Kim John Payne : Egyszerűbb gyermekkor

Az ausztrál származású gyermekpszichológus és család-tanácsadó könyve 2009-ben jelent meg először, magyarul 2012-től kapható Vekerdy Tamás és Kádár Annamária ajánlásával. 28 nyelvre fordították le, az Art of Living brit könyves blog szerint minden idők 12. legjobb gyereknevelési könyve. Az egyszerűsítés eszménye köré nemzetközi mozgalom is szerveződött Simplicity Parenting néven. A szerző jelenleg is tart online és offline kurzusokat, képzéseket. (simplicityparenting.org)

Első ránézésre inkább életmód-tanácsadó könyvnek tűnik: szelektálj, rakj rendet, tarts napi ritmust és időrendet, ne nézz tévét és könnyebb lesz az élete az egész családnak. Ez mitől gyereknevelés? – merülhet fel bennünk a kérdés.

Nevelés, mert példát mutatsz, mert meghatározza, befolyásolja a gyerek körüli miliőt, de nem szól fegyelmezésről, büntetésről, korlátozásról, határszabásról, kommunikációról. Azt állítja ezzel, hogy az otthoni környezetünkre és az életritmusunkra való odafigyelés maga a nevelés.

Elméleti háttere, hogy a gyerekeket (és felnőtteket) túl sok tárgy, túl sok inger, túl sok választási lehetőség veszi körül, ami egyfajta állandó, összeadódó stresszt okoz, amitől testi és/vagy viselkedéses tünetei lesznek a gyerekeknek.

Megoldási javaslata az egyszerűsítés, ami első körben szelektálást, második körben kontrollt jelent, hogy mennyi tárgy és inger vegyen körül minket, mennyire legyen feszes vagy laza a napi- és heti-rendünk.

Elméletében nagyon szimpatikus alapvetés, hogy a gyermekkor saját tempójának, lassúságának a tiszteletben tartására fókuszál. Az állandó rohanás, a túlzsúfolt programok, a mindent elárasztó elvárások helyett, az igazi élmények és tapasztalások valódi megélését javasolja. Payne szerint: „A gyerekeknek a strukturálatlan időre van a legnagyobb szükségük, hogy önmagukká válhassanak – a játék és társas interakciók segítségével.” 

Mit jelent az egyszerűsítés?

Az egyszerűsítés egy hosszú, elköteleződést igénylő folyamat, amelynek hajtóereje a családra vonatkozó eredeti álmaink és célja, hogy a gyermekeink jól érezzék magukat a bőrükben, jó legyen a közérzetük. Az egyszerűsítéssel csökkenthetjük a „túl sok” és „túl gyors” okozta stressz egy részét, ami megakadályozza őket a fókuszálásban, megzavarja alapvető nyugalmukat és biztonságérzetüket és teret biztosítunk elmélkedésre és a nyugalom helyreállítására. A folyamat részeként mi, szülők több és mélyebb figyelmet tudunk szentelni gyermekeinknek, és az irántuk érzett szeretetünk is elmélyül és olyan légkört teremthetünk otthon, amely családunk igényeit a világ követelései elé helyezi.

Az egyszerűsítés négy területe a környezet, a ritmus, az időrend és az információk. Ezekhez ad részletes útmutatót az Egyszerűbb Gyermekkor. Az olvasó eldöntheti hova helyezi a hangsúlyt, mivel kezdi az egyszerűsítést.

 

Környezet

“A túl sok kacat megfosztja őket a szabadidőtől és attól a lehetőségtől, hogy alaposan megismerje a körülvevő világot.”

 

 A környezet jelentheti a gyerekek saját tereit, játszósarkokat, gyerekszobát, de kiterjeszthetjük az egész lakásunkra, házunkra, akár a kertünkre is.

A gyerekeket körülvevő tárgyak – játékok, könyvek, ruhák – gyorsan és intenzíven szaporodnak, hamar elborítanak mindent és átláthatatlan kacathalommá változnak. A túl sok holmi, főleg a játékok, túl sok választási lehetőséget kínál a gyerekeknek, ami inkább blokkolja, fékezi a gyerekek kreativitását, nem elősegíti azt. Az egyszerűsítés a gyerekek környezetében a játékok határozott és szigorú átválogatását, kiszelektálását, selejtezését jelenti elsősorban. Minimum a játékszerek háromnegyedének mennie érdemes. Ami törött, hiányos, az ki lehet dobni, ami ép, de kinőtték, vagy túl műanyag, túl hangos, túl kész, szabad fantáziálásra nem késztet azt el lehet adni, ajándékozni, vagy a padlásra száműzni. Ebből az átválogatásból jobb a gyerekeket kihagyni. A megmaradó játékokból is lehet időszakonként (pl kéthetente, havonta) elővenni és eltenni, hogy az éppen hozzáférhető játékok száma minél kevesebb legyen. Talán meglepően hangzik, de a csökkenő játéktárgyakkal együtt nő az elmélyült játéktevékenység és a gyerek általában örömmel fogadják az átlátható, rendezett gyerekszobát.

