kötődés

A kötődő nevelés margójára

A barátnőm kifakadt, hogy ő igazán nem akart kötődő módon nevelni; még a kislánya születése előtt „tudta”, hogy a gyerek a gyerekszobában fog aludni, hogy nyolc hónapig fogja szoptatni, és hordozni sem szándékozta különösebben. Ehhez képest, a kiságy azonnal bekerült hálóba, hisz hogy lehetne magára hagyni; egy éves múlt, és miért ne kapna anyatejet, hisz van, az övé, kap, ha kér, és evidens, hogy kendőben viszi-hozza a barátnőm, amikor útra kelnek... A kötődő nevelés egy műszó, egy szükségszerű konstrukció, ami azt jelenti, hogy a gyerek igényeit figyelembe veszed és előrébb helyezed a sajátjaidnál, mert ez így természetes. A barátnőm az ösztöneit, a szívét követte, ahogy számtalan anya rajta kívül. Mindez nem áldozat, ha néha úgy is tűnik. A bizalom és biztonság örök-termő magvait kapja meg a gyermek, azt, hogy ő számít. Kiegyensúlyozottság, nyitottság, barátságosság, belülről fakadó engedelmesség lesz aztán a közös jutalmatok.

Ezzel szemben még mindig sok agresszióval körülvett gyereket látok, főleg az utcán, járókelőként, tömegközlekedve. Anyák és apák eltorzult arccal fröcsögnek válogatatlan káromkodással tarkított parancsokat, fenyegetéseket... A minap egy zokogó két év körüli fiúcskát ráncigált az anyja egyik kezével, a másikkal a fenekét ütötte és hangosan kiabálva kérdezte, „miért bőgsz?!”, „miért bőgsz?!” Ha ez az anya láthatná saját magát e jelenet alatt talán belátná, hogy többek közt épp őmiatta „bőg” a kisfia.

A gyerekek abból tanultak, amit látnak, átélnek. Egy testi fenyítéssel büntető/nevelő szülő verekedős, agresszív gyerekével beláttatni, hogy verekedni nem szép dolog, meddő próbálkozás bárki részéről.

Sok családban kifejezetten nehéz lehet gyereknek lenni. Ahol a felnőtt csak a termetével nagyobb, lelkileg gyerek maga is: irigy rá, rivalizál vele, fél tőle...

Szerintetek mit jelent felnőttnek lenni?


Kötődő nevelés? Igen!

Úttörő cikk ez a mostani, hiszen, bár érdeklődésünk középpontjában a már beszélni tudó gyerekek és szüleik állnak, a kisbaba időszak nem megkerülhető. 

Nemrég egy beszámoló kapcsán kezembe került egy családterápiás szakkönyv, amelyben felkeltette a figyelmem, hogy a szerző kiemelte, hogy milyen nehéz a családi mintákat megváltoztatni, milyen erősen orientál mindaz, ahogy a mi szüleink csinálták, ahogy minket neveltek. Elköteleződünk, vagy elhatárolódunk, vagy szelektálunk – ez tetszik, ez nem... Van, aki gondolkodás nélkül követi a mintát, vagy aki kritizálja magában, de nem tud, nem mer változtatni, van, aki megpróbálja és új módikat, új szemléletet, új viszonyulásokat próbál ki, vállalva a konfrontációkat akár. A szakkönyv szerzője, John Byng-Hall, angol családterapeuta szerint az igazi változtatás nagyon nehéz, különösen egy érzelmileg telített helyzetben, amikor a tudatosságot elfedi az indulat, és azt cselekedjük, mondjuk ami a vérünkben van, és „mintha az anyámat hallanám”... Nehéz út ez. Ám nem reménytelen.

Az utóbbi időben – évtizedekben – egyre többet tudunk a magzatok és kisbabák kompetenciáiról, és igényeiről, a szülés-születés minőségének fontosságáról, a babák érzelmi fejlődését legjobban elősegítő szülői viselkedésről. Mindez egyre inkább szembehelyezkedik az előző szülő-generációk szokásrendjével, azzal ahogy a kisbabák igényeire, jelzéseire mennyire voltak tekintettel. A kötődő nevelés spektrumának ellenkező pontja az elkülönítő nevelés.

A kötődő nevelés kifejezés egy szemléletet takar, amelyben a szülők hangsúlyozott(abb)an tekintetbe veszik a babáik igényeit, akár, főleg kezdetben a saját igényeiket fokozott(abb) háttérbe szorításával.
A cél, ami miatt ez megéri, hogy a kötődés biztonságban a babák kiegyensúlyozottabban fejlődnek, feltöltött bizalom tankokkal indulnak az útjukon. A fokozott figyelem légkörében a babák is figyelmes és érzékeny kisgyermekké cseperednek.

Hogyan lehetnék a lehető legjobb mamája a babámnak? Mit tehetnék, hogy a lehető legjobban érezze magát?

Ezekre adhat választ a kötődő nevelés.

Miből áll ez a szemlélet?

A várandósság és születés időszaka már lehet a felkészülés ideje, amikor elkötelezett szeretetkapcsolatban várják a szülők a kisbabát és lehetővé teszik, hogy a saját ritmusában, beavatkozások nélkül születhessen meg, és együtt maradhassunk miután kibújt.

A baba szophasson a saját igényei szerint és lehetőleg addig amíg ő maga elválasztja magát az anyamellről.

A baba legyen minél többet a mama közelében, érezhesse, láthassa őt, legyenek szoros fizikai, testi kapcsolatban. Használjunk hordozókat, kendőt, mei-tait, vagy csatos hordozót, a baba életkorának és a szülők preferenciának megfelelően.

A baba jelez a sírásával, kommunikál. Mindig reagáljunk rá, ha sír (gőgicsél, nyöszörög) a csecsemő. Mindig. Az induló tapasztalata lesz ez, hogy számíthat-e a szüleire, hogy ő számít-e, hogy hallható, látható-e, érthető-e...

Aludjunk minél közelebb a babához, egy ágyban, vagy egymás melletti ágyban, vagy legalább egy szobában. Az újszülött korábban még egy testben volt az édesanyjával. Nem várható el tőle, hogy biztonságban érezze magát egy külön szobában egyedül.


Mindezek a témák, javaslatok sok kérdést felvethetnek, sokfelé sok mindent olvashattok. Ha van kérdés, hozzászólás – írjatok.

Mindez nem kötelező. Van választási lehetőség, sőt a kötődést elősegítő nevelés összetevőit, elemeit, mélységét, határait összeválogathatod, saját határaid és igényeid alapján, szem előtt tartva a babád igényeit.

Lehet bátorságod választani, újat kipróbálni.

Ezek az irodalmak és közösségek segíthetnek, hogy tájékozódj:

Dr. Büky Andrea: Ölelj át; a kötődő nevelésről mindenkinek
Dr. William Sears: Éjszakai gondoskodás
Jan Lieloff: Az elveszett boldogság nyomában

Közösségek: