nevelés

Jobb szülők a gyermekterapeuták?! - II.rész

családempátiafordításkommunikációnevelésszülőségtisztelet
Popper Péter és Popper Gábor
Haim Ginott Szülők és gyermekek című könyvének amerikai kiadásában megjelent egy beszélgetés, melyben nyolc gyermeknevelési szakember,  - pszichológusok, pszichiáterek, terapeuták - arról beszélgetnek, segíti-e a szülőségüket a pszichológiai tudás és terápiás rutin?

A fordítás első részét itt olvashatjátok.

Eredeti cikk:

How Child Psychotherapists Deal with Their Own Children IN Dr Haim Ginott Beetween Parent and Child - revised and updated by dr Alice Ginott & dr H. Wallace Goddard; Three Rivers Press, New York, 2003; Appendix B p215-p220

Hogyan bánnak a gyermekterapeuták a saját gyerekeikkel? [második rész]


Dr. Hill: Csodálkozom, hogy milyen kevéssé alkalmazzuk a klinikai tudásunkat a gyereknevelésben. Én például ugyanúgy veszekszem a fiammal, ahogy az anyám veszekedett velem, néha még a hangtónusom is ugyanolyan, mint az övé volt. Mintha egy ismert magnószalagot játszanék újra.
Dr. Chambers: Újféle szalagot keresel? Más viselkedés mintákat? Egy másik hangot?
Dr. Hill: Én sem kedvelem a szülői mintáimat. Tudatosság nélkül sok szülő automatikusan ismétli a régi mintákat. De mi elvileg tudatosak vagyunk és képesnek kellene lennünk új viselkedési forgatókönyveket írni és hasznát venni a gyerekterápiás képzettségünknek.
Dr. Bruce: Úgy hangzik, mint a tipikus szülők mondatai...
Dr. Hill: Igen és ez zavar engem. Otthon, amikor a dolgok rosszul mennek, nem tudom, hogyan változtathatnám meg a helyzetet. Mint más szülők, én is meghátrálok és megrettenek, a szakmai képzettségem és a sokéves gyerek-terápiás tapasztalataim ellenére.
Dr. Bruce: Minden szülő sérülékeny. Nem könnyű a gyerekeinkkel szemben nyerni. Ha fej, mi vesztünk, ha írás ők nyernek...
Dr. Adams: A gyerekek konkrét problémákat jelenítenek meg, amelyek nem felelnek meg a szeretet, elfogadás, tisztelet, egyéni különbségek és személyes egyediség csillogó általánosságainak. Ezek túl nagy fogalmak. Olyanok mint az ezer-dolláros csekk – jól hangzik, csak épp a napi szükségleteinkhez haszontalan, nem tudunk vele egy csésze kávét venni, taxit fogni, vagy telefonálni. A hétköznapokban apróra van szükség. A gyereknevelésben pszichológiai váltópénzre van szükség, hasonlóra, mint, amit a gyermekterápiában használunk.
Dr. David: Könyörgöm, áruld el, mi az a "pszichológiai aprópénz"?
Dr. Adams: A hatékony és emberi bánásmód speciális technikái a mindennapos történesek során: a kisebb összezördülésektől az időszakos konfliktusokon át a hirtelen krízisekig.
Dr. David: Mondd el nekünk, te hogyan hasznosítod a terápiás szemléletedet szülőként?!
Dr. Adams: Könyv-hosszúságú lenne a lista... Attól tartok, azt hiszed, hogy minden választ ismerek. Nos, ez nem így van. De megtanultam emberségesebben reagálni a gyerekeim okozta nehézségekre. Empatikus vagyok velük, ahogy a gyermek-pácienseimmel is. Próbálom a helyükbe képzelni magam, hogy megértsem, hogyan érezhetnek. Megtanultam, hogyan fejezzem ki a haragomat sértések nélkül. Provokáció ellenére sem szólítom megalázó neveken a gyerekeimet. Nem vádolom a személyiségüket és nem támadom a személyiségvonásaikat. Ehelyett, ahogy a terápiában is, azt állítom, amit látok, amit érzek és amit szükséges megtenni.
Dr. David: Azt mondod, hogy te sose jössz ki a sodrodból a gyerekeiddel?
Dr. Adams: Ellenkezőleg! De már nem félek a dühömtől, mert tudom, hogyan fejezzem ki anélkül, hogy kárt okoznék. Autentikus és hiteles vagyok: a szavaim illeszkednek az érzelmeimhez, például nem mutatok szeretetet, amikor dühös vagyok. Azt is megtanultam, hogy a bölcsesség kezdete a csend és ez tekintélyt ad. Röviden tehát beszélj kevesebbet és hallgass többet. Amikor a dolgok rosszul mennek, nem papolok, hanem megoldások után nézek. Megtanultam a gyermekeim panaszaira nem viszont-szemrehányásokkal válaszolni. Gyakran alkalmazom az együttérző hümmögést és a rövid kommentárokat.
Dr. Chambers: Mint például?
Dr. Adams: „Oh látom, tehát ez történt. Tehát így érzel. Tehát ez a megfontolt álláspontod. Értékelem, hogy megosztottad velem a nézeteidet. Köszönöm, hogy a figyelmembe ajánlottad őket. Hagy írjam le a javaslataidat, hogy emlékezzek rá...” Szándékosan tartózkodom a zavaró kérdésektől és a hideg logikától, érzelmileg túlfűtött helyzetekben. Mióta a világ az észhez beszél, én a szívhez szólok.
Dr. Bruce: Ez csak sima józan paraszti ész.
Dr. Green: Nem, azt hiszem ez inkább szokatlan gondolkodásmód. Például a gyerekterápiában megtanultam, hogy néhány dicséret romboló lehet, tehát nem is használok ilyeneket, se a rendelőben, se otthon. Tartózkodom az olyan dicséretektől, ami lehetetlenséget vár el a gyerekeimtől: „mindig olyan csodálatos vagy, mindig olyan előzékeny vagy, az angyalom vagy....” A dicséreteim elismerőek:  leírják a gyerekem erőfeszítéseit és tetteit és azt, ahogy érzek irántuk. Ebben nincs értékelés, bírálás, összehasonlítás és leereszkedés.
Dr. Chambers: Elmagyaráznád ezt részletesebben?
Dr. Green: Örülök a kérésednek, mert ez lehetőséget ad, hogy kifejtsem a nézeteimet. Értékelem az érdeklődésedet. Látod Dr. Chambers, ezek az elismerő dicséretek.
Dr. Chambers: Hogyan dicsértél volna a gyerekterápiás képzettséged előtt?
Dr. Green: „Nagyszerű vagy! Mindig a segítségemre vagy! Csodálatos munkát végzel ebben a csoportban!" Észrevetted, hogy az elismerő dicséretek esetén a mondatokat azzal kezdtem, hogy „én”, míg a bíráló dicséretben azzal a névmással kezdtem, hogy „te”.
Dr. Chambers: Tudom ezeket, ilyen dicséretek nélkül is... 
Dr. Green: Ahogy a gyerekek is. Nem tagadom a gyerek nézőpontját, nem tagadom meg a lányom érzéseit, nem veszekszem a tapasztalataival, elismerem mindezt: az észleléseiket, érzéseiket és tapasztalataikat...
Dr. Ivy: Nekünk is segítségre van szükségünk, hogy megfeleljünk a szülői szerepnek, és fel kell ismernünk, hogy a gyermekeinknek adott válaszainknak következménye van, szülői reakcióink mindenképpen hatással vannak a viselkedésükre és személyiségükre.  Az elméleti tudásunkat kell szülői kompetenciákká és készségekké lefordítani. Ez az átalakulás nem automatikusan történik, de pszichoterapeutaként - úgy tűnik - azért helyzeti előnyünk van.
 
Tovább

Jobb szülő a gyermekterapeuta?!

empátiafordításkommunikációneveléspéldamutatásszülőség
Dargay András és fia a Terápia c. sorozatban
Jobban értik-e a szülői mesterséget akik hivatás-szerűen foglalkoznak a gyerekek érzelmi világával? Jobban bánnak-e a saját gyermekeikkel, mint mások, vagy épp rosszabbul? - E kérdést feszegeti nyolc angol/amerikai gyermekpszichológus Haim Ginott Szülők és gyermekek című könyvének amerikai kiadásában.

Haim Ginott könyve az egyik kedvencem, (ahogy itt már írtam róla) ezért megkértem az Angliában élő unokatesómat, hogy szerezze meg nekem az angol nyelvű kiadást, hogy így is fejlesszem a nyelvtudásom. Dávid megvette ajándékba és elhozta nekem, amiért nagyon hálás vagyok ezúton is. E kiadás mellékletében találtam egy beszélgetést, amelyben nyolc gyerekekkel foglalkozó terapeuta vitatja meg ezt a kérdést. A beszélgetőtársak neve szerintem fiktív, beazonosíthatatlanok, illetve az a benyomásom, hogy férfiak, /apák / bár ez sem derül ki nyilvánvalóan.

Mivel ez egy izgalmas kérdés és a beszélgetés érdekes, lefordítottam és két részletben itt közlöm. A fordítási megtorpanásaimból szintén Dáv segített ki, köszi itt is. Elöljáróban annyit, hogy nem jobb szülők másoknál a gyerekpszichológusok, de nem is rosszabbak, és nem ez a fő kérdés igazán...

Az eredeti cikk:
How Child Psychotherapists Deal with Their Own Children IN Dr Haim Ginott Beetween Parent and Child - revised and updated by dr Alice Ginott & dr H. Wallace Goddard; Three Rivers Press, New York, 2003; Appendix B p215-p220


Hogyan bánnak a gyermekterapeuták a saját gyerekeikkel?


Mint szülő és gyermekpszichológus, gyakran megkérdeznek, hogy a szakmai tapasztalataim segítséget jelentenek-e a saját gyerekeim nevelésében. Jobb szülők-e a gyermekterapeuták mint a pszichológiai képzettség nélküli szülők? Gyakran elhangzó kérdés és a válasz nem nyilvánvaló. Egy csoport pszichológus és gyerekterapeuta összeült, hogy megvitassa ezt a érzékeny témát.

Dr. Adams: A közvélemény szerint a mentálhigiénés szakemberek jobb szülők, hiszen ha ők nem tudják a tudásukat és tapasztalataikat hasznosítani a gyereknevelésben, akkor miben reménykedhetnek a laikus szülők?
Dr. Bruce: Másrészről ugyanez a társadalom viccelődik a zavarodott, furcsa pszichológus-gyerekeken...
Dr. Chambers: Kérdés, hogy a szakmai kompetencia lehet-e személyre szóló? A pszichológiai alapelveket és tudást le lehet fordítani gyereknevelési praktikákra?
Dr. David: Vannak kétségeim. Megértő és toleráns vagyok a gyermek-pácienseimmel, de könnyen elveszítem a türelmem a saját gyerekeimmel. Dühbe gurulok, kiabálok, veszekszem és sértegetek – mint egy szülő...
Dr. Field: Egy előadáson egyszer azt mondtad, hogy a szülő-gyermek kapcsolatot az általános szülői attitűd határozza meg, és nem a konkrét nevelési eszközök. Tudom, hogy neked csodálatos a hozzáállásod a gyermekeidhez. Tehát hogy van az, hogy hétköznapokban mégis megnehezíted az életüket?
Dr. David: Nem tudok objektív lenni a gyerekeimmel, spontán vagyok, nem használok semmilyen tudatos technikát.
Dr. Adams: Miért probléma olyan módszereket alkalmaznod a saját gyermekeiden, amelyek hasznosnak bizonyultak fiatal pácienseidnél?!
Dr. David: Ez így nagyon manipulatívnak és hiányosnak tűnik.. 
Dr. Green: A világ tele van zavarodott, érzelmileg sérült felnőttekkel, akik gyerekként a „spontán bánásmódban” részesültek. Ami a szülők szívén az a száján... és a szájuk gorombaságokat és sértéseket köptek.
Dr. David: Úgy érted a spontaneitás ellen vagy a gyerekeidnél?
Dr. Green: Nem teljesen. Az impulzív színjáték ellen vagyok inkább. Abban nincs semmi rossz, ha a szülők megvizsgálják a természetes reakcióikat a gyerekeik felé, és megtanulják elválasztani a búzát a pelyvától, vagyis, hogy mi segít, és mi árt.
Dr. David: Azt mondod, hogy a némely spontán reakciónk káros lehet a gyerekeinkre nézve? Igazad lehet. Még provokáció ellenére sem történhetne meg velem, hogy sértő neveken szólítsam fiatal pácienseimet, ellenben megteszem a saját fiammal.
Dr. Ivy: Én szintén. Amikor az egyik gyermek-páciensem véletlenül kiöntötte a piros festéket a rendelőben, én pontosan tudtam hogyan válaszoljak: „Oh, a festék kifolyt. Rongyra van szükségünk és itt egy kis víz, tessék...” Ez volt a spontán, automatikus megjegyzésem. Nem volt tervezett, se véletlen; a terápiás rutinom mondatta velem.
Dr. Bruce: Tegyük fel, hogy a fiad véletlenül kiönti a festéket a otthon szőnyegen – mit tennél?
Dr. Ivy: Ne is kérdezd! Persze, ez az aktuális hangulatomtól is függ, de hibáztatnám és megszégyeníteném: „Nézd mit tettél! Ügyetlen vagy! Hányszor megmondtam, hogy óvatos legyél!” Belátom, hogy milyen körültekintő vagyok a pácienseimmel és milyen romboló tudok néha lenni a fiammal... A pillanat hevében, nem alkalmazom a képzettségemet a saját fiammal.
Dr. Adams: Egy kiváló mester egyszer azt mondta: „Tanulj módszereket, majd felejtsd el őket!” Ez minden kiváló technikára igaz és ránk is vonatkozik.
Dr. Bruce: Ahogy a sebész nem operálhatja a családtagjait, úgy a pszichiáter sem lehet a saját gyerekei terapeutája. Nem veszélyes, ha a saját gyereked terapeutájává válsz, nem a szülőjévé?
Dr. Adams: Nem teljesen ugyanaz. A gyermek pácienseimmel a legjobb tudásom szerint dolgozom, vagyis teljes időben értelmezem a tudattalan folyamatokat. Amikor a saját gyerekeimmel vagyok, akkor nem értelmezek és diagnosztizálok, játszva a pszichológust. De az érzékeny, könyörületes, és emberi hozzáállásom nem különbözik otthon és a rendelőben.
Dr. Field: Én szintén találtam megfeleléseket az orvosi és pszichiátriai tanulmányaimból a saját életemre. Amikor a fiam eltörte a karját, nem ájultam el a látványtól, hogy a csont átdöfte a bőrét. Elsősegélyben részesítettem fizikailag és érzelmileg is, miáltal ő könnyebben küzdhetett meg a saját fájdalmával és rémületével és az én érzéseimmel nem kellett törődnie.