Jó játéktárgy az, amibe bele tudja vetítetni a gyerek a képzeletét, mozgatható és fantáziával átváltoztatható. Például a természetben található tárgyak, ágak, botok, kövek, kavicsok végtelen játék lehetőséget kínálnak. A gyerekszobában maradó (vagy most bekerülő) tárgyak lehetnek aktív játékhoz való eszközök, építőjátékok, babák, babaházak, kreatív alapanyagok, 5-6 könyv, élénk színű kendők, textil, madzag, csipeszek, íróasztal, papírtömb, zsírkréta, és jelmeznek való ruhadarabok.

A játékok után a gyerekek könyveit és ruháit is érdemes átnézni, majd a gyerekszoba egyszerűsítése egy első lépés lehet, hogy aztán az otthonunk egyéb tereiben is elvégezzük a selejtezést, a tárgyaink átválogatását.

Összefoglalva, ha a környezetünkben kevesebb a tárgy, átláthatóbb, rendezettebb a tér, akkor tágabb tere nyílik a kreativitásnak, az elmélyültebb játéknak és a nyugodt álmodozásnak és pihenésnek.

 

Ritmus

„Az otthoni élet ritmusosságának növelése az egyik leghatékonyabb eszköz gyerekeink életének egyszerűsítésére.”

 

A ritmus az egyik kedvenc témám, mert magam is tapasztaltam, hogy milyen biztonságot adó, megnyugtató erővel bír a gyerekek életében. Payne is ezt hangsúlyozza: a ritmusok átláthatóbbá és kiszámíthatóbbá teszi az életünket és ezáltal növeli a biztonságérzetünket. A természetben is fontos rendező elv a ritmus, például a szívdobogásunk ritmusa, a nappal és éjszaka ritmusa, vagy az évszakok váltakozása. A családban, a hétköznapokban ismétlődő ritmusok, szokások összekötik a családtagokat egymással is, az üzeni, hogy „mi így szoktuk”.

Kim John Payne

A nap bármely pontja alkalmas arra, hogy elkezdjük otthon a ritmusosság kialakítását. Érdemes a már létező napirendi események – pl étkezések, vagy esti szertartások – köré illeszteni egy-egy új ismétlődő szokást, például egyszerre kezdeni az étkezést és előtte meggyújtani egy gyertyát, vagy elmondani egy rövid fohászt, vagy csak csendben maradni pár másodpercig. Kisebb, öt év alatti gyerekek szeretik a mondókákat, énekeket, ezekkel kísérhetünk szokásos tevékenységeket, pl kézmosást, vetkőzést, öltözést. A gyerekek együttműködési kedve is nőhet ezáltal, amellett, hogy az állandósság és ismétlődés megnyugtat és biztonságot ad. Az elalvás előtti felolvasott, vagy fejből mesélt esti mese egyik lélektani hozadéka a sok közül, hogy ritmust ad a napnak, az estének. Az állandósság apró szigeteinek fokozatos létrehozásában nekünk, felnőtteknek kell kitartani, napról napra állhatatosan tartani az új kis szokásainkat, legalább egy hónapig, míg azok megszilárdulnak és önműködővé válnak.

A nap várható eseményeinek reggeli áttekintése, megbeszélése is fokozza a gyerekek biztonságérzetét és nyugalmát. Az otthoni udvarias és tiszteletteljes kommunikáció is olyan kiszámítható, barátságos légkört teremt, ami megnyugtatja a gyerekeket.

Haladó fokozatban az egész napot átszőhetik az ismétlődő ritmusok, az alvás és pihenés körülményei, a reggeli készülődés és indulás békés rutinjai, az étkezések közös előkészítése, a hetente ismétlődő egyszerű ételek, a közös rendrakás, a mindennapokba illeszkedő strukturálatlan idő, például iskola és vacsora közt, amikor bármit lehet csinálni, vagy akár csak pihenni, semmittenni, álmodozni, unatkozni. Payne szerint „Az unalom a kreativitás nagy hatalmú felbujtója és ösztönzője.”

Összefoglalva a napi otthoni ritmusok, ismétlődések az ismerősség, otthonosság és nyugalom érzését adják gyerekeknek és felnőtteknek egyaránt. Nem bonyolult az összefüggés a szétszórt, ideges, agresszív, vagy épp szorongó gyerekek kaotikus, mindig változó, átláthatatlan (tárgyakkal, programokkal, ingerekkel) túlzsúfolt napjaiba mekkora változást hozhat akár csak egy-egy kis ritmikus ismétlődés. Felszabadító lehet, mint a refrén a versekben. 

Időrend

„A család időrendjének az egyszerűsítésével az egyensúly elérése a célunk.”

