre rezonál a gyerek, amikor megnyílik ilyenkor, és magától, önként elmesél valamit.

A kiskamasz vagy kamaszkor beköszöntével már feltehetőleg önmagával igényi a gyerek ezt az intim légkört, napját, titkait önmagával osztja meg elsőként, 13-14 évesen már a naplóírása is bátoríthatjuk, fontos személyiségfejlesztő eszközt adva a kezébe. A napi eseményekre, önmagára, az érzésekre való tudatosabb reflexiót és az erre való igényt alapozzunk meg, ha már kiskorban esténként elmeséljük „közösen”, hogy mi történt aznap a gyerekkel, vagyis „mivoltmázunk” - ahogy mifelénk mondják.

Tovább

Hogy haladsz?

érzelmek fejlődés napló-írás önismeret

Napló-írásra bátorító - "Szanatórium" - sorozatomban most rövid leszek, bízva abba, hogy apránként, aki velem tart, folytatja a kísérletezgetést, nem adja fel.

Naplót írni lehet naponta, hetente, heti többször. Nem kell, hogy fix rendszere legyen, akkor jó írni, amikor úgy érzed, hogy most jó lenne. DE ebben a kezdeti szakaszban, amíg belejössz, beleszoksz, ráérzel, mindennap vedd elő és írj valamit. Írj legalább öt percig, vagy írj legalább tíz mondatot. Maximum egy órát írj, annyi elég, hogy kiürülj. (Ha nem, hát folytasd!) Azt mondják, hogy 30 nap kell egy szokás kialakításához, tehát akkor írj naplót 30 napig naponta legalább öt percig és maximum egy órán át.

Hogy vagyok, hogy érzem magam, mi van velem... ezek a kérdések legyenek a bejegyzéseid fókuszában. Ne add fel, ha nehéz, indulj ki a környezetedből, (pl hol vagy, hány óra van), a jelen helyzetből (épp egyedül tudsz lenni), a pozíciódból (ülsz, fekszel, kényelmes, v kényelmetlen) öltözetedből (mi van rajtad épp), a szoba tárgyaiból (milyen bútorok, személyes tárgyak vesznek körül) és haladj befelé, önmagad felé, az érzelmi állapotod, panaszaid megfogalmazásáig.

Ki tart velem? Hogy megy?

Egy amerikai cikk szerint sokkal többen írnak hagyományos személyes naplót, mint azt gondolnánk, csak erről ritkán beszélünk, magányügynek és vagy cikinek érezzük.

Te hogy vagy ezzel?!

Tovább

Hogyan kezdj naplót írni?

érzelmek napló-írás önismeret szülőség

Eltelt egy hét.

Remélem megmozgatott a naplóírás gondolata és vettél magadnak egy szép új füzetet, amiben csíkos, kockás (oké, négyzethálós), vagy sima oldalak várják, hogy a betűiddel megtöltsd őket.

Aki a szövegszerkesztőt választja, annak nem lesz ez ilyen ünnepélyes, vagy nem ezektől az elemektől.

A naplóírásban az a legszokatlanabb, - és talán ettől nehéz – hogy amit írunk, az nem szól senkinek. Nem lesz olvasója. Magadnak írod, magaddal beszélgetsz. A gyakorlatias, tevékeny, hatékonyságot kedvelő embereknek ez különösen időpazarlásnak tűnhet. Nem az.

Tekintetjük mentális egészségvédelemnek.

Én-időnek.

Lazításnak, kikapcsolódásnak.

Problémamegoldási módnak.

Terápiás helyzetnek.

Aki szokott meditálni, annak talán könnyebb ez az befelé figyelő, „önmagammal-vagyok” helyzet, merengő tudatállapot.

Próbáld ki milyen. Amikor egyedül vagy, nincs körülötted elektronikus felület, maximum zene szól. Telefon lenémít, tévé kikapcsol.

Miről írnál?

Gondold végig, vagy kezdd el.

Nincs rossz megoldás. Ami jön. Te, a kézírásod és az első oldal a Naplódban.

Csak te és a gondolataid...

Kezdheted mind egy hősi eposzt, in medias res, hogy mennyire eleged van, dühös vagy, feszült, feldobott, fáradt, kiégett.... Sokféle érzelem, indulat lehet benned, ha elég intenzív és egyértelmű, akkor adódik,hogy erről írj. Mit érzel, mi történt, kik voltak ott, mi dúlt fel, vajon miért dúlt fel... Máskor egy hasonló helyzet máshogy van? … Ha így kezded, rögtön belevágtál a sűrűjébe.

Ha egyáltalán nem megy, ha tökhülyén érzed magad, de nem adod fel, akkor kezdhetsz a környezeted leírásával. Nézz körül, mintha először látnád, írd le, amit lász, és azt is ami eszedbe jut róla. Szabad vagy: ha utálsz egy tárgyat, bútort, ruhadarabot, - írd le azt!

Ha eszedbe jut egy emlék, írd le azt is.

Ha elkalandozol és már másról írsz, nem baj, sőt, hagyd, hogy vigyen a tollad.

Segíthet, ha mint levél tekintesz a naplóírásra és megszólítasz egy távoli vagy akár egy kitalált, vagy már elhunyt személyt, akinek szánod soraidat, de valójában nem küldöd el senkinek.

Ha szeretnéd megadni a módját, lassabban indítani, akkor bemutatkozhatsz. Ki vagy te most épp, hol vagy, honnan hová tartasz, hol vagy ahhoz a kislányhoz képest, aki 9 vagy 13 éves korában írt naplót; kik a családtagjaid, hogy vagy ebben a családban, mi a fontos számodra, mi hiányzik... Bármiről írhatsz, mintha a belső türödbe néznél, amit csak te láthatsz.

Innen indulsz.

Tovább

Elkészülni, vigyázz, kész, tűz: toll!

érzelmek fejlődés napló-írás önismeret

Van nekem egy titkom, és egyben titkos fegyverem, ami körülbelül húsz éve velem van, segít, kísér. Szinte ingyen van, és nem szól bele senki, a magánügyem.

Már korábban elhatároztam, hogy megosztom ezt veletek, mindenféle projektet kigondoltam, hogy lehetne a leghatékonyabban elmondani és megmutatni, hogy másnak, Neked is segíthet. Az idő szalad, a projekteket elmossák a hétköznapok.

Az viszont fontos, mielőtt a titkomat felfedem, hogy mindez, ha nem is feltűnő módon, de erősen kapcsolódik a gyerekneveléshez, nevezetesen, hogy ez a bizonyos szuperfegyver, amit mindjárt elárulok, hogy mi; a felnőtt, az anya-nő-ember (apa-férfi-ember) önismeretét, érzelmi tudatosságát hivatott fejleszteni, ami alap a gyereknevelésben, mind a mi, mind a gyerek szempontjából.

Mire tippeltek?!

Napló írás.

Ez az.

A naplóírás bizonyítottan fejleszti az érzelmi tudatosságot, és segíti a problémák átdolgozását, feldolgozását, a negatív érzésekkel való megküzdést és mindez még jobb közérzethez, sőt fizikai állapothoz is vezet. Mindezt nem én találtam ki, később írok majd ezekről a tanulmányokról bővebben.

Vajon közületek, akik ezt a cikket elolvassátok, hányan írtok Naplót? Nem személyes vagy szakmai blogot, nem háztartási naplót, hanem füzetbe, tollal – max szövegszerkesztőbe, mert úgy elszoktunk a kézírástól – arról hogy hogy vagy? Milyen napod volt, mi zaklatott fel, minek örültél, mi lepett meg? Mindarról, ami neked fontos, nem igényled a társad, barátaid, FB ismerőseid visszajelzéseit, kommentjeit. Téged foglalkoztat valami, és azt leírod. Vagy bánt valami.

Gondolom nem vagyunk túl sokan, annál is inkább, mert ez manapság igen anakronisztikus elfoglaltság, nem-korszerű, különcségnek hat, ciki lehet. Hát akkor csináljátok titokban! Csomó cikis privát szokásunk van naponta, hetente, havonta – miért ne lehetne egyel több?!