.../az első rész vége/... 

Mit gondoltok?! 
Tovább

Új Év - Új Tervek?!

érzelmekfejlődéskommunikációnevelésSzemináriumvárandósság
Előző beszélgetésünk óta négy év telt el! Mi minden történt ebben a négy évben? Hogy van a Szelíd Szülő Szalon és Gazdasszonya?
Sok munkával és tanulással telt az elmúlt négy év, melyben még mindig sokszor háttérbe szorul a Szelíd Szülő Szalon. Vannak lelkesebb és fáradtabb periódusok, amikor tudok írni és amikor kevésbé. Még még nincs rendszer a Szalon mögött, de mindenképp szeretném életben tartani, írok amikor ihletem és energiám van a két állásom és a kislányom mellett. Fontos szakasz zárult le a tavaly év végi klinikai szakvizsgámmal, ami után hivatalosan is gyermekpszichológus lettem, bár itt a Szalonban inkább szülők pszichológusa vagyok; azt képviselem, hogy a szülői érzelmi tudatosság, önismeret, empátia az első lépés, hogy elég jó szülők legyünk, hogy megelőzzük az érzelmi és magatartászavarokat, a konfliktusok elmélyülését.


Milyen újdonságok vannak a Szalonban?
2014-től írok könyvismertetőket különböző gyermeknevelési könyvekről, amelyből egyre több jelenik meg évről évre, ami jó jel, ha a családok – általában főleg az anyák – elolvassák ezeket. Az a célom, hogy minél több gyereknevelési könyvről írjak ismertetőt, hogy segítsem a választást, a tájékozódást ebben a témában.
2016-ban részt vettem az Év Anyavállalata versenyen, ahol különdíjat kapott a Szelíd Szülő Szalon: egy tanácsadást Joó Zsuzsanna  coach-csal, ami nagyon elgondolkodtató és hosszú távon inspiráló volt: azóta is érlelem a tanácsait, észrevételeit. 


Mi a helyzet a Szelíd Szülő Szemináriummal? Mi ez a Szeminárium?
A Szelíd Szülő Szeminárium egy csoportos foglalkozás sorozat, amelyben gyereknevelési témákat és helyzeteket beszélünk át. A csoportban lehetőség van átélni a gyerekek helyzetét, rálátni saját eddigi megoldásainkra, begyakorolni új reakciómódokat és megtapasztalni a csoport erejét. A Szalon ezzel a programmal indult, de a csoport-szervezési szakaszban legtöbbször elakadok, az egyéb életterületeim elviszik a fókuszt. Ráadásul, amikor utoljára komolyabban terveztem Szemináriumi csoportot, kiderült, hogy a nagymamám súlyos beteg és hamarosan el is veszítettük Őt, ami sokáig elhallgattatott. Érzékeny és derűs asszony volt a nagymamám, nagyon szerettem őt. Visszatérve a kérdésre, a következő tanévben tervezek új Szeminárumi csoportot indítani, nagyon jó lesz!


Mit hoz a jövő? Mit tervezel idén és a következő években?
A rendszeresség és a rendszer kiépítése továbbra is kihívás. Szeretnék olvasni és írni, ez a legfőbb és legminimálisabb célom. A Szelíd Szülő Szalon kulcsszavai továbbra is a gyermeknevelés, érzelmi nevelés, az érzelmi problémák megelőzése, az együttműködésen, bizalmon, kölcsönösségen alapuló szülő-gyermek kapcsolat segítése, és szeretnék nagyobb súlyt helyezni a várandósság érzelmi támogatására, mert azt gondolom, hogy az újszülöttre való ráhangolódási készség segíthető egy várandósság alatt érzelmi, pszichológiai támogatással, ami az egész gyermekkort és szülő-gyerek kapcsolatot pozitívan befolyásolhatja! A távoli vízióm egy valódi Szalon, egy közösségi tér, ahol lesz kávé, tea, könyv, és értékes foglalkozások szülőknek, gyerekeknek... Sok elképzelésem van, amit lépésről lépésre igyekszem megvalósítani!


/KM/
Tovább

Aki veri a gyerekét: az az eszköztelen szülő

bizalomDrótengedelmességneveléspéldamutatáspozitív-fegyelmezésvélemény
E fenti címmel jelent meg a napokban az alábbi írásom a Drót összművészeti és társadalomkritikai portálon, miután több internetes újság is beszámolt Kay Kuzma keresztény szellemiségű tanácsadó "Az első hét év" című könyvében olvasható, részletesen kifejtett nézeteiről a gyerekek megverésének szükségességéről és módszertanáról.

Dr Kuzma könyvét nem ismerem, ahogy most utánanéztem, három éve jelent meg és bolti forgalomban nem is kapható.
A gyerekét megütő szülő legtöbbször nem szakkönyvek, vagy szakemberek tanácsára teszi ezt, hanem indulatból, amit nem tud kontrollálni és általában, vagy hirtelen nem jut jobb nevelési, fegyelmezési mód az eszébe. Erre szoktuk azt mondani, hogy eszköztelen a szülő, mert sok esetben őt is – ritkán, vagy gyakran – megütötte a saját apja, vagy anyja.

Létezik olyan lélektani megközelítés, amely szerint, és elég sok családban, vallási nézetektől függetlenül, a fizikai büntetésnek megvan a maga helye a fegyelmezési eszköztárban. Ennek lényege, hogy a testi fájdalomtól való félelem megakadályozza a gyereket, hogy újra megtegye, amit nem szabad. Rövid távon hatékony módszer, csak a szülő és a gyerek közti szeretetteljes és bizalmi kapcsolat lehetősége elvész és a gyerek önbecsülése egy életre megsérül, tehát nem éri meg.

Aki ilyet tanácsol, vagy e szerint él, az egy tekintélyelvű családmodellt követ, amelyben a parancs és az engedelmesség határozza meg a légkört és a feltétlen hatalom a szülőé. A gyilkos parancsokat vakon teljesítő katonák nőttek fel ilyen légkörben a húszas években Németországban.

A gyerekek mindent a szüleiktől tanulnak, az önmagukhoz és a világhoz való hozzáállásuk a szülők velük való kapcsolatán múlik. A megütött gyerek azt tanulja meg: 1. ütni ér, 2. megüthető, ütésre érdemes ember vagyok. Majd az óvodába megérkeznek az agresszív és szorongó gyerekek, vérmérséklettől függően.

Milyen a jó büntetés? Amiből tanul a gyerek. Helyrehozási lehetőséget, önkontrollt, szeretetet. A szülő minta, példakép, hogyan kell viselkedni egy elszúrt helyzetben.

A gyereket megütő, megverő felnőtt, legtöbbször a saját indulatait éli ki gyengébb másikon, aminek semmilyen nevelési tanácshoz, fegyelmezési eszközhöz nincs köze, az színtiszta bántalmazás.


Tovább

Szélessáv az otthonokban: áldás vagy átok?

internetszabályokKönyvismertetőneveléspéldamutatástinik
A cikk "Okostelefontól hülye gyerekek?" címmel jelent meg a Drót magazin hasábjain.

„Az internet egyértelműen nem megfelelő hely 
egy fiatal gyerek számára, aki egyedül és felügyelet nélkül nézelődik.”  
 (Steyer)

James P. Steyer amerikai jogász és kommunikációs szakember nem a klasszikus gyereknevelési témákról írt; az ő könyvének címe: Szólj vissza a Facebooknak! - Gyakorlati útmutató a gyerekneveléshez a digitális korszakban.

Milyen ártalmai vannak a gyerekkori netezésnek? Hogyan viszonyuljon a szülő ahhoz a jelenséghez, ami az ő gyerekkorában, még ismeretlen volt és számára is új, izgalmas, felfedezendő világ? Mit tehet a szülő? Melyik életkorban mire érdemes figyelni?

Ezekre a kérdésekre ad választ könnyen olvasható, élvezetes és kifejezetten érdekes, szemléletformáló könyvében Steyer, aki az amerikai Common Sense Media szervezetnél azon dolgozik, hogy minél több iskola és család ismerje meg a felelős internethasználat – digitális állampolgárság – szabályait, jelezze a veszélyforrásokat, és a felhasználók körültekintő, felelős informálására bírja a népszerű játékok és portálok fejlesztőit.

A könyv alapvetése, hogy a digitális világ nem kikerülhető, az életünk szerves része, a gyerekeké ugyanúgy, mint a felnőtteké. Ám ebben a világban is a szülőnek kell navigálnia tudni a gyereket, és a szülőnek felelőssége és lehetősége korlátozni, szűrni, megismerni a gyerekek internethasználati szokásait, illetve minél inkább kitolni azt az életkort, amikor bármilyen elektronikus eszközt, pláne okostelefont, tabletet adunk a gyereknek. (Ez nyilván komoly tudatosságot igényel a szülőktől egy olyan világban, ahol egyes termékekkel kifejezetten a bölcsődés és óvódás korosztályt célozzák meg.)
Mivel nem lehetséges megóvni a gyerekeket az összes nem nekik való tartalomtól, ezért a szülők fő feladata olyan értékeket és eszközöket adni amelyekkel képesek lesznek sikeresen válogatni és helyes ítéleteket hozni. A korlátozott hozzáféréssel, a médiaüzenetek közös feldolgozásával és megértésével, a technológia építő és kreatív felhasználásával segíthetjük, hogy a legtöbb jót hozzák ki az új, digitális korszak adta lehetőségekből.

Chelsea Clinton – aki Steyerrel dolgozik – előszavából megtudjuk, hogy bár Clinton elnök nemegyszer játszott Oregon Trail-t Chelsyvel, az ő családjukban szigorú médiaszabályok érvényesültek, és rendszeresen megbeszélték a látottakat; a könyv hiányossága, hogy a kiadó (Gabo) a fordításon túl nem járt utána a magyarországi adatoknak, cégeknek, szabályoknak.

Az első részben, 130 oldalon, az internetezés hatásait, veszélyeit és hasznát fejti ki a szerző, gyakori kitekintéssel a saját családjában tapasztaltakra, illetve sokat hivatkozik személyes és szakmai kapcsolatira a „szilícium-völgyi cégóriások” vezetőivel, ami nagyban emeli a könyv hitelét.

A K.A.P. rövidítés az azonosított veszélyek kezdőbetűiből áll össze.

