Beszélj úgy
Szülőtréningek, gyereknevelést segítő csoportok
Ahogy gyorsul és bonyolódik a világ,
úgy lesz egyre nagyobb igény a tanácsra, útmutatásra a
gyereknevelés terén (is). A segítő szakkönyvek mellett egyre
több program is megjelenik, ahol egy szerző, remélhetőleg egy
szakember egy saját(os) rendszert állít össze a számára
fontosnak tűnő jelenségekből, elvekből és csoportos tanácsadó
programot hirdet. Ezek többnyire az Egyesült Államokból indulnak
és néhány elért már hozzánk is.
Ezek mind jók – mondom
látatlanban, mert a csoport, a közös gondolkodás, a megosztás,
az itt és most helyzetek, közös gyakorlatok mindig segítenek,
tágítják a látókörünket. Nem az a fő kérdés melyiket
választja az ember, hanem, hogy képes-e kitartani, hogy beépítsen
egy egy új megoldást, meg tudja állni, hogy ne úgy mondja, ne
azt, sőt ne mondjon semmit. A programok valamelyike megszólít de a
változtatásra való készség és nyitottság a kulcs.
Három éve átnéztem már milyen kínálatból válogathat, aki tanulni, fejlődni szeretne szülőként. Ezt a írásomat most frissítettem, aktualizáltam.
A cikkben szereplő, gyermeknevelés témájú csoportot szervező vállalkozások linkjeit a szubjektív linkajánló fül alatt
összegyűjtöttem, ott megtalálhatjátok.
Írjátok meg, ha ismertek olyat, ami itt nem szerepel.
Az én programom, a Szelíd Szülő
Szeminárium egy alakuló rendszer. 2012-ben kezdtem el összeállítani
és azóta csiszolom az olvasmányaim, tanulmányaim, és főleg a
napi munkám - a szülőkkel való konzultációk és a gyerekekkel
való terápiák - alapján. Legtöbbet a saját anyaságomból
tanulok, jóllehet egy darab angyali lányom van, akivel szinte
mindennap ünnep.
Idén tavasszal újra tartok
Szemináriumot, amit nagyon várok!
Remélem Veled is találkozom!
Beszélj úgy, hogy érdekelje, hallgasd úgy, hogy elmesélje!
![]() |
|
Adele Faber és Elaine Mazlish -
Beszélj úgy, hogy érdekelje,
hallgasd úgy, hogy elmesélje! -
Gyakorlati tanácsok a sikeres
Reneszánsz Könyvkiadó, szülő-gyerek kapcsolathoz Budapest, 2006 |
A könyvet a
gyermeknevelés, család, pszichológia polcokon találjuk meg, tekinthetjük
gyakorlati kézikönyvnek és olvasmányos tankönyvnek is.
Szerkezetét tekintve viszonylag könnyen áttekinthető:
bevezető után hat hasonló felépítésű fejezet következik, melyek egy-egy a
gyermeknevelésben általánosan fontos területet fednek le: Érzések feldolgozása, Együttműködés, Büntetési alternatívák, Az
önállóság támogatása, Dicséret, és A
skatulyázás elkerülése. Ezek a fejezetek két részből állnak, az elsőben a
téma és a készségek ismertetése és gyakorlása áll sok példával és rajzos
illusztrációval. A második részben „vélemények, kérdések, szülői történetek”
kapnak helyt, melyek kiemelnek és megvilágítanak egyes részleteket, személyes
példákkal, amolyan sikertörténetekkel közelebb hozzák az olvasóhoz az egyes
készségeket. A könyv utolsó pár fejezete – utószóként szerkesztve – az 1980-as első
amerikai megjelenésez képest eltelt húsz év alatt felgyűlt sok-sok olvasói
levél, példa, személyes történet válogatott és kommentált bemutatása. Olyan, mint egy az amerikai jóbarát; kicsit kövér, de jókat mond.
Nekem az első emlékem a könyvről, hogy miután a könyvtárból kikölcsönöztem,
és épp csak beleolvastam, mennyire szórakoztató volt a példákat olvasni, főleg az
idézett szülői példákat, hogy a levélíró apák és anyák milyen leleményesek és az eredmények
milyen egyszerűen meggyőzőek. Emlékszem, mikor este a kisbabámat letettem
aludni, alig vártam, hogy újra a kezembe vehessem, annyira felszabadító érzés
volt, hogy ilyen nagy lehetőség, erő és jelentőség van látszólag apró
momentumokban, például, hogy hogyan, konkrétan milyen szavakkal, vagy milyen
szerkezetben adom át a közlendőmet, hogy mennyi teret kaphat a kreativitás, és
a humor és hogy milyen megható, hogy az így kifejezett tisztelet, empátia és
türelem és ráadásul milyen hatásos, hogy a gyermekek együttműködőek, békések,
megértettek legyenek.
![]() |
|
Adele és Elaine;
forrás: fabermazlish.com
|
A könyv szerzői drámapedagógusok, ők – saját bevallásuk
szerint - Haim Ginott elméleteit tették új keretbe és építettek köré
módszertant, szülőcsoportokat, majd workshopokat. A könyv nagyrésze képregényszerű ábrákból
áll, ezekkel próbálják segíteni az azonosulást
és így a megértést, elsajátítást. A szemléltető rajzok bemutatják a
kerülendő és a követendő példákat az egyes témakörökön belül, minden egyes
eszköznél.