„A mi dolgunk, hogy felismerjük és tiszteletben tartsuk a teljes gázzal előre és a padlófék közti, oly fontos Senki Földjét.”

 

Az időrend a család időbeosztását jelenti, hogy mi minden csinálunk, csinálnak a gyerekek az óvoda / iskola és a vacsora / lefekvés között. Payne amellett foglal állást, hogy a túl sok óvodán / iskolán kívüli elfoglaltság fokozza a stresszt és nyugtalanságot, ellenben a rendszeres, napirendbe iktatott strukturálatlan idő, az unatkozás és a szabadjáték a kiegyensúlyozottságot és jóllétet növeli.

Ezt írja: „Ahogy a túl sok játékszer megfojthatja a kreativitást, a túl sok szervezett elfoglaltság korlátozza a gyerekeket, hogy kitöltsék a saját idejüket keressék és járják a maguk útját.”

A fejezetben Payne kifejti az álláspontját, hogy „a kilencven százalékban tevékenységből álló időbeosztás nem kiegyensúlyozott” és a kreativitás a szabad játékban, a semmittevésben, bambulásban, pihenésben, álmodozásban, elmélyült tevékenységben bontakozik ki, amikor megáll az idő. Ennek biztosításához szükséges a strukturálatlan idő, a semmittevés idősávjai, amikor elcsendesülnek külső zajok és megszólalhat a gyermek belső hangja. Hogy ő maga mit szeretne csinálni. Ebben egy átmeneti, átvezető állapot lehet az „unatkozom” érzés. Payne azt javasolja hagyjuk rendszeresen unatkozni gyerekeinket és ha panaszkodnak emiatt mondjuk azt „mindig van mit csinálni”. Ezzel azt üzenjük, hogy nem fogjuk se megmenteni, se szórakoztatni, mi magunk is unalmasak vagyunk. Azt is kifejezhetjük, hogy bízunk bennük, hogy ki tudnak találni valamit.

Az időrend egyszerűsítése azt jelenti praktikusan, hogy néhány iskola utáni és hétvégi különórát, edzést, szakkört, összejövetelt, előkészítőt lemondunk, kiiktatunk és helyette a szabad délutánt határozunk meg.

A rendszeres, szervezett edzések, versenysportok csak serdülőkortól, de minimum 12 éves kor felett ajánlottak Payne szerint. A túl korán kezdett (tíz éves kor alatt) és túl intenzív (heti két edzésél több) egyesületi sportolás inkább rontják a lelki egészséget, mint javítják. A szervezett sportokban a gyerekek készen kapott szabályok közt játszhatnak, meghatározott posztokon és szerepekben, állandó kellékekkel. A konfliktusok vagy problémák megoldása rendszerint kivülről érkezik az edzőtől, vagy bírótól. A játék kimenete győzelem vagy vereség lehet. Ezzel szemben a szabad játék elemeit, kellékeit, résztvevőit, szereplőit, szabályait a benne résztvevők szabadon, közösen alakítják, felmerülő problémáikat és konfliktusaikat ők maguk oldják meg aktívan és rugalmasan. A szabad játék bárhová vihető és bármeddig folytatható, amíg csak szórakoztató a résztvevők számára. A szabad játék fejleszti az érzelmi intelligenciát, a rugalmasságot, a kreatív problémamegoldást és voltaképpen nálkülözhetetlen fejlődési szükséglet.

A megnyugtató napi- vagy heti-rendben egyensúlyban vannak az aktív, pörgős, nyüzsgős napok, vagy programok és a nyugodt, eseménytelen, strukturálatlan, csendes napok vagy programok.

A mobiltelefonok elterjedése azt is jelenti, hogy mindig elérhetőek vagyunk, ami egy állandó készenléti állapotot, stresszt jelenthet. A szülők és az otthoni légkör nyugalmát fokozhatja, ha eldöntjük, hogy bizonyos időszakokra nem leszünk elérhetőek, páldául a vacsora alatt, vagy amíg a gyerekekkel játszunk, vagy akár teljes félnapokra, napokra kikapcsoljuk, lenémítjuk a telefont. „Zavarmentes övezeteknek” nevezi ezeket Payne.

Értékeljük az átlagos napokat és egyszerű örömöket ahelyett, hogy a kiemelkedő és különleges élményeket és programokat hajszolnánk – javasolja Payne.

Összefoglalva az időrend egyszerűsítésével az aktív, szervezett, formális programjainkat igyekszünk nyugodt, szabad, strukturálatlan idősávokkal ellensúlyozni.

 

Információk és a felnőttvilág kiszűrése

„Az otthonunkban található képernyők közötti tisztogatás az egyszerűsítés kritikus lépése.”

"Nekünk, szülőknek hatalmunkban áll megszabni a média helyét az otthonunkban és a gyerekeink életében.”