Mert ez a projektem lényege: írj Te is privát naplót! Erről is fogok írni a jövőben, hogy népszerűsítsem ezt a műfajt, megmutassam előnyeit, bátorítsalak, hogy kezdd újra, ha már kislányként volt ilyen szokásod, csak aztán elmaradt...

Szanatórium a projekt neve, pihenésre, (ön)gyógyításra, a saját életből való időszakos kilépésre asszociálva.

Keress egy bármilyen üres füzetet otthon, kérj egyet a gyerektől, vagy vegyél egy igazán szépet, mint egy ajándék magadnak. Nekem az A5 méret vált be, lehet neked más méret tetszik. Vegyél egy szép tollat is, amelyiket csak ehhez a füzethez fogsz használni. Még nem kell írod semmit bele. Készítsd az ágyad, vagy fotelod mellé, ahol (ön)magad lehetsz, ahol pihenni szoktál.

Tűnődj csak mit írnál...

hogyan vágnál bele...?!

E nagy coming-out örömére hamarosan megosztom itt veletek az egyetemi szakdolgozatomat, amit a személyes és internetes naplóírók motivációjának és személyiségének az összehasonlításáról írtam anno, amikor a blog-kultúra itthon még egész mást jelentett, gyerekcipőben járt. Így nem csak témámat jártam körbe az adott szempontok szerint, hanem egy korlenyomatot is megörökítettem.

Tovább

Szülő-sulik, avagy a szülőket segítő tanfolyamok szemléje

Beszélj úgy EMK fejlődés Gordon kommunikáció nevelés önismeret pozitív-fegyelmezés Szeminárium

„A szülőket vádolják, de nem képzik” – írja Thomas Gordon szülői eredményességről szóló könyve előszavában. Miközben a Szemináriumra készülök, körbenéztem a „piacon”, kik, milyen jellegű tanfolyamot, képzést kínálnak a több tudásra és/vagy nagyobb tudatosságra vágyó szülőknek. A teljesség igénye nélkül, vállalkozást fogok bemutatni, akik hasonló szellemiségű család - és gyermekbarát „tananyagot” kínálnak, valamelyest eltérő hangsúlyokkal. Mind rendelkezik - többnyire amerikai - háttérszervezettel, vagy központtal, ahol a tananyagokat összeállítják és a tulajdon- és fordításjogokat árulják szerte a világon.

S ha már Gordonnal kezdtem, legyen az ő módszere az első. Az amerikai pszichológusról elnevezett Gordon-módszer központi fogalmai az értő figyelem és a vereségmentes konfliktusmegoldás, amelyek segítségével nem csak a szülői hatékonyság, hanem a tanári - és vezetői eredményesség is növelhető – így ők mind e három célcsoportnak hirdetnek tréningeket. Magyarországon a GORDON & T.A. Oktatásszervező és Tanácsadó Kft. a módszer hivatalos képviselője. A „Már százszor megmondtam” szülőknek szóló tréningprogram neve F. Várkonyi Zsuzsa, a Gordon könyvek magyar fordítójának azonos című könyvére utal. A tréning 5 + 3 alkalmas, alkalmanként 4 óra, és összesen 104 ezer Forintba kerül.

Gondon Módszert ismerteti meg a szülőkkel a Magyar Gordon Iskola Egyesület is, "Gordon tréning szülőknek, nevelőknek" címen. Az ő tanfolyamuk hat alkalomból áll, alkalmanként négy óra és 35 ezer forintba kerül.

Egy szintén amerikai, de női szerzővel folytatom, aki csaknem 20 szakkönyvet írt már a Pozitív Fegyelmezés (Positive Discipline) témakörében. Ő Jane Nelsen, pedagógus, a gyerekek fejlődésének és a családi kapcsolatoknak a szakértője, hét gyermek édesanyja. 2013-ban a reneszánsz kiadó gondozásában jelent meg magyarul a Pozitív Fegyelmezés című könyve. A Pozitív Nevelés Alapítvány magyarországi képviselete szervezi a könyvvel azonos című Pozitív Fegyelmezés tanfolyamot, amelyet nevelési problémák és fegyelmezéssel kapcsolatos információhiány esetén ajánlanak az érdeklődőknek többek közt. A tanfolyam négyszer négy órás, és 25 ezer forintba kerül.

