fejlődés

Gyerekek az interneten

fejlődésinternetszabályokóvodásokpéldamutatás
A tévé nem gyerekeknek való morgom néha, de hangosan már alig mondhatom, hisz igenis, az óvodás is tudja, hogy nyilvánvalóan vannak gyerekműsorok, gyerekcsatornák és csak én szeretném, hogy a tévé a felnőttek elfoglaltsága legyen, vagy még az övék se.

A gyerekek, szerte a világon sokat néznek tévét, egy angol kutatás szerint az angol hétévesek már egy évet eltévéztek az életükből!

A gyerekek tévézésének gyakorlatilag csak hátránya van.
- Helyhez köti, inaktívvá teszi a gyereket
- A fantáziájuk, képzeletük használata helyett a kész képeket szokják meg
- Károsan befolyásolja a fejlődő agyat
- Sok erőszakkal találkozhatnak, (mesében, filmben, híradóban is) amitől megijedhet aztán érzéketlenné, vagy maga is erőszakossá válhat
- A mesék és filmek világát és az élet valóságát összemossák, torz képzetek alakulnak, pl a valós vagy mesebeli lényekről/állatokról, vagy a lányos és fiús dolgokról
- Reklámok hatnak rájuk, ami ellen nem tudnak védekezni
- A sok tévézés addiktív, a visszatérő műsorok, szereplők hívják, marasztalják a nézőket és a gyereknek nincs eszköze megóvni magát

Az orvos-szakmai ajánlások szerint a 2-3 éven aluli gyerekek egyáltalán ne nézzenek tévét, és később is csak válogatott, reklám és erőszakmentes műsorokat nézzen, a szülővel együtt és beszéljék meg amit láttak. A televíziózás ideje eleinte max egy, aztán max kettő óra legyen.

Ez mennyire életszerű, szerintetek? 


Eredetileg az internetezésről akartam írni, mert nemrég a kezembe került egy tanulmány, amely szerint
- az 1 éven aluli holland gyerekek 5%-a már internetezik (!)
- a 3-4 éves svéd, belga, holland gyerekek 70-80 % internetezik
- az osztrák 3-6 éves gyerekek 48%-a online
- a norvég 6 év alatti gyerekek 58% netezik
- az angol 5-7 évesek 87% felhasználó
- a német 6-7 évesek 21%-a és a 8-9 évesek 48%-a internet használó
Európán kívül:
- a dél-koreai 3-9 évesek 93% internetezik heti 8-9 órát (!)
- az amerikai 5 évesek fele, 8 évesek 70% felhasználó
- az ausztrál 5-8 évesek 79%-a online.
Ez az összefoglaló magyar adatokat nem említ.
Ez másik tanulmány szerint a magyar gyerekek 9 éves koruktól kezdik önállóan használni a netet. 

A gyerekek leggyakrabban okostelefonon és táblagépeken interneteznek. A kisebbek közt legnépszerűbbek a videók, videómegosztó portálok, például a YouTube, aztán az online játékok és 8-9 évtől a közösségi oldalak, például a Facebook, ahol a regisztrálás elméleti korhatára 13 év, amúgy.

Az alábbi táblázat az EU KID ONLINE II nevű kutatás összefoglalójából származik és az gyerekek online életének lehetőségeit és kockázatait foglalja össze, tartalmi, kapcsolati és viselkedési oldalról.
EU KIDS ONLINE II kutatás; www.ithaka.hu

Mindez minimum azt jelenti, hogy a digitális világ nem megkerülhető a gyerekek életében sem, egy ponton túl és ez legoptimálisabb esetben 15-16 év, mire kialakulhatnak a megfelelő intellektuális és érzelmi szűrői a fiataloknak és működő stratégiával kezelhetnek olyan veszélyt, vagy ártalmat jelentő helyzeteket, amelyek egy fiatalabb gyereket még kifejezetten összezavarhat, vagy nagyobb elakadást is okozhat a fejlődésében.

A legtöbb gyerek (mint fentebb olvashattuk) azonban bőven hamarabb lesz online és ez a képernyő előtt töltött idő már nem passzív, mint a tv előtt, hanem nagyon is aktív, interaktív.


Nálatok milyen internetezési szabály van otthon? Hány éves kortól netezhetnek a gyerekek nálatok? Ellenőrzitek mit csinál online?

