testvérek

Szülők és gyermekek – eltérő szükségletek…

Most, hogy a gyermeknevelési könyveket összegyűjtöttem, nagy hiányérzetem támadt, hogy az egyik kedvencemről, Ginott Szülők és gyermekek című könyvéről még nem írtam. 
Azt gondolom, hogy az eredetileg izraeli, majd Amerikában letelepedő pszichoterapeuta könyve alapmű a szülőknek, amelyet a rendelőben is szoktam ajánlani.
Az Edge2000 kiadó által 2015-ben újra megjelent (hatodik) kiadás előszavát Klein Sándor írta, utószóként pedig Mérei Ferenc gondolatai olvashatóak, ami tovább növeli az amúgy nem terjedelmes, 150 oldalas kis könyv nagy értékét.
Haim Ginott könyve messzemenőkig gyermekközpontú – abban segíti a szülőket, hogy ezt a szemléletet elsajátíthassák, észrevegyék a gyermeket és annak érzelmeit, vágyait, kiszolgáltatottságukat. Útmutatást ad a megfelelő és a kerülendő válaszokról; fontos hétköznapi (konfliktus) helyzeteket világít meg más oldalról. A Szelíd Szülő Szeminárium témáihoz ebből a könyvből választottam a legtöbb idézetet.
Hogyan beszélgessünk a gyerekekkel, hogyan dicsérjük és bíráljunk, hogyan nem érdemes reagálni, (mert kudarcra vezet), hogyan és mit korlátozzunk, mit jelent az engedékenység és mit jelent a fegyelem..? Külön fejezetek tárgyalják, hogy mitől szoronghat egy kisgyerek és mikor érdemes pszichológushoz fordulni vele, illetve milyen esetekben szorul a szülő pszichológiai segítségre. Két külön részben kerül szóba a testvérféltékenység témája és a szexuális nevelés kérdése, amelyek szintén megkerülhetetlen témák.

Ebből a vázlatos áttekintésből illetve a könyvből két gondolatot szeretnék kiemelni, amelyekről már volt szó és még lesz is, de nem lehet eleget ismételni.

Az egyik a megértés, ill megértettség fontossága. Leegyszerűsítve ez pont az ellenkezője annak, amit olyan sokszor hallani, hogy „ne hisztizz”, „ne bőgj”… A gyerekek nagyjából csak érzelmekből állnak; vágyak, akaratok, örömök és bánatok. Ginott így írja: „A gyerekek érzésit mindig komolyan kell venni, akkor is, ha a helyzet maga nem túlságosan komoly.” A megértettség és elfogadottság gyógyít, megnyugtat, összeköt azzal, aki megért és összeköt önmagammal, hogy jogom van így érezni. A megértettség a létezésem és az önbecsülésem alapja is. Hogyan lehet megértő a szülő: odafordulással, leguggolással, bólogatással, hümmögéssel, az érzelem megnevezésével, pl látom szomorú/dühös vagy… A szerző szavaival: „Sokkal fontosabb a gyereknek, hogy tudja mit érez, mint, mint hogy tudja, miért érzi azt.” (Kiemelés a szerzőtől.)

A másik témakör a testvérféltékenység, amit Ginott szerint célravezetőbb volna úgy fogalmazni inkább, hogy testvér-rivalizáció, mert voltaképp erről van szó. A testvérek az anya/apa szeretetéért, figyelméért versengenek. Ennek a résznek az egyik legfontosabb megállapítása, hogy minden esetben VAN féltékenység, ez nem elkerülhető, de csökkenthető. A fejezet több praktikát is megfogalmaz, amelyek közül a legfontosabb a negatív érzelmek és gondolatok kimondásának, kimutathatóságának a lehetősége. Kimondhatja, hogy utálja a testvérét, és hogy jobb lenne, ha visszamenne oda ahonnan jött! Az ilyet sokszor nagyon rossz hallani, ezért elcsitítjuk a gyereket, amivel ártunk neki, mert érzelmei elfojtására kényszerül, amitől frusztrálttá, magányossá és/vagy beteggé válhat.