Az EMK eredetileg erőszakmentes kommunikációt jelent (Non-Violent Communication), aztán pontosították magyarul együttműködővé, hogy a nem túl szerencsés fosztóképzős szerkezetet elkerüljék. Szellemi atyja Marsall Rosenberg, akinek Szavak ablakok vagy falak című könyve magyarul is kapható. A EMK Központ (SEAL-Hungary Alapítvány) által kínált "Együttműködés az iskolában" tréning három modulból áll, ezek egyike szól a szülőknek és nevelőknek. Főbb témakörök az empátia, düh, őszinteség, félelem, megkönnyebbülés és hála. A modul 30+10 órás és 43 ezer forintba kerül.

A Beszélj úgy tréning Elaine Mazlish és Adele Faber Beszélj úgy, hogy érdekelje, hallgasd úgy, hogy elmesélje című könyvére épül, melyről korábban olvashattál már itt a Szalonban. A szerzők eredetileg Haim Ginott nevelési tanácsait dolgozták fel és adják tovább tréningjeiken. Fontos fogalmaik az érzelmek elfogadása, a gyermekek bevonása az őt érintő kérdésekbe és a tetteik következményeivel való szembesítés a hagyományos büntetésekkel szemben. A jogdíjak itthoni tulajdonosa az Értsünk Szót Kft szervezi és tartja az alkalmanként két és fél órás szülői tréningeket, melyek 8 alkalomból állnak és 36 ezer Ft-ba kerülnek.

Egy újabb amerikai szülősegítő program, amelyet itt röviden bemutatok az Egyszerű Nevelés (Simplicity Parenting), melynek módszertani kidolgozója Kim John Payne tréner és tanácsadó. Ők arra fókuszálnak, hogy a család tagjai tudatosabban figyeljenek egymásra, adjanak több időt a kapcsolatok ápolására, a családi rendszer kialakítására. Az általuk kínált szülőcsoportok hét alkalommal kerülnek megszervezésre; az ára nincs feltüntetve.

Az utolsó bemutatott program új ebben a felsorolásban. Patty Wipfler által alapított Hand in Hand Parenting szervezet alakította ki a Kapcsolódó Nevelés módszertanát. Ez a megközelítésmód a gyermekek alapvető érzelmi szükségleteire, a romboló, káros hatások megszüntetésére és a nevelést segítő támogató, bizalmi közeg megteremtésére helyezi a hangsúlyt. A magyarországi csapat a Szelíd Szavakkal Alapítvány három tanfolyamot is kínál. A Játékos Nevelés Tanfolyam a játék és játékosság gyereknevelésben való felhasználását segíti és tanítja. A Hiszti Tréning a 2-3 éves kori hisztik megelőzését, kezelését, és saját egyensúlyunk megőrzését vagy visszaszerzését segíti három ülésben. A Kapcsolódó Nevelés Alapjai tanfolyam hat alkalomból áll, egyenként két és fél óra időtartamban. A program célja többek közt a gyermek viselkedésének megértése és a hat módszer elsajátítása. Árakat nem találtam.

A Szelíd Szülő Szeminárium kakukktojás ebben az áttekintésben, mert nem rendelkezik amerikai – se másmilyen – anyaintézménnyel. A módszertant én állítottam össze pszichológiai tudásom, szakirodalmi ismereteim és anyai tapasztalataim alapján. A Szeminárium célkitűzése, hogy jó legyen gyereknek lenni és könnyebb legyen szülőnek lenni; ehhez kínálok olyan kommunikációs eszköztárat, amelyben mindenki találhat olyat, amelyet be tud építeni a hétköznapokba. Gordonnal és Ginottal együtt hiszem, hogy az a gyermek, akinek az igényei és érzelmei tiszteletben van tartva, az tekintettel lesz a szülei és környezete szükségleteire is.
Ha érdeklődsz a Szeminárium iránt, írj e-mailt: kabaipiroska@szelidszulo.hu
Remélem találkozunk!

Tovább