Kapcsolatok: az egyre több monitor előtt töltött idő, a különböző üzenet-jelző hangok figyelemelterelő hatása, negatívan befolyásolják az emberi kapcsolatainkat, zavart kelt a tartós és osztatlan figyelmi-képességeinkben, rontja a nem-verbális kommunikációs, érzelmi jelek olvasásának képességét; a közösségi oldalakon meggondolatlan és vissza nem vonható, kapcsolatokat mérgező minősítéseket adhatunk és kaphatunk.

Addikció, figyelemzavar: a digitális média gyorsasága, intenzitása, a hatékonyság megélése igen addiktív. (sok profi játék-fejlesztő kifejezetten beépít addiktív elemeket) Minél korábbi életkorban és minél több időt tölt el a gyerek, vagy a fiatal az elektronikus felületekkel, annál valószínűbben veszélyeztetett a függőséggel szemben. A gyerekeknek nincs beépítve a stop gomb, ha a szülő nem szabályozza, a gyerekek órákat, napokat, éjszakákat játszanának/játszanak át.
A kutatók a figyelemzavar tünetegyüttes megtízszereződősét is a digitális korszak számlájára írják. A szimultán több felületen való munka, - sok megnyitott oldal, csevegő ablakok, közösségi oldalak – látszólag hatékony, figyelmünk ide-oda cikáz, de valójában az összteljesítményünk csökken, az agyunk fokozottan kifárad, letompul.

Privát szféra: a személyes életrészek, az intimitás normáinak drasztikus változása kiemelt jelentőségű Steyer szerint. Az utóbb kínossá váló megosztások, a szexüzenetek, a lájkokban mért önbecsülés jelenségei személyiség torzító hatásúak; a felhasználó engedélyét nem kérő helymeghatározó alkalmazások, az online tevékenység alapján célzott reklámok pedig mind visszaélnek az elavult szabályozással, amelyik a gyerekek privát szférához való jogát tárgyalják.

„Szülőként nem hagynánk, hogy az öt vagy hatévesünk kisétáljon az ajtón az engedélyünk nélkül anélkül, hogy pontosan tudnánk, hogy hová megy és meddig marad. Ugyanez az éberség szükséges, hogy a gyerekünket biztonságban tudjuk a digitális környezetben.” (Steyer)


A második részben, 100 oldalon, „Nevelés 2.0” címmel születéstől 15 éves korig, hét korcsoportra bontva részletesen végigveszi, hogy mi való és nem-való egy olyan idős gyereknek, és hogy mire figyeljen a szülő, milyen elvekhez tartsa magát.

Steyer többször ismétlődő, legfontosabb tanácsai:
  • A szülő legyen példakép; rendszeresen tartson médiaszünetet, figyeljen a gyerekre, ha vele van;
  • Meghatározott és következetesen betartott képernyő-idő: mennyi időt tölthet a gyerek bármilyen képernyő (tv, monitor) előtt: 2 év alatt lehetőleg semennyit, óvodás, kisiskolás korban maximum egy órát, és későbbis is limitált időt;
  • Saját szobájában ne legyen semmilyen digitális eszköz, játék;
  • A mobileszköz, tablet, laptop nem játék; csak engedéllyel, kívételes esetben kapja meg a gyerek;
  • A szülő nézze, tudja mit csinál, mivel játszik, kivel beszélget a gyerek;
  • A szülő szelektáljon: előre nézze meg azt a dvd-t, játékot, amit a gyereknek megenged, mert sok bizonyos korosztályosnak ajánlott termék valójában kifejezetten erőszakos, és/vagy reklámokat tartalmaz
Steyer szerint középiskolás kor előtt nem tanácsos okostelefont adni a gyerekeknek, mert a kontrollálhatatlan digitális világhoz szükséges érzelmi érettséget, önreflexiós- és ítélőképességet, kritikus gondolkodást ekkor érik el a gyerekek.

„A lényeg egyszerű: tudnunk kell, mi történik gyerekeink digitális világában, beszélnünk kell velük arról, amit látnak és tapasztalnak és meg kell tanítanunk őket arra, hogy kritikusan kezeljék a látottakat. Korlátoznunk kell hozzáférésüket bizonyos médiához és technológiához kicsi koruktól kezdve, és továbbra is felügyelnünk kell hogyan dolgozzák fel az üzeneteket és képeket miközben egyre függetlenebbek lesznek.” (Steyer)


Nálatok hány éves kortól interneteznek a gyerekek? Ellenőrzöd mit csinálnak a világhálón?



Tovább

A kötődő nevelés margójára

kapcsolatkötődésneveléspéldamutatás
A barátnőm kifakadt, hogy ő igazán nem akart kötődő módon nevelni; még a kislánya születése előtt „tudta”, hogy a gyerek a gyerekszobában fog aludni, hogy nyolc hónapig fogja szoptatni, és hordozni sem szándékozta különösebben. Ehhez képest, a kiságy azonnal bekerült hálóba, hisz hogy lehetne magára hagyni; egy éves múlt, és miért ne kapna anyatejet, hisz van, az övé, kap, ha kér, és evidens, hogy kendőben viszi-hozza a barátnőm, amikor útra kelnek... A kötődő nevelés egy műszó, egy szükségszerű konstrukció, ami azt jelenti, hogy a gyerek igényeit figyelembe veszed és előrébb helyezed a sajátjaidnál, mert ez így természetes. A barátnőm az ösztöneit, a szívét követte, ahogy számtalan anya rajta kívül. Mindez nem áldozat, ha néha úgy is tűnik. A bizalom és biztonság örök-termő magvait kapja meg a gyermek, azt, hogy ő számít. Kiegyensúlyozottság, nyitottság, barátságosság, belülről fakadó engedelmesség lesz aztán a közös jutalmatok.

Ezzel szemben még mindig sok agresszióval körülvett gyereket látok, főleg az utcán, járókelőként, tömegközlekedve. Anyák és apák eltorzult arccal fröcsögnek válogatatlan káromkodással tarkított parancsokat, fenyegetéseket... A minap egy zokogó két év körüli fiúcskát ráncigált az anyja egyik kezével, a másikkal a fenekét ütötte és hangosan kiabálva kérdezte, „miért bőgsz?!”, „miért bőgsz?!” Ha ez az anya láthatná saját magát e jelenet alatt talán belátná, hogy többek közt épp őmiatta „bőg” a kisfia.

A gyerekek abból tanultak, amit látnak, átélnek. Egy testi fenyítéssel büntető/nevelő szülő verekedős, agresszív gyerekével beláttatni, hogy verekedni nem szép dolog, meddő próbálkozás bárki részéről.

Sok családban kifejezetten nehéz lehet gyereknek lenni. Ahol a felnőtt csak a termetével nagyobb, lelkileg gyerek maga is: irigy rá, rivalizál vele, fél tőle...

Szerintetek mit jelent felnőttnek lenni?

Tovább

Kötődő nevelés? Igen!

empátiaérzelmekkötődésnevelés
Úttörő cikk ez a mostani, hiszen, bár érdeklődésünk középpontjában a már beszélni tudó gyerekek és szüleik állnak, a kisbaba időszak nem megkerülhető. 

Nemrég egy beszámoló kapcsán kezembe került egy családterápiás szakkönyv, amelyben felkeltette a figyelmem, hogy a szerző kiemelte, hogy milyen nehéz a családi mintákat megváltoztatni, milyen erősen orientál mindaz, ahogy a mi szüleink csinálták, ahogy minket neveltek. Elköteleződünk, vagy elhatárolódunk, vagy szelektálunk – ez tetszik, ez nem... Van, aki gondolkodás nélkül követi a mintát, vagy aki kritizálja magában, de nem tud, nem mer változtatni, van, aki megpróbálja és új módikat, új szemléletet, új viszonyulásokat próbál ki, vállalva a konfrontációkat akár. A szakkönyv szerzője, John Byng-Hall, angol családterapeuta szerint az igazi változtatás nagyon nehéz, különösen egy érzelmileg telített helyzetben, amikor a tudatosságot elfedi az indulat, és azt cselekedjük, mondjuk ami a vérünkben van, és „mintha az anyámat hallanám”... Nehéz út ez. Ám nem reménytelen.

Az utóbbi időben – évtizedekben – egyre többet tudunk a magzatok és kisbabák kompetenciáiról, és igényeiről, a szülés-születés minőségének fontosságáról, a babák érzelmi fejlődését legjobban elősegítő szülői viselkedésről. Mindez egyre inkább szembehelyezkedik az előző szülő-generációk szokásrendjével, azzal ahogy a kisbabák igényeire, jelzéseire mennyire voltak tekintettel. A kötődő nevelés spektrumának ellenkező pontja az elkülönítő nevelés.

A kötődő nevelés kifejezés egy szemléletet takar, amelyben a szülők hangsúlyozott(abb)an tekintetbe veszik a babáik igényeit, akár, főleg kezdetben a saját igényeiket fokozott(abb) háttérbe szorításával.
A cél, ami miatt ez megéri, hogy a kötődés biztonságban a babák kiegyensúlyozottabban fejlődnek, feltöltött bizalom tankokkal indulnak az útjukon. A fokozott figyelem légkörében a babák is figyelmes és érzékeny kisgyermekké cseperednek.

Hogyan lehetnék a lehető legjobb mamája a babámnak? Mit tehetnék, hogy a lehető legjobban érezze magát?

Ezekre adhat választ a kötődő nevelés.

Miből áll ez a szemlélet?

☀ A várandósság és születés időszaka már lehet a felkészülés ideje, amikor elkötelezett szeretetkapcsolatban várják a szülők a kisbabát és lehetővé teszik, hogy a saját ritmusában, beavatkozások nélkül születhessen meg, és együtt maradhassunk miután kibújt.

☀ A baba szophasson a saját igényei szerint és lehetőleg addig amíg ő maga elválasztja magát az anyamellről.

☀ A baba legyen minél többet a mama közelében, érezhesse, láthassa őt, legyenek szoros fizikai, testi kapcsolatban. Használjunk hordozókat, kendőt, mei-tait, vagy csatos hordozót, a baba életkorának és a szülők preferenciának megfelelően.

☀ A baba jelez a sírásával, kommunikál. Mindig reagáljunk rá, ha sír (gőgicsél, nyöszörög) a csecsemő. Mindig. Az induló tapasztalata lesz ez, hogy számíthat-e a szüleire, hogy ő számít-e, hogy hallható, látható-e, érthető-e...

☀ Aludjunk minél közelebb a babához, egy ágyban, vagy egymás melletti ágyban, vagy legalább egy szobában. Az újszülött korábban még egy testben volt az édesanyjával. Nem várható el tőle, hogy biztonságban érezze magát egy külön szobában egyedül.


Mindezek a témák, javaslatok sok kérdést felvethetnek, sokfelé sok mindent olvashattok. Ha van kérdés, hozzászólás – írjatok.

Mindez nem kötelező. Van választási lehetőség, sőt a kötődést elősegítő nevelés összetevőit, elemeit, mélységét, határait összeválogathatod, saját határaid és igényeid alapján, szem előtt tartva a babád igényeit.

Lehet bátorságod választani, újat kipróbálni.

Ezek az irodalmak és közösségek segíthetnek, hogy tájékozódj:

Dr. Büky Andrea: Ölelj át; a kötődő nevelésről mindenkinek
Dr. William Sears: Éjszakai gondoskodás
Jan Lieloff: Az elveszett boldogság nyomában

Közösségek:



Tovább

Mi jut eszedbe a gyereknevelésről?

érzelmekfejlődésnevelésSzemináriumszeretet
Ezt kérdeztem meg egy anonim kérdőívvel az ismerőseimtől a Facebookon múlt év végén. Ha Téged elkerült ez a kérdőív, most is szánhatsz rá pár percet magadban: mi az első három-öt gondolatod, ha azt hallod: 

                        Gyermeknevelés 
                                                          

Ez a cikk azt mutatja be, hogy az az 51 fő, aki ezt a villámkérdőívet kitöltötte, hogyan vélekedik erről, eszerint mely fogalmak, értékek, gondolatok jutnak általában az emberek eszébe leggyakrabban és mennyiben hat erre, hogy a vélekedő nő vagy férfi, szülő, vagy nem-szülő... Módszertanilag kézi tartalomelemzést végeztem, szubjektíven összevonva az összetartozó fogalmakat. 51 fő összesen 211 db választ adott, amelyből 37 olyan válaszcsoportot képeztem ismétlődés és értelmi összetartozás alapján, ahol legalább kétszer ismétlődött a fogalom, majd ezekből kiválasztottam a leggyakrabban előforduló csoportokat az első öt helyig.

Mi két a legfontosabb fogalom a gyermeknevelés kapcsán? 
A teljes mezőnyben holtversenyben két kiemelkedő jellegzetesség „nyert”:

A felelősségvállalás és a szeretet.


