várandósság

Új Év - Új Tervek?!

Előző beszélgetésünk óta négy év telt el! Mi minden történt ebben a négy évben? Hogy van a Szelíd Szülő Szalon és Gazdasszonya?
Sok munkával és tanulással telt az elmúlt négy év, melyben még mindig sokszor háttérbe szorul a Szelíd Szülő Szalon. Vannak lelkesebb és fáradtabb periódusok, amikor tudok írni és amikor kevésbé. Még még nincs rendszer a Szalon mögött, de mindenképp szeretném életben tartani, írok amikor ihletem és energiám van a két állásom és a kislányom mellett. Fontos szakasz zárult le a tavaly év végi klinikai szakvizsgámmal, ami után hivatalosan is gyermekpszichológus lettem, bár itt a Szalonban inkább szülők pszichológusa vagyok; azt képviselem, hogy a szülői érzelmi tudatosság, önismeret, empátia az első lépés, hogy elég jó szülők legyünk, hogy megelőzzük az érzelmi és magatartászavarokat, a konfliktusok elmélyülését.


Milyen újdonságok vannak a Szalonban?
2014-től írok könyvismertetőket különböző gyermeknevelési könyvekről, amelyből egyre több jelenik meg évről évre, ami jó jel, ha a családok – általában főleg az anyák – elolvassák ezeket. Az a célom, hogy minél több gyereknevelési könyvről írjak ismertetőt, hogy segítsem a választást, a tájékozódást ebben a témában.
2016-ban részt vettem az Év Anyavállalata versenyen, ahol különdíjat kapott a Szelíd Szülő Szalon: egy tanácsadást Joó Zsuzsanna  coach-csal, ami nagyon elgondolkodtató és hosszú távon inspiráló volt: azóta is érlelem a tanácsait, észrevételeit. 


Mi a helyzet a Szelíd Szülő Szemináriummal? Mi ez a Szeminárium?
A Szelíd Szülő Szeminárium egy csoportos foglalkozás sorozat, amelyben gyereknevelési témákat és helyzeteket beszélünk át. A csoportban lehetőség van átélni a gyerekek helyzetét, rálátni saját eddigi megoldásainkra, begyakorolni új reakciómódokat és megtapasztalni a csoport erejét. A Szalon ezzel a programmal indult, de a csoport-szervezési szakaszban legtöbbször elakadok, az egyéb életterületeim elviszik a fókuszt. Ráadásul, amikor utoljára komolyabban terveztem Szemináriumi csoportot, kiderült, hogy a nagymamám súlyos beteg és hamarosan el is veszítettük Őt, ami sokáig elhallgattatott. Érzékeny és derűs asszony volt a nagymamám, nagyon szerettem őt. Visszatérve a kérdésre, a következő tanévben tervezek új Szeminárumi csoportot indítani, nagyon jó lesz!


Mit hoz a jövő? Mit tervezel idén és a következő években?
A rendszeresség és a rendszer kiépítése továbbra is kihívás. Szeretnék olvasni és írni, ez a legfőbb és legminimálisabb célom. A Szelíd Szülő Szalon kulcsszavai továbbra is a gyermeknevelés, érzelmi nevelés, az érzelmi problémák megelőzése, az együttműködésen, bizalmon, kölcsönösségen alapuló szülő-gyermek kapcsolat segítése, és szeretnék nagyobb súlyt helyezni a várandósság érzelmi támogatására, mert azt gondolom, hogy az újszülöttre való ráhangolódási készség segíthető egy várandósság alatt érzelmi, pszichológiai támogatással, ami az egész gyermekkort és szülő-gyerek kapcsolatot pozitívan befolyásolhatja! A távoli vízióm egy valódi Szalon, egy közösségi tér, ahol lesz kávé, tea, könyv, és értékes foglalkozások szülőknek, gyerekeknek... Sok elképzelésem van, amit lépésről lépésre igyekszem megvalósítani!


/KM/

A gyerekem anyja, az anyám lánya avagy minden embernek van köldöke

Az a különleges és hihetetlen állapot, hogy egy magzat, egy kis élőlény növekszik a nő testében természetesen hívja elő azokat az érzeteket, még a nem-verbális, sőt emlékezet előtti időkből, amikor ő maga volt magzat, amikor őt hordozta az anyja a szíve alatt.

Finom és olykor sziklanehéz azonosulás és elkülönülés zajlik le ebben a folyamatban: a nő egyszerre a magzat és önmaga anyja – milyen lehetett nekem ott benn, milyen lehetett az anyámnak, jól élte meg vajon, vagy utálta magát... – és átalakulnak, átszíneződnek a korábbi kötelékek.

Milyen legendák, történetek keringenek a leendő nagymama szüléseiről, az ő terhességéről, lehet-e kérdezni ezekről? Mit jelentenek ezek a részletek a várandós nőnek? Ébreszthet empátiát, de lehet dühös is. Miért úgy volt, miért nem máshogy...?!
A babavárás negyven hete időt ad erre a (gyász) folyamatra, hogy leányból anyákká váljunk az anyánk mellett, egyenrangúbbá váljunk, saját elképzeléseket alakítsunk ki, saját döntéseket hozzunk. Mintha új ruhát, vagy új szemüveget kapnánk, amin át már máshogy nézünk az anyánkra. Ő is átment ezen, máshogy élte meg, mind máshogy éljük meg, de kihordott, kiszült, s most én várok gyereket, egy másikat, a sajátomat.