Tovább

Az üzleti sikeresség és a gyereknevelés találkozása az e-book olvasómon

fejlődésfigyelemKönyvismertetőönismeretszeretet
Brian Tracy nevét és egy-két könyvét eredetileg az vállalkozási ismereteim bővítése során ismertem meg, majd véletlenül futottam bele a YouTube-on Szabó Péter egyik lendületes előadásába, ahol ő a legkülönfélébb témákban idézte nagy tisztelettel Brian Tracy gondolatait. Ekkor kezdtem olvasni a Maximális Teljesítmény című könyvet...
Mindez azért is érdekes, mert éppen frissítettem a Gyereknevelési Könyvlistámat és ez a mű távolról sincs benne, mégis erről fogok írni: Brian Tracy gyereknevelési tanácsairól.

Tracy eredetileg a sikerességet kutatta, aztán oktatta. Több tucat könyve-, hang és videóanyaga jelent meg ebben a témában. Szerinte sok kulcstényező közt az egyik legfontosabb az önbecsülés, az a mód ahogy saját magunkhoz viszonyulunk és a teljesség igényével kitér arra is, hogy szülőként mit kell tenni ahhoz hogy sikeres „tökéletes” gyerekünk legyen.
A destruktív kritika romboló hatását ecsetelve is hivatkozik a gyerekekre, illetve a gyerekkora, majd a könyv végén egy teljes fejezetet szentel a témának. Mondanivalója egyszerű és nagyon fontos.
Úgy véli, hogy a szülői gondoskodás legfontosabb megnyilvánulása, hogy mindig mindenkor szeressük a gyerekünket és ezt mutassunk is ki felé: nézzünk rá kedvesen, szeretettel, gyengéden, érintsük, öleljük, pusziljuk, mondjuk ki mindennap, hogy szeretjük, figyeljünk rá, dicsérjük, bátorítsuk őt. A szeretetet nem lehet túlzásba vinni. A gyermekkorban kapott szeretet minősége és mennyisége az egészséges személyiség építőköve, olyan alapvető, mint növénynek az eső és a napfény.
Ebben a feltétel nélkül elfogadó légkörben megfelelően erősödik gyermek önérzete és önbizalma, amelyre később alapozhatja az életét.
Nem tetszésünk, fegyelmezési akcióink mindig a gyerek viselkedésére irányuljanak, ne a személyére. („Akkor is nagyon szeretlek, ha beküldelek a szobádba.”)
Tracy szerint sok szülő a birtokának tekinti a gyereket és valamilyennek akarja őt. Ha a gyerek ennek az elvárásnak nem felel meg akkor a szeretet megvonásával büntet, ami olyan a gyereknek mintha „elzárnánk az érzelmi fejlődést tápláló életvezetéket.” A gyerekkori lelki-viselkedéses problémák hátterében legtöbbször a visszatartott szeretet áll és Tracy szerint ez a legsúlyosabb csapás ami egy gyereket érhet. A kevés, hiányos szeretet áll legtöbbször az érzelmileg sérült felnőttek előtörténetében is.
A gyermek ajándék és a szülő legfontosabb feladata, hogy csodálja és fejlessze a gyermek különleges képességeit, ezzel megalapozva az önbecsülését és önbizalmát, vagyis azt a megingathatatlan hitet, hogy ő szerethető és bármire képes.
Tracy egy másik kutatótól idéz, aki a kimagaslóan sikeres fiatalok családi hátterét vizsgálta. Azt találták, hogy a demokratikus otthoni légkör, (amelyben kikérik a gyerek véleményét), a gyerek felé irányuló pozitivitás és hit, a tanulás tisztelete, a szülők elérhetősége érzelmileg és fizikailag egyaránt és a szülők példamutató és egymást is szerető magatartása a közös nevező a különlegesen eredményes fiatalok családjaiban.
Tracy mind a szülőknek, mind a munkahelyi vezetőknek a „pozitív visszacsatolást” javasolja a romboló kritika helyett, mert az ilyen bírálatok sosem ösztönzőek, inkább aláássák az önbecsülést és a motivációt és csak romlik az eredmény. A gyerekkorban kapott gyakori, rendszeres kritika hosszútávon kihat: állandó elégedetlenség-érzés, önbántás, alacsony önbizalom lesz a következmény.
A „bírálat”, visszajelzés, értékelés, véleményezés célja a segítés, nem a bántás. Mivel lehet ezt elérni? Az attitűdünk legyen nyugodt, türelmes, megértő, világos, építő.
  • A másik önbecsülését óvva fogalmazzunk, pl valamilyen kedves, pozitív üzenettel kezdjük a mondandónkat. (Nagyon szeretlek)
  • A jövőre koncetrálunk, hogy legközelebb hogy legyen... (Mikor lesz megint matekdoga?)
  • A teljesítmény legyen a fókuszban, ne maga az ember. (Ez a dolgozat nem sikerült valami fényesen...)
  • Egyes szám első személyben fogalmazzuk meg az érzéseinket. (Nem örülök ennek...)
  • Konkrétumokat fogalmazzunk meg, hogy minek és mennyire kell változnia. (Legközelebb legalább négyes legyen...)
  • Ajánljuk fel a segítségünket. (Miben segíthetek...?)
  • Tételezzük fel, hogy a másik jobb akar lenni, nem direkt csinálja rosszul.
A másik fontos témakör amit gyermekkorban a szülők (és más felnőttek) közreműködésével tanulunk a rossz beidegződéseink. .
A túlóvott, túlféltett, felfedező aktivitásukban leállított gyerekek előbb utóbb maguk is alkalmatlannak fogják érezni magukat és már bele sem kezdenek a dolgokba, mert úgyse fog menni. Ez a kudarctól való félelem aztán átveszi az irányítást.
A visszautasítástól való félelmet is a szüleink által „kapjuk”, amikor feltételekhez kötik a szeretetüket és megbecsülésüket, pl a Mikulás csak a jó gyerekekhez jön, vagy csak akkor lesz esti mese, ha elrámolja a játékait.
Ezek a kora-gyerekkorban beivódó félelmek sok felnőttkori kudarc és alacsony önbecsülés okai lehetnek.
Szülői működésünk tehát hosszútávon, akár egy életen át meghatározza vagy befolyásolja gyermekünk önbecsülését és ezáltal az életben való beválását. Tekintsünk tehát a gyermekre isteni ajándékként és állandó, aktív, megkérdőjelezhetetlen és feltétel nélküli szeretetforrásként álljunk mellette.