A következő, ami következik is ezekből: nehézség, feladat, munka, fáradság, foglalkozás


Harmadik helyen a gyerekekkel járó jellegzetességek következnek: öröm, játék, mese


Nagy örömömre az önnevelés, önfejlesztés kategóriái állnak az összesített negyedik helyen az alábbi megfogalmazásokkal: „tanulni a hibáinkból", "tanulás (önmagunkról)", "közös tanulás", "szembesülés (önmagunkkal)", "nevelés és nevelődés - e kettő együtt jár”


Ötödik helyen hármas holtversenyben két fontos szülői tulajdonság kapott helyet a : következetesség és türelem, valamint, hogy a gyereknevelés vicces, szórakoztató, mókás.

Hogyan foglalhatjuk össze mindezt?


Ezek szerint a gyermeknevelés lényegi elemei a felelősség és szeretet, ami sok nehézséggel és fáradsággal jár, munkának, vagy foglalkozásnak is tekinthetjük. Ehhez elsősorban önfejlesztésre, türelemre, következetességre van szükség. Mindemellett a gyerekekkel együtt jár az öröm, a játszás és a mesék világa, amelyekkel együtt a gyermeknevelés szórakoztató, vicces, mókás.


Mennyire tér el mit gondolnak erről a két nem képviselői szülőként és nem-szülőként?? Mennyire határozza meg a válaszokat a nem és a szülői státusz?

A villámkérdőívet kitöltő 51 fő az alábbi eloszlást mutatta:



Nem szülő Szülő Össz
Nő 15 16 31
Férfi 9 11 20
Össz 24 27 51


Az összehasonlíthatóság érdekében azokat az ismétlődő válaszokat emelem ki, amelyek legalább 3x előfordultak az egyes alcsoportokban.

A férfiakkal kezdem; az ő csoportjukban a szülő vagy nem-szülő státusz kevésbé befolyásolta a vélekedést, és az itteni válaszok jobban hasonlítanak a teljes minta eredményeire, mint a női csoportokban.
A villámkérdőívet kitöltő férfiak szerint a felelősség az első és legfontosabb jellegzetesség, ami
ugyanilyen (nem-szülők) és szinte ugyanilyen (szülő) arányban kiegészül a szeretet kategóriájával.
Mindkét férfi alcsoportban a figyelem, odafigyelés, jelenlét a következő jellegzetesség, ami – ebben a minikutatásban kifejezetten férfi asszociáció a gyereknevelés kapcsán, ráadásul a második-harmadik leggyakrabb válasz. Az utolsó itt tárgyalt pozícióban találunk eltérést a szülő és nem-szülő férfiak közt. A türelem fontosságát említik többször az apák és az öröm és boldogság érzését írják a (még) nem szülő férfiak. (Mintha előtte még az öröm az erősebb érzés, majd ez a tapasztalatok fényében a türelemmé módosul.)

Az alábbi diagramon láthatóak a férfiak válaszai, nagyságrendileg valós arányokkal.

Mennyiben térnek a nők válaszai?

A női csoportokban – az anyák és (még) nem anyák körében a válaszok mennyisége, kategóriái és eloszlása is más. Nézzük hogyan.
Első szembetűnő különbség, hogy a négy csoport közül az anyák adták a legtöbb választ, és ebben az alcsoportban lett a legtöbb kategória, összesen hét, míg ez az érték a nem-szülő nőknél öt, a férfiaknál pedig négy. Mondhatjuk, hogy ebből is látszik, hogy azoknak a nőknek van erről a kérdésről a legtöbb mondandójuk, akiknek már van gyermeke.

Az anyák szerint a gyermeknevelés elsősorban örömet, boldogságot, szórakoztató elfoglaltságot, és másodsorban pedig sok feladatot, nehézséget és „kevés alvást” jelent. Harmadik leggyakrabb jellegzetesség a szeretet. Következő leggyakrabban említett jellegzetesség a játék és mesék világa.
Az utolsó pozícióban – ahová azok a válaszok tartoznak, amit háromszor említettek – három kategória is bekerült, vegyes jelentésű kategóriákkal. Melyek ezek: szerelem, felelősség, és kihívás. A felelősség érthető, bár az mindenképp említésre méltó, hogy míg a férfiak csoportjaiban ez a vezető fogalom, addig az anyák körében az ötödik helyen szerepel – viszont a szerelem és a kihívás elgondolkodtató asszociációk az elemzés tekintetében.
Tehetem-e a kihívást a nehézségek közé (ezzel átadva az első helyet a fáradtság-nehézség kategóriának) és a szeretethez kapcsoljam-e a szerelem asszociációt? Úgy döntöttem nem teszem, hisz a kihívás több, bonyolultabb, és pozitívabb érzés, mint a nehézség, bár tény, hogy a nehézségek önmagában kihívást jelentenek, de a hangsúly azért máshol van. A szerelem pedig, bár rokona a szeretetnek – csak az anyák csoportjában írták a nők és nem véletlen így írták, és nem „csak” szeretetnek. A szerelemben nagyobb a szenvedély, az elköteleződés, a mélység – intenzívebb érzelem a szeretetnél, ráadásul egyszerre utalhat a babára és a társra. Ezért hagytam külön ezeket az asszociációkat.

Mit válaszoltak a nem-szülő nők alcsoportba tartozók?

Az első hely megosztott és igazi ambivalenciát jelenít meg: a gyereknevelés örömteli, vidámságot jelent, de egyúttal – ugyanennyire – munkát, fáradságot, nehézséget. Ez a kettősség az anyáknál is szerepelt, a különbség, hogy itt pont azonos arányban, fej-fej-mellett.
Második leggyakrabb válaszok köre szintén két aspektust takar: felelősség és szeretet – amelyeket így együtt a teljes csoport első helyén is láttuk.
A háromszor említettek kategóriájába itt csak egy asszociáció tartozik, a játék, mint a gyerekekkel kapcsolatos fontos fogalom.



Tehát a többlet, amit az anyák írtak, a még-nem-anyákhoz képest a tapasztalatot tükrözheti: a gyermekek születésével és a róluk való gondoskodással kialakuló érzelmek a szerelem és a kihívás.
Az apák a türelem fontosságának tapasztalatával térnek el a nem-apákhoz képest, illetve a férfiaknak feltűnően fontos a figyelem, odafigyelés, jelenlét, ami a női csoportokban nem jelenik meg ilyen erősen. A férfiaknál viszont a játék, játékosság, szórakoztató aspektus nem jelenik meg, ellenben vezető helyen a felelősség szerepel, ami az anyák csoportjában az utolsó, a nem-szülő nők közt a második kategória.

Végezetül egy kis ismétlés, hogy mit írtak a leggyakrabban a négy alcsoportban:

Apák Felelősség
Anyák Öröm, boldogság
Még-nem-apa Felelősség, Szeretet
Még-nem-anya Öröm, boldogság, Fáradtság, munka



Fel hát a vidám,örömteli és olykor igenis nagyon nehéz és fáradságos gyereknevelésre, férfiak nők, apák, anyák, együtt a saját értékrendjeinkkel! És ne feledjük az önnevelést se, hisz aki szívesen fejlesztené szülői készségeit, az jöhet a Szelíd Szülő Szemináriumba, várom szeretettel! 


Akit érdekel, megnézheti az összes választ ABC sorrendben ezen a linken.



Ezt a cikkemet a múlt hónapban eltávozott professzoromnak, 
Dr László János tanár úrnak ajánlom, hálás és szomorú szívvel.





Tovább

Mi fán terem az empátia?!

empátiaKönyvismertetőneveléspéldamutatásSzeminárium


„Empatizálni annyit jelent, mint látni a másik ember szemével, hallani, a másik ember fülével, és érezni a másik szíve szerint” 
                                                                   /Ismeretlen/



  



Egyszer, pár éve,amikor a gyermekkori személyiségzavarokról tanultam, akkor a tanárom, aki maga is anya és klinikai pszichológus azt mondta, hogy az anyai empátia az, ami megóvja a gyermeket, hogy pszichés beteg legyen. Akkor érteni véltem ezt a választ, hisz olyan evidensnek tűnt ez a fogalom.



Most, miután jó-ideje tervezem már, hogy az empátiáról írjak itt a Szalonban, ezért hetek óta Buda Béla nagy, alapos tanulmányát, Az empátia – a beleélés lélektana című könyvét olvasom, forgatom inspirációként – rájöttem, hogy az empátiáról írni olyan nehéz, mint amilyen fontos ez a fogalom. Buda 370 oldalban foglalta össze, a lehető legrészletesebben körüljárva a témát, a fogalom kialakulásától és fejlődésétől kezdve a kommunikációs alapjain át, a személyiségben, személyiségfejlődésben és különböző emberi kapcsolatokban elfoglalt szerepén keresztül, a különböző segítő szakmákban és a vezetésben betöltött jelentőségén át, a pszichoterápiákkal és művészetekkel való kapcsolatáig.



Mit nevezünk empátiának?



Eredeti, ókori görög jelentése, mint en/em-pátia/pátosz, felfokozott, erős szenvedélyt, szenvedést jelent, majd évszázadokkal később már a XIX. században már a „beleérzés” szinonimájaként használták különböző európai szerzők.



Buda Béla ezt a definíciót írja: „Az empátia a személyiség olyan képessége, amelynek segítségével a másik emberrel való közvetlen kommunikációs kapcsolat során bele tudja élni magát a másik lelkiállapotába. Ennek a beleérzésnek a nyomán meg tud érezni és érteni a másikban olyan emóciókat, indítékokat és törekvéseket, amelyeket az szavakban direkt módon nem fejez ki,és amelyek a társas érintkezés szituációjából nem következnek törvényszerűen. A megértés és megérzés fő eszköze az, hogy az empátia révén a saját személyiségben felidéződnek a másik érzelmei és különféle feszültségei.”



Más szavakkal, még mindig Budát idézve: az empatizáló ember bevonja magába a másikat, ehhez a ráhangolódás, rezonancia, együtt-rezgés eszközeit használja. A beleélés akkor lesz valódi empátia, ha a másikból megértett élményt tudatosan feldolgozzuk, és a másik emberből megértett összefüggéseket önmagunk számára megnevezzük és értelmezzük.



Vagyis egy másikra nyitott és fogékony viszonyulás ez, amikor a másik érzelmi állapotát szeretnénk átélve megérteni.



Miért fontos ez nekünk?! Olyan egyértelmű, nem?



Az anya-gyerek kapcsolat egy különlegesen fontos terepe az empátiának.

A gyerekek működése – akár csecsemőről, tipegőről, kisgyermekről, vagy óvodásokról, kisiskolásokról beszélünk – más, mint a felnőtteké, az ő viselkedésüket, érzelmi állapotaikat – különböző mértékben – a szükségleteik határozzák meg. Megértésükhöz a logikai, racionális út, sokszor elégtelen, működésképtelen. Muszáj jobban vagy kevésbé az empátiás képességünket bevetni, hogy gyermekünk furcsa viselkedését megértsük, arra lehetőleg adekvátan reagáljunk.



Ez a ráhangolódásra, megértésre törekvés sok „agyból” vagy „izomból” való megoldást – sírással, konfliktussal , daccal, dühvel terhelődő helyzetet – helyettesíthet, kiválthat, mert feleslegessé válik a „harc”, ha megértjük, hogy a gyerek nem „direkt rossz”, nem „süket”, nem „gonosz”, csak még annyira benne van a játékában, még annyira nehéz váltani, vagy hiába történik meg valami mindennap, - „igazán megszokhatná már!” - neki az a helyzet újra és újra nehéz...

Ugyanaz a szituáció egész mást jelent a gyereknek és mást a felnőttnek/szülőnek. A szülő lehetősége (és dolga) , hogy a gyermek perspektíváját felvegye, empátiáját működtesse.

Empatikus hozzáállással a gyermek nevelése sokkal könnyebbé válik, mert a gyerek a megértettség biztonságában együttműködő(bb) lesz.



A gyerekek nagyon érzékenyek a nem-verbális jelekre, a tekintetre, a hangsúlyra, a mozdulatokra, az érintésekre, ezek jelentését köti össze a verbális tartalommal, amely jóeseben illeszkedik a metakommunikatív tartalomhoz. A nem-verbális jelekre való figyelem, azok (meg)értési szándéka már önmagában egy empátiás igény. Vagyis a gyerekek különös figyelemmel követik környezetüket, egyeztetik a hangulatot a tartalommal, és a feléjük tanúsított empátiából építik, tanulják – implicit, tudattalanul – a saját empátiás képességüket.



Fontos tehát mindkettőnknek, mert a gyermek együttérzési képessége fejlődik abból, ahogy mi képesek vagyunk vele együtt-érezni, illetve mert segíti, könnyíti a gyereknevelést, az összhangot, a kölcsönösséget. Jó empatikus közegben a családtagok többnyire „csak” együtt élnek, nem nevelik, fegyelmezik, irányítják egymást.