Lélektani értelemben ez az elkülönülési folyamat akkor is megtörténik, ha amúgy érzelmileg vagy gazdaságilag még folyamatban van a leválás. Lehet, hogy bizonyos döntéseket nehezebb, vagy lehetetlen meghozni egy függőségi helyzetben, de az a valamilyen élmény, hogy a nő várandós és szülni fog, a sajátja, az ezzel járó lelki folyamatokkal együtt.

Az anyák mindenképp nagy horderejű kapcsolatot jelentenek mind a nők, mind a férfiak életében, számtalan történet, érzelem hangulat, emlék sűrűsödik ebben a kapcsolatban. Az identitásunk egyik fontos táptalaja az anya, mindaz amit tőle kaptunk, vagy nem kaptunk, az ő érzelmi-lelki öröksége az amihez képest meghatározzuk magunkat.

Ennek a perspektívája változik meg onnantól, hogy nagyon szeretne egy nő babát, de nem fogan meg, vagy épp nagyon nem szeretne babát, de a párjának ez fontos, illetve leginkább amikor kiderül, hogy babát vár, és a csöppség még pár centis, de dobog a szíve, mutatja a monitor. Nagyjából innentől kezdődik a folyamat, amelyben a nőből anya lesz és az a komplex érzés-élmény
massza, ami a saját édesanyjához fűzi elkezd megváltozni, kiegészülni.

Mint valami pszichothillerben esik szét a lélek: a magzat és a várandósság is besokszorozza önmagát: minden ember egyszer magzat volt, „pocatlakó”, minden embernek van köldöke, köldökzsinór táplálta... Minden anya élménye ez, gyereket vártak, szültek... Egy ideig szédítő ez a ringlispír, a várandós egyszerre lesz magzat, anya, sőt nagymama...az érzékelés végtelenné tágul, semmi sincs a helyén, mígnem aztán lassul ez az érzelmi körhinta, új helyekre rendeződnek az új szerepek, elfogadódik az új élet, lassan megnyugszik a lélek.

Semmi sem lesz ugyanaz már.

Neked mit jelent a várandósságod?


UPDATE:
2016 áprilisától ingyenes Várandós Beszélgető Csoportot indítok a Budai Gyermekkórházban.
További információkat itt találsz.
Jelentkezés március 25-ig a kabaipiroska@szelidszulo.hu emailon.
 





A természetes korszakhatár...

A pszichológusok úgy tartják, hogy a várandósság időszaka egy „normatív krízis” periódus, ami azt jelenti, hogy természetesen, az életeseményekkel szinkronban viszonylag hirtelen és relatíve hosszan minden megváltozik, felborul, kibillen a megszokottból. Családi kapcsolataink, a testünk, az önmagunkhoz való viszonyunk, a múltunkról és a jövőnkről való gondolkodásunk, a terhelhetőségünk, a szokásaink jó-része mind megváltoznak. Ez lelkileg igen megterhelő, akkor is, ha a várandós család nagyon várta már ezt az időszakot. A változások olyan intenzívek, hogy voltaképp „csak” megélni lehet, igazán felkészülni nem tudunk.
A testi folyamatok – mamának és babának egyaránt – biológiailag programozottak, a megtermékenyülés után, az embrió, majd a magzat fejlődése minden nőnél és babánál nagyjából ugyanúgy történik. Még sincs két egyforma várandósság, a családi generációs történetek, a babát váró pár és a fogantatás története, a babát illető fantáziáink, az anyaságról való gondolkodásunk át és átszínezi ezt az időszakot, megismételhetetlenül egyedivé teszi a várandós nőket és családokat.

A várandósság lelki gondozása elhanyagolt terület az állami „terhesgondozás” során, holott mennyire szükség lenne rá! Tapasztalatok bizonyítják, hogy a várandósság alatti segítő/terápiás kapcsolat javítja az anyák ráhangolódási képességét, a kötődési potenciált, tisztázza a tudattalan elvárások szövevényét. Az érzéseinket és különösen a nehéz érzéseinket megfogalmazni, empátiára képes másikkal megosztani mindig segít – és különösen fontos, amikor életünk intenzív változások időszakában van, mint amilyen a serdülőkor, az összeköltözés-házasságkötés időszaka, a babavárás, vagy a válás-veszteségek időszaka. A labirintusba veszett, szőnyeg alá söpört érzelmi nehézségek mindig visszaütnek később, kapcsolati problémákban vagy testi betegségekben.

Várandósként sokszor jó más várandósokkal együtt lenni, érezni, tudni, látni, hogy nem vagyunk egyedül ebben a testi torzulásban, ebben a hihetetlen realitásban, hogy egy másik lény növekszik a testünkben.

Régóta érlelődő tervemet valósítom meg azzal, hogy ingyenes Várandós Beszélgető Csoportot indítok a Budai Gyermekkórházban.
További információkért írj a kabaipiroska@szelidszulo.hu email címre