(Brian Tracy gyerekneveléssel kapcsolatos gondolatai itt meghallgathatóak.)
Tovább

Hogy haladsz?

érzelmekfejlődésnapló-írásönismeret
Napló-írásra bátorító - "Szanatórium" - sorozatomban most rövid leszek, bízva abba, hogy apránként, aki velem tart, folytatja a kísérletezgetést, nem adja fel.

Naplót írni lehet naponta, hetente, heti többször. Nem kell, hogy fix rendszere legyen, akkor jó írni, amikor úgy érzed, hogy most jó lenne. DE ebben a kezdeti szakaszban, amíg belejössz, beleszoksz, ráérzel, mindennap vedd elő és írj valamit. Írj legalább öt percig, vagy írj legalább tíz mondatot. Maximum egy órát írj, annyi elég, hogy kiürülj. (Ha nem, hát folytasd!) Azt mondják, hogy 30 nap kell egy szokás kialakításához, tehát akkor írj naplót 30 napig naponta legalább öt percig és maximum egy órán át.

Hogy vagyok, hogy érzem magam, mi van velem... ezek a kérdések legyenek a bejegyzéseid fókuszában. Ne add fel, ha nehéz, indulj ki a környezetedből, (pl hol vagy, hány óra van), a jelen helyzetből (épp egyedül tudsz lenni), a pozíciódból (ülsz, fekszel, kényelmes, v kényelmetlen) öltözetedből (mi van rajtad épp), a szoba tárgyaiból (milyen bútorok, személyes tárgyak vesznek körül) és haladj befelé, önmagad felé, az érzelmi állapotod, panaszaid megfogalmazásáig. 

Ki tart velem? Hogy megy? 

Egy amerikai cikk szerint sokkal többen írnak hagyományos személyes naplót, mint azt gondolnánk, csak erről ritkán beszélünk, magányügynek és vagy cikinek érezzük.  

Te hogy vagy ezzel?! 


Tovább

Elkészülni, vigyázz, kész, tűz: toll!

érzelmekfejlődésnapló-írásönismeret
Van nekem egy titkom, és egyben titkos fegyverem, ami körülbelül húsz éve velem van, segít, kísér. Szinte ingyen van, és nem szól bele senki, a magánügyem.
Már korábban elhatároztam, hogy megosztom ezt veletek, mindenféle projektet kigondoltam, hogy lehetne a leghatékonyabban elmondani és megmutatni, hogy másnak, Neked is segíthet. Az idő szalad, a projekteket elmossák a hétköznapok.

Az viszont fontos, mielőtt a titkomat felfedem, hogy mindez, ha nem is feltűnő módon, de erősen kapcsolódik a gyerekneveléshez, nevezetesen, hogy ez a bizonyos szuperfegyver, amit mindjárt elárulok, hogy mi; a felnőtt, az anya-nő-ember (apa-férfi-ember) önismeretét, érzelmi tudatosságát hivatott fejleszteni, ami alap a gyereknevelésben, mind a mi, mind a gyerek szempontjából.


Mire tippeltek?!


Napló írás.

Ez az.


A naplóírás bizonyítottan fejleszti az érzelmi tudatosságot, és segíti a problémák átdolgozását, feldolgozását, a negatív érzésekkel való megküzdést és mindez még jobb közérzethez, sőt fizikai állapothoz is vezet. Mindezt nem én találtam ki, később írok majd ezekről a tanulmányokról bővebben.

Vajon közületek, akik ezt a cikket elolvassátok, hányan írtok Naplót? Nem személyes vagy szakmai blogot, nem háztartási naplót, hanem füzetbe, tollal – max szövegszerkesztőbe, mert úgy elszoktunk a kézírástól – arról hogy hogy vagy? Milyen napod volt, mi zaklatott fel, minek örültél, mi lepett meg? Mindarról, ami neked fontos, nem igényled a társad, barátaid, FB ismerőseid visszajelzéseit, kommentjeit. Téged foglalkoztat valami, és azt leírod. Vagy bánt valami.

Gondolom nem vagyunk túl sokan, annál is inkább, mert ez manapság igen anakronisztikus elfoglaltság, nem-korszerű, különcségnek hat, ciki lehet. Hát akkor csináljátok titokban! Csomó cikis privát szokásunk van naponta, hetente, havonta – miért ne lehetne egyel több?!

Mert ez a projektem lényege: írj Te is privát naplót! Erről is fogok írni a jövőben, hogy népszerűsítsem ezt a műfajt, megmutassam előnyeit, bátorítsalak, hogy kezdd újra, ha már kislányként volt ilyen szokásod, csak aztán elmaradt...

Szanatórium a projekt neve, pihenésre, (ön)gyógyításra, a saját életből való időszakos kilépésre asszociálva.

Keress egy bármilyen üres füzetet otthon, kérj egyet a gyerektől, vagy vegyél egy igazán szépet, mint egy ajándék magadnak. Nekem az A5 méret vált be, lehet neked más méret tetszik. Vegyél egy szép tollat is, amelyiket csak ehhez a füzethez fogsz használni. Még nem kell írod semmit bele. Készítsd az ágyad, vagy fotelod mellé, ahol (ön)magad lehetsz, ahol pihenni szoktál. 


Tűnődj csak mit írnál... 
hogyan vágnál bele...?! 





E nagy coming-out örömére hamarosan megosztom itt veletek az egyetemi szakdolgozatomat, amit a személyes és internetes naplóírók motivációjának és személyiségének az összehasonlításáról írtam anno, amikor a blog-kultúra itthon még egész mást jelentett, gyerekcipőben járt. Így nem csak témámat jártam körbe az adott szempontok szerint, hanem egy korlenyomatot is megörökítettem.


Tovább

Mi jut eszedbe a gyereknevelésről?

érzelmekfejlődésnevelésSzemináriumszeretet
Ezt kérdeztem meg egy anonim kérdőívvel az ismerőseimtől a Facebookon múlt év végén. Ha Téged elkerült ez a kérdőív, most is szánhatsz rá pár percet magadban: mi az első három-öt gondolatod, ha azt hallod: 

                        Gyermeknevelés 
                                                          

Ez a cikk azt mutatja be, hogy az az 51 fő, aki ezt a villámkérdőívet kitöltötte, hogyan vélekedik erről, eszerint mely fogalmak, értékek, gondolatok jutnak általában az emberek eszébe leggyakrabban és mennyiben hat erre, hogy a vélekedő nő vagy férfi, szülő, vagy nem-szülő... Módszertanilag kézi tartalomelemzést végeztem, szubjektíven összevonva az összetartozó fogalmakat. 51 fő összesen 211 db választ adott, amelyből 37 olyan válaszcsoportot képeztem ismétlődés és értelmi összetartozás alapján, ahol legalább kétszer ismétlődött a fogalom, majd ezekből kiválasztottam a leggyakrabban előforduló csoportokat az első öt helyig.

Mi két a legfontosabb fogalom a gyermeknevelés kapcsán? 
A teljes mezőnyben holtversenyben két kiemelkedő jellegzetesség „nyert”:

A felelősségvállalás és a szeretet.


A következő, ami következik is ezekből: nehézség, feladat, munka, fáradság, foglalkozás


Harmadik helyen a gyerekekkel járó jellegzetességek következnek: öröm, játék, mese


Nagy örömömre az önnevelés, önfejlesztés kategóriái állnak az összesített negyedik helyen az alábbi megfogalmazásokkal: „tanulni a hibáinkból", "tanulás (önmagunkról)", "közös tanulás", "szembesülés (önmagunkkal)", "nevelés és nevelődés - e kettő együtt jár”


Ötödik helyen hármas holtversenyben két fontos szülői tulajdonság kapott helyet a : következetesség és türelem, valamint, hogy a gyereknevelés vicces, szórakoztató, mókás.

Hogyan foglalhatjuk össze mindezt?


Ezek szerint a gyermeknevelés lényegi elemei a felelősség és szeretet, ami sok nehézséggel és fáradsággal jár, munkának, vagy foglalkozásnak is tekinthetjük. Ehhez elsősorban önfejlesztésre, türelemre, következetességre van szükség. Mindemellett a gyerekekkel együtt jár az öröm, a játszás és a mesék világa, amelyekkel együtt a gyermeknevelés szórakoztató, vicces, mókás.


Mennyire tér el mit gondolnak erről a két nem képviselői szülőként és nem-szülőként?? Mennyire határozza meg a válaszokat a nem és a szülői státusz?

A villámkérdőívet kitöltő 51 fő az alábbi eloszlást mutatta:



Nem szülő Szülő Össz
Nő 15 16 31
Férfi 9 11 20
Össz 24 27 51


Az összehasonlíthatóság érdekében azokat az ismétlődő válaszokat emelem ki, amelyek legalább 3x előfordultak az egyes alcsoportokban.

A férfiakkal kezdem; az ő csoportjukban a szülő vagy nem-szülő státusz kevésbé befolyásolta a vélekedést, és az itteni válaszok jobban hasonlítanak a teljes minta eredményeire, mint a női csoportokban.
A villámkérdőívet kitöltő férfiak szerint a felelősség az első és legfontosabb jellegzetesség, ami
ugyanilyen (nem-szülők) és szinte ugyanilyen (szülő) arányban kiegészül a szeretet kategóriájával.
Mindkét férfi alcsoportban a figyelem, odafigyelés, jelenlét a következő jellegzetesség, ami – ebben a minikutatásban kifejezetten férfi asszociáció a gyereknevelés kapcsán, ráadásul a második-harmadik leggyakrabb válasz. Az utolsó itt tárgyalt pozícióban találunk eltérést a szülő és nem-szülő férfiak közt. A türelem fontosságát említik többször az apák és az öröm és boldogság érzését írják a (még) nem szülő férfiak. (Mintha előtte még az öröm az erősebb érzés, majd ez a tapasztalatok fényében a türelemmé módosul.)

Az alábbi diagramon láthatóak a férfiak válaszai, nagyságrendileg valós arányokkal.

Mennyiben térnek a nők válaszai?

A női csoportokban – az anyák és (még) nem anyák körében a válaszok mennyisége, kategóriái és eloszlása is más. Nézzük hogyan.
Első szembetűnő különbség, hogy a négy csoport közül az anyák adták a legtöbb választ, és ebben az alcsoportban lett a legtöbb kategória, összesen hét, míg ez az érték a nem-szülő nőknél öt, a férfiaknál pedig négy. Mondhatjuk, hogy ebből is látszik, hogy azoknak a nőknek van erről a kérdésről a legtöbb mondandójuk, akiknek már van gyermeke.