Az empátia fejlesztésének egyik lehetséges útja, ha magáról a fogalomról és jelenségről tájékozódik, tanul az ember. Ezért összeállítottam nektek egy háromrészes minitanfolyamot az empátiáról, amit hamarosan elérhettek itt a Szalonban. 
Ezenfelül javaslom Buda Béla fent említett művét, Daniel Goleman Érzelmi Intelligencia című könyvének hetedik fejezetét, és a Saxum kiadó „Az élet dolgai” sorozatának az Empátia – a kapcsolatok érzékenysége című tanulmánykötetét.




Tovább

Bizalomból bizalom

bizalomengedelmességérzelmekKönyvismertetőneveléspozitív-fegyelmezés
Elisabeth Plattner A nevelés mindennapi művészete című könyvével folytatom a könyvismertetőim sorát, amelyik szintén az ajánlott irodalmak közt szerepel a jobb oldalon. A német pedagógus és többszörös anya könyve kakukktojás, amennyiben Dr Szőke Henrik antropózófus orvos magánkiadásában jelent meg, és nála is lehet megrendelni.
A több mint 500 oldalas könyv gyengesége, a nehezen átlátható tartalom, a sajátos szerkesztési mód, ahogy sok-sok kisebb egységet találunk egymás után, amelyek közül sok nem érthető az előtte vagy utána levő rész nélkül. Vagyis gyakorlati kézikönyvként nehezen használható, de a szerző és a szerkesztő ajánlásai szerint is a könyv inkább „beszélgetőtárs” és „tapasztalatgyűjtemény.” Ezt a töredezettséget ellensúlyozza a könyv végén található tárgymutató, ami összeköti az összetartozó témákat, megmutatja a lelőhelyüket.

Az erőssége viszont az a gyermekbarát, érzékeny szemlélet, kölcsönös bizalomra építés, ahogy a gyermekekhez fordul. Következetesen és bátran képviseli, hogy a gyermeknevelés a gyerek segítését jelenti vagyis azok a jó eszközök, amelyek őt segítve terelik.
Egyik első üzenete, hogy adjunk magunknak illetve a gyermeknek több időt – nekünk megérteni, hogy ő milyen hangulatban/játékban lehet még, és neki, hogy ebből váltani tudjon, lezárhassa a játékát, felkészülhessen a következő „programra”, feladatra...

Számomra a legtanulságosabb az az újszerűnek, szokatlannak ható megközelítés, amely szerint a szerző elkülöníti a valódi engedelmesség és a látszatengedelmesség, és ennek mentén a valódi/jó büntetést és a látszatbüntetést. 
Eszerint látszatengedelmesség az, amit a szülő kikényszerít, legtöbbször a hatalmával visszaélve és félelmet keltve. Ilyenkor a gyerek látszólag együtt működik, szót fogad, de, ha a szülő nem látja, nincs jelen, akkor a szabály érvényét veszti. Az így szót fogadó gyerekben ellenkezés és dac fogan. Plattner így fogalmaz: „ Ez a látszatengedelmesség idomítás eredménye, tehát emberhez méltatlan.”
A valódi engedelmesség alapja (és a jó-büntetés alapja is) a bizalom. Az a hit, hogy tudom, elhiszem, kommunikálom, hogy képes rá és a gyerek ezzel a bizalmi háttérrel a saját elhatározásából cselekszik!

Plattner felhívja a figyelmet a dac fontos jelzésértékére is: „a dac léfontosságú védekező eszköz a lélek számára” -írja. Ha a gyerek valamit nem önszántából, hanem kényszer vagy félelem hatására tesz vagy nem tesz meg, akkor az egészséges ellenkezése nyilvánul meg a dacban, a gyermeki dühben, „hisztiben”. Ha a szülő ezt jelzésnek tekinti és komolyan veszi, akkor elkerülheti a felesleges tiltásokat és alapozhat a gyerek meglévő együttműködési igényére. A dacos viselkedés ezt jelenti: valami bajom van, figyelj jobban!

Ezzel párhuzamosan a látszatbüntetés is a megfélemlítésre épül és legtöbbször a szülő feszültségének, frusztrációjának, a levezetésére (is) szolgál. A szándékos és a rejtett kényszerítő eszközök többszörösen ártalmasak: aláássák a bizalmat a felnőttel szemben, félelmet keltenek és rombolják a gyerek önértékelését.

„A büntetés segítség.” - írja Plattner. A jó büntetést a gyermek igazságosnak tartja és tanul belőle, vigaszt nyújt . A jó büntetés az, ha a gyerek jóvá teheti amit elrontott, részt vehet a helyreállításban. A jó büntetés tehát nem erőszakos, nem korlátozó, nem kényszerítő. Hajtóereje nem a szülő dühe, hanem a gyerek segítésének az igénye, hogy jól jöhessen ki a helyzetből.

(Egy másik szerző, Gary Chapman Gyerekekre hangolva című könyvében úgy fogalmaz, hogy mielőtt „büntetnénk” jelezzük, fejezzük ki a gyerek számára, hogy szeretjük őt. Vagyis a szülő indulata, haragja nem tárgyköre a büntetésnek.)

Végezetül egy harmadik jellegzetessége a könyvnek, hogy az „ördögi kör” kifejezés és jelenség párhuzamába állítja a „jótékony spirál” kifejezést és jelenséget. Azt érti ez alatt, hogy a jó megoldások további jó megoldásokat szülnek. Ha képesek vagyunk bizalmat adni, a gyermek is bizalommal fordul felénk és önmaga felé is.



Tovább

Szülők és gyermekek – eltérő szükségletek…

érzelmekkommunikációKönyvismertetőnevelésszeretettestvérek
Most, hogy a gyermeknevelési könyveket összegyűjtöttem, nagy hiányérzetem támadt, hogy az egyik kedvencemről, Ginott Szülők és gyermekek című könyvéről még nem írtam. 
Azt gondolom, hogy az eredetileg izraeli, majd Amerikában letelepedő pszichoterapeuta könyve alapmű a szülőknek, amelyet a rendelőben is szoktam ajánlani.
Az Edge2000 kiadó által 2015-ben újra megjelent (hatodik) kiadás előszavát Klein Sándor írta, utószóként pedig Mérei Ferenc gondolatai olvashatóak, ami tovább növeli az amúgy nem terjedelmes, 150 oldalas kis könyv nagy értékét.
Haim Ginott könyve messzemenőkig gyermekközpontú – abban segíti a szülőket, hogy ezt a szemléletet elsajátíthassák, észrevegyék a gyermeket és annak érzelmeit, vágyait, kiszolgáltatottságukat. Útmutatást ad a megfelelő és a kerülendő válaszokról; fontos hétköznapi (konfliktus) helyzeteket világít meg más oldalról. A Szelíd Szülő Szeminárium témáihoz ebből a könyvből választottam a legtöbb idézetet.
Hogyan beszélgessünk a gyerekekkel, hogyan dicsérjük és bíráljunk, hogyan nem érdemes reagálni, (mert kudarcra vezet), hogyan és mit korlátozzunk, mit jelent az engedékenység és mit jelent a fegyelem..? Külön fejezetek tárgyalják, hogy mitől szoronghat egy kisgyerek és mikor érdemes pszichológushoz fordulni vele, illetve milyen esetekben szorul a szülő pszichológiai segítségre. Két külön részben kerül szóba a testvérféltékenység témája és a szexuális nevelés kérdése, amelyek szintén megkerülhetetlen témák.

Ebből a vázlatos áttekintésből illetve a könyvből két gondolatot szeretnék kiemelni, amelyekről már volt szó és még lesz is, de nem lehet eleget ismételni.

Az egyik a megértés, ill megértettség fontossága. Leegyszerűsítve ez pont az ellenkezője annak, amit olyan sokszor hallani, hogy „ne hisztizz”, „ne bőgj”… A gyerekek nagyjából csak érzelmekből állnak; vágyak, akaratok, örömök és bánatok. Ginott így írja: „A gyerekek érzésit mindig komolyan kell venni, akkor is, ha a helyzet maga nem túlságosan komoly.” A megértettség és elfogadottság gyógyít, megnyugtat, összeköt azzal, aki megért és összeköt önmagammal, hogy jogom van így érezni. A megértettség a létezésem és az önbecsülésem alapja is. Hogyan lehet megértő a szülő: odafordulással, leguggolással, bólogatással, hümmögéssel, az érzelem megnevezésével, pl látom szomorú/dühös vagy… A szerző szavaival: „Sokkal fontosabb a gyereknek, hogy tudja mit érez, mint, mint hogy tudja, miért érzi azt.” (Kiemelés a szerzőtől.)

A másik témakör a testvérféltékenység, amit Ginott szerint célravezetőbb volna úgy fogalmazni inkább, hogy testvér-rivalizáció, mert voltaképp erről van szó. A testvérek az anya/apa szeretetéért, figyelméért versengenek. Ennek a résznek az egyik legfontosabb megállapítása, hogy minden esetben VAN féltékenység, ez nem elkerülhető, de csökkenthető. A fejezet több praktikát is megfogalmaz, amelyek közül a legfontosabb a negatív érzelmek és gondolatok kimondásának, kimutathatóságának a lehetősége. Kimondhatja, hogy utálja a testvérét, és hogy jobb lenne, ha visszamenne oda ahonnan jött! Az ilyet sokszor nagyon rossz hallani, ezért elcsitítjuk a gyereket, amivel ártunk neki, mert érzelmei elfojtására kényszerül, amitől frusztrálttá, magányossá és/vagy beteggé válhat.

A gyermekeknek eltérő szükségleteik vannak a felnőttekhez képest. Ezek meglátásához, megértéséhez, az adekvát (segítő) reakciók elsajátításához nyújt nagy segítséget ez a könyv.


Tovább

Gyermeknevelési könyvek labirintusában

gyerekségKönyvismertetőneveléspraktikák
Bár oldalt olvashatjátok az általam ajánlott könyveket, van, amelyikről már írtam is, ám most összegyűjtöttem egy hosszú listát gyerekneveléssel foglalkozó könyvekről. Én sem ismerem mindegyiket, de ahogy időm engedi, szeretném áttanulmányozni az összeset. Van köztük egészen új és nemrég megjelent, amelyeket könnyebb beszerezni, és van, amelyik régebbi kiadású és talán kutatni kell utána, és könyvtárból lehet beszerezni. Olyan irodalmakat szerettem volna összegyűjteni, amelyik általában a gyerekneveléssel foglalkozik, nem valamelyik életszakasszal, és nem valamilyen jellegzetes viselkedéssel, vagy tünettel. A fejlődéslélektani szempontú irodalmakat is kihagytam, arra talán összeállítok majd egy másik listát.
UPDATE! A már többször frissített könyves listát, most 2018 januárjában újra átnéztem és aktualizáltam az új könyvekkel, amelyekből igen sok van, csak győzzük elolvasni őket!

Itt a jelenleg toplistás első húsz könyvet sorolom fel, a részletes listát itt megnézhetitek és letölthetitek...
Ha ismertek olyat, amelyik ebben nem szerepel, írjátok meg nekem!
Kellemes böngészést kívánok! 
  1. Adele Faber - Elaine Mazlish: Beszélj úgy, hogy érdekelje, hallgasd úgy, hogy elmesélje - Gyakorlati tanácsok a sikeres szülő-gyerek kapcsolathoz  
  2. Angelika Bartram - Jan-Uwe Rogge: Beszélj úgy a gyerekkel, hogy meghallgasson és hallgasd őt úgy, hogy beavasson 
  3. Barbara C. Unell - Jerry Wyckoff: Fegyelmezés szeretettel - Így kezeld a nyafogást, a hisztit, az evés körüli cirkuszt, a képernyőfüggőséget- és még sok mást!  
  4. Deákné B. Katalin: Anya, taníts engem! - Fejlesztési lehetőségek születéstől iskolakezdésig 
  5. Gary Chapman: Az 5 szeretetnyelv: Kamaszokra hangolva - Szeresd feltétel nélkül! 
  6. Jan-Uwe Rogge: Nevelési kérdezz-felelek - 111 kérdés és válasz 
  7. Jane Nelsen: Pozitív fegyelmezés  
  8. Jessica Joelle Alexander - Iben Dissing Sandahl: Gyereknevelés dán módra - Hogyan nevelnek a világ legboldogabb emberei talpraesett és életrevaló gyerekeket? 
  9. Kádár Annamária - Kerekes Valéria: Mesepszichológia a gyakorlatban - Az önbecsülés és a küzdőképesség megalapozása gyermekkorban 
  10. Kádár Annamária: Lilla és Tündérbogyó - 30 érzelmi intelligencia fejlesztő mese 
  11. Kádár Annamária: Mesepszichológia - Az érzelmi intelligencia fejlesztése gyermekkorban 
  12. Kevin Leman: Péntekre boldog család  
  13. Kim John Payne: Egyszerűbb gyermekkor - Hogyan neveljünk nyugodtabb, boldogabb, magabiztosabb gyerekeket? 
  14. Melinda Blau - Tracy Hogg: A suttogó titkai I. - A csecsemő gondozása és nevelése 
  15. Ranschburg Jenő : Szülők könyve - A fogantatástól az iskolakezdésig 
  16. Ross Campbell - Gary Chapman: Az 5 szeretetnyelv: Gyerekekre hangolva - Szeresd úgy, hogy érezze!  
  17. Tim Seldin: Hogyan nevelj boldog gyereket - A Montessori-módszer  
  18. Vekerdy Tamás: A szülő kérdez, a pszichológus válaszol 2. 
  19. Vekerdy Tamás: Belső szabadság - Elég jó szülő - elég jó gyerek 
  20. Vekerdy Tamás: Kisgyerekek - óvodások 
  21. Vida Ágnes: Babapszichológia - Lélek, viselkedés, fejlődés kétéves korig

    A lista innen letölthető.