 

Az otthonok légkörét a külvilágból beáramló ingerek, információk is befolyásolják. Ezek egyik fő forrása a különböző képernyők, (elektronikus eszközök, a tévé, számítógép, okostelefon, tablet, videó-játékok), a másik, hogy mi mennyit és miről beszélgetünk otthon egymás közt, vagy a gyerekekkel.

Ha elfogadjuk, amit a szerző képvisel, hogy a gyerekkor nem kiaknázható lehetőség, hanem kibontakozó élmény, egy saját tempójú, természetes ökológiai rendszer, és inkább óvni, tiszteletben tartani szeretnénk ezt, akkor érdemes szűrőket alkalmaznunk.

A képernyők – tévé, számítógép, okostelefon, tablet, stb – a felnőttvilág felé terelik, lökik a gyerekeket, így az otthonunkban található képernyők közötti tisztogatás az egyszerűsítés kritikus lépése, az egyik legmarkánsabb változtatás.

A tévé, mint „nagy áteresztő képességű rumlivezeték,” szórakozásra, eladásra szánt médiaeszköz, az egyszerűsítés ellensége. A reklámok fogyasztásra buzdítanak, a „többet-jobbat-újabbat” hirdetői, és ez nem szolgálja a család vagy gyerekek érdekeit. A nyereséget a szenzációhajhászó, félelemgerjesztő, erőszakos műsorok hozzák és ezek nézése két éves kor alatt egyáltalán nem, hét éves kor alatt is csak korlátozva ajánlott. Még a gyerekeknek szánt oktatóműsorok is inkább késleltetik a fejlődést, nem segítik. A tévénézés nem ösztönzi az értelmi fejlődést, sőt.

A televíziót kiköltöztethetjük otthonról teljesen, vagy csak áttelepíthetjük egy félreeső dolgozószobába. A gyerekek szobájában ne legyen se tévé, se más képernyő, laptop, okostelefon. Nyolc éves korig nem ajánlott, hogy rendszeresen, a napok részét képezze, hogy képernyő előtt ülnek a gyerekek. A szükséges kompetenciákat hamar megszerzik később is, nem fognak lemaradni.

A szerző szerint, többek közt az erős média jelenlét a szülők életében idegesebbé, szorongóbbá, aggódóbbá teszi a szülőket, ami túlóvóvá, bizalmatlanná, helikopterként a gyerek felett kőröző anyává tesz bennünket. A védelmezési ösztöneinken emelkedjünk felül, éljünk bizalommal, magabiztos nyíltsággal és humorérzékkel – javasolja Payne.

Az elárasztó információk ellen teszünk azzal is ha kevesebbet beszélünk. Mert minél többet beszélünk, annál kevesebbet észlelünk. Gyakran elég, ha csak nyugtázzuk, amit mond, vagy mutat a gyerekünk, nem kell minden pillanatot tanulságossá vagy különlegessé tenni. A csendes odafigyelés többet mond a szavaknál és szabadabban hagyja fejlődni a gyerekek gondolatait és érzéseit.

A felnőtt gondok és felnőtt témák nem tartoznak a gyerekekre, szükséges a két világ határait tiszteletben tartani. A túl sok információ bénítólag hat a gyerekekre. A felnőtt témák nehéz ,olykor ijesztő légköre ne határozza meg az otthonunk hangulatát. A gyerekeknek tudniuk kell, hogy a világuk jó világ.

Payne azt ajánlja, hogy mielőtt mondanánk valamit vizsgáljuk meg, hogy amit mondani szeretnénk, az 1./ Igaz-e? Ha nem tudjuk, hogy igaz, vagy tudjuk, hogy nem igaz, akkor nem kell erről beszélni. A pletykák és szóbeszédek így házon kívül maradnak. 2./ Jóindulatú-e? Ha valami bántó, gyötrő, megalázó, kritizáló, kötözködő, gúnyoló azt sem kell kimondani. „Rázós igazságokat kedvesen is lehet mondani. - írja Payne. 3./ Fontos? Fontosabb a csendnél?

Nem könnyű ezeket a szűrőket tudatosan alkalmazni, de mindig van lehetőség gyakorolni.

Összefoglalva: a gyermekkor szabad, felfedező, kreatív légkörét úgy tudjuk megóvni, elősegíteni, ha kizárjuk, vagy erősen korlátozzuk az otthoni képernyőkhöz való hozzáférést, különösen nyolc éves kor alatt. A saját közlendőnket is monitorozzuk, hogy lehetőleg olyan témák hangozzanak el, olyan módon ami a gyerekeknek való, biztonságban, védettségben tartja őket.