Az anyák szerint a gyermeknevelés elsősorban örömet, boldogságot, szórakoztató elfoglaltságot, és másodsorban pedig sok feladatot, nehézséget és „kevés alvást” jelent. Harmadik leggyakrabb jellegzetesség a szeretet. Következő leggyakrabban említett jellegzetesség a játék és mesék világa.
Az utolsó pozícióban – ahová azok a válaszok tartoznak, amit háromszor említettek – három kategória is bekerült, vegyes jelentésű kategóriákkal. Melyek ezek: szerelem, felelősség, és kihívás. A felelősség érthető, bár az mindenképp említésre méltó, hogy míg a férfiak csoportjaiban ez a vezető fogalom, addig az anyák körében az ötödik helyen szerepel – viszont a szerelem és a kihívás elgondolkodtató asszociációk az elemzés tekintetében.
Tehetem-e a kihívást a nehézségek közé (ezzel átadva az első helyet a fáradtság-nehézség kategóriának) és a szeretethez kapcsoljam-e a szerelem asszociációt? Úgy döntöttem nem teszem, hisz a kihívás több, bonyolultabb, és pozitívabb érzés, mint a nehézség, bár tény, hogy a nehézségek önmagában kihívást jelentenek, de a hangsúly azért máshol van. A szerelem pedig, bár rokona a szeretetnek – csak az anyák csoportjában írták a nők és nem véletlen így írták, és nem „csak” szeretetnek. A szerelemben nagyobb a szenvedély, az elköteleződés, a mélység – intenzívebb érzelem a szeretetnél, ráadásul egyszerre utalhat a babára és a társra. Ezért hagytam külön ezeket az asszociációkat.

Mit válaszoltak a nem-szülő nők alcsoportba tartozók?

Az első hely megosztott és igazi ambivalenciát jelenít meg: a gyereknevelés örömteli, vidámságot jelent, de egyúttal – ugyanennyire – munkát, fáradságot, nehézséget. Ez a kettősség az anyáknál is szerepelt, a különbség, hogy itt pont azonos arányban, fej-fej-mellett.
Második leggyakrabb válaszok köre szintén két aspektust takar: felelősség és szeretet – amelyeket így együtt a teljes csoport első helyén is láttuk.
A háromszor említettek kategóriájába itt csak egy asszociáció tartozik, a játék, mint a gyerekekkel kapcsolatos fontos fogalom.



Tehát a többlet, amit az anyák írtak, a még-nem-anyákhoz képest a tapasztalatot tükrözheti: a gyermekek születésével és a róluk való gondoskodással kialakuló érzelmek a szerelem és a kihívás.
Az apák a türelem fontosságának tapasztalatával térnek el a nem-apákhoz képest, illetve a férfiaknak feltűnően fontos a figyelem, odafigyelés, jelenlét, ami a női csoportokban nem jelenik meg ilyen erősen. A férfiaknál viszont a játék, játékosság, szórakoztató aspektus nem jelenik meg, ellenben vezető helyen a felelősség szerepel, ami az anyák csoportjában az utolsó, a nem-szülő nők közt a második kategória.

Végezetül egy kis ismétlés, hogy mit írtak a leggyakrabban a négy alcsoportban:

Apák Felelősség
Anyák Öröm, boldogság
Még-nem-apa Felelősség, Szeretet
Még-nem-anya Öröm, boldogság, Fáradtság, munka



Fel hát a vidám,örömteli és olykor igenis nagyon nehéz és fáradságos gyereknevelésre, férfiak nők, apák, anyák, együtt a saját értékrendjeinkkel! És ne feledjük az önnevelést se, hisz aki szívesen fejlesztené szülői készségeit, az jöhet a Szelíd Szülő Szemináriumba, várom szeretettel! 


Akit érdekel, megnézheti az összes választ ABC sorrendben ezen a linken.



Ezt a cikkemet a múlt hónapban eltávozott professzoromnak, 
Dr László János tanár úrnak ajánlom, hálás és szomorú szívvel.





Tovább

Szavak és szavak; éndühös, tedühös

érzelmekfejlődésgyerekségkommunikációSzeminárium


Előző témámat továbbgondoltam, vagyis inkább nagyító alá tettem. Mit mondhat egy gyerek és mit nem mondhat egy felnőtt? S mi van a kettő közt? 

Ha a gyermekünk nem szeretne a nagymamához menni, vagy csak épp elindulni nehéz, akkor simán kimondja, hogy utálom a nagyit, vagy egyéb – hasonló – helyzetekben, hogy nem szereti az óvónénit, vagy gyűlöli apát, vagy minket nem szeret. Ezt nekünk rossz hallani, anno mi sem mondhattunk ilyet, mert ez „nem szép” és talán rá is szólunk a gyerekre, hogy ilyet nem mondhatsz. 
Jobb esetben már tudjuk, hogy ezek „csak” érzések, az esetek többségében dühös érzések, amelyekhez nemcsak, hogy joga van érezni, de kifejeznie nagyon fontos. A mérgünket kifejezni gyerekként és felnőttként egyaránt egy jelentős tanulási folyamat. Ahogy megtanítjuk a kicsiket kanállal enni, a ruháikat felvenni, a boltban köszönni, vagy biciklizni, úgy azt is átadjuk valahogy, hogy mit tegyünk, ha dühösek vagyunk.