    Ti melyikből tájékozódtatok? Ismeritek valamelyiket? Volt amelyik megtetszett és volt amelyiket félretettétek? Olvastatok olyan könyvet, amelyik hasznos volt, de hiányzik a listából? Milyen ajánlások, vagy szempontok alapján választotok segítő könyveket?
    A hozzászólásokban megoszthatjátok a gondolataitokat!

    Bruno Bettelheim, - akinek az Elég jó szülő című könyvéről itt írtam - úgy találta, hogy a szülők általában addig keresgetik a szakirodalmakat, amíg olyat, vagy ahhoz hasonlót nem olvasnak, amit ők maguk is gondolnak, mert a nagyon eltérő álláspont frusztrációt kelt, önvédelemre kényszerít.

    Ti mit gondoltok erről?


    Tovább

    Régen frissült a Szalon, hová lett a gazdasszony?

    fejlődéskommunikációnevelés
    - Nagy a csend a Szelíd Szülő Szalon háza táján. Mi történik ebben a csendben?
    - Szívesen mondanám, hogy megújulás, és nem is hazudnék vele hosszútávon, hisz vannak terveim, de jelenleg leginkább pihen a Szalon, új jövőről álmodik.

    - Mi történt? Miért ez a pihenő?
    - Mikor a Szalont és egyúttal a Szemináriumot elkezdtem, akkor a lányom mellett ez volt az egyetlen elfoglaltságom, ez volt a munkám. Ám tavasztól elkezdtem részidőben dolgozni, nyártól pedig teljes állásban és ez teljesen átrendezte az életem. Új ritmusokat, új szokásokat kellett kialakítani, és ebbe momentán nem fért bele se a Szalon, se a Szeminárium.

    - Lehet, hogy abbahagyod, vagy végleg bezárod a Szalont?
    - Dehogy. A Szalon nem-titkoltan keresi még magát. Ez összefügg azzal, hogy én elsősorban anyaként és másodsorban szakemberként vágtam ebbe bele, nemhiába kaptam a kritikát, hogy legyek határozottabb. Most teljes mellszélességgel szakemberként, pszichológusként dolgozom, elsősorban gyermekekkel, fiatalokkal és szüleikkel, és napról napra alakulnak, érlelődnek bennem új tapasztalatok.

    - Miben más ez a munka, mint, amit a Szalonban vagy a Szemináriumban végeztél?
    - Ez jó kérdés. Az a tudás és szemlélet, amit a Szemináriumban átadni szeretnék, (vagy szerettem volna), az itt is szükséges: a figyelem, az együttműködés, a fegyelmezés vagy büntetés olyan témák, amelyek akarva, akaratlan előkerülnek a gyermeknevelés kapcsán. Ám, míg a Szalon inkább megelőzni szerette volna a gondokat és egy gyermekbarát szemléletet képviselni, egy alapvetően rendezett családi elrendezésből kiindulva, – ha úgy tetszik – az „egészséges” családokhoz kívánt szólni, addig a gyermekpszichiátriai rendelőt olyan családok keresik fel, akiknek már van valamilyen panaszuk, gondjuk, nehézségük. Egészen más így a két hangsúly, mások a kérdések. Ez egyáltalán nem össze egyeztethetetlen, sőt, csak nekem kellett és talán kell még idő, amíg megtanulok két csónakban is evezni. Vagy egy csónakban, de két evezővel.

    - Milyen terved van az újévre a Szelíd Szülő Szalonnal kapcsolatban?
    - Elsőként szeretném valamennyire átrendezni az enteriőrt, frissíteni a tartalmakat. Szeretnék bizonyos témákban rendszeresen írni. Ez a rendszeresség komoly fejlődési terület nekem. Amúgy is, így meg,hogy voltaképp nem szeretnék eladni semmit, igazán nagy kihívás. Nagyon örülnék, ha találnék egy partnert, akinek volna kedve együtt-gondolkodni velem a Szalon jövőjéről, akivel kölcsönösen inspirálhatnánk egymást. Lehet, hogy erről fogok még írni külön is.

    - Mi jut eszedbe, amikor a Szalonra gondolsz?
    - A lehetőség. Lehetőség egy csomó klassz és fontos dologra, mint például az ismeretterjesztés, a pszichológiai kultúra fejlesztése, az érzelmi intelligencia fogalmának a népszerűsítése... vagy a közösségépítés olyan klassz anyákból, akiknek nem mindegy milyen otthon a hangulat, és hogyan beszélnek a gyerekekkel. Meg bánkódni is szoktam, amikor a Szalonra gondolok, hogy milyen ritkásan kommunikálok az olvasóimmal. Momentán ennyi telik. Érlelődés időszak van.

    - Boldog újévet! Kívánom, hogy teljesüljenek az elképzeléseid!
    - Köszönöm. Én is kívánok figyelmes, értelmes és derűs újévet mindenkinek!

    KM
    Tovább

    Szülő-sulik, avagy a szülőket segítő tanfolyamok szemléje

    Beszélj úgyEMKfejlődésGordonkommunikációnevelésönismeretpozitív-fegyelmezésSzeminárium

    „A szülőket vádolják, de nem képzik” – írja Thomas Gordon szülői eredményességről szóló könyve előszavában. Miközben a Szemináriumra készülök, körbenéztem a „piacon”, kik, milyen jellegű tanfolyamot, képzést kínálnak a több tudásra és/vagy nagyobb tudatosságra vágyó szülőknek. A teljesség igénye nélkül,  vállalkozást fogok bemutatni, akik hasonló szellemiségű család - és gyermekbarát „tananyagot” kínálnak, valamelyest eltérő hangsúlyokkal. Mind rendelkezik - többnyire amerikai - háttérszervezettel, vagy központtal, ahol a tananyagokat összeállítják és a tulajdon- és fordításjogokat árulják szerte a világon.

    S ha már Gordonnal kezdtem, legyen az ő módszere az első. Az amerikai pszichológusról elnevezett Gordon-módszer központi fogalmai az értő figyelem és a vereségmentes konfliktusmegoldás, amelyek segítségével nem csak a szülői hatékonyság, hanem a tanári - és vezetői eredményesség is növelhető – így ők mind e három célcsoportnak hirdetnek tréningeket. Magyarországon a GORDON & T.A. Oktatásszervező és Tanácsadó Kft. a módszer hivatalos képviselője. A „Már százszor megmondtam” szülőknek szóló tréningprogram neve F. Várkonyi Zsuzsa, a Gordon könyvek magyar fordítójának azonos című könyvére utal. A tréning 5 + 3 alkalmas, alkalmanként 4 óra, és összesen 104 ezer Forintba kerül.

    Gondon Módszert ismerteti meg a szülőkkel a Magyar Gordon Iskola Egyesület is, "Gordon tréning szülőknek, nevelőknek" címen. Az ő tanfolyamuk hat alkalomból áll, alkalmanként négy óra és 35 ezer forintba kerül. 

    Egy szintén amerikai, de női szerzővel folytatom, aki csaknem 20 szakkönyvet írt már a Pozitív Fegyelmezés (Positive Discipline) témakörében. Ő Jane Nelsen, pedagógus, a gyerekek fejlődésének és a családi kapcsolatoknak a szakértője, hét gyermek édesanyja. 2013-ban a reneszánsz kiadó gondozásában jelent meg magyarul a Pozitív Fegyelmezés című könyve. A Pozitív Nevelés Alapítvány magyarországi képviselete szervezi a könyvvel azonos című Pozitív Fegyelmezés tanfolyamot, amelyet nevelési problémák és fegyelmezéssel kapcsolatos információhiány esetén ajánlanak az érdeklődőknek többek közt. A tanfolyam négyszer négy órás, és 25 ezer forintba kerül. 

    Az EMK eredetileg erőszakmentes kommunikációt jelent (Non-Violent Communication), aztán pontosították magyarul együttműködővé, hogy a nem túl szerencsés fosztóképzős szerkezetet elkerüljék. Szellemi atyja Marsall Rosenberg, akinek Szavak ablakok vagy falak című könyve magyarul is kapható. A EMK Központ (SEAL-Hungary Alapítvány) által kínált "Együttműködés az iskolában" tréning három modulból áll, ezek egyike szól a szülőknek és nevelőknek. Főbb témakörök az empátia, düh, őszinteség, félelem, megkönnyebbülés és hála. A modul 30+10 órás és 43 ezer forintba kerül.

    A Beszélj úgy tréning Elaine Mazlish és Adele Faber Beszélj úgy, hogy érdekelje, hallgasd úgy, hogy elmesélje című könyvére épül, melyről korábban olvashattál már itt a Szalonban. A szerzők eredetileg Haim Ginott nevelési tanácsait dolgozták fel és adják tovább tréningjeiken. Fontos fogalmaik az érzelmek elfogadása, a gyermekek bevonása az őt érintő kérdésekbe és a tetteik következményeivel való szembesítés a hagyományos büntetésekkel szemben. A jogdíjak itthoni tulajdonosa az Értsünk Szót Kft szervezi és tartja az alkalmanként két és fél órás szülői tréningeket, melyek 8 alkalomból állnak és 36 ezer Ft-ba kerülnek.

    Egy újabb amerikai szülősegítő program, amelyet itt röviden bemutatok az Egyszerű Nevelés (Simplicity Parenting), melynek módszertani kidolgozója Kim John Payne tréner és tanácsadó. Ők arra fókuszálnak, hogy a család tagjai tudatosabban figyeljenek egymásra, adjanak több időt a kapcsolatok ápolására, a családi rendszer kialakítására. Az általuk kínált szülőcsoportok hét alkalommal kerülnek megszervezésre; az ára nincs feltüntetve.

    Az utolsó bemutatott program új ebben a felsorolásban. Patty Wipfler által alapított Hand in Hand Parenting szervezet alakította ki a Kapcsolódó Nevelés módszertanát. Ez a megközelítésmód a gyermekek alapvető érzelmi szükségleteire, a romboló, káros hatások megszüntetésére és a nevelést segítő támogató, bizalmi közeg megteremtésére helyezi a hangsúlyt. A magyarországi csapat a Szelíd Szavakkal Alapítvány három tanfolyamot is kínál. A Játékos Nevelés Tanfolyam a játék és játékosság gyereknevelésben való felhasználását segíti és tanítja. A Hiszti Tréning a 2-3 éves kori hisztik megelőzését, kezelését, és saját egyensúlyunk megőrzését vagy visszaszerzését segíti három ülésben. A Kapcsolódó Nevelés Alapjai tanfolyam hat alkalomból áll, egyenként két és fél óra időtartamban. A program célja többek közt a gyermek viselkedésének megértése és a hat módszer elsajátítása. Árakat nem találtam.


    A Szelíd Szülő Szeminárium kakukktojás ebben az áttekintésben, mert nem rendelkezik amerikai – se másmilyen – anyaintézménnyel. A módszertant én állítottam össze pszichológiai tudásom, szakirodalmi ismereteim és anyai tapasztalataim alapján. A Szeminárium célkitűzése, hogy jó legyen gyereknek lenni és könnyebb legyen szülőnek lenni; ehhez kínálok olyan kommunikációs eszköztárat, amelyben mindenki találhat olyat, amelyet be tud építeni a hétköznapokba. Gordonnal és Ginottal együtt hiszem, hogy az a gyermek, akinek az igényei és érzelmei tiszteletben van tartva, az tekintettel lesz a szülei és környezete szükségleteire is.
    Ha érdeklődsz a Szeminárium iránt, írj e-mailt: kabaipiroska@szelidszulo.hu
    Remélem találkozunk! 