 

Zárszó

Én sokáig csak szemeztem ezzel a könyvvel, mielőtt elolvastam, aztán újra és újra elolvastam, belenéztem, a rajongója lettem. Külön öröm, hogy ráadásul egy sikerkönyvet tartunk a kezünkben és egy mozgalomról, irányzatról is beszélhetünk a könyv kapcsán. A könyvben csak elvétve hivatkozik a szerző a Waldorf pedagógiára, vagy Rudolf Steinerre, holott ő maga végzett és gyakorló Waldorf pedagógus is. Mindazonáltal az Egyszerűbb Gyermekkor által képviselt értékek - a gyermekkor lassúságának tisztelete, az egyszerű, szép, inspiráló környezet, a megtartó ritmusok, a szabad játék idejének és terének a biztosítása, az óvott gyermekvilág - egyúttal a Waldorf intézmények értékei is szerte a világon.

Érzékenyen, szépirodalmi igénnyel megírt, könnyen olvasható, az elméleteket példákkal megvilágító szakkönyv. Az Egyszerűbb Gyermekkor önvizsgálatra is késztet: szembe tudok-e menni az elárasztó tárgyakkal és ingerekkel? Észreveszem-e ha valami sok, (például a gyerekem sokadik zenélő játéka) vagy valami kevés (például a kettesben töltött szabad idő a gyerekemmel), vagy valami hiányzik (például kimarad a közös vacsora vagy az esti mese) vagy valami nem a gyereknek való (például a youtube és a tiktok) ? Elég erős vagyok-e eladni, elrakni a tévét, lezárni a rádiót, letenni a mobiltelefont, kibírni, ha unatkozik a gyerek...?

Ha nem is ugrunk bele azonnal az egyszerűsítésbe, a szemlélete elgondolkodtathat és elérhet a szívünkig is. Mert Payne mondataiból, a munkásságából, a hitvallásából, sőt a tekintetéből is szeretet árad. A gyerekkor, a gyerekek és a családi élet szeretete.

Vele együtt kívánok most egyszerű, szabad, lassú, békés, kütyümentes nyári szünidőt!

 A háborítatlanságról gondolkodom 

A háborítatlanság eszménye a szüléssel került az életembe; bábai szemléletben, háborítatlanul szülni beavatkozás-mentes folyamatot jelent. A baba készen áll, a vajúdás zajlik, a kisbaba világra jön, természetesen, ahogy azt a természet vagy a jóisten kitalálta. Ebben a folyamatban, a testet-lelket próbára tevő, amúgy elképzelhetetlen és kibírhatatlan fájdalomörvényben vannak szünetek. Szünetek, amikor épp nem fáj, pár másodpercig vagy percig is. Ezt hívják úgy, hogy "pihenj és légy hálás" szakasz.

Az utóbbi bő két évben két kisbabát szültem háborítatlanul, otthon, megélve a testem intelligenciáját, a természetesség esszenciáját és két egészséges kisgyerek egészséges anyukája vagyok.

És a háborítatlanságról gondolkodom.

🙏 Háborítatlan alvásról, amikor a kéthónapos éhsége és a kétéves felriadásai nem ébresztenek pár óránként.

🙏 Háborítatlan étkezésekről, amikor nem kell 150x megszakítanom az evést, mert sír, mert bekakilt, mert kiborult, leesett, elfogyott, nem-finom...

🙏 Háborítatlan vécézésről, tartson 2 vagy 12 percig és közben nem dörömböl senki az ajtón, nem nyit be, nem hoz magával kisautót, kismacit, szétmajszolt almát...

🙏 Háborítatlan beszélgetésekről a férjemmel, vagy a nagylányommal, amikor végig tudok mondani, vagy hallgatni egy-két összefüggő mondatot.

🙏 Háborítatlan merengésről, hogy önmagamhoz is kapcsolódhassak, befelé figyelhessek.

🙏 Háborítatlan szerelmeskedésről, amikor nem kell jobbra, balra, vagy a szomszéd szobába sasolni és fülelni, épp ébred-e valamelyik.

🙏 Háborítatlan olvasásról, hogy ne ugyanazt a bekezdést ( vagy mondatot!) olvassam el ötször, vagy tizenötször, mert közben eltelt pár hét.

🙏 Háborítatlan jegyzetelésről, hogy akkor hagyhassam abba a lista- vagy naplóírást, amikor én szeretném.

És amikor épp valóban szünet van, pár másodpercre, vagy percre, (egyszerre!!) alszanak, elmélyülten játszanak / nézelődnek / esznek , nem sírnak, nem szólítanak, akkor eszembe jut, hogy "pihenj és légy hálás"!!

És veszek pár mély levegőt, és valóban hálát adok a zűrös, kupis, koszos, kaotikus, kimerítő ....  életemért, a csillogó gyerektekintetekért, azért hogy egy érintésem, ölelésem, egy mosolyom, egy kicsi puszi tőlem, egy vicces grimasz is milyen sokat jelent és gyógyhatású lehet; nyomában felszáradnak a könnyek, begyógyul a horzsolás, elaltat, felvidít, továbblendít.

 

Hálás vagyok, amikor csak tehetem.