Haim Ginott azt írja, „A harag éppúgy hozzátartozik az élethez, mint a vihar: tudomásul kell vennünk és fel kell készülnünk rá”.

Tehát optimális esetben megengedjük, hogy a gyerek kifejezze a mérgét és segítünk neki ehhez csatornát találni, egy babát, amit püfölhet, egy sarkot, ahol tombolhat vagy toporzékolhat, vagy szavakat, amelyeket mondhat, hogy ő nagyon de nagyon mérges. Ha azt mondjuk, hogy ilyet nem mondhatsz, azzal quázi azt mondjuk, hogy ilyet nem érezhetsz, ami hibás, megbetegítő üzenet. Érezni, fantáziálni bárhogy, bármiről lehet. Nem vagyok bűnöző, ha gondolatban kinyírom a főnököm. Senkinek nem lesz abból baja, ha a gyerek egy pár percig úgy érzi, hogy utál engem, vagy az apját, vagy a nagymamáját.

Ennek az írásomnak a témája a különbség.
Hogy pont ez egy fontos különbség a gyerek és a felnőtt közt, hogy a felnőtt ezt kibírja. Elviseli. Mögé lát. Tudja, hogy a gyerek valószínűleg azért mondja, mert dühös. Erre talán van számunkra érthető oka, talán nincs. Szabad dühösnek lennie. A mi dolgunk, hogy ezt a feszítő, szívdobogtató, erőteljes érzelmi állapotot – amit ő úgy fogalmaz meg, hogy nemszeretem – megnevezzük: „dühös vagy.”
Az érzések kimondását tehát nem tiltjuk. Azt mondhatjuk, hogy mi ettől hogyan érezzük magunkat, például, hogy nekem rossz érzés ezt hallani, mert én szeretem a nagyit. De itt és most te most így érzel, és én ezt elfogadom.

Patricia Evans Szavakkal verve címmel írt egy könyvet arról, hogy milyen hosszútávú, mély sérüléseket lehet szerezni attól, hogy bizonyos fontos mások – a szülők – bizonyos dolgokat mondanak. Susan Forvard Mérgező szülők című könyvében szintén szentel egy fejezetet verbális erőszakot elkövető szülőkről.
Melyek ezek a kritikus tartalmak? Nyilván itt is érzésekről van szó, főleg dühös érzésekről.
A minősítés ez, az egész személyiséget érintő, sértő, degradáló, lekezelő, gúnyos jelzők. A bántó, zsákutcás „te-üzenetek”. Az hogy te ilyen vagy, olyan vagy. Talán mind kaptunk ilyeneket a fejünkhöz anno.
Ez a tiltott zóna szülőként. A minősítő jelzők, a kigúnyolás.
A gyermek beépíti ezeket az üzeneteket, magára veszi, hisz ő kapja, pedig CSAK anya, vagy apa ideges, dühös. S azontúl, hogy az önbecsülése sérül, mintát is tanul, a másik hibáztatásának, minősítésének a mintáját.

Melyek tehát a fokozatok?
Alapszint, a zöld zóna: Nagyon nagyon dühös vagyok!
Cifrázás: Annyira, de annyira mérges vagyok, hogy legszívesebben az összes játékot [személyes névmás nélkül!] kidobnám az ablakon! Legszívesebben itt hagynám ezt az egész rumlit!
Kerülendő, vörös zóna: Hogy lehetsz ilyen kétbalkezes, te ostoba, mihaszna! Te…

A másikat a dühünk levezetésének eszközéül választani, csak-verbálisan is határeset, inkább kerülendő. Pl:  Olyan ideges vagyok, hogy legszívesebben betennélek ide az asztalfiókba a cellux mellé. Vagy Olyan dühös vagyok, hogy felcsipeszelnélek a fregolira…!

A fő szabályok:
Élőlényt nem bántunk, családtagot különösen nem.
E/1, dühös érzések és szándékok megfogalmazása szavakkal, megcselekvés, tettek nélkül.


Tudtok példát írni, amikor sikerült ilyen biztonságosan dühösnek lenni, vagy rávenni a gyereket? 

Tovább

Kiszolgáltatottság és józanság, avagy mi a különbség a gyerek és a felnőtt közt?