A gyermekeknek eltérő szükségleteik vannak a felnőttekhez képest. Ezek meglátásához, megértéséhez, az adekvát (segítő) reakciók elsajátításához nyújt nagy segítséget ez a könyv.



Újranyitás - Anyák Napjára

Bár anyák napja elmúlt, bennem rekedt egy látvány és egy érzés, s ezt megosztom veletek.
Tornára jár a gyerekem, szeret menni, közel is van, napos időben egy kellemes séta, pikkpakk átöltözés, búcsúpuszi és eltűnik az edzőterem ajtaja mögött.

Egy édesanyára leszek figyelmes, akiről azt tippelem, hogy fiatalabb nálam, 30 körüli lehet. Mei tai hordozóban előre van kötve egy kisbaba, kábé nyolc hónapos, bóbiskol a kényelmesben, ezért halkan kéri, kérleli szelíd szavakkal Eszterkét, hogy vegye le a ruháját, vegye fel a dresszét. Eszterke kb hároméves, ő a legfiatalabb a csoportban, de bukfencben veri a többieket. A kislány ide-oda bámészkodik, nem öltözik, az anya letérdel hát és átöltözteti.
Míg tornáznak a gyerekek, a szülők a váróban, vagy kint az udvaron foglalhatják el magukat. Ekkor látom, hogy egy nagy-kis fiú is tartozik ehhez az anyukához, hat-hét év körüli, és a várótermi asztalon egy feladat lap – munkafüzet? - van előtte. Az anya együtt nézi vele, felolvas valamit. A kisbaba nyugtalan lesz, aztán már sír. A mama kiveszi a hordozóból és mellre teszi, keblét egy sállal takarja el. Közben mesét olvas a nagyfiúnak. Aztán a mama sétálgat a picivel, aki elalszik, a „nagy” betűelemeket gyakorol a füzetében. A tornaórának vége. A mama szeretné, ha Eszterke felöltözne, de ez esélytelen. Újra letérdel, közben az alvó baba feje megbillen, a lába is beszorul az anya combjánál, de alszik tovább, az anya megérinti a fejét, miközben Eszterke izzadt dresszét húzza le a kislányról.
Az arcát figyeltem lopva, és nem suhant át rajta sötét felleg, indulat, elfojtott szitokszó. Az arca nyugodt. Nem mutat fáradtságot, holott egész biztos fáradt, nem sajnálja magát, nem grimaszol. Teszi a dolgát, anyaként, háromszorosan, segítően, csendesen.

Neki ajánlom mély tisztelettel ezt az (újrainduló) írást és az összes többgyermekes édesanyának, akik hasonló hősiességgel osszák meg a figyelmüket és szeretetüket a gyermekeik közt nap mint nap.

Kívánok ilyen nyugalmat és belső erőt, mint amit Eszterke anyukája mutatott nekem.




Kis karácsony, nagy karácsony….



Itt mifelénk ugyan eső esik, nem hó, de az utcákon esténkét égnek a karácsonyi díszfények, a kirakatokat ünnepi dekorációk színesítik, a postaládánkban gyűlnek a karácsonyi ajánlatok és hírlevelek, az asztalon az adventi koszorún már három gyertya ég.
Még egy hét.
A rutinosabbak már megrendelték vagy megvették a meglepetéseket, ajándékokat, kitalálták az ünnepi menüt, megszervezték a rokonlátogatásokat. A halogatósoknak még van minderre pár napjuk. Végiggondolni, beszerezni, becsomagolni, megfőzni, megsütni.
Ám a fényes, díszes, illatos szeretet-ünnep sok stresszt is jelent, időt és pénzt kér, és még addig a hétköznapokat is menedzselni kell; helytállni munkahelyen, vinni a kicsit, hozni a nagyobbat, perlekedni a legnagyobbal, a házastársunkkal csak telefonon találkozni, és még nincs téligumi az autón.