2022. június

 

(Mindezt pedig két részletben írtam meg, éjjel, a paplan alá bújva, hogy ne zavarja őket a telefon fénye, meg harmadnap alvásidőben. )

• A gyermekek elfojtják erős és jogos érzelmeiket, dühüket, indulataikat, amit szüleik bántalmazó viselkedése, erőszakos nevelési módjuk okán éreznek
• A test emlékszik ezekre a bántalmazásokra, fájdalmakra, kiszolgáltatottságra, megalázottságra; „a test a tényekhez tartja magát”, a megélt érzelmekre reagál. (míg etikai parancsokra nem) „A testünk nyelve a legigazibb énünknek és életrevalóságunk erejének hiteles kifejeződése”
• A valódi érzéseket nem lehet se előállítani, se kiölni; a hála, a részvét, az elvárások, a tagadás, az illúziók, az engedelmesség, a szorongás, a büntetéstől való félelem, a kikényszerített szeretet, a mintha-kapcsolat, az eljátszott szívélyesség nem valódi szeretet, hanem hazugságokkal terhelt kötelék, látszat, kényszer, homlokzat vagyis önmagunk elárulása. 
• A test betegséggel, depresszióval, kimerültséggel, energiátlansággal, és/vagy csillapíthatatlan hatalomvággyal jelzi az árulást. „A depressziót jellemző fáradtság mindig jelentkezik, amikor elnyomjuk az erős érzelmeinket, amikor bagatellizáljuk a testünk emlékezetét, és nem akarunk vele érdemben foglalkozni."
• A Tiszteld apádat és anyádat parancsolat olyan általános érvényű, hogy sokszor egyáltalán nem tudatosul ez a sok indulat később sem; a szüleink felé való düh átélése, tudatosulása le van tiltva, az indulat a test (és/vagy a saját gyermekeink) ellen fordul valamint „a negyedik parancsolat megakadályozza a korábbi sérülésekből való felgyógyulást.”
• A remény, vágy és elvárás a szeretet, tisztelet, figyelem, védelem és elfogadás iránt állandósulhat: a szüleink helyett a barátainktól, szerelmeinktől, gyerekeinktől, unokáinktól, terapeutáinktól várjuk ezeket, miközben a szüleink felelősségét (a saját hiányérzetünkben) gyakran tagadjuk, nem ismerjük fel, sőt sokszor idealizáljuk szüleinket. 
• Ha tudatosulni kezd a fájdalom és düh a szüleink iránt, és ennek feldolgozásához segítőt keresünk, gyakran olyan terapeutával találkozunk, aki maga is – tudatosan, vagy tudattalanul – „a negyedik parancsolat bűvkörében él” és a megbocsátásra bátorít vagy más, hosszabb távon haszontalan technikát tanít.
• A megbocsátás nem a jó út, mert ugyanúgy függőségben és gyermeki pozícióban tart.
• A gyógyulás lehetősége a gyermekkori fájdalmakkal való szembenézés, szükség szerint "értő tanú" kísérésével; le kell válni a belsővé vált szülőkről, és olyannak látni őket, amilyenek valóban voltak. Ha a félelem tudatossá, átélhetővé válik, szertefoszlik. Meg kell ismerni gyermekkorunk valóságát, szeretni kell a gyermeket, aki valaha voltunk, magunknak kell megadni a hiányzó szeretetet, tiszteletet, figyelmet, védelmet és elfogadást.... Mindez  fájdalommal jár, de lehetséges és kibírható.
• Tudatos felnőttként a parancsolato(ka)t – legyenek bármily ősiek és szakrálisak - meg lehet kérdőjelezni, ahogy a parancsokat is megkérdőjelezzük. Függő, gyermeki helyzetben tart ez a parancsolat, holott felnőttként erre nincs szükség, elhagyható az a kiszolgáltatott lét, hogy mindentől függetlenül tisztelni kell a szüleinket. A függő helyzet kedvez a gyűlöletnek, elfojtódik, de aktív marad, és ártatlanok elleni agresszióban tör utat... A felnőtté válás azt jelenti, hogy véget vetünk az igazság tagadásának, a szenvedés megélése tudatosul és tudássá válik és ezáltal élvezhetjük a felnőtt élet előnyeit, amelyek a tudatosság, gondolkodás szabadsága, saját érzéseink megélése, az összehasonlítás képessége.

Alice Miller 2010-ben halt meg, 1980-tól, tehát 30 éven át publikált ebben a témában, terápiás esetei mellett, híres emberek tucatjainak kutatta át a naplóját, levelezését, életrajzát, irodalomtudósokkal konzultált részletek után érdeklődve, miközben saját elfojtott, fájdalmas emlékeit a festészet segítségével dolgozta fel.

Popper Péter és Popper Gábor

Haim Ginott Szülők és gyermekek című könyvének amerikai kiadásában megjelent egy beszélgetés, melyben nyolc gyermeknevelési szakember,  - pszichológusok, pszichiáterek, terapeuták - arról beszélgetnek, segíti-e a szülőségüket a pszichológiai tudás és terápiás rutin?