Ez a didaktikusság egyszerre előnye és hátránya a könyvnek.
A jó és rossz példák egymás mellé állítása segíti az elkülönítést és megértést,
de a feldolgozást némileg nehezíti, hogy az egyes eszközök, „készségek” a
konkrét témakörök alá vannak rendelve, amitől elaprózódnak; soknak tűnik ez a
35 eszköz, holott kb öt igazán fontos alapelv köré épül csaknem mind. Az
egész könyv alapszellemisége a kölcsönös tiszteletre és bizalomra épül: ez az a
légkör, melyben ezek a kommunikációs készségek működni tudnak, melyekben a
gyermek önmagától lesz engedelmes, nem félelmében.
Melyek ezek az alapelvek?
- Figyelj rá, figyelj az érzésekre!
Fordulj felé teljes figyelmeddel, ha beszél, mesél, jelzed,
hogy figyelsz, hümmögj, bólogass, csodálkozz rá, óh, nahát, tényleg… ezeket mondhatod. Azonosítsd a felbukkanó
érzelmeket, az övét és a tieidet is. Pl. látom
dühös vagy, vagy úgy érzem egyre
idegesebb leszek. Vágyait teljesítsd képzeletben. (Jó lenne, ha nem kellene ma oviba menni, de péntek van, ovis nap.)
- Tekintsd partnernek a gyermeked!
Adj neki esélyt, időt hogy a saját megoldásait találja meg,
ő oldja meg az a feladatot, amibe belefogott. Engedd, hogy választhasson,
dönthessen két általad felkínált lehetőség közül. Vond be az őt érintő kérdések
megvitatásába, különösen a problémamegoldásba! Gyűjtsétek közösen a megoldás
ötleteket, szűrés és értékelés nélkül majd válasszátok ki, amit meg tudtok valósítani!
Hagyd, segítsd, hogy helyrehozza, ha elszúrt (kiöntött, vagy eltört stb)
valamit. Támogasd a gyermeked önállóságát.
- Legyél tárgyilagos!
Tényszerűen, konkrétan fogalmazd meg, azt is ha valami nem
tetszik, és azt is ha valami a kedvedre van. (pl. Egy csomó építőkockát látok a
földön a hálószobában. Vagy Elmosogatott poharakat látok a konyhában.) Határozottan
és egyszerűen fogalmazd meg a rosszallásod és az elvárásaid.
- Beszélj minél kevesebbet!
Várd ki, míg magától mesél, ha találkoztok, „csak” örülj
neki. Üzenhetsz neki írásban vagy rajzzal is. Hagyd kibontakozni az ő ötleteit,
elméleteit, elképzeléseit. Cselekedj inkább (pl. fenyegetőzés helyett.) Egyetlen
szóval utalj rá, ha gyermeked ismételten elfelejtett valamit. Egyetlen szóval
fejezd ki a dicséretreméltó viselkedést.
A Szerzők saját megfogalmazása szerint ezek a kommunikációs
készségek segítenek együtt élni úgy, hogy
közben jól érezzük magunkat, segítünk szeretteinknek, hogy ők is jól érezzék
magukat. Segítenek szemrehányás és
vádaskodás nélkül élni. Segítenek érzékenyebbnek
lenni a másik érzései iránt. Segít
abban, h úgy fejezzük ki a dühünket, h közben nagyobb kárt nem okozunk.
Ha így kommunikálunk, akkor ezzel tiszteletben tarjuk a gyermekeink szükségleteit, és saját igényeinket
is és lehetővé tesszük a gyerekeinknek, hogy érző és felelősségteljes emberek
legyenek.
Vagyis egy harmonikus, érzelmileg érett, problémákat és feszültségeket
felnőtt módon kezelni tudó – sokunknak igen vonzó és vágyott – család képe
jelenhet meg előttünk.
Jobb szülő lehetek, ha elolvasom?!
Persze! :) Tájékozódni sosem árt; a jó pap is holtig tanul! Ha
csak elgondolkodtat az is jó, ha csak egy-két készség megmarad benned és
kipróbálod, már nyerhetsz, fejlődhetsz. Aki pedig kedvet kapott, hogy
elolvassa, feldogozza az egész könyvet, annak türelem, nem megy minden elsőre,
sőt a könyv szerzőpárosának is - saját állításuk szerint - több mint tíz év volt
az összes készség elsajátítása; én magam is közel három éve gyakorlom a
módszert.
Van olyan készség, amelyik könnyebben jön a szánkra, van, amelyik szinte sose jut
eszünkbe, amikor éppen kéne, van amelyik a négyévesnél működik jobban, van, amelyik a
tizenkét évessel. Ráadásul a gyermeknevelés egyben önismereti út is, mi szülő
honnan jöttünk, mit hoztunk magunkkal, nekünk mit mondtak a szüleink anno, mi
hogyan birkózunk meg saját indulatainkkal és vágyainkkal… Nem megy egyik napról
a másikra, de sosem késő elkezdeni.
Hajrá!