    Tovább

    A bűvös nem

    kommunikációneveléspéldamutatáspozitív-fegyelmezésSzeminárium


    Nem, nem, ne, csináld, nem szabad, nem mehetsz, nem jöhet, ne nyúlj hozzá…, és a szegény gyerek a végén egy tárgynak érezheti magát a vitrinben. Stop a sok nem-nek!
    Aztán jönnek a vért-izzadt pedagógusok, hogy a gyerekek fegyelmezetlenek, neveletlenek, agresszívek, tiszteletlenek és nem ismerik azt a szót, hogy nem. A szülő nézhet bambán, hogy akkor most mi van, kinek higgyen?!

    Nyilvánvalóan szükség van határozott és következetes tiltásokra, amikor a nem szükséges és fontos. Ilyenek azok a veszélyes helyzetek, amelyben a gyerek, vagy a felnőtt megsérülhet, baja eshet. Ilyen, amikor fizikailag bántani akarja a gyerek a gyerektársát és vagy a szüleit. A düh, harag, méreg nagyon fontos érzelmek, de ezeket meg kell tanulni úgy kifejezni, hogy nem bántunk senkit, csak jelezzük, szimbolizáljuk, eljátsszuk, vagy megfogalmazzuk. Ezt először a szülőnek kell megtanulnia, hogy aztán ezt megtaníthassa, átadhassa a gyerekének.

    A vezérelv az az, hogy kimondani lehet, megcselekedni nem lehet. Ekkor jogos és fontos a nem.

    Ezen felül a családokban igen eltérő lehet, hogy mi tartozik a kemény korlátok alá és melyek a lágyabb tiltások. Mindenesetre jó, ha a vörös zónában relatíve kevés szabály van és azok mindig és mindenkor tilosak.

    Azonban egy átlagos napon, ha a gyerek éppen semmi ön- vagy közveszélyeset nem csinál, akkor is repkednek a nemek; ne mászkáljon papucs nélkül, ne kekszet reggelizzen, ne pacsálja ki a kakaót, ne kiskabátot vegyen télen, ne mondogassa, hogy a többiek dolgozata milyen lett, ne tapicskoljon bele az összes létező pocsolyába, ne ficánkoljon a széken az étkezőasztalnál, ne beszéljen annyit, ne lógjon egész este a fészbúkon, ne hagyja a leckéit éjszakára…
    Ez igen kimerítő.
    A végén nem is anyák leszünk, hanem rendfelügyelők.

    Az engedékenység nem azt jelenti, hogy valami légüres térben lebeg a gyerek és azt csinál amit akar, sőt ő ugráltatja a szüleit, hanem azt, hogy megengedjük a gyereknek, hogy gyerek legyen, például, hogy elég sokat mozogjon, mert nekik az nagyon fontos. A legtöbb óvódás azért kergül meg délutánra, mert nincs elég helye, tere annyit  mozogni, szaladni, ugrálni, mint amennyit szeretne. Ha nem is könnyű, de lehet, sőt fontos tolerálni, hogy gyerek, hogy lassúbb, ügyetlenebb, olykor egyszerűbb dolgokat sem ért. Vagy épp valami betegség miatt van szükség nagyobb türelemre. A nagyobbaknál is lehet és célszerű tolerálni, hogy igénye lesz privát szférára, személyes térre, hogy az ő tárgyai, ruhái, a fizikai megjelenése, a zenei ízlése az ő dolga már, épp ezekkel fejezi, hogy érik, keresi önmagát.

    Mégis, akár így, akár úgy van egy csomó szabály, aktuális visszautasítás, vagy permanens korlát, amelyek nem a veszélytől óvnak, hanem például keretezik az együttélésünket. Ekkor hasznosak azok a trükkök, hogy hogyan mondjunk nemet nem nélkül.

    Tények és érvek; hagyd ki a nemet a mondatból:
    Ildi       Átmehetek Noémihez játszani?
    Anya    Tíz perc múlva kész a vacsora.

    Móni    Anya, elvinnél az edzésre, olyan hideg van kint?
    Anya    Szívesen elvinnélek, de ötre jön a szerelő és most ¾  öt van.

    Értő figyelem / Fogadd el az érzéseit:
    Peti      Maradjunk még! Még csak most jöttünk! Még nem is homokoztam! Naa, apaaa! Én nem megyek!
    Apa     Szeretnél még maradni, olyan gyorsan eltelt az idő itt a játszótéren, hogy még nem is tudtál homokozni sem. Rossz érzés, ha valamit abba kell hagyni, amit szívesen csinálunk. Jó lenne maradni még, de mennünk kell, anya vár minket otthon.

    Fogalmazz pozitívan; adj magadnak gondolkodási időt: 
    Kati     Anya, ehetek egy kekszet?
    Anya    Ebéd után ehetsz, persze.

    Márk   Apa, elmehetek nyáron a fiúkkal a Tátrába túrázni?
    Apa     Ezen elgondolkodom, térjünk erre vissza pár nap múlva.

    Miért fontos, vagy szükséges ez?

    A nem rövid és egyértelmű, ez igaz, de egyúttal sokadszorra nagyon unalmas, és még annál is negatívabb. Célunk, hogy kölcsönösen jól, örömtelien érezzük magunkat egymás társaságában, ahol jó-esetben a kecske is jóllakik és a káposzta is megmarad. Ha odafigyelünk, és kipróbáljuk, használjuk ezeket a trükköket, azzal kifejezzük a tiszteletünket a gyerek felé, hogy figyelembe és komolyan vesszük a vágyát, kérését, és arra akkor is pozitív jellegű választ adunk, ha konkrétan nem tudjuk az óhaját teljesíteni, vagy nem azonnal tudjuk. Ennek a pozitív légkörnek nem csak az a haszna, hogy a gyermekünk nyugodtabb és együttműködőbb lesz, hanem, hogy esetleg a saját életünkbe is átszivárog némi pozitív szemlélet. Ha például a munkahelyünkön nem lettünk kész egy feladattal, ez azt is jelenti, hogy egy csomó más feladatot viszont elvégeztünk. Némi energia ráfordítással minden negatív jellegű kijelentésünket átfordíthatunk pozitívba és ez aztán visszahat ránk, és visszahat a gyermekeinkre is.
    Tovább

    Ajándék és jutalmazás

    ajándéknevelésszeretetünnep


    Még karácsony előtt hallottam egy párbeszédet, mikor a zsúfolt hatos villamoson utaztam. A gyerek – nagy-óvodás lehetett – izgett mozgott az ülésen, feltérdelt, leült, a lábával kalimpált. A nagymamájával utazott, aki, gondolom, alapból feszült lehetett akár a fülledt jármű, a kora-esti óra, vagy a karácsonyi készülődés miatt. Fojtott hangon, fegyelmezte hasztalan a fiúcskát, majd hangosan felcsattant, hogy ne is remélje, hogy a várva várt biciklije ott lesz a karácsonyfa alatt, ha így viselkedik, mire a kölyök megszeppent és fagyottan ült tovább. Nagyon együtt éreztem vele, de sajnáltam ezt a frusztrált nagymamát is, hogy ehhez a hatásos és nagyon veszélyes eszközhöz nyúlt, gondolom, mert jobb nem jutott az eszébe.

    Miért volt annyira vérfagyasztó, fájdalmas, igazságtalan, és szó szerint ünneprontó a nagymama kijelentése? Mit jelent az ajándék? Mit jelent az ajándékozás?

    Az ajándék az egész embernek szól, a kapcsolatunkról szól, azt üzeni, hogy szeretem őt, úgy ahogy van. Az ajándékozás ráhangolódás, készülődés, adás. Az ajándékot nem kell kiérdemelni, mert az jár. Jár mert létezem, jár, mert szeretve vagyok. Ha kap a gyerek egy igazi biciklit, amelyik már nem pótkerekes, pláne nem háromkerekű, de esetleg még sebességváltós is – és ezért különösebben nem tesz semmit – ez ajándék.

    És mit jelent a jutalmazás? A gyerek akkor is kap valamit… Igen. Az elismerésüket fejezzük ki, mert valamit megtett, amivel örömet okozott és ezt az örömünket, elégedettségünket jelenítjük meg neki egy jutalommal. A jutalom az, amiért valamit tenni kell, amit feltehetőleg nem könnyű megtenni, mert például önuralom, vagy önkontroll kell hozzá. Például amikor szabályozni tanulja a gyerek az ürítéseit és kap egy rajzolt virágot, vagy matricát, vagy egy darab édességet, ha a bilibe sikerül a produkció. Ez jutalmazás. Van valami célja, valamit tanítani szeretne, de ha olyanért adok jutalmat, amit magától, enélkül is megtenne, azzal kiirtom ezt a belső motivációt. Vagyis akár árthatok is vele.

    A jutalom az, ami feltételhez kötött, az ajándék az, ami feltétel nélküli. Az ajándék a szeretet és elfogadás kifejezésének az eszköze, a jutalom a megerősítés, a viselkedésmódosítás eszköze.

    Az édesanya mosolya pedig kicsit mindkettő. Szeretet és jutalom, gyógyulás és megkönnyebbülés.  


    Meghitt, boldog karácsonyt kívánok minden kedves olvasómnak!
    Tovább

    Beszélj úgy, hogy érdekelje, hallgasd úgy, hogy elmesélje!

    Beszélj úgykommunikációKönyvismertetőneveléstisztelet




    Adele Faber és Elaine Mazlish - 
    Beszélj úgy, hogy érdekelje, 
    hallgasd úgy, hogy elmesélje! - 
    Gyakorlati tanácsok a sikeres 
    szülő-gyerek kapcsolathoz
    Reneszánsz Könyvkiadó, 
    Budapest, 2006
    A könyvet a gyermeknevelés, család, pszichológia polcokon találjuk meg, tekinthetjük gyakorlati kézikönyvnek és olvasmányos tankönyvnek is.

    Szerkezetét tekintve viszonylag könnyen áttekinthető: bevezető után hat hasonló felépítésű fejezet következik, melyek egy-egy a gyermeknevelésben általánosan fontos területet fednek le: Érzések feldolgozása, Együttműködés, Büntetési alternatívák, Az önállóság támogatása, Dicséret, és A skatulyázás elkerülése. Ezek a fejezetek két részből állnak, az elsőben a téma és a készségek ismertetése és gyakorlása áll sok példával és rajzos illusztrációval. A második részben „vélemények, kérdések, szülői történetek” kapnak helyt, melyek kiemelnek és megvilágítanak egyes részleteket, személyes példákkal, amolyan sikertörténetekkel közelebb hozzák az olvasóhoz az egyes készségeket. A könyv utolsó pár fejezete – utószóként szerkesztve – az 1980-as első amerikai megjelenésez képest eltelt húsz év alatt felgyűlt sok-sok olvasói levél, példa, személyes történet válogatott és kommentált bemutatása. Olyan, mint egy az amerikai jóbarát; kicsit kövér, de jókat mond.

    Nekem az első emlékem a könyvről, hogy miután a könyvtárból kikölcsönöztem, és épp csak beleolvastam, mennyire szórakoztató volt a példákat olvasni, főleg az idézett szülői példákat, hogy a levélíró apák és anyák milyen leleményesek és az eredmények milyen egyszerűen meggyőzőek. Emlékszem, mikor este a kisbabámat letettem aludni, alig vártam, hogy újra a kezembe vehessem, annyira felszabadító érzés volt, hogy ilyen nagy lehetőség, erő és jelentőség van látszólag apró momentumokban, például, hogy hogyan, konkrétan milyen szavakkal, vagy milyen szerkezetben adom át a közlendőmet, hogy mennyi teret kaphat a kreativitás, és a humor és hogy milyen megható, hogy az így kifejezett tisztelet, empátia és türelem és ráadásul milyen hatásos, hogy a gyermekek együttműködőek, békések, megértettek legyenek.


    Adele és Elaine; 
    forrás: fabermazlish.com
    A könyv szerzői drámapedagógusok, ők – saját bevallásuk szerint - Haim Ginott elméleteit tették új keretbe és építettek köré módszertant, szülőcsoportokat, majd workshopokat. A könyv nagyrésze képregényszerű ábrákból áll, ezekkel próbálják segíteni az azonosulást  és így a megértést, elsajátítást. A szemléltető rajzok bemutatják a kerülendő és a követendő példákat az egyes témakörökön belül, minden egyes eszköznél.
    Ez a didaktikusság egyszerre előnye és hátránya a könyvnek. A jó és rossz példák egymás mellé állítása segíti az elkülönítést és megértést, de a feldolgozást némileg nehezíti, hogy az egyes eszközök, „készségek” a konkrét témakörök alá vannak rendelve, amitől elaprózódnak; soknak tűnik ez a 35 eszköz, holott kb öt igazán fontos alapelv köré épül csaknem mind. Az egész könyv alapszellemisége a kölcsönös tiszteletre és bizalomra épül: ez az a légkör, melyben ezek a kommunikációs készségek működni tudnak, melyekben a gyermek önmagától lesz engedelmes, nem félelmében.

    Melyek ezek az alapelvek?

    - Figyelj rá, figyelj az érzésekre!
    Fordulj felé teljes figyelmeddel, ha beszél, mesél, jelzed, hogy figyelsz, hümmögj, bólogass, csodálkozz rá, óh, nahát, tényleg… ezeket mondhatod. Azonosítsd a felbukkanó érzelmeket, az övét és a tieidet is. Pl. látom dühös vagy, vagy úgy érzem egyre idegesebb leszek. Vágyait teljesítsd képzeletben. (Jó lenne, ha nem kellene ma oviba menni, de péntek van, ovis nap.)

    - Tekintsd partnernek a gyermeked!
    Adj neki esélyt, időt hogy a saját megoldásait találja meg, ő oldja meg az a feladatot, amibe belefogott. Engedd, hogy választhasson, dönthessen két általad felkínált lehetőség közül. Vond be az őt érintő kérdések megvitatásába, különösen a problémamegoldásba! Gyűjtsétek közösen a megoldás ötleteket, szűrés és értékelés nélkül majd válasszátok ki, amit meg tudtok valósítani! Hagyd, segítsd, hogy helyrehozza, ha elszúrt (kiöntött, vagy eltört stb) valamit. Támogasd a gyermeked önállóságát.

    - Legyél tárgyilagos!
    Tényszerűen, konkrétan fogalmazd meg, azt is ha valami nem tetszik, és azt is ha valami a kedvedre van. (pl. Egy csomó építőkockát látok a földön a hálószobában. Vagy Elmosogatott poharakat látok a konyhában.) Határozottan és egyszerűen fogalmazd meg a rosszallásod és az elvárásaid.

    - Beszélj minél kevesebbet!
    Várd ki, míg magától mesél, ha találkoztok, „csak” örülj neki. Üzenhetsz neki írásban vagy rajzzal is. Hagyd kibontakozni az ő ötleteit, elméleteit, elképzeléseit. Cselekedj inkább (pl. fenyegetőzés helyett.) Egyetlen szóval utalj rá, ha gyermeked ismételten elfelejtett valamit. Egyetlen szóval fejezd ki a dicséretreméltó viselkedést.

    A Szerzők saját megfogalmazása szerint ezek a kommunikációs készségek segítenek együtt élni úgy, hogy közben jól érezzük magunkat, segítünk szeretteinknek, hogy ők is jól érezzék magukat. Segítenek szemrehányás és vádaskodás nélkül élni. Segítenek érzékenyebbnek lenni a másik érzései iránt. Segít abban, h úgy fejezzük ki a dühünket, h közben nagyobb kárt nem okozunk.
    Ha így kommunikálunk, akkor ezzel tiszteletben tarjuk a gyermekeink szükségleteit, és saját igényeinket is és lehetővé tesszük a gyerekeinknek, hogy érző és felelősségteljes emberek legyenek.
    Vagyis egy harmonikus, érzelmileg érett, problémákat és feszültségeket felnőtt módon kezelni tudó – sokunknak igen vonzó és vágyott – család képe jelenhet meg előttünk.

    Jobb szülő lehetek, ha elolvasom?!

    Persze! :) Tájékozódni sosem árt; a jó pap is holtig tanul! Ha csak elgondolkodtat az is jó, ha csak egy-két készség megmarad benned és kipróbálod, már nyerhetsz, fejlődhetsz. Aki pedig kedvet kapott, hogy elolvassa, feldogozza az egész könyvet, annak türelem, nem megy minden elsőre, sőt a könyv szerzőpárosának is - saját állításuk szerint - több mint tíz év volt az összes készség elsajátítása; én magam is közel három éve gyakorlom a módszert.
    Van olyan készség, amelyik könnyebben jön a szánkra, van, amelyik szinte sose jut eszünkbe, amikor éppen kéne, van amelyik a négyévesnél működik jobban, van, amelyik a tizenkét évessel. Ráadásul a gyermeknevelés egyben önismereti út is, mi szülő honnan jöttünk, mit hoztunk magunkkal, nekünk mit mondtak a szüleink anno, mi hogyan birkózunk meg saját indulatainkkal és vágyainkkal… Nem megy egyik napról a másikra, de sosem késő elkezdeni. 
    Hajrá! 


    Tovább

    A példamutatásról

    bizalomneveléspéldamutatásszeretettisztelet

    A gyermekem apjának megvettem az augusztusi Interpress Magazint. Ebben Szendi Gábor tollából egy témánkba-vágó terjedelmes cikk olvasható „Boldogtalan szülők” címmel.
    A neves szakember igen részletesen bemutatja, hogy a szinte mindenhatónak gondolt neveléssel, vagyis szülői hatásokkal szemben főleg a veleszületett adottságok, a testvérsorban betöltött helyünk és a családon kívüli hatások határozzák meg a személyiségünket és képességeinket. Például a fő személyiségjegyeinket – extraverzió, együttműködés, lelkiismeretesség, érzelmi stabilitás, intellektuális nyitottság – csaknem fele arányban a genetikai adottságok határozzák meg és csak hat százalékban számítanak a családi hatások. A cikk nemzetközi kutatási eredményekre hivatkozva kitér a nevelés intelligenciára való – létező, majd elenyésző – hatására, a testvérsorrend fontos szerepére például a vallási és politikai attitűdök, valamint a homoszexualitás terén; bemutatja, hogy az erkölcsi és szexuális „nevelés” hatása is eltörpül a családi berendezkedés – együtt, vagy különélő szülők – hatása mellett.

    Akkor hátradőlhetünk? – kérdezi a szerző. Mi tehát a nevelés?

    Szendi Gábor így zárja sorait: „…ne úgy képzeljük a gyermeknevelést, mint az anyag formázását, hanem inkább úgy mint egy fát nevelő kertész munkáját, aki azon szorgoskodik, hogy megadjon mindent a növekvő fának, az pedig nőjön, amerre nőnie kell. A szülő hatása 5-10 %: hogyha ez alapvető értékek átadását jelenti, akkor meghatározó lesz a gyermek fejlődésében. A nevelés nem más, mint együttélés illetve modellnyújtás.” (Szendi Gábor)
    Tehát modellnyújtás, példamutatás. Ez az amivel leginkább hatni tudunk, útravalót adni abban az – ezek szerint – kevés, de annál fontosabb én-részben, amit a gyermekünk tőlünk visz magával. Abból, amit lát, hall, tapasztal, következtet.

    Mi, – anyák és apák, akik a gyermek elsődleges környezetét jelentjük, – vagyunk számára az „első univerzum” melynek szabályait megtanulja, ellesi, megfigyeli. Látja, ahogy viselkedünk vele és egymással és hallja, amit mondunk neki és egymásnak. Amikor a kettő, a cselekedetek és a mondások nem passzolnak, esetleg ellentmondanak, abból is tanul: bizonyos kifejezések, szavak nem mindig jelentik ugyanazt, bizonyos cselekedetek más reakciót váltanak ki, ha apa, vagy a szomszéd, vagy a tanár néni csinálja és ha ő, a gyerek csinálja. Cselekedeteinkből tanul szeretni, tisztelni, megbecsülni, segíteni, tőlünk tanulja a kölcsönösséget, a megbízhatóságot, a tisztességet.

    Haim Ginott ezt írja: „az udvariasságot minden körülmények között udvariasan kell tanítani.” Köszönni, megköszönni, elköszönni tipikus területe ennek. Sok elvárásoktól szorongó mama hamarabb kezdi noszogatni a gyermeket, hogy köszönjön, mintsem, hogy ő maga köszönne. Nemrég egy autó anyósüléséből láttam, ahogy egy fiatal apa és óvódáskorú fia mentek át a zebrán, és a kisfiú automatikusan felemelte a kezét felénk, autósok felé, hogy megköszönje, hogy megálltunk. A mozdulat a papa mozdulata volt, tőle látta és alkalmazta a kisfiú magától, bármilyen kényszerítés nélkül. Nagyon helyes jelenet volt.

    A példamutatás nem jelenti, hogy mi sosem hibázhatunk, nem jelenti, hogy tökéletesnek kell lennünk, vagy valamilyennek kellene lennünk, amilyenek nem vagyunk.

    Adele Faber és Elaine Mazlish szerzőpáros konkrét tanácsa így szól: „viselkedjünk úgy, ahogy szeretnénk, ha gyermekünk viselkedne. Mert ebből tanul a legtöbbet, mert így lehetünk hitelesek, mert így méltó szülőnek lenni, így lehet embernek maradni.




    Tovább

    Történelmi Első Bejegyzés - verziók

    kezdetekkommunikációneveléstanítás

    #1
    Szeretettel köszöntelek a most nyíló Szelíd Szülő Szalonban! 

    Láthatod, még nincs teljesen kész, 
    talán nem is lesz sose, de mindig tehetünk egy lépést felé, 
    lehetünk úton, hisz vándorok vagyunk amúgy is. 
    Egyelőre virtuális térben nyílik a Szalon, ide várom a kedves Olvasót, Téged, 
    közös gondolkodásra okulásra, rácsodálkozásra. 
    Témánk a kommunikáció és a gyerekek, mely útjelzők mögött gyakorlatilag ott a fél világ. 
    Az érzékenyebb fele, a diszkrétebb, csöndesebb, meditatívabb, lassúbb, töprengőbb fele. E táblák mögött egyszerre van jelen a csoda, és a konfliktus, a korlátaink és az önismeretünk, a múltunk és a jövőnk, a felismeréseink és a változtatni akarásunk, a kapcsolataink és azokban a unott-utált ismétlődések. Emberi helyzetek vannak itt, melyeket jól vagy rosszul éltünk meg; találkozások, sérelmek, örömök, elköteleződések, döntések, vállalások, gyermekek világrajövetele. 
    Új világok, új kapcsolódások, Új Minőség. 
    Új szavak, új mondatok, új figyelem. 
    Ez hát a küldetés és a hívó szó: legyél te is Szelíd Szülő és ne bántsd a gyermeked! 
    Hidd el, hogy nem szükséges, hogy a gyermeked féljen tőled, sőt! 
    Remélem visszajössz. 


    #2

    Megnyitom és útjára eresztem az első nyilvános honlapomat.

    A témákról címszavakban: anya, apa, bizalom, büntetés, család, dicséret, dac, engedelmesség, együttműködés,empátia, érzések, érzelmek elfogadása, én-üzenet, fantázia, felelősség, fegyelmezés, figyelem, gyermekek, gyógyító kommunikáció, hitelesség, hiszti, hatalmi harcok, indulatok, játszmák, kommunikáció, közléssorompók, konfliktusok, lépésváltás, megértő attitűd, nyertes-nyertes konfliktus-megoldások, odafordulás, öröm, partnerség, provokáció, ritmus, segítő mesék, szeminárium, szeretet, szülői stílusok, tisztelet, tárgyilagosság, te-üzenet, tanfolyam, tréning, úgybeszélsz, üvöltés, vágyak, verekedés, vereségmentes módszer, zsarnoki viselkedés
    Melyiket választod? 


    #3

    Hónapok, de lehet, hogy évek óta gondolkozom mi legyen az az első mondat amivel megszólítalak Titeket. Mi lesz az a pár mondat, amivel előbújok a rejtekemből és megnyilvánulok előttetek, mit mondok, miről beszélek, amiről azt gondolom, hogy érdekelheti az Olvasót és érdekel engem, mivel lehetek egyensúlyban a szubjektív és objektív köz, mivel lehetek segítő és semmiképpen nem ártó.

    Egy szülői kommunikációs tanfolyamot ajánlok Nektek, melynek a programját én állítottam össze külföldi - főleg amerikai - és hazai szakirodalmak alapján, megfűszerezve a saját anyai tapasztalataimmal. 
    E műveket, könyveket, melyeket feldolgoztam, ti is elolvashatjátok, itt sorolom fel őket a jobb oldalon, ezek könyvesboltokban, vagy könyvtárakban szabadon hozzáférhetőek. 
    A tanfolyami találkozások olyan fontos többletet adnak a csoport által, mely megsokszorozza erőnket, növeli a kitartásunkat, felbátorít a változtatásra. 
    A blog bejegyzéseim témaköre is a kommunikáció és a gyermeknevelés metszéspontján helyezkedik el, és közös gondolkodásra hív. 
    Visszajössz?


    Tovább