A fordítás első részét itt olvashatjátok.

Eredeti cikk:

Hogyan bánnak a gyermekterapeuták a saját gyerekeikkel? [második rész]

Dargay András és fia a Terápia c. sorozatban

Jobban értik-e a szülői mesterséget akik hivatás-szerűen foglalkoznak a gyerekek érzelmi világával? Jobban bánnak-e a saját gyermekeikkel, mint mások, vagy épp rosszabbul? - E kérdést feszegeti nyolc angol/amerikai gyermekpszichológus Haim Ginott Szülők és gyermekek című könyvének amerikai kiadásában.

Haim Ginott könyve az egyik kedvencem, (ahogy itt már írtam róla) ezért megkértem az Angliában élő unokatesómat, hogy szerezze meg nekem az angol nyelvű kiadást, hogy így is fejlesszem a nyelvtudásom. Dávid megvette ajándékba és elhozta nekem, amiért nagyon hálás vagyok ezúton is. E kiadás mellékletében találtam egy beszélgetést, amelyben nyolc gyerekekkel foglalkozó terapeuta vitatja meg ezt a kérdést. A beszélgetőtársak neve szerintem fiktív, beazonosíthatatlanok, illetve az a benyomásom, hogy férfiak, /apák / bár ez sem derül ki nyilvánvalóan.

Mivel ez egy izgalmas kérdés és a beszélgetés érdekes, lefordítottam és két részletben itt közlöm. A fordítási megtorpanásaimból szintén Dáv segített ki, köszi itt is. Elöljáróban annyit, hogy nem jobb szülők másoknál a gyerekpszichológusok, de nem is rosszabbak, és nem ez a fő kérdés igazán...

Az eredeti cikk:

Hogyan bánnak a gyermekterapeuták a saját gyerekeikkel?

*Harmadikos alsós voltam, amikor végre, kilenc év egykeség után testvérem született. Akkoriban került a kezembe Szabó Lőrinc "Lóci" verseinek gyerekeknek szóló  gyűjteménye, amelyek közül a Lóci órás lesz nagyon megérintett, talán a kisöcsém, talán magam miatt, és szinte erőlködés nélkül tanultam meg kívülről. Több szavalóversenyre is "vittem magammal", néhol még elsők is lettünk Lócival...! A gyermekkori memoriterek közül talán ez az egyetlen, amire ma is emlékszem, és így utólag azt is gondolom, hogy Szabó Lőrinc érzékeny empátiája és embersége egy mérföldkő volt a gyermekpszichológussá válásom útján. * Veszekedtem a kisfiammal, mint törpével egy óriás: – Lóci, ne kalapáld a bútort! Lóci, hova mégy, mit csinálsz? Jössz le rögtön a gázrezsóról? Ide az ollót! Nem szabad! Rettenetes, megint ledobtad az erkélyről a mozsarat! Hiába szidtam, fenyegettem, nem is hederített reám; lépcsőnek használta a könyves polcokat egész délután, a kaktusz bimbait lenyírta és felboncolta a babát. – Most nagyobb vagyok, mint te! – mondta s az asztal tetejére állt. Nem bírtam vele, tönkrenyúzott, de azért tetszett a kicsi, s végül, hogy megrakni ne kelljen, leültem hozzá játszani. Leguggoltam s az óriásból negyedórára törpe lett. (Mi lenne, gondoltam, ha mindig lent volnál, ahol a gyerek?) És ahogy én lekuporodtam, úgy kelt fel rögtön a világ: tornyok jártak-keltek köröttem és minden láb volt, csupa láb, és megnőtt a magas, a messze, és csak a padló volt enyém, mint nyomorult kis rab mozogtam a szoba börtönfenekén. És ijesztő volt odalentről, hogy olyan nagyok a nagyok, hogy mindent tudnak és erősek s én gyönge és kicsi vagyok. Minden lenézett, megalázott, és hórihorgas vágy emelt – föl! föl! – mint az első hajóst, ki az egek felé szárnyra kelt. És lassan elfutott a méreg, hogy mégse szállok, nem növök; feszengtem, mint kis, észre sem vett bomba a nagy falak között; tenni akartam, bosszút állni, megmutatni, hogy mit tudok. Negyedóra – és már gyűlöltem mindenkit, aki elnyomott. Gyűlöltem, óh hogy meggyűlöltem!… És ekkor, zsupsz, egy pillanat: Lóci lerántotta az abroszt s már iszkolt, tudva, hogy kikap. Felugrottam: – Te kölyök! – Aztán: – No, ne félj, – mondtam csendesen. S magasra emeltem szegénykét, hogy nagy, hogy óriás legyen.

A tavasz folyamán az érintett családok kiválasztották az óvodát, beíratták az óvoda-érett kislányukat, kisfiúkat. Remélhetőleg sikerült olyan intézményt találni, amelynek hangulatával és szellemiségével, a család azonosulni tud és az óvónők és dadusok személyisége és temperamentuma rokonszenves. (Ez azért fontos, mert a szülők esetleges ellenérzéseit a gyerekek ellenállásként jelenítik majd meg - nem szívesen megy, nem játszik a többiekkel, vagy ellenkezik, nem működik együtt... )

Az óvónők iránti szülői bizalom fontos táptalaja a gyermek óvoda, óvónénik iránti bizalmának.

Mivel segítheted, hogy minél kevesebb zökkenővel szokja meg az új környezetét, az új közösségi szokásokat és szabályokat?

• Érdeklődd meg, a ti óvodátokban mi a beszoktatás protokollja! Ebben eltérőek az intézmények, van ahol bemehet a szülő, van ahol nem, lehet időben behatárolt, vagy szabadabb. Feltételezhetjük, hogy az óvoda által bevezetett rendszer már régóta bevált, működő eljárás-rend, aminek a végre a gyerekek többsége megismeri, elfogadja az új környezetet. 

• Érdeklődd meg, mi a napirend az óvodában! Ezt már nyáron, nyár végén otthon is elkezdhetitek bevezetni,különösen, ha nagyon eltérő a ti otthoni ritmusotok. Ez neked szülőként nehezebb lesz, de a gyereknek nagy segítség. Mikor mit esznek, mikor mit játszanak, mikor mennek az udvarra, hogy szólítják a gyerekek az óvónéniket, stb, ezeket mind jó, ha megérdeklődjük. 

• Nézzétek meg nyáron az óvodát a leendő kisovissal! Van ahol ismerkedő délutánokon már fogadják a piciket az óvodák, máshol akár még nyári családi tábor is szerveznek. A lényeg, hogy fokozatosan és természetesen lépjen be az óvoda a gyermek életébe. 

• Beszéld meg valakivel, ha neked fáj az elválás! Ez neked és a gyermeknek is segít. Sokszor nehezíti meg a beszokást, hogy a gyerek tudja, sejti, érzi, hogy te kint sírsz az óvoda előtt, miután elváltok... Fontos, hogy te - szülőként - hamarabb megküzdj ezzel a fájdalommal. Keress egy empatikus jóbarátot, a szülőtársadat, vagy egy szakembert és beszéld ki magadból, hogy készen állj, ha eljön az ideje. 

A Lányom doboz-ovija négy évvel ezelőttről. Néha még ma is előveszi

• Játsszatok oviba-menőset babákkal, vagy játékfigurákkal! Kartonból, vagy építőkockából megalkothatjátok a gyermek leendő óvodáját, amiben bejárhatóak az intézmény reális terei - az öltöző, a játszószoba, az étkező, a mosdó, a wc-k, az udvar... Játszunk ovisat! - javasold és válasszatok figurákat, bábukat, akik mennek az óvodába, anyukákat, akik kísérik őket, majd dolgozni vagy vásárolni fognak, óvónéniket, akik várják a gyerekeket... Ez nagyon jó segítő eszköz, nagyon sokat segíthet a gyermeknek, hogy előre felkészüljön, hogy a fantáziáit megjeleníthesse, kijátszhassa. A játék fókuszában lehet az elválás - eleinte nyilván az lesz - később akár a többi gyerekkel való játszás, vagy az, hogy hol van anya, apa, a kistesó, nagytesó miközben ő az oviban van. Az óvodás napirendet is el lehet játszani így. Ha a gyermek rákap, akkor naponta, vagy naponta többször akar ilyen ovisat játszani, ami nagy türelmet igényel a felnőttől, de a nyereség is óriási: a gyermek lelkileg, érzelmileg felkészülten megy ősszel az óvodába.

• A tanév első hónapjaiban - miután a beszoktatást elkezdtétek - ne menjetek nyaralni! Egy-két hét szünet nagyon megakaszthatja a folyamatot. 

• Légy erős akkor is, ha sír, amikor elváltok! Jó kezekben, jó helyen hagyod ott. A te dolgod, hogy kitarts és következetesen képviseld, hogy ő már óvodás és az óvodában van a helye. (Anno az én lányom az első hét harmadik vagy negyedik napján azt mondta: "Én nem akarok, de anya mondta, hogy kell" - és közben önállóan felöltözött... )  

• Ne ijedj meg, ha bizonyos dolgokat még hetekkel később sem tesz meg az óvodában! Lehet, hogy reggel gond nélkül mentek és simán elváltok, de az oviban nem pisil, vagy nem kakil, vagy nem eszik, vagy nem veszi át a nadrágját, vagy nem alszik... Ezek védelmi vonalak, a megérkezés, beszokás utolsó védőbástyái... Remélhetőleg az óvónők türelmével karöltve te is nyugodt maradsz és kivárod a szükséges időt.