kezdetek

Újrakezdés

Pont mikor elhatároztam, hogy kísérletet teszek mindennap írni ide a Szalonra, váratlanul több komoly magánéleti változás is történt az életemben, amelyek teljesen elvonták a figyelmem.

Kívülről jött az ébresztő: az idei Év Anyavállalata verseny jelentkezési határideje. A magánéleti sokkból ocsúdva tegnap éjjel realizáltam, hogy indulni szeretnék és hogy egy napig tart még a nevezési idő.

A Szelíd Szülő Szalon gyermeknevelési kérdésekkel foglalkozik, ami az én szakterületem, munkám, hivatásom. A háttérben viszont ez egy online felület, számtalan titokkal, belső struktúrával, menürendszerrel, marketingeszközökkel. Ez lehet, hogy nem hangzik olyan jól, de fontos tudni, hogy ezt is meg kell tanulni, ez egy komoly és szerteágazó jártasság, amit a pszichológia szakon nem tanítanak.

Vida Ágnes, a Gazdagmami.hu szerzője és számtalan semmiből születő apróbb-nagyobb online vállalkozás keresztanyja érdeme, hogy ez a honlap működik, hogy a Szalont ebben a formában megalkothattam és további fejlesztéseken, bővítéseken gondolkodhassak. Ági fáradságot nem kímélve szajkózza, hogy meg lehet csinálni, meg lehet csinálni – és emellett ő valóban csinálja is; tavaly rangos nemzetközi elismerést kapott vállalkozás ösztönző munkájáért. Itt olvashattok vele interjút, akit érdekel.

Ági alapította az Év Anyavállalata versenyt, amely idén hat éves. Itt kisgyerek(ek) mellől vállalkozást indító nők mutatják be a vállalkozásaikat, az olvasók szavazhatnak. Idén közel 130 nő/vállalkozás nevezett, a többség éppen Ági szárnyai alól repült ki. Tehát ezen indulok én el, (a Szalon történetében már másodszor) tisztelegve Ági előtt, megköszönve a munkáját – az én munkámmal.

Az Év Anyavállalata verseny honlapja, ahol olvashattok, szavazhattok: http://www.gazdagmami.hu/az-ev-anyavallalata-2015




Indulás!

Aki bújt bújt, aki nem, nem: 
bátor résztvevőket várok a 
Történelmi Első Szelíd Szülő Tanfolyamra! 

Add tovább a hírt és/vagy gyere Te is!




Elkészült!

Tesóm megtervezte a Szelíd Szülő Szalon logóját! Hogy tetszik?!


Hamarosan a honlapot is megszépítjük... ; )

Történelmi Első Bejegyzés - verziók


#1
Szeretettel köszöntelek a most nyíló Szelíd Szülő Szalonban! 

Láthatod, még nincs teljesen kész, 
talán nem is lesz sose, de mindig tehetünk egy lépést felé, 
lehetünk úton, hisz vándorok vagyunk amúgy is. 
Egyelőre virtuális térben nyílik a Szalon, ide várom a kedves Olvasót, Téged, 
közös gondolkodásra okulásra, rácsodálkozásra. 
Témánk a kommunikáció és a gyerekek, mely útjelzők mögött gyakorlatilag ott a fél világ. 
Az érzékenyebb fele, a diszkrétebb, csöndesebb, meditatívabb, lassúbb, töprengőbb fele. E táblák mögött egyszerre van jelen a csoda, és a konfliktus, a korlátaink és az önismeretünk, a múltunk és a jövőnk, a felismeréseink és a változtatni akarásunk, a kapcsolataink és azokban a unott-utált ismétlődések. Emberi helyzetek vannak itt, melyeket jól vagy rosszul éltünk meg; találkozások, sérelmek, örömök, elköteleződések, döntések, vállalások, gyermekek világrajövetele. 
Új világok, új kapcsolódások, Új Minőség. 
Új szavak, új mondatok, új figyelem. 
Ez hát a küldetés és a hívó szó: legyél te is Szelíd Szülő és ne bántsd a gyermeked! 
Hidd el, hogy nem szükséges, hogy a gyermeked féljen tőled, sőt! 
Remélem visszajössz. 


#2

Megnyitom és útjára eresztem az első nyilvános honlapomat.

A témákról címszavakban: anya, apa, bizalom, büntetés, család, dicséret, dac, engedelmesség, együttműködés,empátia, érzések, érzelmek elfogadása, én-üzenet, fantázia, felelősség, fegyelmezés, figyelem, gyermekek, gyógyító kommunikáció, hitelesség, hiszti, hatalmi harcok, indulatok, játszmák, kommunikáció, közléssorompók, konfliktusok, lépésváltás, megértő attitűd, nyertes-nyertes konfliktus-megoldások, odafordulás, öröm, partnerség, provokáció, ritmus, segítő mesék, szeminárium, szeretet, szülői stílusok, tisztelet, tárgyilagosság, te-üzenet, tanfolyam, tréning, úgybeszélsz, üvöltés, vágyak, verekedés, vereségmentes módszer, zsarnoki viselkedés
Melyiket választod? 


#3

Hónapok, de lehet, hogy évek óta gondolkozom mi legyen az az első mondat amivel megszólítalak Titeket. Mi lesz az a pár mondat, amivel előbújok a rejtekemből és megnyilvánulok előttetek, mit mondok, miről beszélek, amiről azt gondolom, hogy érdekelheti az Olvasót és érdekel engem, mivel lehetek egyensúlyban a szubjektív és objektív köz, mivel lehetek segítő és semmiképpen nem ártó.

Egy szülői kommunikációs tanfolyamot ajánlok Nektek, melynek a programját én állítottam össze külföldi - főleg amerikai - és hazai szakirodalmak alapján, megfűszerezve a saját anyai tapasztalataimmal. 
E műveket, könyveket, melyeket feldolgoztam, ti is elolvashatjátok, itt sorolom fel őket a jobb oldalon, ezek könyvesboltokban, vagy könyvtárakban szabadon hozzáférhetőek. 
A tanfolyami találkozások olyan fontos többletet adnak a csoport által, mely megsokszorozza erőnket, növeli a kitartásunkat, felbátorít a változtatásra. 
A blog bejegyzéseim témaköre is a kommunikáció és a gyermeknevelés metszéspontján helyezkedik el, és közös gondolkodásra hív. 
Visszajössz?