Hogyan állítsam meg az időt? Hogyan varázsoljak meghittséget? Hogyan mondhatnám el, hogy szeretlek anélkül, hogy kinyitnám a pénztárcámat? Hogyan lesz itt békés szép ünnep, ha a gyerekek folyton marják egymást, aztán már mi, felnőttek is csak ingerkedünk egymással?!

A karácsonyfánk lehet, hogy kicsi, lehet, hogy hatalmas, kerülhet alá sok ajándék, vagy kevesebb, de mit adhatunk, mit tehetünk, ami nem boltban kapható és mégis örömet ad és hálát hoz?

Érzelmileg nagyon sokat adhat, ha eltöltünk minden gyermekünkkel kettesben egy- egy órát. 
Beszélgessünk, játszunk velük, amiről, amivel ő szeretne. Ilyenkor ne emlegessük a többi testvért! Csak legyetek ketten és figyeljetek ugyanarra. Ha ritkán van ilyen, lehet, hogy szokatlan, furcsa lesz. Tartsatok ki, csak egy órát.
Anya is, apa is szánjon időt mindegyik gyerekre. 
Aztán apa és anya is adjanak egymásnak legalább egy órát és ne a gyerekekről beszélgessetek. Az is jó, ha csak csendben vagytok.
Csináljatok közös családi programot, mondjuk egy sétát a parkban, és ha a nagynak ehhez nincs kedve, ne legyen kötelező, ő már otthon maradhat egyedül, lehet, hogy számára épp ez a kis magány lesz a legnagyobb ajándék.  
Vonjátok be a gyerekeket az ünnepi készülődésbe, hadd segítsenek takarítani, sütni, díszeket készíteni és fát díszíteni.Ez a Ti ünnepetek, a Ti örömötökre!

Ezeket a különleges együttléteket, programokat és más praktikus megbeszélni valókat is hozd szóba, amikor mind együtt vagytok. Ha nem igazán van ilyen, akkor tűzz ki egy időpontot és hívd meg rá a családtagokat. Családi kupaktanács, családgyűlés, fórumóra, elnevezheted, ahogy tetszik. Ilyenkor az a szabály, hogy nem lehet egymás szavába vágni, nem lehet minősíteni (gúnyolni, leszólni, beszólni) se a másik mondandóját, se a másikat, és mindenki csak a maga nevében beszélhet. Ezek fontos szabályok. Mielőtt a konkrétumokra térnétek legyen egy nyitókör amikor mindenki mindenkiről mond valami pozitívat. Nem tulajdonságot, hanem egy olyan cselekedetét például, ami az illetőnek jól esett, örömet okozott. Eleinte ez is szokatlan lehet, de nagyon sokat adhat, nagyon feltöltheti az önértékelésünket, ha meghalljuk ezeket a pozitív visszajelzéseket, amelyeket ritkán vagy sose hallunk. Például, hogy a sokat marakodó testvérek is tudnak jót mondani a másikról és milyen jól esik neki! 
Aztán lehet a praktikus dolgokról beszélni. Ha valami dilemma, vagy dönteni kell, akkor olyan megoldást keressetek, amelyik mindenkinek megfelel, nem jó, ha többségi szavazás dönt. A megbeszélteket, a döntéseket írjátok le, erre megkérheted valamelyik gyermeked, aki tud már írni.
Szerte a világban és itthon is, sok család tart ilyen kupaktanácsokat, próbáljátok ki ti is!
Nagyon megerősítheti a családi egységet, és hosszútávú jó hangulatot ad.

És ilyen jó, megerősített, békés hangulatban pedig már nem számít, hogy kicsi a fa, vagy nagy, milyen drága az ajándék, hány fogás és sütemény került az asztalra, mert jó együtt lenni, jó családban élni. 

Kellemes Készülődést kívánok Nektek!