érzelmekfejlődésgyerekség


Mitől gyerek a gyerek és mitől felnőtt a felnőtt? Melyek a lényeges különbségek? Ha ezt megválaszoljuk, akkor egyúttal arra is választ kapunk, hogy mi az az út amit – jó esetben – bejár a gyermek, míg felnőtt lesz, mely területeken zajlik le a tudatos vagy tudattalan fejlődés. Ez az áttekintés, a teljesség igénye nélkül, három témakört emel ki.

Az első és legfontosabb tény, hogy a gyermek kiszolgáltatott, függő helyzetben van, a vele történtekre neki kevés befolyása van. Ez a csecsemők esetében a legnyilvánvalóbb, de igaz a kicsikre, az ovisokra, a kisiskolásokra és bár az önállóságuk egyre nagyobb, de egzisztenciálisan és érzelmileg érvényes a kiskamaszokra, sőt a serdülőkre is. A gyermek kisebb és gyengébb, mint a felnőtt, kiszolgáltatottságát ez is erősíti, de lélektanilag – érzelmileg – ennél is nagyobb jelentőséggel bírnak az elsődlegesen fontos mások, legfőképp anya és apa. Ez a mi pozíciónk tehát igen érzékeny, hisz ez a függés és ez az erőfölény mérhetetlen hatalmat ad, amellyel visszaélni akkor is könnyű, ha méltatlan.
Ehhez mérten felnőttnek azt tekinthetjük, ha valaki független, anyagilag és érzelmileg nem kiszolgáltatott, életéről önállóan dönteni képes. 

A kisgyermek fokozatosan fedezi fel magát, mint cselekvő lényt, és hamarosan megtanul akarni és nem-akarni nagyjából egy időben azzal, hogy ezt kimondani is tudja: „akarom” és „nem”. Ezeket pedig igen temperamentumosan, egész testükkel kifejezik és átélik: hangosak, csapkodnak, kiabálnak, rúgkapálnak… Vagyis az indulataik, érzelmeik uralják őket, még nincs egy belső szabályozó ami hűtené, kontrollálná ezeket a heves indulatokat. A korai „hisztik” ugyan többnyire lecsengenek, de ez az indulati szabályozás még sokáig alakul, sőt sokaknak még felnőttként is nehezen megy „uralkodni magán” és hasonlóan kiabálnak, csapkodnak, ha valami nem a tervek szerint sikerül, mint a gyerekek. Vagyis felnőttként elvileg már nem vagyunk „áldozatai” még a forró, heves érzéseinknek sem, hanem higgadtan, józanul, reálisan, gyakorlatiasan tekintünk rájuk; igen, most dühös vagyok.

A következő fontos témakör a felelősség. A gyermek szükségszerűen nem tud felelősséget vállalni bizonyos dolgokért, mert nem tudhat még a már említett kiszolgáltatottsága, a szűkös fizikai és idegrendszeri mozgástere miatt. Például nem tudja eljuttatni magát az óvodába, hiába van beíratva, jódarabig nem tud magának enni adni és tehetetlen, ha a szülei az ő megkérdezése nélkül döntenek úgy, hogy elköltöznek többszáz vagy többezer kilométerrel odébb. A felelősségek köre ideális esetben együtt nő a gyermekkel, ezek fokozatos és szisztematikus kijelölése viszont a szülő feladata. Az érés során – ahogy nő a terhelés – a gyermek fokozatosan megtanulja előre látni tetteinek következményét, vagy lehetséges következményeit. Például, hogy az ablak betörik, ha rárúgom a labdát. Vagy, hogy bőgni kezd a kistesóm, ha elveszem a játékát, vagy hogy apa megszid, ha kiderül, hogy hazudok. Ám a legtöbb gyerek még kiskamaszként sem gondol bele, hiába látja át. Ha úgy hozza a kedve akkor elrúgja a labdát, elveszi a játékot és hazudik, függetlenül a következményektől, „felelőtlenül”.
Felnőttként – papírforma szerint – mérlegelem a lehetséges következményeket és ennek mentén cselekszem, vagy nem, vagyis felelősen hozok döntést. Például, hogy mikor és hogyan mondok fel, vagy hogy megházasodom-e, vagy hogy mi lesz az idősödő, betegeskedő szüleimmel, vagy hogy felveszek-e hitelt.
(A helyzetet bonyolítja persze egy sor részletkérdés, mint például az olyan „tudattalan döntések”, mint egy nem tervezett várandósság, vagy egy „véletlen” lekésett vonat, amelyik egy fontos megbeszélésre vitt volna, stb. Ezek bár izgalmas kérdések, ennek a cikknek most nem témája.)
Tovább